Magyar Könyvszemle, 2004 (120. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 2. szám - SZEMLE - Dukkon Ágnes: A magyar térképészet nagyjai. Lipszky János (1766-1826), Mikoviny Sámuel (1700-1750). Szerk.: Plihál Katalin, Reisz T. Csaba, Török Enikő. Bp. 2001.
lődésének a Habsburg Birodalom a 18. század utolsó évtizedeiben megfelelő keretet, körülményeket biztosított; Barta János koncepciója pedig ezt a képet visszafelé, a század első felére is kiterjeszti. Mikoviny életrajza, munkássága, amely a 18. század első felére tehető, kettős kötődést mutat: hungarus-tudata a magyar kultúrához köti, a bécsi Udvari Kamara alkalmazottjaként pedig a tágabb, európai tudományosság látószögét, eredményeit is hasznosítani tudja. Mindezekről Reisz T. Csaba kutatásai adnak részletesebb képet: levéltári források alapján kiegészíti a Mikovinyről tudható adatokat. Mérnöki, bányászati munkásságát, a gyakornokok betanítására vonatkozó dokumentumokat ismerteti („Mikoviny Sámuel udvari kamarai mérnök”). A tanulmányok közül még három foglalkozik általános kérdésekkel. Mélykúti Gábor („Földmérés és térképészet a 18. században”) a mérnöki munka és az adott kor technikai színvonalának kapcsolatára mutat rá. A geodézia a 18. századig csak lokális, kis terjedelmű mérésekre volt alkalmas. Mikovinynek ezeket a korlátokat kellett átlépnie és megteremtenie az országos méretű, központi szervezettséget igénylő, alapvető elméleti és gyakorlati feltételeket. Korszerű műszerek hiányában mégis képes volt jól áttekinthető, pontos térképeket készíteni segítői, tanítványai közreműködésével. A szerző kiemeli Mikoviny sokoldalúságát: térképészeti vonatkozásban egyesítette a matematikus, csillagász, geodéta, topográfus, kartográfus, rézmetsző és műszerszerkesztő tudását. Ám arra a kérdésre, hogy mi adott erőt, szellemi hátteret ehhez a nem mindennapi teljesítményhez, életet felőrlő, hatalmas munkalendülethez, Vinkovics Márta tanulmányában találunk magyarázatot („Mikoviny Sámuel tudományszemlélete”). Az ország északkeleti részének evangélikus közösségéből származó Mikoviny jó iskolákban - Eperjesen, Besztercebányán - tanult, szellemére nagy hatást gyakorolt a pietizmus és a fiziko-teológiai gondolkodás. Itt ismét egy irodalmi párhuzamra hívhatjuk föl a figyelmet: a Newton nevéhez fűződő eszmei áramlat a 18. században az irodalom és a filozófia sok képviselőjére, pl. Csokonai Vitéz Mihályra is hatással volt. Mikoviny Jénában és Halléban folytatott tanulmányokat, ahol a descartes-i tudományfelfogást és a kritikai racionalista szellemi magatartást tanulhatta meg Hermann Frankétól és Franz Buddeustól. Ezen az alapon fogalmazódik meg a matematizálás igénye a térképészetben: a biztos ismeret megtalálásának eszköze a matematikai módszer, ezért Mikoviny semmit nem bízott az érzékelésre és a megfigyelésre, csak műszeres méréssel dolgozott. Czigány István érdekes szakmai anyaggal gazdagítja a 18. századról kialakult ismereteinket. Tanulmánya „Hadmérnökök és haditérképészet a Magyar Királyságban a 17. század végén és a 18. század elején” - arról ad képet, hogy a hadászat milyen módon járult hozzá a civil mérnöki tevékenységek fejlődéséhez. A töröktől visszafoglalt területek felmérése, a folyók (Duna, Tisza, Dráva, Száva, Maros) feltérképezése, a békés építőmunka megszervezése nagyobb szerephez juttatta a civil kamarai mérnököket, így Mikovinyt is. Az 1717-ben megalapított bécsi hadmérnöki akadémia fontos szerepet játszott a korszerű technikai képzésben. Németh József technikatörténeti áttekintésében („Mérnöki szerepek és lehetőségek a 18. században”) a középkori előzményektől kezdve a 18. századi intézményekig követi nyomon a technikai kultúra fejlődését. Kiemeli, hogy a bányászat számított a matematikai, geometriai, térképészeti ismeretek legfőbb „megrendelőjének” s részletesen ismerteti a 18. századi iparosodás, elsősorban a bányászat helyzetét. A további öt előadás az univerzális szakemberként számon tartott Mikovinyt mutatja be. Török Enikő a térképészt („Mikoviny Sámuel megye térképei”) méltatja, aki fiatalon Bél Mátyás Prodromusához készített metszeteket (1723), majd Bél ipostfnjának keretében látott hozzá Magyarország föltérképezéséhez, az első négy kötetben 9 megye 11 térképe készült el. Mikoviny hatása széles körben érvényesült Selmecbányai tanári munkája jóvoltából. Elismertségét jelzi, hogy a berlini Tudós Társaság tagjává választotta, s a nürnbergi Homann-cég is érdeklődött térképei iránt, a Pozsony megyéről készült térképét 1757-ben ki is adta. A szerző sok adattal támasztja alá konklúzióját, miszerint Mikoviny