Magyar Közlöny, 1988. augusztus-december (35-69. szám)
1988-08-01 / 35. szám
916 MAGYAR KÖZLÖNY 3 § (1) E rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban 1988. június 1-jétől kezdődően kell alkalmazni. (2) E rendelet végrehajtásáról a pénzügyminiszter gondoskodik. Dr. Medgyessy Péter s. k., a Minisztertanács elnökhelyettese kés rendezését, azt a vitában álló bármely fél kérésére választottbíróság elé terjesztik. Ebben az esetben a 9. cikk 3.§9 bekezdéseinek rendelkezései mutatis mutandis alkalmazandók. Mindazonáltal a Stockholmi Kereskedelmi Kamara Választottbírósági Intézete mellett működő Választottbíróság Elnökét kérik fel a megfelelő kijelölésekre. 3. Ha mindkét Szerződő Fél tagja „az Államok és más államok természetes és jogi személyei közötti beruházási viták rendezéséről szóló 1965. március 18-i Egyezménynek”, úgy az egyik Szerződő Fél és a másik Szerződő Fél beruházója közötti, az e cikk (1) bekezdése szerinti vitákat a „Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja” elé terjesztik, békéltetési vagy választottbírósági úton való rendezés céljából. 11. cikk A Holland Királyság tekintetében a jelen Megállapodás a Királyság európai részére és Arubára alkalmazandó, kivéve, ha a 12. cikk (1) bekezdésében előirányozott jegyzék másként nem rendelkezik. 12. cikk 1. A jelen Megállapodás attól a naptól számított második hónap első napján lép hatályba, amikor a Szerződő Felek írásban értesítették egymást arról, hogy az országaikban megkövetelt alkotmányos eljárásnak eleget tettek, és 15 éves időszakra marad hatályban. 2. A jelen Megállapodás hatálya további 10 éves időszakokra hallgatólagosan meghosszabbodik, feltéve, hogy azt egyik Szerződő Fél sem mondja fel a lejárat időpontja előtt legalább hat hónappal. Mindegyik Szerződő Fél fenntartja magának azt a jogot, hogy jegyzékben felmondja a jelen Megállapodást a megfelelő hatályossági időszak lejárta előtt legalább hat hónappal. 3. Azokra a beruházásokra, amelyeket a jelen Megállapodás hatályvesztésének időpontja előtt létesítettek, az előző cikkek további 15 éves időszakra érvényben maradnak. 4. E cikk (2) bekezdésében említett határidőre nézve a Holland Királyság Kormánya jogosult arra, hogy a jelen Megállapodás alkalmazását a Királyság egyes részei tekintetében külön is felmondhassa. Készült Budapesten, 1987. szeptember 2-án, két eredeti példányban, angol nyelven. A Magyar Népköztársaság A Holland Királyság Kormánya nevében. Kormánya nevében: Dr. Medgyessy Péter Haris van den Broek s. k. a. k., pénzügyminiszter külügyminiszter” 35. szára Minisztertanács tagjainak rendeletei Ar. *“|)ilésn«ri é* városfejl(‘«ztési miniszter 5/1988. (Vili. I.| ÉVül mulzlemn a vezetői és egyes speciális munkakörök betöltéséhez szükséges szakmai képesítési előírásokról Az állami személyzeti munkáról szóló 100/ 1987. (I. 15.) MT határozat 18. pontjában foglalt felhatalmazás alapján az érdekelt miniszterekkel, országos hatáskörű szervek vezetőivel és szakmai szakszervezetekkel egyetértésben a következőket rendeln: A rendelet hatálya kiterjed: a) az építésügyi ágazatba tartozó állami vállalatokra, egyéb állami gazdálkodó szervekre, jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társulásokra, leányvállalatokra, állami költségvetési szervekre és költségvetési rend szerint gazdálkodó szervekre (a továbbiakban együtt: vállalat); b) az a) pontban említett vállalatokkal munkaviszonyban álló dolgozókra. 2 § (1) Az egyes vezetői és speciális munkakörök betöltésének szakmai képesítési előírásait a rendelet melléklete tartalmazza. (2) A vezetői munkakörök ellátásához szükséges politikai felkészültségi követelményt a vállalat határozza meg. (3) A rendeletben foglaltak nem érintik az egyes munkakörökre más jogszabályokban előírt speciális képesítési előírásokat és továbbképzési követelményeket. 3. § (1) A rendelet hatályba lépése után a mellékletben felsorolt vezetői munkakörök csak az 1. §