A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 68. évfolyam (1934)

27-30. szám - "Magyar Technikai Múzeum" - Szakirodalom

194 f. Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye LXVIII. kötet, 39—40. szám. Elnök a közgyűlés nevében tudomásul veszi a választás eredményét azzal, hogy az egyhangú jelölés folytán a köz­gyűlés Wiilder Gyula műegy. ny. r. tanárt elnökké, Balsay Aladár bányaügyi főtanácsost pedig alelnökké választotta. Felkéri Rékay Frigyes, Lux Ernő és Majorossy Gyula tagtársakat, hogy az újonnan megválasztott elnököt és alelnököt küldöttségileg meghívják. Elnök ezután üdvözölte a megválasztott új elnököt és alelnököt és az elnöki széket átadta. Wálder Gyula újonnan megválasztott elnök elfoglalja az elnöki széket, megtartja beszédét. Az elnök beszéde után Balsay Aladár alelnök köszönte meg az egylet bizalmát. Főtitkár jelenti, hogy a közgyűlésre indítvány nem érkezett. Elnök köszöni a tagok megjelenését és az ülést be­rekeszti. Magyar Technikai Múzeum. Rovatvezető: Dr. Lósy-Schmidt Ede, az Egylet technika­történeti gyüjteménytárának őre. A kerékpár feltalálásának kérdéséhez. Őszinte nagyrabecsüléssel viseltetem a napisajtó szép és magasztos hivatásával szemben. Nagy tisztelettel és szeretet­tel nézem, élvezem és csodálom is egyúttal az a megállás nélkül folytatott hatalmas munkásságát, amelyet különöskép­pen a nemzetnevelés és a hírközvetítés terén napról-napra ki­fejt. Azt is állíthatom, hogy bizonyos esetekben a napilapok gazdag anyaga tudományos feldolgozásokhoz is elsőrangú for­rásként használható fel. A napisajtó ugyanis éppen annál a nagy mozgékonyságánál és gyors hírközvetítésénél fogva van abban a helyzetben, hogy olyan perdöntő adatokat, fontos bi­zonyítékokat is szolgáltathat, aminekre a szaksajtó, a tudomá­nyos szakirodalom figyelme nem terjed ki és olyan fontos kö­rülményeket is feltár és lerögzít hasábjain, amelyek valamely felvetett kérdés későbbi tisztázásakor, események és tények el­bírálásakor, döntő súllyal esnek a latba. Példaképpen említem fel, hogy az 50 év előtti magyar napisajtó közleményeinek figyelmen kívül hagyásával talán sohasem sikerült volna a sze­gedi közúti Tiszahíd szerzőségének kérdését oly nagy biztos­sággal eldöntenem és a félszázadon keresztül a köztudatba át­ment francia szerzőséggel (Eiffel) szemben a magyar szerző­séget (Feketeházy) bizonyítanom, mint ahogy azt a magyar napisajtó szakszerű és pontos közleményei, cikkei és híradásai kapcsán sikerült minden kétséget kizáró módon bebizonyíta­nom. És mivel számos más példával is igazolhatnám a napi­sajtó fontos szerepét tudományos jellegű kutatások megindítá­sában, országos jelentőségű események rekonstrukciójában, stb. éppen azért fokozottan érzem annak a szükségét is, hogy cikkeinek a magyar kultúrértékekre vonatkozó megállapításai a valóságnak megfeleljenek. Ne forduljanak elő bennük még hazafias lelkesedésből sem könnyen odavetett, azonban nem bi­zonyítható, vagy még be nem bizonyított megállapítások. Ezt a követelményt különösen fontosnak tartom ma, amikor gyak­ran hallunk hazánk történelmével kapcsolatosan hamisítások­ról, elferdítésekről, magya­r kultúrértékek kisajátításáról, el­tulajdonításáról. Ne essünk tehát mi is abba a hibába, amit más nemzetek sajtójában méltán kárhoztatunk és jogosan ki­fogásolunk. Az itt röviden érintettek késztetnek arra, hogy a Ma­gyarságnak 1934 máj. 20-iki, pünkösdvasárnapi számának 32. oldalán megjelent kitűnő riportjában foglaltakra néhány szóval reflektáljak. A marosvásárhelyi zenélőkútról szólott ez az ér­dekes cikk s ebben többek között arról is szó esett, hogy a bi­ciklit egy székely gazdalegény találta fel Napóleon császár ko­rában, abban az időben, amidőn a Nyugaton még ennek híre­hamva sem volt. A fából kifaragott és összeállított bicikli az­után 60 esztendő múlva jelent meg újból — írja a cikkíró — világrengető újságként Erdélyben, az első velocipéd alakjában, mint nyugati találmány. Azt hiszem, minden jó hazafi örül annak, ha magyar ta­lálmányokról, a magyar alkotó géniusz megnyilvánulásairól hall. Főként olyan találmányokról és felfedezésekről, amelyek­kel a magyarságnak a többi kultúrnemzetekkel való egyen­rangúságát ország-világ előtt bizonyíthatjuk. Magam is évti­zedek óta kutatom a technika sokfelé ágazó területein a ma­gyar eredetiséget s azt, hogy miben, mikor előztük meg a kül­földet s mit adtunk az általános egyetemes európai művelődés­hez technikai téren is. A kerékpár feltalálását azonban a külföldi technikai tör­ténetírók és kutatók Drais Károly bárónak tulajdonítják. Állí­tólag ő állította össze és vette használatba az első pedálnélküli, kormányozható kerékpárt 1813-ban és az ő nevéről nevezték el a vasúti szolgálatban ma is használt négykerekű járműve­ket dresszinának. Dresszina néven említi meg néhai Szily Kál­mán is egyik 1884-ben megjelent tanulmányában, valamint a marosvásárhelyi református kollégiumnak az 1886—87. iskolai évről szóló értesítője is azt a sajátságos szerkezetű járművet, melyet a kollégium nagyhírnevű, kiváló tanára, Bolyai Far­kas talált fel és használt 1824 körül. Itt kell megjegyeznem azt is, hogy Drais bárónak a kerékpár szabadalmaztatása iránt benyújtott kérvényét 1813-ban visszautasították azzal az indokolással, hogy hasonló szerkezetű járműveket előtte már mások is szerkesztettek. És valóban, koraibb keletű törekvések is vannak, amelyek az állati erő nélkül mozgásba hozható jár­művek feltalálására vonatkoznak. A Pallas és a Révai Lexiko­nok is utalnak erre a körülményre. Idevágó cikkeik szerint a kerékpár eredete a XVII. századra nyúlik vissza. És az utolsó évtizedek kutatásainak eredménye szerint már a XIII. század közepe tájától, Roger Bacotól kezdve foglalkoznak jeles el­mék, köztük Leonardo da Vinci is, az emberi erővel mozgásba hozható járművek kérdésével, többek között a kerékpár meg­valósításának a kérdésével is. Ilyen körülmények között tehát a kerékpár magyar ere­dete koránt sincs bizonyítva. És ma, amikor nekünk is állan­dóan történelmi valótlanságok ellen kell küzdeni, törekednünk kell arra, hogy hasonló hibákat ne kövessünk el és a tudo­mányosan még fel nem dolgozott kérdésekben tárgyilagosak maradjunk. Dr. Lósy-Schmidt Ede. SZAKIRODALOM. Könyvismertetések, bírálatok. Rovatvezető: Dr. LÓSY-SCHMIDT EDE, egyleti könyvtárnok. (Az ismertetésre szánt könyveket lehetőleg két példányban, úgy­szintén az ismertető kéziratokat is szíveskedjenek a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Könyvtára, illetőleg a rovatvezető címére. Budapest, IV. ker., K­eáltanoda­ utca 13—15. szám. II. em. küldeni.) Mányoki Ádám élete és művészete. írta: dr. Lázár Béla. 4° 144 oldal, 150 kép. Budapest, 1933. Légrády Testvérek. Festészet terén állandóan találkozunk idegenbe szakadt magyar tehetségekkel. A világhírességek sorát ajtósi Dürer Albert nyitja meg. Munkácsy Mihály folytatja és ezidőszerint László Fülöp zárja le. A barokk kornak két neves­­magyar piktora volt: Ku­peczky János és Mányoki Ádám. Mindkettő kimondottan arc­képfestő. Az elsőhöz egész életében mostoha volt a sors. Mint világ vándora rótta az idegen országokat. A másik ellenben Istenek kegyeltje. Fejedelmek kedvelt udvari festője. Itthoni népszerűségét, sőt ezt a kimerítő életrajzot is, II. Rákóczi Ferencről készített, igen szimpatikus arcképének köszönheti, mert ezáltal került a közérdeklődés középpontjába. Lázár Béla testes könyve Mányoki Ádám érdekes és változatos pályafutását tárgyalja két részben. Az első rész­ben vázolja Mányoki életét, a kort, a fejedelmi udvarokat, ahol a művész dolgozott, lelkiismeretesen utánajárva min­den fellelhető életrajzi adatnak. A második részben először általánosságban az arcképfestészet fejlődéséről, irányairól szól. Azután részletesen tárgyalja a barokk portréfestészetet és azok főképviselőit. Ez helyes, mert előny, ha az életrajz kapcsán megismerjük a kort is. A művész értékelésénél pe­dig elkerülhetetlenül szükséges a párhuzambaállítás. De ez csak halk, kísérő zene legyen, háttér, amely a megrajzolt ké­pet kiegészíti, teljessé teszi. Lázár Béla azonban túllőtt a célon. Amire Mányoki művészetére sor kerül, az olvasó bele­fárad az elméletekbe. A sok kortárs és korrajz között telje­sen elmosódik Mányoki alakja. Az idegen szakkifejezésekkel telített filozófiai rendszerek és művészeti elméletek útvesz­tőjében pedig elsikkad­t a festő. Az arcképfestészetről szóló részek önálló tanulmányok, amelyek erősen túllépik a Má­nyoki művészetének megértéséhez és megismeréséhez szüksé­ges keretet. Tudományos munkánál ez a többlet erény, de itten hiba. A könyv­­kiállítása igen szép és Mányoki eddig ismert összes arcképeit hozza, igen jó reprodukciókban. Magyar Vilmos.

Next