A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 26. évfolyam (1892)
10. szám - Péch József: A Tisza keresztszelvényeinek fölvételéről
326 Péch József XXVI. kötet. A Tisza keresztszelvényeinek fölvételéről. Péch Józseftől. Mindnyájan annyira ismerjük a keresztszelvények fölvételekor követett eljárást, hogy arról valami újat már alig mondhatnánk. Nem is a követett eljárást akarom most egyedül szóvá tenni, hanem azt is, hogy mi célból vettük föl a Tisza keresztszelvényeit ? és ezzel együtt még mit míveltünk s mily adatokat szereztünk be ? A vízrajzi osztálynak már több év óta fő teendőjét a Tisza mederalakulásának nyilvántartásához szükséges fölvételek teljesítése és ezeknek a végből való földolgozása alkotja, hogy a Tisza jelen állapotát, közvetetlen mérések alapján, minden kétséget kizáróan kimutathassuk és a jelen állapotot a szabályozás előtti állapottal összehasonlíthassuk. Ezekből az összehasonlításokból majdan kitűnnek mindazok a változások, melyek a Tisza medrében és vízjárásában a szabályozás megkezdése óta előállottak, de kitűnnek mindazok a jó és rossz eredmények is, melyek a szabályozás következtében a Tisza medrében létrejöttek. Műveleteink jelzett céljából kifolyóan felvételeinket mindazokra az irányokra kiterjesztettük, amely irányokban a Tisza medre megváltozhatott; miután pedig változás történhetett magában a Tisza medrének helyzetében ; továbbá annak hosszanti és keresztszelvényeiben, valamint a vízszín esésében, a víz sebességében és tömegében; ezért felvételeinket főképpen ezekben az irányokban teljesítettük, beszerezvén egyúttal a velük kapcsolatos adatokat is. A Tisza medrének és a védőgátak közötti hullámtérnek jelenbeni helyrajzát a kataszteri mérnökség közreműködésével készítettük el. A Tisza hosszanti szelvényének nagy részét, mely a tiszai fixpontok tengerszin fölötti magasságainak, valamint a tiszai védőgátak korona-és talajmagasságainak megméréséből állott, már 1890-ben elvégeztük; a vízszin esésének és a víz sebességének megmérését pedig a tavaszi nagyvizek alkalmakor minden évben s mindaddig folytatjuk, míg a felső Tiszán beáll a szintén megmérendő maximális vízállás. Ettől eltekintve 1890-ben hátra maradt még a hosszanti szelvénynek az a része, mely a tiszameder közvetetlen partjainak magasságaira, a mederfenék legmélyebb pontjaira és a meder keresztszelvényeire vonatkozik. Ezeket a fölvételeket tavaly végeztük el olyképpen, hogy Bökény községnél kezdve a Dunába szakadásig fölvettünk a Tisza medréről — 744 km hosszúságban — 958 keresztszelvényt, vagyis átlagban minden 777 m távolságban egyet. Ezek közül 300 keresztszelvénynél — amelyeknek helyeit szelvénykövekkel állandósítottuk — fölvettük a jobb- és balparti hullámtért is egészen a védőgátakig, vagy ilyennek nemlétében az ottani magas partig azért, hogy a víztározás fontos kérdésének megoldásakor ismerjük azt a víztömeget, mely nagyvízkor a hullámtért elborítja. A szelvényekkel együttesen fölvettük a tiszameder jobb és bal partjának magasságát is minden 200 m távolságnál; ugyanott fölvettük a mederfenék legmélyebb pontjait is; úgy hogy most már a Tisza hosszanti és keresztszelvényeinek összes adatait ismerjük. A mederfenék legmélyebb pontjait nemcsak a hoszszanti szelvény szerkeszthetése céljából vettük föl, hanem azért is, hogy azokat későbbi összehasonlítások végett berajzolhassuk a Tisza helyrajzába. Ebből a vonalból azonban kitűnik egyszersmind a folyó sodrának, vagyis legsebesebb pontjainak körülbelüli vonala is. A folyó legmélyebb pontjainak irányát nem követi ugyan mindenütt a folyó sodra, de többé-kevésbé megközelíti , ezért a folyó legmélyebb pontjainak vonala képviselheti a folyó sodrának, azaz legsebesebb pontjainak vonalát is, amely különben változik a vízállással, míg a legmélyebb pontok vonala csak annyiban változik meg, amennyiben a meder fenekének magassági viszonyai megváltoznak. Ennek következtében a legmélyebb pontok vonalának megörökítése szükségesebb a reájuk alapítható összehasonlítások és következtetések miatt, mint a folyó sodráé, a mely minden vízálláskor megváltozik s ezért oly nagy folyónál, mint a Tisza, gyakorlatilag a folyó egész hosszúságában alig állapítható meg. A mederfenék legmélyebb pontjainak fölismerésére kezdetben többféle kísérletet tettünk. A folyó sodra már magából a folyó vizének fölszínéből is némileg kitetszik, mert ott a hol legsebesebb a víz folyása, mind szélben, mind szélcsendben a víz fölszínének tükrözése elüt a többi helyekétől. De a fölszín sokszor csal, mert a szél is felfodrozhatja a vizet a legsebesebb folyás helyein támadó fodrok alakjára, miért is ebben az eljárásban meg nem nyugodhattunk. Másik kísérletünk abból állott, hogy 50—60 m hoszszúságú vékony kötélre, minden 2 m távolságban, egyegy 10 cm hosszú közönséges lécdarabot kötöttünk és az így fölszerelt kötelet a kiindulás keresztszelvényében egyenesre kihúztuk; ennek megtörténte után a kötél mindkét végét egyszerre eleresztve, azt a vízfolyás hatásának engedtük át. Ennek természetesen az lett rögtöni következménye, hogy ahol sebesebb volt a víz folyása, ott a lécdarabok előbbre haladtak, ellenben a csöndesebb helyeken hátramaradtak. Ilyképpen a víz felszínén, a víz fölszíni sebességével szorosan összefüggő görbe vonalat kaptunk, amelynek csúcsában volt a legsebesebb vízfolyás. Ámde ezt a görbe vonalat a legkisebb szél is összezavarta és e miatt pontos mérésekre ez a mód se használható. Harmadik kísérletünk az volt, hogy fölismerve a víz fölszinéből a folyó sodrát, abba ladikkal beleeveztünk . Felolvasta a Vízépítészeti Szakosztály 1892. márczius 29-én tartott ülésében.