Magyar Krónika, 2020. január-június (7. évfolyam, 1-6. szám)

2020-02-01 / 2. szám

MICROCOSM dedicated to The London Wafer Com bewies ^ tapasztalatához kötődik, azaz kívül­ről, messziről jön, és előbb-utóbb valamiféle erkölcsi töltetre is szert tesz, azaz afféle istencsapásaként, büntetésként válik értelmezhetővé az adott közösség számára, ezért jár gyakran együtt stigmatizáló kulturá­lis gyakorlatokkal. Már Michel Fou­cault francia társadalomtörténész is rámutatott a pestis kulcsszerepére a nyugati kultúra politikatörténetében. Nézete szerint míg a pestis előt­ti meghatározó fertőző betegség, a lepra esetében a beteg száműzé­se, a város kapuján (testén) kívülre helyezése volt a bevett gyakorlat, a gyorsan terjedő, elkerülhetetlenül „bent” pusztító pestis megfékezésé­hez viszont új módszerekre, többek között a karantén intézményére volt szükség. Továbbá szükség volt a la­kosság egészségi állapotát felügyelő hatalomgyakorló szervek megszer­vezésére és központosítására, ami a mai napig meghatározza a társa­dalmi rendről, az egyén és az állam testének határairól alkotott modern fogalmainkat. Ezeket a kérdéseket járják körül igen olvasmányos mó­don például a walesi szerző, Willi­am Owen Roberts Ragály, vagy az ausztrál Geraldine Brooks Csodák éve című regényei. Minden történelmi korszak kiter­melni látszik a maga nagy járványát, amely fizikai és elméleti szinten is felszínre hozza a kor meghatározó társadalmi dilemmáit, nincs ez más­ként például a 19. századi londoni kolerajárványok történetét tekintve sem. Miközben a Brit Gyarmatbi­rodalom uralma alá hajtotta a Föld lakosságának közel kétharmadát, fővárosa szó szerint a saját ürülé­kében fuldoklótt, ironikus módon figyelmeztetve a briteket a nagyság árára. Ahogy a pestist részben a ke­resztes hadjáratok vallási ideológiával átitatott hódításvágya szabadította Európára, úgy a gyarmatosítás is a felsőbbrendű nyugati civilizáció ter­jesztésének mázával nyomult Afrika és Ázsia felé, s a Bengáli-öbölből terjedt tovább a kolera szennyfoltja. Azért is olyan szimbolikus im­perialista betegség a kolera, mert, ahogy Pamela K. Gilbert rámutat, „a 19. század két rettegett eseménye, a járvány és a forradalom egyaránt a fizikai és a társadalmi test széthul­lásával fenyegettek”, lásd például Somerset Maugham Színes fátyol című kisregényét. Azonban nem csak a gyarmati, nem fehérbőrű, nem keresztény, nem civilizált, azaz nem is egészen emberi Másik jelképe lett a bűzlő kolera, hanem az angol nagyvárosok szegénynegyedeinek munkásosztálybeli „söpredékét” is megtestesítette. A kolerát ugyanis úgynevezett „szennybetegségnek” tartották, és úgy vélték, hogy fő­ként zsúfolt, nem higiénikus élet­­körülmények között élő, magukra „nyilván” nem adó emberek között ONS TER SOUP Cornmuiil M THAMES WATER, tós,a CQTfect rejjTejrntion that precious .sTujf doUct out to US William Heath: Monster soup (1828) 71

Next