A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 55. évfolyam (1921)
49. szám - Timon Béla: Még egy-két szó a Tisza-szabályozás fejlesztéséről
LV. kötet, 49. szám. Még egy-két szó a Tiszaszabályozás fejlesztéséről. 36- nyiségnél többet a víz nem tud magával vinni. A víz telítve van, így is mondjuk, hogy minden elragadó erőnek megfelel egy bizonyos telítettségi fok. Mérésekből állapították meg, hogy a Tisza a középső és alsó szakaszán a tiszta vízben átlag 35 gramm, zavarosban átlag 3 kg iszap lebeg minden m3-ben. Mi következik ebből? A telített árvíztömeg oda érkezik a begátolt szakaszhoz. Mondjuk, hogy a begátolás az egész tervezett szakaszon már készen van. Az elragadó erő tényezői megváltoznak, megnagyobbodnak, a víz a telítettségi fokának kiegészítéséhez még szükséges anyagot fel fogja ragadni, a meder bővülni, mélyülni fog, de csak a begátolás elején. Pontos hosszát előre kiszámítani nem lehet. A begátolt szakaszon ugyanis elérkezik a víztömeg egy olyan ponthoz, hol már újból telítve van, innen kezdve már többet nem fog a mederből elvinni, hanem inkább ellenkezőleg, mivel a folyók alsó szakaszán az esések kisebbek, az elragadó erő eme tényezője kisebbedni fog s ennek természetes következménye lesz, hogy a víz a magával hozott anyag fölös részét is le fogja rakni, így hát már magában a begátolt szakaszban is be fog a lerakódás illetve a meder emelkedése következni, nemhogy végig kimélyedne. Ez így van a valóságban másutt is, így lenne itt is. A való tényállás s a szerzett tapasztalatok vezették rá erre az elméletre a megfigyelőket. Okadatolásul legyen szabad példát felhoznom. Az ausztriai Duna Bécs fölötti szakasza szabályozásának csak nagyon kis hosszúságra terjedő hatása volt, mert az összeszorítás felső részén sülyedést, alsó részén emelkedést tapasztaltak. A Bécs körül foganatosított munkák hatása még érdekesebb. A hosszú darabon összeszorított és kiegyenesített meder felső részén mély kimosások keletkeztek és Nussdorfnál 10 m-rel, Bécsnél azonban már csak 0 5 m-rel sülyedt a kis- és középvíz nívója. Az alsó szakaszon Fischamendnél és Hainburgnál a hatás ellenkező volt, a meder emelkedett, amennyiben a kis- és középvíz nívója 08 m-rel emelkedett. (Lásd Bogdánfy: A természetes lefolyások hidraulikája. 79. §.) A másik példa a magyar Dunának dévény—bősi 60 km hosszú szakasza. A középvízszabályozó művek e szakaszon a + 30 m-es nívóra épültek ki. Számszerű adatokkal nem rendelkezem, de tapasztalatból tudom, hogy e szakasznak körülbelül a felső felén a vízszínek sűlyedése, alsó felén azok emelkedése tapasztalható. Amikor a dévényvajkai szakaszon a mederszabályozó művek legalább derékig szárazban voltak bemérhetők, ugyanakkor a Bős körüli szakaszon alig volt a művek tetejéből 30—40 cm szárazon. E példákban felhozott szakaszok pedig közel sincsenek olyan hosszúak, mint a begátolással mélyíteni szándékolt szolnok—törökbecsei szakasz. E példákból s fejtegetésből azonban nem a várható eredmény mértékét akartam megállapítani, hanem inkább rámutatni arra, hogy vájjon a begázolás segélyével való mederszelvénybővítés célravezető lehet-e és alkalmazása megengedhető-e ? Még egy-két szó a Tiszaszabályozás fejlesztéséről. TIMON BÉLA: Két okból vagyok kénytelen kiegészíteni néhány szóval Erdős Ferenc tagtársunknak a Tiszaszabályozsról szóló cikkére tett észrevételeimet. Egyik az, hogy a Tiszaszabályozás helyes továbbfejlesztését én is fontosnak tartom Csonkamagyarországra nézve, Erdős Ferenc tagtársnak válasza végén foglalt szemrehányására azonban meg kell jegyeznem, hogy én, mint vidéki magánmérnök, a szükséges idővel nem rendelkezem és még kevésbé a szükséges adatokkal, hogy tervet készíthessek róla. Ilyen helyzetben — azt hiszem — teljesen eleget teszek hazafias kötelességemnek, ha az erre illetékes szakemberek által készített tervezet hibáit igyekszem tehetségem szerint kijavítani. A másik ok az, hogy Erdős Ferenc tagtárs olyan alaptalan vádakkal illet, amiket nem hagyhatok megcáfolás nélkül. 1. Én bírálatomban Erdős tagtárs helyes megállapításai közé soroztam mind a válaszában idézett azt az állítását, hogy a 10—10 évi árvizek összehasonlítása azt mutatja, mikép a Tisza vízjárása a szabályozás kezdete óta fokozatosan javult, valamint azt a másikat is, hogy a Tiszához hasonló jellegű folyók „epochalis" árvizei a töltésezés után más országokban is fokozatosan emelkedtek. Én tehát elképedve kérdezem másodszor is, hogy ezekkel a helyes megállapításokkal szemben miként állíthatta azt, hogy a vízjárás retrográd fejlődése nem annyira a természetnek, mint inkább magának a szabályozásnak róható föl ? Mert Erdős Ferenc tagtárs a hamis beállítást csak azért fogja rám, hogy elterelje az olvasó figyelmét arról, mikép nem tud megfelelni erre a kérdésemre. 2. A Tisza folyó pályája című fejezetet Erdős tagtárs válaszában tanulmánya egyik legfontosabb, gyakorlati szempontból legértékesebb részének mondja, amely teljesen új, eddig sehol sem tárgyalt szempontból világítja meg a szabályozás eredményét, és szememre hányja, hogy fortélyosan kibújtam a bizonyítás alól. Elismerem, hogy nem akartam részletesen tárgyalni ennek az új szempontnak teljes hasznavehetetlenségét, amely a folyó pályája kialakulásának mértékét a szakasz két végpontját légvonalban összekötő egyenesnek a meder hosszához való arányából akarja meghatározni, de ezt csakis Erdős Ferenc tagtárs iránti kíméletből tettem. Azt hittem ugyanis, elégséges lesz a figyelmét arra a körülményre fölhívnom, hogy a légvonalbeli távolság olyan geológiai esetlegességektől függ, amin emberileg lehetetlen változtatni. Például a Dunának esztergom—budapesti szakasza eszerint az arányszám szerint mindig a legrosszabban kialakult Duna szakasza lesz Nagymagyarországnak , mert Esztergomtól a budapesti Széchenyi-lánchídig a meder hossza mintegy 71—72 km, holott a szakasz két végpontját összekötő egyenes csak a — c 40 km, az arányszám értéke tehát 75—80-nal egyenlő. Ha azután külön akarunk a szakasz felső és alsó részének kialakulási arányszámáról tájékozódni, akkor látjuk, hogy az esztergom—váci rész arányszáma alig 35—40, a vác - budapestié meg csak 5—6, tehát még csak közel sem jár egyik sem az egész szakasz arányszámához. Melyik arányszám ad tehát helyes képet a pálya kialakulásáról? Bizonyára egyik sem. Hasonló képtelenség jön ki, ha ezt a módszert a szolnok—csongrádi szakasz részleteire akarjuk alkalmazni. Eme szakasz alsó részének, a tiszaugh—csongrádinak a — c arányszáma mintegy 25, tehát még harmadrészére sem rúg az egész szakasz arányszámának és jobb mint a törökbecse—tiszatoroki szakasz kivételével akármelyik más mederszakasz arányszáma. Pedig ezen a szakaszon van a Körösök okozta állítólagos nagy iszaplerakódás! Láthatja ezekből Erdős Ferenc tagtárs, hogy az általa fölfedezett új szempontból ezután sem fogja senki sem tárgyalni valamely folyószabályozás eredményét, mert az ő arányszámai gyakorlati szempontból teljesen értéktelenek. Én tehát nem azért mondottam tanulmányának erről a