Magyar Közigazgatás, 1922 (40. évfolyam, 1-53. szám)
1922-01-15 / 3. szám
3. szám. MAGYAR KÖZIGAZGATÁS 1922 január 15. teli kérdésekben is kénytelen — és pedig nem ritkán igen fogyatékos tényállás alapján , minden előzetes bírói eljárás nélkül — ítélkezni, amelyekhez hasonló súlyú ügyek a rendes bíráskodásban esetleg még a kir. Ítélőtábláig sem juthatnak fel, addig másfelől a közjog és közigazgatásnak egyes jelentős ágazatai vagy egészben, vagy részben mindmáig nélkülözni kénytelenek a bírói kontrollt. Szerencsére maga az eljárási rész — ahol kevésbbé kellett a helyes kodifikációnak nagyobb nehézségekkel megküzdenie — a modern jogtudomány általánosan elfogadott alapelvein épülhetett fel. Ekként az 1896: XXVI. t.-c.-nek harmadik — a jogvédelmet a közigazgatásnak szintén fontos érdekeivel sikeresen összeegyeztető — része a gyakorlatban is nagyobbára beváltnak tekinthető. Még nagyobb szerencse volt az, hogy a mindmáig csonkán maradt egyetlen fokú közigazgatási bíróság egyébként a Curiával teljesen egyenrangúként, vagyis a legfelsőbb bíróság minden szükséges ismérvével (teljes függetlenséggel és egyéb szervezeti biztosítékokkal) lett megalkotva. Ez a szervezet lehetővé tette, hogy a közigazgatási bíróság, fiatal közjogi intézmény létére is csakhamar kivívhassa a közvéleményben azt a köztekintélyt, ami a többévszázados múltra támaszkodó Curiát méltán megilleti. De a legnagyobb szerencse mégis csak az volt, hogy a közigazgatási bíróság a maga pályafutását egy Wekerle, majd egy Wlassics vezetése alatt kezdhette meg; továbbá hogy a bíróság tagjait az első szervezéskor is, majd az időnkénti kiegészítések alkalmával is nagyobbára a közélet (administratív és jogi közélet) kiválóságaiból sikerült összeállítani, így különösen a bíróság hatáskörének fokozatos tágulásával mind nagyobb jelentőségűvé vált másodelnöki állást a pénzügyi szakigazgatás és szakirodalom közismert előkelőségével, Benedek Sándorral sikerült betölteni. Most, amidőn a negyedszázados múlt sok-sok emléke között lapozgatunk, jól esik felütnünk a Magyar Közigazgatás 1896. évfolyamának 42. és 49. számát, ahol az akkor már szervezés alatt álló közigazgatási bíróság leendő elnökével szemben szó szerint a következő követelményeket állítottuk fel: «A bíróság leendő elnökében rendkívüli tulajdonságok összegét keressük. Nem csupán imponáló nagy névre, nem csupán reprezentálási képességekre, nem csupán egyoldalú (egyébként bármily tiszteletreméltó) szaktudásra, de egyetemes jogi és közigazgatási szakismeretekre, éles judiciumra, nemcsak a közigazgatást, de az államhatalmi ágak egymáshozi viszonyát az államéletet egészében és részleteiben áttekinteni tudó, az életet a maga valóságában ismerő, tapasztalatokban gazdag, de mégis munkabíró, szervező, teremtő talentumra, egy olyan férfiúra van szükség, aki a nagy tehetségek egész ambíciójával fogjon ahhoz a komoly munkához, amelynek fő célját a közvélemény által évtizedek óta sürgetett , elméletben oly szép intézménynek — az államélet organizmusába való szerencsés beillesztése képezi. Az, kinek e feladatot jól megoldani sikerül, nemzetünk legjobbjai sorában foglal helyet.» S most nem csupán az egyéni, bensőséges rokonszenv és nagyrabecsülés mondatja velünk, de a tárgyilagos igazság szószólói vagyunk annak konstatálásával,hogy az általunk 25 éve felállított eszménykép tényleg megvalósult s hogy a magyar Gondviselés a bíróságnak providenciába vezéreket adott, kiknek nagy egyénisége az egész intézményre eleitől fogva állandóan rányomta a maga markáns jellegét. Az első 10 esztendő Wekerle, a következő 15 év Wlassics vezetésének jegyében folyt le. A mostani elnök — nagystílű emlékbeszédében — az elődnek állít méltó emlékoszlopot. Anélkül azonban, hogy a legtávolabbról is csökkenteni kívánnák Wekerle elévülhetetlen érdemeit, mégsem térhetünk ki most annak megállapítása elől, hogy a negyedszázados eredmény nem egy embernek, de az egyenlő értékű mindkét elnöknek történeti jelentőségű érdemeit örökíti meg. Wlassics tovább haladt azon az útón, amelyen Wekerle megindult, az utód híven sáfárkodott az örökséggel, megőrizte, meggyarapította a dús hagyatékot. Mindkettőjük nevéhez fűződik az az eredmény, amelyre — még államéletünk mostani katasztrofális időszakában is — felemelt fővel tekinthetünk. Az ő vezetésük alatt a közigazgatási bíróság fiatal intézménye — ismételten hangsúlyozzuk — nemcsak a közigazgatási és jogászvilág szemében, de a közvélemény előtt is a nagymulta Curiáéval egyenlő tekintélyre emelkedett. A közigazgatási bíróság sikeresen betöltötte nagy missióját, részesévé vált a magyar jogállam kiépítésének, méltóvá lett arra a szerepkörre, melyet a millennáris törvényhozás bízott reá, amidőn «az állam önmagát vetette a jog uralma alá és a független bírói ellenőrzést helyezte a közhatalom felé.» A közigazgatási bíróság hatása nem csupán az eléje került panaszok elbírálásában, kontenciózus kérdések eldöntésében merült ki, hanem a bíróság döntvényei és elvi jelentőségű határozatai megtermékenyítették a közigazgatás földjét, az élő jog forrásaivá váltak. Ezek a döntvények és elvi határozatok nem csupán az érdekeltek szűkebb körére, nem csupán az egyes szakmák elhatárolt területére váltak hasznosakká, de mindjobban éreztették egészséges hatásukat a közigazgatási élet egész területén. Mert amikor közigazgatási hatóságaink egyes — odáig jogvitás — közigazgatási kérdések bírói végleges eldöntésekor az egyes példákon okultak, ezt az okulást a bírói hatáskörbe nem tartozó egyéb jogvitás kérdések területére is per analogiam átvitték és gyümölcsözően értékesítették, így a biróság munkája közvetve a — taxatióval megszükített — bírói hatáskörnek tágítására is vezetett. A biróság mindenkor a maga érintetlen függetlenségére és megingathatatlan jogérzékére támaszkodva — a nehéz és kényes közjogi természetű kérdésekben hozott körültekintő ítélkezéseivel — az időnkint megingott alkotmányos rend helyreállításának élharcosaként s jó és rosz időkben egyaránt a jogelv uralmának megbízható őreként viselkedett és a politikai hullámverések közepette tanúsított sziklaszilárd magatartásával nem egyszer keltett általános megnyugvást a felizgatott közvéleményben. Végül nem lenne teljes a kép, ha rá nem mutatnánk arra az üdvös hatásra, amelyet a bíróság szakavatott működése és kritikája a közigazgatási és közjogi törvényalkotás és az általános kormányzat terén, a joguralom mindjobban érvényesítése érdekében közvetve éreztetett. Íme ilyen pozitív eredményekre hivatkozhatik a csonka hatáskörű és csonka szervezetű közigazgatási bíróság negyedszázados élete. Legyen szabad nekünk báró Wlassics Gyula emlékbeszédének kiegészítésekép ezt az eredményt ma megörökítenünk, amelynek egyes részleteiről a nagy elődöt elparentáló utód bizonyára csak azért nem emlékezett meg, mert önmagáról is konstatálnia kellett volna: «quorum pars magna sui». De ha őneki oka volt hallgatni, nekünk az egész magyar közigazgatási világ nevében is jogunk és kötelességünk hálás elismeréssel és nagyrabecsüléssel emlékezni meg úgy Wekerlének, mint Wlassicsnak s a nagyérdemű egész bírói testületnek eléggé meg nem becsülhető arról a munkájáról, melynek méltó folytatása elé a sötét magyar éjszakában is jóleső bizakodással tekintünk. =========2 —