Magyar Lányok, 1933-1934 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1934-06-17 / 38. szám

594 A LEGSZEBB ÉLMÉNY ALTAY MARGIT REGÉNYE (3-ik folytatás) MÁSODIK FEJEZET. Amelyben az van megírva, hogy ha az ember nagyon egyedül van, akkor kis szórakozásokkal is megelégszik! Oh, milyen rettenetes üres is lehet egy nagy ház! Amint járta Éva a folyosókat, szinte kongtak a lépései. Sehol senki sem jött vele szemben. Olyan idegenszerűek voltak az ismert ajtók, a ké­pek a falon és a napsugár, mely ferdén surrant be a széles ablakokon. Az igazgató néni Karls­­bad­ba utazott, hogy beteg gyomrát kissé helyre­hozza. A tanárnők mind vakációztak. A személy­zet is szabadságra ment. Nem maradt az intézet­ben senki más, csak az öreg szakácsnő, aki már vagy húsz éve nem mozdult ki a házból és a por­tás, akinek elöl, a portásfülkében volt a lakása, de aki csak éjjeli szolgálatra volt berendelve, mert nappal mehetett, ahová kedve tartotta. Az intézet a városon kívül állt, egy hatalmas kert közepén. Mellette, mögötte, szemközt vele, csupa magánvilla emelkedett és ha a vidék nem is volt éppen a legélénkebb, kihaltnak sem lehe­tett mondani. Járt arra a fűszeres kocsija, a hentes legénye, kiáltozott reggel a jeges, csenge­tett a szemetes, tülköltek az autók. De ez mind a kerítésen túl volt. A kerítésen innen az unalom terpeszkedett. Éva az első reggel maga vetette meg az ágyát, aztán lesietett a konyhába és addig kö­­nyörgött Juli néninek, a szakácsáénak, amíg az megengedte, hogy egy kicsit a főzésnél segédkez­zen. De ez a főzés semmiből sem állt, mivelhogy Juli néni, aki hozzá volt szokva hogy 60—80 sze­mélynek ad enni, egy félóra alatt elkészült azzal a kis főzéssel, ami nekik kellett. Akkor aztán Éva felment a könyvtárszobába és addig olvasott, amíg belefáradt. Aztán megint lejött és benyitott az egyik tanterembe, végignézte a faliképeket és megállapította, hogy: — Oh, de rettenetesen unatkozom! Végigjárta a hálószobákat, a tantestületi termet, az igazgatósági irodát. Megszemlélte a régi növendékek elfakult csoportképeit a falon és megállapította, hogy: — Oh, de rettenetesen unatkozom! Lement a pincébe, ahol az iskolaévben na­ponta három mosónő mosott állandóan és amely­ben most tátongott az üresség, kinyitotta a víz­csapot a teknő felett, szétfröcskölte a széles su­gárban szökő vizet a tenyerével, halkan sóhaj­tott és tudta, hogy megint csak unatkozik. Beült Juli nénihez a cselédszobába, nézte, hogyan fol­toz az öregasszony és ebben sem talált mulatsá­got. Felment a kistársalgóba, ahol a közös író­asztal állt, elővett egy levélpapírost és arra gon­dolt, hogy most írni fog a lányoknak, de akkor eszébe jutott, hogy semmi, de semmi írni való­ja nincs, hacsak Pannival nem tudatja,, hogy Juli néni az ő kedvéért felfújtat sütött, amit Panni hiába kért tőle, mert Juli néni mindig azzal ér­velt, hogy annyi embernek nem lehet egyszerre felfújtat csinálni és Panni kisasszony egye azt majd otthon a vakációban. De hát végtére, ez még sem volt olyan fontos, hogy megérje a levél­bélyeget. Különben is a lányok mentek el, úgy illik, hogy ők írjanak előbb. Másnap és harmadnap se történt semmi kü­lönösebb változás, hacsak az nem, hogy Juli néni még hamarabb végezte el a főzést, mert egy do­bostortát sütött előző nap, amin aztán vagy egy hétig rágódhatnak.­Ezen a napon Éva, hogy egy kis szórakozása legyen, korábban kelt fel és se­gített a portás bácsinak a kert öntözésénél és a­ rózsatövek tisztogatásánál, mert a portás a vi­lágért se ment volna el előbb otthonról, míg a kertjét el nem látta. Szívesen fogadta a segítséget és egyben-másban ki is oktatta a fiatal leányt, aki nagy figyelemmel hallgatta pontos tapaszta­latokból szerzett tudományát. De reggel fél­­kilencre készen voltak minden munkával. A por­tás bácsi összeszedte az­ öntözőcsöveket és Éva segítségével becipelte az egyik fészerbe. Aztán kö­szönt és ment, hogy este nyolcig elő se kerüljön megint.

Next