A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 55. évfolyam (1921)
49. szám - Szemle
368 Szemle részéről megsemmisítő kritikát, mert nem értettem meg a kiindulási alapot — amint ezt válaszában állítja —, hanem azért, mert elméletére nem is lehet másféle bírálatot mondani. 3. A nagy árvizek tanulságaira vonatkozó bírálatomból idézi Erdős tagtárs a következő részt: Abban az esetben, ha a Tisza árhullámának tetőzése Szolnoktól lefelé vonultában Csongrádnál találkoznék a Körösök árhullámának tetőzésével, lejebb Szegednél meg a Maroséval, a szolnok—törökbecsei szakaszon nem egyszerre állana be a tetőzés, hanem sorban egymásután, ennélfogva Erdős Ferenc okoskodása szerint az árhullámok nem szorulnának meg. Azután így folytatja: Hogy cikkemben hol van ez az abszurdum megírva, vagy melyik részéből következtethető ez, ennek bizonyításával adós marad Timon Béla tagtárs. Nagy tévedés! Hiszen közvetlenül az általa idézett mondat előtt ezt mondom: Szerinte (t. i. Erdős Ferenc szerint) az a körülmény, hogy a Tisza középső és alsó szakaszán Szolnoktól Törökbecséig egy és ugyanazon napon állott be a tetőzés mindenik árvíznél, annak a bizonysága, hogy az árhullám megtorlódott! Vagyis ha a Maros árhullámának tetőzése már Törökbecsénél, a Körösöké valahol Szeged körül (avagy megfordítva) van, a Tiszáé meg még Szolnoknál vagy Tiszaughnál, ez ő szerinte torlódás. Én tehát nemhogy adós maradtam volna a bizonyítással, hanem ellenkezőleg előre bocsátottam ezt, és csak ezután mondottam bírálatot Erdős Ferenc tagtárs megállapításáról. Megemlítem még, mikép a nagyárvizekre vonatkozó megállapításai a Közlöny múlt évi számának 33. és 36. lapjain vannak. A 3. lap 2. hasábjának utolsó bekezdésében Erdős Ferenc tagtárs a következőket mondja : a tetőmagasság Tiszaughtól Törökbecséig egy és ugyanazon napon állott be. Kétségtelen ebből, hogy a kedvező körülmények ellenére a közép és alsó Tiszán az árhullám összeszorult. Ezt az utóbbi mondatot nemcsak én húztam most alá, hanem Erdős tagtárs is aláhúzva közli múlt évi tanulmányában. Ami a legvilágosabb jele annak, hogy akkor még nem tudta, hogy minő abszurdum ez az állítása. 4. A negyedik pontra vonatkozó bírálatomat így kezdem: Mielőtt ennek taglalásába belefognék, előbb a folyami hidraulikának még egy tételét kell Erdős Ferenc tagtárssal tisztába hoznom. Ő ugyanis az idézett cikkében ezt írja a Közlöny 45. lapján: mindenfajta helyesen végrehajtott szabályozás első ésegyetlen ismérve a különböző vízszínek párhuzamossága. Csodálkoznom kell tehát azon, hogy amikor én szószerint idézem az ő megállapítását, akkor azzal még engem a Közlöny t. olvasói előtt vádol, hogy amit én mondok, az részben ferdítés, részben valótlan állítás. Sőt válaszában még alá is húzza az egyetlen szót, mintha ez a szó csakugyan ferdítés volna ! Ami végül azt az állítást illeti, hogy a kisvíz sűlyedéséből helytelenül következtettem a tiszaugh — csongrádi szakaszon a mederfenék lejeleszállítására, erre nézve meg kell jegyeznem, hogy nem az én kezemben sült el visszafelé a folyami hidraulika. Mert először is az 1890.-i keresztszelvények ma már teljesen elavultak Ilyen régi adatokra támaszkodva egy sokkal kisebb jelentőségű munkálatot sem volna szabad tervezni, nemhogy a Tiszaszabályozás továbbfejlesztését. Másodszor pedig azért, mert még a közölt adat sem ellenem, hanem mellettem bizonyít. Hiszen amikor 30 esztendővel a meder keresztszelvénye 1630 m2-ről IdOO-ra fogyott le és a kisvíz ennek ellenére mégis sülyedt 1 — 15 m-t: ez csak úgy történhetett, hogy a szelvény a mélység növekedésével pótolta a nagymérvű összeszűkülést. Erre az időszakra esik ugyanis az átmetszések lassú, inkább mélységi mint szélességi irányban való kiképződése. SZEMLE A szén keletkezéséről és kémiai struktúrájáról tartott dr. Franz Fischer a Verein Deutscher Chemiker ezévi stuttgarti ülésén előadást, amelyet érdekességénél fogva röviden alább ismertetünk A kémiai tudomány haladásáról mindenkor igen érdekes beszámolót adtak a V. D. Ch. ülései, de az idei még a többi közül is kiválik. Most kerülhetnek csak a tudományos világ elé azoknak a kutatásoknak eredményei, melyek a háború miatt egyik vagy másik ország lakóitól el voltak zárva, akár a közlekedési viszonyok miatt, akár a hadititok megőrzése címén. Az ott elhangzottak között különösen érdekesek azok a megfontolások, melyeket dr. F. Fischer fejtegetett, a szén keletkezéséről és kémiai struktúrájáról szóló előadáséban. A szén struktúrájának kutatása körül két fontos kérdés merül fel: az egyik az, hogy mi az az alapanyag, amiből a szén keletkezik és a másik, az alapanyag lebontása addig, míg a szénnek megfelelő terméket kapunk. A mühlheimi intézet F. Fischer vezetése alatt az utóbbi irányban folytatta a kutatásait. Ebben az intézetben egyébként is a szén körébe tartozó tudományos és gyakorlati kérdésekkel foglalkoznak. A mühlheimi intézetben olyan eljárást dolgoztak ki, melynek lényege a nyomás alatt való oxidáció. Ami a szén eredetét illeti, az bizonyos, hogy évezredek előtt elhalt növények maradványából származik. Az úgyszólván minden geológiai korban fellelhető szén elterjedtsége ebből magyarázható s képződése még ma is tart. Ebből tehát önként már az is következik, hogy mindenféle geológiai korú szenek előfordulnak. Mint ismeretes, legrégebbi , az antracit, azután kor szerint: a kőszén, barnaszén és turfa övetkeznek. A széntartalom a korral állandóan nő, míg a hidrogén- és oxigéntartalom fogy. A növények fő alkotórésze, ami a szén keletkezésénél számításba jöphet, elsősorban a cellulóza és a lignin, másodsorban a bitumen képződésénél fontos szerepet játszó gyanta, viasz és növényi zsírok. Itt a cellulóza és lignin szerepével fogunk foglalkozni. A cellulóza és lignin kémiai szerkezete közt igen fontos különbség van, ma ugyan még egyik kémiai szerkezete sincs teljesen felderítve, de annyit biztosan tudunk, hogy a cellulóza szerkezete a cukrokhoz, a lignin szerkezete az aromás vegyületekhez áll közelebb. A növények elhalása után a cellulóza és a lignin bomlásnak indulnak. A bomlás egyik eredménye a humusz. Származásából tehát valószínű, hogy a humuszanyag igen bonyolt és igen különböző összetelű vegyület. Mint minden nagy molekulájú anyagnak, úgy a humusznak is természete a szétesés. Ezt a szétesést régebben tisztán kémiai oxidációnak, ma pedig mikroorganizmusok működésének, tehát élettani vegyfolyamatnak tartják. A bomlás folyamán azután aszerint, hogy minő mikroorganizmusok és vájjon levegő jelenlétében vagy anélkül folytatják-e az organikus anyagok bomlásával kapcsolatos életműködésüket, mindig más és másfajta humuszanyag fog keletkezni. A korhadásnál sok levegő jelenlétében a humuszképződés gyorsan megy végbe. A rothadásnál ellenben kevés levegő illetőleg oxigén van jelen és az oxigént többnyire maga az organikus anyag szolgáltatja, így kevés széndioxid és víz képződik. A rothadás vegyfolyamatánál ellenben az organikus anyagok redukciója folytán methán és aránylag sok humusz keletkezik, ezt a humuszt nevezik savanyú humusznak. A savjellegű bomlástermékek azok, melyek bennünket közelebbről érdekelnek. Elsősorban a fekete huminsavak, melyből tulajdonképpen a szén anyaga is keletkezik. A különböző humuszok elemzéséből kitűnik, hogy a humuszképződés által a széntartalom viszonylagosan folyton nő, míg az oxigén és a hidrogén viszonylagos mennyisége fogy, mint azt fentebb a különböző korú szénfajtáknál általánosan érintettük. A cellulóza például 44'4°/C szenet tartalmaz, a humin és huminsav 59 7%-ot, a hidrogént a cellulóza 6 2°/o-ot, a humin 4'5°/0-ot; oxigént a cellulóza 494°/o ot, a humin 35'8%-ot. A humint és huminsavat tehát mindenütt megtaláljuk ott. 1921. XII. 18.