Magyar Közigazgatás, 1921 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1921-05-08 / 19. szám
XXXIX. évfolyam. — 19. szám. Budapest, 1921 május 8. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: II., Székely u. 2. sz. (Szilágyi Dezső tér sarkán). Előfizetési ára: Egész évre ..._140 korona. Fél évre ............. 700 KÖZIGAZGATÁSI HETILAP ALAPÍTOTTA: BONCZA MIKLÓS. Kiadóhivatal, II., Székely u. 2. sz. (Szilágyi Dezső-tér sarkán). Kéziratokat vissza nem adunk. Hirdetések árszabály szerint. A debreczeni Tisza István-tudományegyetem. Nemzeteknek, amelyeknek akaratereje el nem ernyedt, a Gondviselés időnkint olyan vezéreket ad, akik a népakaratban felgyülemlő energiát felfokozzák, a szellemi erőátvitelnek szuggesztiv erejét felfogják, azt irányítani és alig remélt színvonalra felemelni tudják. Ily vezére volt a magyar nemzetnek gróf Zrínyi Miklós, aki szemben a török hatalommal a nemzeti ellenállásnak erejét szította; ily vezér volt gróf Széchenyi István, aki nemzetét háromszázados lethargikus álmából felrázta; és ily vezér volt gróf Tisza István, aki — ha nem is érhette el élete nagy célját — de reálisan megalapozni törekedett a gazdaságilag, közjogilag erős, modern magyar államot. Tisza István volt az, aki a nyugati műveltség fényénél bemutatta a magyar nemzet komoly öntudatát, sokoldalú eredeti tehetségét, államalkotó, nemzetfentartó izmos erejét; aki a fórumon, a magán-és a társadalmi élet egész területén, minden lépésében, minden megnyilatkozásában mindig puritán, mindig ép oly nagy volt, mint országló hatalma teljében, majd a lövészárokban és mártíromságának Golgotáján. Az ő kivételes nagy egyéniségének lelkiereje túlnőtt az ország határain. Vezérlő világossága volt nemcsak a mi kis hazánknak, a most egyelőre összezúzott régi Nagy-Magyarországnak, hanem a velünk szövetséges nagy nemzeteknek is. Midőn vesztett háború után az árulás a nemzet életére, a nemzet becsületére éhezett; midőn szertezüllöttek vitéz csatasoraink; midőn a poklok gazsága kerekedett felül; midőn a tisztesség elmenekülve, bujdosott, ő bár hatalmától ekkor már megfosztottan, mégsem menekült, mégsem bujdosott el, mert az a tudat marasztotta, hogy végveszélybe sodort hazájának reá szüksége van. Midőn a felbujtott, elvetemült bűnszövetkezet az ő életére tört, hogy ledöntse a magyar föld legerősebb büszke cédrusát, ő rendithetlen nyugalommal bevárta végzetét. «Ennek igy kellett lennie» mondá és meghalt. A Golgota képe sajot lelkünkben, «consummatum est», beteljesedett. Igen, ő nem kerülhette el a világmegváltó hősöksorsát. Neki is, mint a többi emberfölötti nagyságnak, gyilkos kéz által kellett meghalnia. Martiromság vezet a halhatatlansághoz. Meghalt, de halála után is erőforrása maradt balsors sújtotta nemzetének, mely ösztönszerűen érzi, hogy legjobb fiának élő hatását a geszti sírbolt nem zárhatja el. Az ő halhatatlanságát manifesztálta Debreczen, város tudományegyeteme, mely engedélyt kért az ország kormányzójától arra, hogy az egyetem gróf Tisza István nagy nevéről neveztessék el. És az ország kormányzója megengedte, hogy az egyetem a Debreczeni magyar királyi Tisza István tudományegyetem» nevet viselje. Ezzel a magyar nemzeti Pantheonban megépült az első Tisza István-emlékmű. Szebb, méltóbb intézmény nem hirdetheti az ő nevét. Nem hideg márvány, nem gazdag alapítvány, nem érctáblába vésett kódex. A követ megőrli az idő, a vagyon elmúló érték, a kódex betűje elfakul, de a tudománynak, a közművelődésnek otthonában örökké él a nemzeti erő. Az egyetem, «az alma mater» nemzeti templom, melynek oltárán a hazaszeretetnek és a világtudásnak örök lángja ég. És a nemzeti megpróbáltatás kegyetlen korszakában minden jó magyar embernek az a reménykedő kívánsága, hogy a délibábos magyar alföldnek, a Tisza István szűkebb hazájának ősi kollégiumából — a Tisza István fiatal éveinek iskolájából — kinőtt egyetem ne csak az ő nevét vegye fel, hanem fogadja be az ő romlatlan, fajbeli felfogását, az ő hatalmas magyar szellemét. Mert ő minden izében magyar volt. Az ő imponáló tudása, az ő világműveltsége mint öntudatos magyar műveltség, mint mélyen járó magyar tudás találta meg helyét a világkultúrában. A debreczeni egyetem csak úgy lesz méltó a Tisza István nagy nevéhez, ha az egyetemen gondviselt minden tudománynak minden ágazatában megőrizi a magyar szellemet, a magyar tudást, a magyar kultúrát, a magyar léleknek teremtő talentumát. Azért ne férkőzzék soha az egyetem falai közé oly felfogás, melynek gróf Tisza István szelleme ellentmondana. Legyen a Tisza István-egyetem állandó mementója a Tisza István kidőltével elpusztult régi Magyarország feltámadásának. Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában Ismen,