Magyar Könyvszemle, 1960 (76. évfolyam, 1-4. szám)
SZEMLE - Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1957. (Ism. Csüry István) 209
Szemle szerkesztéspolitikai szempontból ítéljük meg. Műfaji szempontból azért, mert nem mutatja a Széchényi Könyvtár könyvtártudományi tevékenységének egész skáláját. A nem beszámoló jellegű 13 dolgozat közül három könyvtártörténeti (DEZSÉNYI és WINDISCH említett cikkei, továbbá PAPP Ivánné adalékai az alföldi olvasókörök és népkönyvtárak 1890—1914-es történetéről), egy könyvtörténeti (SOLTÉSZNÉ említett cikke), négy sajtótörténeti (KÓKAY György: A bécsi Magyar Hírmondó, NAGYDIÓSI Gézáné: Magyarországi női lapok a XIX. század végéig, SZEMZŐ Piroska: A szenzációs hír és illusztrálása, POZSONYI Erzsébet: Forradalmi röplapok és gúnyiratok 1848-ban), három egyéb tárgyú (KERESZTÚRY Dezső: Adalék Jókai forrásaihoz, VÉCSEY Jenő: A Haydn év elé, SZILÁGYI Erzsébet említett cikke) és csupán egy-egy dolgozat képviseli az elméleti könyvtártudományt s a gyakorlati könyvtártant. (KŐHALMI említett cikke és HORÁNYI Mátyás: A színháztörténeti képanyag katalogizálásának kérdéséhez.) Ez a megoszlás, amit röviden a történeti témák túltengésével jellemezhetünk, távolról sem felel meg a Széchényi Könyvtárban ténylegesen folyó tudományos munka erőviszonyainak. Az Évkönyv 51—68. oldalán közölt irodalomjegyzék alapján hirtelenében felállított statisztika azt mutatja, hogy a Széchényi Könyvtár dolgozói tollából 1945 és 1957 közt kikerült mintegy ötödfélszáz munkának több mint fele (258) könyvtártudományi vonatkozású, és meglepő módon nem a történeti tárgyú dolgozatok (90), hanem a könyvtári munka időszerű elméleti, gyakorlati és módszertani kérdéseivel foglalkozó önálló művek, cikkek, jelentések és ismertetések vannak többségben. (134 tétel.) Nyilvánvaló tehát, hogy a szerkesztő bizottság nem épített eléggé a könyvtár elméleti és gyakorlati érdeklődésű dolgozóira. Feledte, hogy jó néhány dolgozó (vezetők, módszertani osztály) már csak hivatali beosztása miatt is búvára, sőt szakértője az elvi és gyakorlati kérdéseknek. Távol álljon tőlünk, hogy olyasmit kérjünk számon, ami a könyvtárnak s ebből következőleg a kiadványnak nem feladata. Nyilvánvaló az is, hogy a Széchényi Könyvtárnak, mint régi értékekben bővelkedő muzeális gyűjteménynek, már csak az állomány színvonalas feltárása érdekében is súlyponti feladatként kell felfognia a könyvtártudomány történeti stúdiumainak művelését. Nem csekély az a vonzóerő sem, amellyel a történeti érdekességű anyag a könyvtárosokat ilyen irányú elmélyedésre inspirálja. De a Széchényi Könyvtár jelentősen kibővült funkciói többet követelnek. Nemcsak azt, hogy saját hatalmas apparátusának működését tudományos igényű elvi és szervezési tanulmányok folytatásával is igyekezzék tökéletesíteni, hanem többirányú országos feladatainak megfelelően azt is, hogy tudományosan elemezze a könyvtárpolitika, a könyvtárszervezés és a könytári munka általános időszerű problémáit, és hogy e munkálatok eredményeképpen reformok és új könyvtári irányzatok elindításának legfőbb hazai tudományos műhelye legyen. Mint említettük, nincs is hiány ilyen törekvésekben és eredményekben. Joggal kívánhatjuk tehát, hogy az Évkönyv további kötetei több teret biztosítsanak e közérdekű, sőt létfontosságú témakörnek. Határozottan el kell utasítanunk azt a feltevést, mintha — az előbbi bíráló megjegyzésekből következően — az Évkönyvre többé-kevésbé egyféle múltba menekvés, könyvtártudományi pozitivizmus, vagy szenvtelen historizálás ütné rá a bélyegét. Ellenkezőleg. A beszámoló tanulmányok a szocializmust építő magyar társadalom szemszögéből mutatják be, és értékelik a könyvtár működését, s a történeti cikkek többségében a haladó és retrográd erők küzdelmének a felépítményben való tükröződése, a sajtónak, a könyvnek és a könyvtárnak a társadalmi haladás szolgálatában betöltött szerepe tárul elénk. KŐHALMI Béla a könyvtárak tevékenységének elemzéséből és a könyvtártudományról alkotott vélekedések történetéből kiindulva meggyőző erővel veszi fel a harcot a prakticizmus és pozitivizmus ellen, és vázlatosan bár, de igen elmemozdító hatással vetíti elénk a marxista könyvtártudomány körvonalait. PAPP Ivánné a magyar munkásmozgalom 1890 és 1914 közötti hősi korszakának a könyvtári fronton vívott osztály harcát mutatja be kevés retorikával, de annál beszédesebb tényekkel és adatokkal. POZSONYI Erzsébetnek az 1848-as forradalmi röplapokról és gúnyiratokról szóló tanulmánya szenvedélyes vádirat népünk és szabadságunk hóhérai ellen, s a tudományos szövegben ugyanaz a szemlélet és hangulat elevenedik meg, amely a leírt dokumentumokban jutott kifejezésre. És többé-kevésbé hasonló politikai jellemzést fűzhetnénk úgyszólván valamennyi dolgozathoz, dicséretéül a szerzők politikai érettségének és marxista felkészültségének. A szerkesztőkre azonban az Évkönyv eszmei-politikai arculatának kialakítása terén még várnak feladatok. A szerkesztők munkájának értékelésével kapcsolatban végül hangsúlyozott méltánylást érdemel a tanulmányok elfogadásában, illetőleg közlésben megmutatkozó igényesség, melynek eredményeként egyenletes, jó színvonalú gyűjteményt sikerült