Magyar Könyvszemle, 1901 (9. új évfolyam, 1-4. szám)
ÉRTEKEZÉSEK, ÖNÁLLÓ KÖZLEMÉNYEK - A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM Széchenyi orsz. könyvtára az 1900 évben 150
A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM SZÉCHENYI ORSZÁGOS KÖNYVTÁRA AZ 1900-IK ÉVBEN. A könyvtár belső életében az 1900. év folyamán két mozzanat emelkedik ki; az egyik a nyomtatványi osztály általános revíziója, a másik Posonyi Sándor világhírű kézíratgyűjteményéből az összes hungarikumok megszerzése, mely műveletben a Nemz. Múzeum könyvtára a m. kir. országos levéltár érdekeit is képviselte. A könyvtár nyomtatványi osztályának első általános revízióját szükségessé tette az a körülmény, hogy az 1875-ben befejezett nagy rendezés óta revízió csak egyes szakokban történt, pedig évtizedek alatt s a nagy forgalom következtében szinte elkerülhetetlen, hogy valamely szakba tartozó könyvek más szakba ne kerültek vagy el ne tévedtek légyen; s így hiányzókul tűntek fel oly könyvek, melyek megvannak, de tévedés következtében, jelzetük hasonlósága miatt, más szakba osztattak. Hogy állagunkat bizonyosan tudjuk, hiányainkat konstatáljuk, hogy az évtizedek alatt bekövetkezett beosztási hibákat kiküszöböljük, kénytelenek voltunk az egész állományt átvizsgálni, s ezt a nagy műveletet öt évenként ismételni fogjuk, mikor is az első ízben szerzett gyakorlati tapasztalatok a munkálatot nagyban meg fogják könnyíteni. A könyvtári revízió előmunkálatai május havában kezdődtek. Elsőben is a kikölcsönzött munkák tömegét kértük vissza, ami kellő, bár nem teljesen kielégítő eredménynyel járt. Azután a beosztatlan könyvek helyretevése és a valami okból kint lévők helyének utaló cédulákkal való megjelölése következett. A nagy munkára, a könyvállománynak a repertóriumokkal való egybevetésére június közepén került a sor. A könyvtárnak erre vállalkozó tisztviselői és alkalmazottai, erre a czélra felfogadott kise-