Magyar Könyvszemle, 1960 (76. évfolyam, 1-4. szám)

SZEMLE - Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1957. (Ism. Csüry István) 209

Szemle szerkesztéspolitikai szempontból ítéljük meg. Műfaji szempontból azért, mert nem mutatja a Széchényi Könyvtár könyvtár­tudományi tevékenységének egész skálá­ját. A nem beszámoló jellegű 13 dolgozat közül három könyvtártörténeti (DEZSÉNYI és WINDISCH említett cikkei, továbbá PAPP Ivánné adalékai az alföldi olvasó­körök és népkönyvtárak 1890—1914-es történetéről), egy könyvtörténeti (SOL­TÉSZNÉ említett cikke), négy sajtótörténeti (KÓKAY György: A bécsi Magyar Hír­mondó, NAGYDIÓSI Gézáné: Magyarországi női lapok a XIX. század végéig, SZEMZŐ Piroska: A szenzációs hír és illusztrálása, POZSONYI Erzsébet: Forradalmi röplapok és gúnyiratok 1848-ban), három egyéb tárgyú (KERESZTÚRY Dezső: Adalék Jókai forrásaihoz, VÉCSEY Jenő: A Haydn év elé, SZILÁGYI Erzsébet említett cikke) és csupán egy-egy dolgozat képviseli az el­méleti könyvtártudományt s a gyakorlati könyvtártant. (KŐHALMI említett cikke és HORÁNYI Mátyás: A színháztörténeti kép­anyag katalogizálásának kérdéséhez.) Ez a megoszlás, amit röviden a történeti témák túltengésével jellemezhetünk, távolr­ól sem felel meg a Széchényi Könyvtárban tény­legesen folyó tudományos munka erőviszo­nyainak. Az Évkönyv 51—68. oldalán kö­zölt irodalomjegyzék alapján hirtelenében felállított statisztika azt mutatja, hogy a Széchényi Könyvtár dolgozói tollából 1­945 és 1957 közt kikerült mintegy ötödfélszáz munkának több mint fele (258) könyvtár­tudományi vonatkozású, és meglepő módon nem a történeti tárgyú dolgozatok (90), hanem a könyvtári munka időszerű elmé­leti, gyakorlati és módszertani kérdéseivel foglalkozó önálló művek, cikkek, jelenté­sek és ismertetések vannak többségben. (134 tétel.) Nyilvánvaló tehát, hogy a szerkesztő bizottság nem épített eléggé a könyvtár elméleti és gyakorlati érdeklődésű dolgozóira. Feledte, hogy jó néhány dolgozó (vezetők, módszertani osztály) már csak hivatali beosztása miatt is búvára, sőt szak­értője az elvi és gyakorlati kérdéseknek. Távol álljon tőlünk, hogy olyasmit kér­jünk számon, ami a könyvtárnak s ebből következőleg a kiadványnak nem feladata. Nyilvánvaló az is, hogy a Széchényi Könyv­tárnak, mint régi értékekben bővelkedő muzeális gyűjteménynek, már csak az állo­mány színvonalas feltárása érdekében is súlyponti feladatként kell felfognia a könyvtártudomány történeti stúdiumai­nak művelését. Nem csekély az a vonzóerő sem, amellyel a történeti érdekességű anyag a könyvtárosokat ilyen irányú el­mélyedésre inspirálja. De a Széchényi Könyvtár jelentősen kibővült funkciói töb­bet követelnek. Nemcsak azt, hogy saját hatalmas apparátusának működését tudo­mányos igényű elvi és szervezési tanul­mányok folytatásával is igyekezzék töké­letesíteni, hanem többirányú országos fel­adatainak megfelelően azt is, hogy tudo­mányosan elemezze a könyvtárpolitika, a könyvtárszervezés és a könytári munka általános időszerű problémáit, és hogy e munkálatok eredményeképpen reformok és új könyvtári irányzatok elindításának leg­főbb hazai tudományos műhelye legyen. Mint említettük, nincs is hiány ilyen törek­vésekben és eredményekben. Joggal kíván­hatjuk tehát, hogy az Évkönyv további kötetei több teret biztosítsanak e közér­dekű, sőt létfontosságú témakörnek. Határozottan el kell utasítanunk azt a feltevést, mintha — az előbbi bíráló megjegyzésekből következően — az Év­könyvre többé-kevésbé egyféle múltba menekvés, könyvtártudományi pozitiviz­mus, vagy szenvtelen historizálás ütné rá a bélyegét. Ellenkezőleg. A beszámoló tanulmányok a szocializmust építő magyar társadalom szemszögéből mutatják be, és értékelik a könyvtár működését, s a tör­téneti cikkek többségében a haladó és retrográd erők küzdelmének a felépítmény­ben való tükröződése, a sajtónak, a könyv­nek és a könyvtárnak a társadalmi haladás szolgálatában betöltött szerepe tárul elénk. KŐHALMI Béla a könyvtárak tevékeny­ségének elemzéséből és a könyvtártudo­mányról alkotott vélekedések történetéből kiindulva meggyőző erővel veszi fel a har­cot a prakticizmus és pozitivizmus ellen, és vázlatosan bár, de igen elmemozdító hatással vetíti elénk a marxista könyvtár­tudomány körvonalait. PAPP Ivánné a magyar munkásmozgalom 1890 és 1914 közötti hősi korszakának a könyvtári fron­ton vívott osztály harcát mutatja be kevés retorikával, de annál beszédesebb tények­kel és adatokkal. POZSONYI Erzsébetnek az 1848-as forradalmi röplapokról és gúny­iratokról szóló tanulmánya szenvedélyes vádirat népünk és szabadságunk hóhérai ellen, s a tudományos szövegben ugyanaz a szemlélet és hangulat elevenedik meg, amely a leírt dokumentumokban jutott kifejezésre.­­ És többé-kevésbé hasonló politikai jellemzést fűzhetnénk úgyszólván valamennyi dolgozathoz, dicséretéül a szer­zők politikai érettségének és marxista fel­készültségének. A szerkesztőkre azonban az Évkönyv eszmei-politikai arculatának kialakítása terén még várnak feladatok. A szerkesztők munkájának értékelésé­vel kapcsolatban végül hangsúlyozott mél­tánylást érdemel a tanulmányok elfogadá­sában, illetőleg közlésben megmutatkozó igényesség, melynek eredményeként egyen­letes, jó színvonalú gyűjteményt sikerült

Next