A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 59. évfolyam (1925)
47-48. szám - A József Műegyetem 1925/26. tanévi megnyitója október 18-án (Schimanek Emil leköszönt és Szarvasy Imre új rektor beszéde)
47—48. szftm. LOX. kötet. Budapest, 1925 november 29. A MAGYAR MÉRNÖK- ÉS ÉPÍTÉSZ-EGYLET KÖZLÖNYE A BUDAPESTI MÉRNÖKI KAMARA HIVATALOS LAPJA. Mellékletei: „A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönyének Havi füzetei", a „Technika és Közgazdaság" és az „Ipari Szabványosítás". Hozza a „Magyar Ipari Szabványosító Bizottság" hivatalos közleményeit és szabványtervezeteit. TARTALOM : A m. kir. József-műegyetem új tanévének megnyitó ünnepsége. — I. Schimanek Emil lelépő rector magnificus beszámoló beszéde az 1924/25. tanévről. 247. 1. — II. Dr. Szarvasy Imre e. i. rector magnificus székfoglaló beszéde. 254. 1. Technikatörténeti gyüjteménytárunk gyarapodása 1925-ben. Gyűjti: Lósy-Schmidt Ede. 257.1. EGYLETI KÖZLEMÉNYEK: A vízépítési szakosztály rendes ülése. 258. 1. — Vitaestélyek. 258. 1. — Felhívás. 258. 1. A BUDAPESTI MÉRNÖKI KAMARA KÖZLEMÉNYEI: A Mérnöki Kamara választmányának 34. üléséből. 258. 1. — Hirdetés tagfelvételről. 258. 1. — A Kamara új tagjai. 258. 1. — Elhalálozott tagok. 258. 1. — A Kamarából kilépő tagok. 258. 1. — Lemondott tagok tagsági kötelezettségei. 258. 1. — Hirdetmények 258. 1. A m. kir. József-műegyetem új tanévének megnyitó ünnepsége. Folyó évi október hó 18-án a megszokott ünnepi keretek között zajlott le Műegyetemünk tanévmegnyitó közgyűlése. Az ezzel az alkalommal elhangzott ünnepi beszédeket krónikás hűséggel az alábbiakban ismertetjük. I. SCHIMANEK EMIL lelépő rector magnificus beszámoló beszéde az 1924125 tanévről Tisztelt Műegyetemi Közgyűlés! Amidőn a mai ünnepélyes közgyűlést megnyitom, hálás köszönetet mondok a szíves részvételért tisztelt vendégeinknek, elsősorban a kormányzat, a Tud. Akadémia, az egyetemek és főiskolák megjelent képviselőinek és az oktatás valamint a tudományos és gazdasági élet többi előkelőségeinek, akik megjelenésükkel műegyetemünk iránt érzett, nekünk végtelenül jóleső és bennünket igen megtisztelő, meleg érdeklődésükről tettek tanúságot. A mi, évenként megismétlődő, szerény házi ünnepélyünknek az általános kulturális érdekek szempontjából éppen ez az érdeklődés ad jelentőséget, mert egyik tanúbizonysága annak a fontos szerepnek, amelyet műegyetemünk a kultúrafejlesztés terén betölteni hivatott. Szívem mélyéből üdvözlöm kedves vendégeinket azért is, mert — és ezt nem győzöm eléggé hangsúlyozni — rendkívül jól esik az a tudat, hogy vannak barátaink, akik szeretettel figyelik munkánkat és szívesen vesznek részt örömünkben és bánatunkban egyaránt. Sajnos, hogy a most elmúlt tanévről szóló jelentésemben kevés örvendetes eseményről számolhatok be. Az ország nehéz pénzügyi helyzete nyomasztólag hatott műegyetemünkre, amit csak még súlyosabbá tett az a körülmény, hogy szent Bürokráciás oltárán soha nagyobb lánggal nem lobogott az áldozati tűz, mint mostanában. Nem tartozom azok közé, akik a szanálás eszközeinek és eredményeinek nálunk igen népszerű ócsárlásával könnyűszerrel babérokat akarnak gyűjteni. De azt meg kell állapítanom, hogy amilyen hasznos lehetett az ország általános érdekei szempontjából az a körülmény, hogy a pénzügyminiszter az ő programjának végrehajtásánál, különösen a közterhek megállapításánál és a kiadások korlátozásánál a vis maiorra, a népszövetség akaratára hivatkozhatott, éppen olyan káros volt az, amikor a bürokratizmus a szanálás végrehajtásánál egy kaptafára húzta az összes intézkedéseket, egy kalap alá vont teljesen ellentétes elbánást igénylő intézményeket. Aki, mint magam, kénytelen volt végigszenvedni az általánosságban helyes és üdvös, de sommás elintézésük folytán sokszor káros, néha katasztrofális következménnyel járó szanálási intézkedések özönét, az megdöbbenve látja, hogy a magyar kultúrának hatalmas törzsét a bürokratizmus indái fojtogatják, éltető nedveit elszívják s ha le nem fejtjük testéről, elsorvasztják. A kulturális intézmények adminisztrálása elsőrendű kulturális feladat. Mindent el kell követnünk arra, hogy a fejlesztésre meglévő kevés lehetőséget mentől jobban kihasználhassuk. Erre az önkormányzat adna módot, ha a bürokrácia ólomsúlyokat nem rakna lábaira. Tehetetlenül kell néznünk a legalaposabban megfontolt és minden irányban üdvösnek látszó javaslataink sorsát és boldogok lehetünk, ha csak valamit is megvalósíthatunk a sok üdvös terv közül. Kötelességem erre reámutatni ma itt és pedig nemcsak azért, mert nézetem szerint a nyilvánosság előtt tartott évi közgyűlésünk az a hely, ahol nyomatékosabban lehet és kell reámutatni az orvosolható bajokra, hanem azért is, mert — minthogy ily alkalmakkor sajtószabadságunkkal élve, ki is nyomatjuk azt, amit fontosnak tartunk — inkább remélhetjük, hogy a rektor szava nem lesz pusztában elhangzott szó, hanem visszhangot kelt mindenütt, ahol hasonló bajok vannak és így megerősbödve jut majd el oda, ahonnan az orvoslást remélhetjük. Csak úgy kikapva a sok közül, egy pár esetet említek fel. Ha egy külső hatóságnál, mondjuk pl. valami elemi csapás vagy más külső ok miatt valamely sürgős javítási munka végrehajtására volt múlhatalanul szükség, úgy egy részletesen kidolgozott költségvetés alapján nemcsak az e célra szolgáló összegre rendkívüli hitelt, hanem még a sürgős természetű és halasztást nem tűrő munkálatok megkezdéséhez szükséges engedélyt is kérelmezni kellett. Ez általános szempontból érthető, bár sok esetben, még normális viszonyok között is megeshetik, hogy a kár csak nagyobbodik, ha a helyreállítási munkálatokhoz hozzá nem fognak. De lássuk mi történik tovább. A legjobb esetben — ha az engedélyt egyáltalán meg nem tagadták —sok ideig, sokszor hónapokig tartott el, amíg az ügy különböző osztályokat, rendszerint más minisztériumokat is megjárva, végre kedvező elintézést nyerhetett. Hogy azután ez idő alatt a helyrehozandó baj megnagyobbodott, a helyreállítási költség pedig nemcsak e miatt, hanem azért is sokkalta több lett, mert — mint ahogy az az utóbbi években állandóan történt — pénzünk vásárló ereje még a szanálás alatt is napról napra csökkent, abban nem volt senki sem hibás, hiszen ami a fő, a szabályokon és az előírásokon nem esett csorba. Akkor azután élőbről kellett kezdeni mindent. Új költségvetés, új felterjesztés és így tovább, holott ha ily esetekben gyorsan lehetett volna eljárni, a tényleg felmerülő költségeknek egy kis hányada is elegendő lett volna. De még az elkerülhetetlen rendes kiadásokra sem volt soha elegendő fedezet, pedig mondhatom, hogy ezek a lehető legszerényebben voltak megállapítva. Jellemző erre, hogy az ország egyetlen műegyetemének összes költségeire alig volt valamivel nagyobb összeg felvéve a költségvetésben, mint amennyit a kultusztárca alá tartozók vasúti kedvezményeinek megtérítése címén irányoztak elő. Megtörtént az is, hogy a jól megfontolt, megindokolt és valóban csak a minimális szükségletekre előirányzott költségvetési tételeink között még az épületek fűtésére, világítására szolgálókat is, amelyek természetüknél fogva bizonyos határon túl már a legnagyobb takarékosság mellett sem csökkenthetők és amelyeknek nagyságát az ismert fogyasztásnak az egységárral való összeszor.