Magyar Lettre Internationale 2006. nyár (61. szám)

A MIGRÁNSOK EURÓPÁJA - Kongslien, Ingeborg: Migráns írók Skandináviában

L­Y­­­ SZÖLLÖSI Adrienne „Svéd irodalmi nyelvlecke újrakezdőknek" MOODYSSON, Lukas „Versek" BIRRO, Marcus „Minden pokoli idegen" „Egy másik Svédország" BIRRO, Peter „Könyörtelenül avagy The Sound of Speed" „Az arcom és a nevem" NIEMI, Mikael „Popzene Vittulából” HANSSON, Bob „Versek" ANDERSSON, Lena „Minden rendben?" KHEMIRI, Jonas Hassen „Egy szem vörös" LEIVA WENGER, Alejandro „Elixir" ANYURU, Johannes „Versek" In: SVÉDCSAVAR Magyar Lettre Internationale, 54 12 Migráns írók Skandináviában Az északi irodalmi életben számos, kissé szokat­lanul hangzó új név bukkant fel az elmúlt évszá­zad utolsó 3-4 évtizedében. A bevándorlók és a bevándorlók második generációjának képviselői úgy 1970-től kezdve egyre gyakrabban jelentkez­nek versekkel, elbeszélésekkel és regényekkel a skandináv nyelveken, új témákkal, helyszínekkel és vonatkoztatási síkokkal bővítve ezzel a nem­zeti irodalmakat. E szövegek némelyike fordítás, olykor a szerző és fordítója együttműködésének eredménye, de a legtöbb az új ország nyelvén író­dott, olyan szerző írta, aki már felnőtt fejjel sajátí­tott el egy új irodalmi nyelvet, vagy aki a második generáció képviselője, és mint ilyennek a minden­kori skandináv nyelv az „első” nyelve. Különösen Svédországban ez utóbbi csoport adja a legnép­szerűbb szerzőket a mai irodalmi életben. Létez­nek irodalmi próbálkozások a bevándorlók saját nyelvén is, ezek azonban szükségképpen a saját csoportjaikra korlátozódnak, és elég csekély a szá­muk, néhány nagyobb svédországi bevándorló­csoporttól eltekintve. Róluk most nem esik szó. A „bevándorló-irodalom” és a „bevándorló-író” kifejezés mára meglehetősen problematikussá vált. A szóban forgó szerzők közül sokan nem szeretik e terminusok különböző skandináv vál­tozatait, mert úgy érzik, hogy a „bevándorló-iro­dalom” az irodalom egy marginális típusára utal, és leszűkíti művészi ambícióikat. Ennek ellenére az irodalomtudósok, a kritikusok és a média is használja ezeket a kifejezéseket, amelyek hasznos­nak mutatkoznak, különösen akkor, ha fel akar­ják hívni a figyelmet ezekre az írásokra, amelyek eddig - néhány jelentős kivételt leszámítva - nem kaptak kellő figyelmet. Olyan kategóriákhoz lehet­ne hasonlítani, mint a „proletárirodalom” és a „fe­minista irodalom”, amennyiben kijelölik a maguk helyét az irodalmi térben, és új vonatkoztatási területeket vezetnek be. A bevándorló hátterű írók gyakran - bár egyál­talán nem mindig - foglalkoznak olyan témákkal, amelyek bevándorló tapasztalataikkal és a kultú­rák találkozásával függnek össze, és a többségi tár­sadalmat többnyire marginális nézőpontból látják. Ennél szélesebb az „emigráns irodalom” fogalma, amelybe sok író beletartozhatna a mai világban. Használatos még a „világirodalom” és a „transz­nacionális” irodalom terminusa is. Egyes negatív asszociációk elkerülése végett itt most inkább a „migráns irodalom” és a „multikulturális irodalom” kifejezéseket fogom használni. A mai északi irodalom újabb hangjai az identi­tás és az integrálódás szempontjából fontosak. A migráció és a száműzetés, a bikulturalizmus és a bilingvizmus témái az akkulturáció, az integráció és az identitás formálódásának folyamatait fejezik ki. A szövegben rejlő valóság-referenciák és identi­tásértelmezések a kultúrák találkozása során átélt folyamatok kulturális megjelenítései. És mivel a migráció globális folyamat, ezt az irodalmat ösz­­szehasonlító módszerekkel lehet és kell tanulmá­nyozni. A legnagyobb nevek ma világirodalmi szin­ten is gyakran két nyelvhez és két kultúrához kötődnek, mint például Bharati Mukherjee, V. S. Naipaul, Zadie Smith vagy Wole Soyinka. Északi megfelelőik is, akikkel itt foglalkozunk majd, las­san az általános irodalmi diskurzus részeivé vál­nak, és a skandináv országokban is megjelenő­ben lévő multikulturális társadalmakra vonatkozó témáikkal és referenciális pontjaikkal mind job­ban kikezdik a megszilárdult nemzeti kánonokat. Nem meglepő, hogy ez az új irodalmi hagyo­mány Dániához és Norvégiához képest éppen Svédországban tekint vissza a leghosszabb törté­netre, és éppen itt rendelkezik a legtöbb képvise­lővel. Ez természetesen megfelel az északi orszá­gokba irányuló bevándorlási folyamat jellegének. A tudományos érdeklődés terén egy alapos kuta­tásra épülő, jól megírt, átfogó szociológiai és tema­tikus munkával (Wendelius 2002) szintén Svédor­szág vezet, bár Norvégiában is megjelent néhány cikk a témában, és mindhárom országban készül­tek ezzel kapcsolatos disszertációk. A migráns vagy multikulturális irodalom jelentkezése 1970- re tehető Svédországban, a 80-as évek közepére Norvégiában, és lényegében a 80-as évek végén vagy a 90-es évek elején indult meg Dániában. Mindhárom országban jelentek meg antológiák, jelezvén az effajta irodalom bevezetésének és támogatásának óhaját, valamint a fogalmi besoro­lás szükségességét. Versek, elbeszélések és esszék bukkantak fel antológiákban és egyedi kötetek­ben, és számos regény is megjelent. Az új témák és referenciális síkok, az új esztétikai és formai min­ták bevezetése határozottan bővíti és gazdagítja az érintett nemzeti irodalmakat. Mint említettem, nem minden bevándorló hát­térrel rendelkező író és műve foglalkozik migráns vagy multikulturális témákkal, a szövegek többsé­ge azonban mégiscsak feltár valamit a migráció és a száműzetés, a kultúrák találkozása és az identitás­­keresés tapasztalataiból, kifejezve ezzel az egyének újratájékozódásra és az új országban való beren­dezkedésre, önérvényesítésre való törekvéseit. A következőkben ezzel fogunk foglalkozni, megvizs­gálva, mit nyújt ez az irodalom a kialakulóban lévő multikulturális északi társadalmak ábrázolása és közvetítése terén. Az egyik tudósnak (Müller 1999) a mai bikulturális amerikai irodalomról tett megál­lapításával élve, ahogy az átírja, mit is jelent ame­ INDEBORG KONGSLIF.N rikainak lenni, ezek a skandináv szövegek éppúgy átértelmezik, mit is jelent dánnak, norvégnak vagy svédnek lenni. Az alábbiakban válogatás követke­zik nevekből és szövegekből. Igyekeztem a sokfé­leséget megmutatni mind az etnikai háttér, mind az irodalmi kifejezés terén, ugyanakkor kiemelni néhány olyan nevet, amely sikeressé vált mind a kritika, mind a nagyközönség körében. Svédország Természetesnek látszik, hogy elsőként a svédi iro­dalomból mutassunk be néhány nevet, és kezdés­ként nyilvánvalóan Theodor Kallifatidesről kell említést tennünk. Ő ma az egyik legmarkánsabb és legnépszerűbb író Svédországban, aki olyan sok témát jár körül, és annyiféle környezettsen, hogy elég értelmetlennek is látszik őt a „beván­dorló-író” kategóriájába sorolni, amelyet bizonyá­ra ő is beszűkítésnek találna. Kallifatides Görögor­szágban született 1938-ban, 1964-ben jött Svédor­szágba, első svéd könyve 1969-ben jelent meg. Egyik legutóbbi, személyes reflexiók és emléke­zések rövid fejezeteiből álló könyvében nem min­den panasz nélkül jegyzi meg: azok után, hogy 36 éve él az országban, és több mint 30 könyve jelent meg svédül, a hivatalos irodalomtörténetekben még mindig az invandrar-författare (bevándorló írók) címszó alatt tárgyalják. Pedig ez a könyv, az Et nytt land utanför mitt fonder (Egy új ország az ablakom előtt) csodálatosan bizonyítja, hogy a kétnyelvűség és a kettős kulturális kötődés min­den velejáró nehézség és időnként kétségbeejtő volta ellenére erős teremtő idét elő teremt, és alkalmat ad az írónak arra, hogy megteremtsen magának egy sajátos, új nyelvet. És noha számos példát találunk a veszteségről és a hontalanságról szóló reflexiókra, ugyanilyen erős megállapítások szólnak arról is, mi adódik nyereségként az érett migráns számára: „Nem váltam svéddé, bár már nem vagyok az a görög sem, akinek hittem magam. Teljesen idegen sem vagyok. (...) Vannak időszak­ok, amikor csupaszabbnak érzem magam, mint­ amikor megszülettem. (...). De vannak időszakok, amikor mélységes megelégedés tölt el amiatt, hogy„ megtanultam megszeretni valami mást is, mint ami (eredetileg) megadatott nekem.” Mint hangsúlyoz­,­ta, a mai világ migránsai, akik nyilvánvalóan meg­tapasztalták a veszteséget, az élet értelmének kuta­tása helyett kutathatják az életet magát is. Kallifatides kiterjedt munkáságában kivált­képp két regény foglalkozik a bevándorlás és az integrálódás kérdésével. Az Ud­diningar (1970) című egy fiatal görög bevándorlóról szól, aki a 60- as évek végén kerül a svéd társadalomba. A fiatal­ember akkulturációs folyamatát kíséri végig, a kül- Magyar Lettre Internationale * 61.szám

Next