Magyar Könyvszemle, 1895 (3. új évfolyam, 1-4. szám)

1. ÉRTEKEZÉSEK} ÖNÁLLÓ KÖZLEMÉNYEK. - KERESZTY ISTVÁN. A Magyar Nemz. Múzeum könyvtárának hirlaposztálya 235

Kereszty Istvántól. 237 A mi kultúránk, szerencsére — ha ugyan szerencsének ne­vezhetjük! — nem olyan régi, hogy a gyűjtésben hírlapirodalmunk kezdetéig ne lehetett volna visszamenni. Az első igazi, magyar nyelvű hírlap (mert Rákóczynak hírlapszámba menő tábori tudó­sításai, mint a régi pozsonyi lapok is: Bél Mátyásé, meg az újabb Ephemerides, latinok voltak), a Rát Mátyás indította Magyar Hír­mondó (Pozsony, 1780—86.), a Szacsvay Sándor kezdette Magyar Kurir (Bécs, 1787—1834.), a Két Magyar Merkurius (Szabó Már­toné, Pesten, 1788—89. és Pántzél Dánielé, Bécsben, 1793—98.), a Görög Demeter és Kerekes Sámuel-féle Hadi És Más Nevezetes Történetek (Bécs, 1789—91.) és folytatásuk a Magyar Hírmondó (Bécs, 1792—1803.), annál inkább a Kultsár István-féle Hazai 's Külföldi Tudósítások, Nemzeti Újság (Pest, 1806—47.), — mindez sokfelé megvolt, így a Széchenyi Ferencz gróf alapította Magyar Nem­zeti Múzeum könyvtárában is. Ez a könyvtár egyébiránt az 1848. évi XVIII. törvényczikk értelmében valamennyi hazai sajtótermék­ből, tehát a hirlapokból is, egy-egy példányra tartott igényt. A tör­vény, sajnos, inkább csak írott malaszt volt; a­ki be is küldte a nyomdájából kikerülő hírlapot vagy folyóiratot, az sem törődött a törvény ama kikötésével, hogy a példány hiánytalan legyen és be legyen kötve. Voltak nyomtatók, a­kik más könyvtárnak kül­dötték sajtótermékeiket állandóan; mások ismét egy közvetítő hatóságot terheltek meg, de a hatóság vagy nem ért reá, vagy az őt nem illető kérdésben tájékozva sem volt és a küldeményt nem továbbította a múzeumba, hol egyébiránt oly csekély sze­mélyzet volt az egész országból özönlő anyag kezelésével meg­bízva, hogy a be nem érkezett sajtótermékek kipuhatolása s bekö­vetelése keresztülvihetetlen volt. 1877-ben szabadságharczunk korának hírlapirodalmát ismer­tette Szinnyei a Magyar Könyv-Szemlében. Ez a rendkívül érdekes fejezet viszhangot keltett az egész hazában: ezóta már vidéki lapokban is találkozunk egy nagyszabású hírlapgyűjtemény sürge­tésével. A hírlapírók különben legjobban érezték (s érzik ma is) ennek a szükségét, mennyi régibb esemény, mennyi fölmerült kérdés vagy nézet jött volna nekik kapóra, ha nem lett volna eltemetve a régibb, megsemmisült évfolyamokban! Mikor már kezükben volt is a három nagy kötet Szinnyei-repertórium, meg­tudták belőlük, hogy hol és mi szolgálna segítségükre, de nem,tud.

Next