Magyar Közigazgatás, 1922 (40. évfolyam, 1-53. szám)
1922-01-15 / 3. szám
Szerkesztőség: II., Székely-u. 2. sz. (Szilágyi Dezső-tér sarkán). Előfizetési ára: Egész évre ......... 240 korona. Fél évre ..............120 X XL. évfolyam. — 3. szám. Megjelenik minden vasárnap. Budapest, 1922 január 15. MAGYAR KÖZIGAZGATÁS HETILAP Kiadóhivatal: II., Székely-u. 2. sz. ,Szilágyi Dezső-tér sarkán). ALAPÍTOTTA: BONCZA MIKLÓS. Kéziratokat vissza nem adunk. Hirdetések árszabály szerint. A m. kir. közigazgatási bíróság fennállásának huszonötödik évfordulója. — Irta: dr. Némethy Károly. — A m. kir. közigazgatási bíróság most érte el fennállásának 25. évfordulóját. A régi magyar állam, mint jogállam büszke épületének — épen a Millennium esztendejében megépített — ez a nagyértékű főpillére ma, amidőn Nagy-Magyarország romjaiban hever, valóban nem ülhetett zajos külsőségekben fényeskedő ünnepet. Közigazgatási bíróságunk — nemzeti életünknek mai tragikus korszakában — akként tette emlékezetessé a negyedszázados jubileumot, hogy a bíróságnak az ősi Budavár csöndjében 1922. évi január 7-én tartott diszülésén az első elnök, Wekerle Sándor hatalmas alakját — hozzáméltó klasszikus emlékbeszéd keretében — elevenítette meg előttünk a mostani elnök, a nagy előd nagy utóda: báró Wlassics Gyula. A «Magyar Közigazgatás», amely eleitől fogva a magyar jogállam kiépítésének, a közigazgatási bíráskodásmegalkotásának egyik meggyőződéses előharcosa volt, s az annyi sok különféle küzdelem után végre az 1896. évben megszületett m. kir. közigazgatási bíróság nagy hivatását minden rendelkezésre álló eszközzel megkönnyiteni, előmozdítani igyekezett: múltjához méltatlanná válnék, ha némán maradna a zajtalanságában is imponáló évfordulókor. E sorok írója pedig, aki évtizedeken át a kodifikálás és szakirodalom terén annyit foglalkozott a közigazgatás nagy és kis kérdéseivel, aki a múlt emlékei között épen arra a legbüszkébb, hogy a m. kir. közigazgatási bíróságról szóló 1896: XXVI. t.-c. előkészítésének, megalkotásának, életbeátültetésének egyik szerény tényezője lehetett, akit a közigazgatási bíróságnak úgy első, mint mostani nagynevű elnökével egy hosszú emberöltőn át összhangzatos együttműködésnek és bensőséges munkatársi viszonynak szoros kötelékei fűztek és fűznek egybe, megtagadná önmagát, ■ha nem igyekeznék bekapcsolódni abba a — régi jó időket jellemző — emelkedett eszmekörbe, amelyben a mostani elnöknek az első elnökről és az egész közigazgatási bírósági intézményről emlékező mesterműve mozgott. Emlékezzünk tehát mi is! Távol áll tőlünk azt állítani, hogy az 1896: XXVI. t.-cikk valami tökéletes alkotás lenne. Mi magunk ismertük és ismerjük legjobban a bírósági szervezet és a hatáskör hiányait. Előrelátható volt, hogy egy csonka szervezet, vagyis az érdemben döntő egyetlen fokú bíróság, mint speciális magyar intézmény, valamint egy csonka hatáskör, vagyis az általánosabb jellegű elvi kijelentésnek jóformán teljes kizárásával csupán taxatiora alapított hatáskör nem teremtheti meg a tökéletes jogvédelmet. Ámde a szakemberek bizonyára még nem felejtették el e kétrendbeli csonkaság indító okait. A már 25 évvel ezelőtt is előtérbe került közigazgatási szervezeti reform keresztülvitele előtt meglehetősen nehéz lett volna az alsófokú (egy vagy két fokozatú alsóbb) bíróságoknak is felállításával, közmegnyugvásra kiépíteni a közigazgatási bíráskodás teljes rendszerét. Viszont régibb közigazgatási törvényeinknek szerfelett hiányos, gyakran tökéletlen volta, az a körülmény, hogy közigazgatási jogrendszerünkben túlnyomó volt a célszerűségi, a diszkrecionális, tehát a bírói döntésre kevésbé alkalmas elem, szintén leküzdhetetlennek mutatkozó korlátokat állított a bírói hatáskörnek egyébként feltétlenül kívánatos kiterjesztése elé. Így történt, hogy bármily sok előzetes tanulmány, tárgyalás, vitatkozás előzte meg a kodifikációt, bármily élénk ügyszeretet vezette a kodifikátorokat: az 1896: XXVI.-cikk egészben csonka szervezetet s meglehetősen csonka hatáskört állapított meg. Mentségére szolgáljon azonban az akkori törvényhozásnak az is, hogy részben csak átmeneti jellegű törvényt kívánt alkotni. Azt hittük akkor, hogy a bírósági törvényt, ha nem is nyomban, de hamarosan követni fogja az általános közigazgatási szervezeti reform, mely az alsóbbfokú bíróságok miként szervezésének vitás kérdését is közmegnyugvásra megoldja. Azt hittük, hogy bármily szerény legyen is a kezdet, a hatáskör minden újabb közigazgatási vonatkozású törvénynek meghozatalával, valamint a miniszeri rendeletekben és a szabályrendeletekben foglalt joganyag sorompóinak a jogvédelem előtt megnyitásával évről-évre jelentősen gyarapodni fog. Azt hittük, hogy nem évtizedek, de pár esztendő lefolyásával kiépül az egész rendszer , hogy nem csupán a pénzügyek (adó- és illetékügyek) egész mezején, de a közigazgatás többi részének is mind tekintélyesebb területén mihamarabb megvalósul a bírói jogvédelem. Az első reményünkben keservesen csalódtunk. Ma 25 év múltán talán még messzebb vagyunk az egyetemes közigazgatási reformoktól s ezek keretében az alsóbbfokú bíróságok létesítésétől, mint 25 évvel ezelőtt hittük. A másik reményben kevésbbé csalódtunk. A hatáskörúgy a törvényeken, mint a rendeleteken alapuló hatáskör) tényleg lépésről-lépésre bővült s különösen a bíróság hatáskörének kiterjesztéséről szóló 1907: LX. t.-cikk meghozatala óta legalább is relative számottevő haladás szemlélhető. De sajnos, változatlanul megmaradt az a kirívó kontraszt, hogy amíg egyfelől — épen az alsóbbfokú bíróságok hiányának természetes folyományakép — a Curiával egyenrangú közigazgatási bíróság olyan baga