Magyar Könyvszemle, 1922 (29. új évfolyam, 1-4. szám)

Szakirodalom. DR. SZABÓ LÁSZLÓ: Athenaeum. (Ism. DR. GULYÁS PÁL.) – OSKAR v. KRÜCKEN u. IMRE PARLAGI: Das geistige Ungarn. (Ism. DR. GULYÁS PÁL.) – DR. LEO GRÜNSTEIN: Minnelieder aus Österreich. (Ism. I. K.) – DR. CZEKE MARIANNE: Shakespeare-könyvtár. (Ism. DR. GULYÁS PÁL:) – DR. HAJNAL ISTVÁN: Irástörténet az irásbeliség felujítása korából. (Ism. DR. HOLUB JÓZSEF.) 187. - DR. ISOZ KÁLMÁN: Latin zenei paleografia és a Pray-kodex zenei hangjelzései. (Ism. KERESZTY ISTVÁN.) – ERDŐSI KÁROLY: Magyar könyvtermelés és világkönyvtermelés. (Ism. –sp–.) – HUBERT NELIS: L’écriture et les scribes. (Ism. DR. HOLUB JÓZSEF.) – A pannonhalmi Sz. Benedek-Rend története. VI. B) kötet. (Ism. (S)). 187.

204 SZAKIRODALOM mélyebbre sülyedt (Az írásreakció kora: 8—19. 11.) ; használata majdnem csak tisztán a könyvírásra szorítkozott, de a könyvipar sem volt virágzó :­­ csak kegyeletes vagy tudományos, de nem gyakorlati célból írtak. Erre a krízisre, amelyet az írás e századokban átélt, hirtelen és nagy fellendülés következett. Az írás technikája a XII—XIII. században úgyszólván tíz évről-tíz évre változik, mindig fürgébb, mozgékonyabb lesz, egymásután veszi fel azokat az elemeket, amelyek nélkül a mai folyó­írás el sem képzelhető, de amelyek akkor még újdonságok voltak. Ez a folyóírás azonban nem volt még általános készség, hanem mester­munka, előkelő művészet, előkelő hivatás szaktudása s fejlődését és terjedését nem lehet az általános írásgyakorlat és írásoktatás alapján megmagyarázni (A mesterírások kora, 20—31. 11.). A következő fejezetben (Az oklevélírás terjedése, 32—45. 11.) meg­állapítja, hogy nem egyes helyi centrumok termelték az írásokat, hanem a fejlődésnek egységes volt a menete, s a centrumok ennek az egységes haladásnak vezetése alatt állottak. A császári és pápai oklevélírások hatásának elmélete nem állhat meg . Olaszországban egészen más írás­világot találunk s bármennyire csodálatos is, nem erről a területről, hanem nyugatról tanulták a mieink az írást . Franciaországtól Magyar­országig egységes típus uralkodik, sőt a fejlődés egyes kisebb korszakai között időbeli eltérés nincsen, az egyes formák lényegükben azonosak keleten is, nyugaton is. Ezt bizonyítja a következő fejezetben (A keleti és nyugati okleveles gyakorlat párhuzamos fejlődése, 46—66. 11.) úgy a belső, mint­ a külső tulajdonságokra vonatkozólag. Azt kutatva már most, hogy kik voltak az oklevelek írói (67—83. II.), megállapítja, hogy tanult, egyetemet végzett világi papok voltak ezek s mint a magister cím gyakorisága a mi okleveles területünkön mutatja, az artium facultas végzett növendékei voltak. Az egyetemek szerepének tisztázása volt tehát a következő feladat (84—94. 11.). Az olaszországi egyetemek nem lehettek annak a Közép-Európának nevelői, amelynek tanult osztálya akkor csupa papokból állt; ezzel szemben a párisi egyetem félig-meddig egyházi testület volt, ahol a felsőbb jogtudományok a kánonjogban merültek ki; ez volt a művelt papság nevelője. Ezen az egyetemen a facultas artium játszotta a legnagyobb szerepet s ez tömegesen gyártotta a magistereket. Kétségtelen tehát, hogy az egyetemek voltak az írásterjedés köz­pontjai, (94—101. 11.), ahol a klerikusok ezerszámra forgatták a tollat s ahol az oklevéltannal — a rhetorika jórészt abból állt ! — oly behatóan

Next