Magyar Könyvszemle, 1882 (7. évfolyam, 1-6. szám)

Majláth Béla: Jelentés a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának állapotáról 1881–2-ben 340–350

Majláth Bélától 341 közönség igényeit pontosan és gyorsan ki lehet elégíteni, a felvé­teli s rendezési munkálatok gyorsabban haladhatnak, s kivált a könyvtári munkálkodás a legszükségesebb rendezésre, a levél­tári alosztály felállítására fordítható lesz, egyrészt az­által, hogy ez mint elkülönített gyűjtemény kezeltetik, másrészt, hogy a tiszti létszám szaporíttatott. Másik­ tényezője az örvendetes lendületnek a könyvtár által kiadott közlönye a hazai könyvészetnek a »Ma­gyar Könyvszemle«, mely Csontosi J. segédőr szakavatott szerkesz­tésében oly eredményeket bír felmutatni, melyekkel könyvtárunk a tudományos hazai könyvészet érdekeit híven képviseli, nemcsak, de érdekeltséget kelt szélesebb körökben is a könyvtár iránt, mi adományozásokban, levéltárak letéteményezésében nyilatkozik, s összeköttetéseket eszközöl a bel és külföldön, melyek előnyei a könyvtár használatában és látogatásaiban mutatkoznak. Nem tagadhatók máskülönben a hiányok sem, melyek a könyvtárban ez idő szerint is föltalálhatók. Legelső­sorban is felemlítendőnek tartom reá­mutatni a könyvtár azon két helyi­ségére, melyek még a régi festetlen puha fa, szvette bútorokkal dísztelenkednek, s a már is mutatkozó könyvmolyok pusztításá­nak gátat emelendő imminenssé vált a két terem új és díszesebb, a többinek megfelelő bebútorozása ; minthogy csakis így vehető elője a könyvtár anyagában e miatt történhető kárvallásnak.­­ Nem kevésbé szükséges lenne a »Hírlap csarnok« bebútorozása és használhatóvá tétele is, annyival is inkább, minthogy a régibb hírlapirodalom már majdnem teljesen bekötve felállíttatott az újabb pedig napról-napra szaporodó száma és anyaga miatt oly halmazzá nő, mit fe­dezetlenül hagyni egyátaljában nem lehet, de a megfelelő bútorzat hiánya miatt eszközölni mégis lehetet­len úgy, mint azt annak fontossága megkívánja Már a múlt évben eszközölt felügyeleti intézkedés az ol­vasó­teremben sikeresnek bizonyult, a mennyiben könyvtolvajlás csak két ízben konstatáltatott s mind a két esetben a tolvaj tetten kapatván, a könyvtár nem károsult. Fölemlítendőnek tar­tom még egy könyvtári szabályzatnak szükségét és hiányát hangsúlyozni, mely kivált az olvasó közönséggel szemben, hi­vatva lenne a könyvtár érdekeit megóvni, kiváltképen a kiköl­csönzés szempontjából , melynek nemlétében gyakran sok bajt és személyes kellemetlenségeket okoz a kölcsönkönyvek vissza­szerzése.

Next