A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 55. évfolyam (1921)

49. szám - Szemle

368 Szemle­ részéről megsemmisítő kritikát, mert nem értettem meg a kiindulási alapot — amint ezt válaszában állítja —, ha­nem azért, mert elméletére nem is lehet másféle bírálatot mondani. 3. A nagy árvizek tanulságaira vonatkozó bírálatomból idézi Erdős tagtárs a következő részt: Abban az esetben, ha a Tisza árhullámának tető­zése Szolnoktól lefelé vonultában Csongrádnál találkoz­nék a Körösök árhullámának tetőzésével, lejebb Szeged­nél meg a Maroséval, a szolnok—törökbecsei szakaszon nem egyszerre állana be a tetőzés, hanem sorban egymás­után, ennélfogva Erdős Ferenc okoskodása szerint az árhullámok nem szorulnának meg. Azután így folytatja: Hogy cikkemben hol van ez az abszurdum megírva, vagy melyik részéből következtethető ez, ennek bizo­nyításával adós marad Timon Béla tagtárs. Nagy tévedés! Hiszen közvetlenül az általa idézett mondat előtt ezt mondom: Szerinte (t. i. Erdős Ferenc szerint) az a körülmény, hogy a Tisza középső és alsó szakaszán Szolnoktól Törökbecséig egy és ugyanazon napon állott be a tetőzés mindenik árvíznél, annak a bizonysága, hogy az árhullám­ megtorlódott! Vagyis ha a Maros árhullámának tetőzése már Törökbecsénél, a Körösöké valahol Szeged körül (avagy megfordítva) van, a Tiszáé meg még Szolnoknál vagy Tiszaughnál, ez ő szerinte torlódás. Én tehát nemhogy adós maradtam volna a bizonyítás­sal, hanem ellenkezőleg előre bocsátottam ezt, és csak ezután mondottam bírálatot Erdős Ferenc tagtárs meg­állapításáról. Megemlítem még, mikép a nagyárvizekre vonatkozó megállapításai a Közlöny múlt évi számának 33. és 36. lapjain vannak. A 3. lap 2. hasábjának utolsó bekez­désében Erdős Ferenc tagtárs a következőket mondja : a tetőmagasság Tiszaughtól Törökbecséig egy és ugyanazon napon állott be. Kétségtelen ebből, hogy a kedvező körülmények ellenére a közép és alsó Tiszán az árhullám összeszorult. Ezt az utóbbi mondatot nemcsak én húztam most alá, hanem Erdős tagtárs is aláhúzva közli múlt évi tanulmá­nyában. Ami a legvilágosabb jele annak, hogy akkor még nem tudta, hogy minő abszurdum ez az állítása. 4. A negyedik pontra vonatkozó bírálatomat így kezdem: Mielőtt ennek taglalásába belefognék, előbb a folyami hidraulikának még egy tételét kell Erdős Ferenc tagtárssal tisztába hoznom. Ő ugyanis az idézett cikkében ezt írja a Közlöny 45. lapján: mindenfajta helyesen végrehajtott szabályozás első és­­egyetlen ismérve a különböző vízszínek párhuzamos­sága. Csodálkoznom kell tehát azon, hogy amikor én szó­szerint idézem az ő megállapítását, akkor azzal még engem a Közlöny t. olvasói előtt vádol, hogy amit én mondok, az részben ferdítés, részben valótlan állítás. Sőt válaszá­ban még alá is húzza az egyetlen szót, mintha ez a szó csakugyan ferdítés volna ! Ami végül azt az állítást illeti, hogy a kisvíz sűlyedé­séből helytelenül következtettem a tiszaugh — csongrádi szakaszon a mederfenék lejeleszállítására, erre nézve meg kell jegyeznem, hogy nem az én kezemben sült el vissza­felé a folyami hidraulika. Mert először is az 1890.-i keresztszelvények ma már teljesen elavultak Ilyen régi adatokra támaszkodva egy sokkal kisebb jelentőségű mun­kálatot sem volna szabad tervezni, nemhogy a Tiszaszabá­lyozás továbbfejlesztését. Másodszor pedig azért, mert még a közölt adat sem ellenem, hanem mellettem bizonyít. Hiszen amikor 30 esz­tendővel a meder keresztszelvénye 1630 m2-ről IdOO-ra fogyott le és a kisvíz ennek ellenére mégis sülyedt 1 — 1­­5 m-t: ez csak úgy történhetett, hogy a szelvény a mélység növekedésével pótolta a nagymérvű összeszűkü­lést. Erre az időszakra esik ugyanis az átmetszések lassú, inkább mélységi mint szélességi irányban való kiképződése. SZEMLE A szén keletkezéséről és kémiai struktúrájáról tartott dr. Franz Fischer a Verein Deutscher Chemiker ezévi stuttgarti ülésén előadást, amelyet érdekességénél fogva röviden alább ismertetünk A kémiai tudomány haladásáról mindenkor igen érdekes be­számolót adtak a V. D. Ch. ülései, de az idei még a többi közül is kiválik. Most kerülhetnek csak a tudományos világ elé azoknak a kutatásoknak eredményei, melyek a háború miatt egyik vagy másik ország lakóitól el voltak zárva, akár a közlekedési viszonyok miatt, akár a hadititok megőrzése címén. Az ott elhangzottak között különösen érdekesek azok a megfontolások, melyeket dr. F. Fischer fejtegetett, a szén keletkezéséről és kémiai struktú­rájáról szóló előadáséban. A szén struktúrájának kutatása körül két fontos kérdés merül fel: az egyik az, hogy mi az az alap­anyag, amiből a szén keletkezik és a másik, az alapanyag lebon­tása addig, míg a szénnek megfelelő terméket kapunk. A mühl­heimi intézet F. Fischer vezetése alatt az utóbbi irányban foly­tatta a kutatásait. Ebben az intézetben egyébként is a szén körébe tartozó tudományos és gyakorlati kérdésekkel foglalkoznak. A mühlheimi intézetben olyan eljárást dolgoztak ki, melynek lényege a nyomás alatt való oxidáció. Ami a szén eredetét illeti, az bizonyos, hogy évezredek előtt elhalt növények maradványából származik. Az úgyszólván minden geológiai korban fellelhető szén elterjedtsége ebből magyaráz­ható s képződése még ma is tart. Ebből tehát önként már az is következik, hogy mindenféle geológiai korú szenek előfordulnak. Mint ismeretes, legrégebbi , az antracit, azután kor szerint: a kőszén, barnaszén és turfa övetkeznek. A széntartalom a korral állandóan nő, míg a hidrogén- és oxigéntartalom fogy. A növények fő alkotórésze, ami a szén keletkezésénél számí­tásba jöphet, elsősorban a cellulóza és a lignin, másodsorban a bitumen képződésénél fontos szerepet játszó gyanta, viasz és növényi zsírok. Itt a cellulóza és lignin szerepével fogunk foglal­kozni. A cellulóza és lignin kémiai szerkezete közt igen fontos különbség van, ma ugyan még egyik kémiai szerkezete sincs tel­jesen felderítve, de annyit biztosan tudunk, hogy a cellulóza szerkezete a cukrokhoz, a lignin szerkezete az aromás vegyüle­tekhez áll közelebb. A növények elhalása után a cellulóza és a lignin bomlásnak indulnak. A bomlás egyik eredménye a humusz. Származásából tehát valószínű, hogy a humuszanyag igen bonyo­­lt és igen külön­böző összet­­elű vegyület. Mint minden nagy molekulájú anyagnak, úgy a humusznak is természete a szétesés. Ezt a szétesést régebben tisztán kémiai oxidációnak, ma pedig mikroorganiz­musok működésének, tehát élettani vegyfolyamatnak tartják. A bomlás folyamán azután aszerint, hogy minő mikroorganizmusok és vájjon levegő jelenlétében vagy anélkül folytatják-e az orga­nikus anyagok bomlásával kapcsolatos életműködésüket, mindig más és másfajta humuszanyag fog keletkezni. A korhadásnál sok levegő jelenlétében a humuszképződés gyorsan megy végbe. A rothadásnál ellenben kevés levegő illetőleg oxigén van jelen és az oxigént többnyire maga az organikus anyag szolgáltatja, így kevés széndioxid és víz képződik. A rothadás vegyfolyama­tánál ellenben az organikus anyagok redukciója folytán methán és aránylag sok humusz keletkezik, ezt a humuszt nevezik savanyú humusznak. A savjellegű bomlástermékek azok, melyek bennünket közelebbről érdekelnek. Elsősorban a fekete humin­savak, melyből tulajdonképpen a szén anyaga is keletkezik. A különböző humuszok elemzéséből kitűnik, hogy a humuszkép­ződés által a széntartalom viszonylagosan folyton nő, míg az oxigén és a hidrogén viszonylagos mennyisége fogy, mint azt fentebb a különböző korú szénfajtáknál általánosan érintettük. A cellulóza például 44'4°/C szenet tartalmaz, a humin és humin­sav 59 7%-ot, a hidrogént a cellulóza 6 2°/o-ot, a humin 4'5°/0-ot; oxigént a cellulóza 494°/o ot, a humin 35'8%-ot.­­ A humint és huminsavat tehát mindenütt megtaláljuk ott. 1921. XII. 18.

Next