A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 69. évfolyam (1935)

21-22. szám - "Magyar Technikai Múzeum"

1935. VI. 16. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 193 történetnek egyik ága s a művelődéstörténet egész területé­nek művelésére kaptam jogosítványt, így a magyar technika történetének különböző területeit is jogosan művelhetem. Bölcsészdoktorrá való avatásomkor esküt tettem arra, hogy szaktudományomat, nevezetesen a magyar művelődéstörténe­tet embertársaim javára s hazánk dicsőségére előbbre fogom vinni. Ezt az esküt komolyan vettem s azóta is a legnagyobb lelkiismeretességgel, tudományos módszerekkel igyekszem a magyar technika múltjának parlagon heverő területeit mű­velni. Senki sem mondhatja tehát azt, hogy kontárkodom a technika történetének vagy a magyar tudománytörténetnek általam művelt területein, nem vonhatja kétségbe azt, hogy nem vagyok történész, mint ahogy azt sem állíthatja, hogy nem vagyok mérnök és jogosulatlanul űzöm mérnöki hivatá­somat. Nem mondhatja senki, hogy avatatlanul foglalkozom az előbb említett tudományágak művelésével, márcsak azért sem, mert e képesítéseim megszerzésén kívül a Debreceni Magy. Kir. Tisza István Tudományegyetem tanári kara által alapított Tisza István Tudományos Társaság nyolc évvel ezelőtt, 1927 május hó 8-án tartott közgyűlésén éppen a tech­nikai tudományok története körül szerzett érdemeim elisme­réséül választott meg az I. (szellemtudományi) osztályának rendes tagjává. Ezt előre kellett bocsátanom, annak igazolá­sára, hogy a magyar technika történetét, mint hazánk műve­lődéstörténetének egyik ágát, nemcsak jogom, de kötelessé­gem is művelni. Erre doktori esküm is kötelez. Tanulmányaimban­­sokszor kifejtettem, hogy művelődés­történetet és annak azt az ágát, mely a technikai tudomá­nyok múltjával, fejlődésének történetével foglalkozik, huma­nisztikus irányú tanulmányok nélkül eredményesen művelni nem lehet. A technikának általános művelődésünk kialakulá­sára való hatását kutatni, technikatörténeti és ezzel kapcso­latban tudománytörténeti problémákat eldönteni, prioritáso­kat megállapítani, irodalmi és történelmi diszciplinák nélkül ak­árha lehet végezni. Példaképen említem meg, amint azt a XVIII. század végéről származó s a mai írógéprendszerű gyorstávíró őséről szóló tanulmányomban is kifejtettem, hogy például a távjelzés és a távírás fejlődésének története sincs még eddig sehol a világon tudományos rendszerességgel fel­dolgozva. A szegedi közúti Tisza-híd szerzőségének a kérdése is eldöntetlen maradt mindaddig, amíg a való igazságot mód­szeres kutatásokkal be nem igazoltam és legutóbb a foszforos gyújtókról szóló tanulmányomban kellett rámutatnom arra, hogy tudománytörténeti módszerek ismeretének a hiányáiban maradt ez a kérdés is 100 esztendőn keresztül a világiroda­lomban tisztázatlan. Ilyen körülmények között s mindaddig, amíg nálunk és másutt is nem lesznek kellő számban olyan képesítésű mérnö­kök, kik történelmi és irodalmi felkészültséggel foghatnak majd hozzá technikatörténeti és tudománytörténeti problémák megoldásához s történeti kutatásokra való rátermettségüket, írói készségüket komoly művelődéstörténeti dolgozatokkal és tanulmányokkal be nem igazolják, — véleményem szerint — korai még ilyen kutató­intézet felállításáról beszélni. Eddigi tapasztalataim alapján ugyanis arra a meggyőződésre jutot­tam s ezt az említett három példán kívül más példáikkal is igazolni tudom, hogy a humanisztikus diszciplínákban való alapos­­gyakorlatszerzés és jártasság nélkül a technika törté­netét, irodalmát sem egy kormányhatóságilag felállított ku­tatóintézetben, sem társadalmi úton életrehívott műszaki történelmi társulatban eredményesen, nemcsak a szak-, ha­nem a tudományos kritikát is minden tekintetben kiálló mó­don művelni nem lehet. Mert mások azok a módszerek, ame­lyekkel a technikai tudományok előbbrevitelében dolgozunk és mások azok, amelyekkel élnünk kell, hogy a technika tör­ténetét sikeresen művelhessük. Áll ez a megállapításom a Kamara által felhozott többi szakkulturális intézményre vo­natkozólag is s ezért ez intézmények megvalósításának felve­tett kérdését időszerűtlennek és koraina­k kell mondanom, mindaddig, amíg nem lesznek olyan mérnökeink, kik a tech­nika történetének tudományos művelését tűzik ki feladatukul s az egyetem bölcsészeti fakultását elvégezve, teljes tudomá­nyos felkészültséggel fognak majd hozzá a magyar technika történetének műveléséhez. Dr. Lósy-Schmidt Ede, Bornemisza Géza kereskedelemügyi miniszter leiratára a gyáripari érdekeltségek részéről a Magyar Technikai Mú­zeumhoz érkezett válaszok: Bornemisza Géza kereskedelemügyi miniszternek 1935 április hó 4-én kibocsátott s a felállítandó Magyar Technikai Múzeum anyagának egységes gyűjtését körvonalazó leiratára, melynek teljes szövegét Közlönyünk 1035 április hó 28-iki 17—18. számában. Magyar Technikai Múzeum című rova­tunkban teljes terjedelmében közöltük, az ipari érdekképvi­seletek részéről eddig a következő válaszok érkeztek be: 1. Magyar Általános Gyufaipari IR.-T. Budapest, 1935 április hó 25. Herrn Techn. Rat Dr. Ede Lósy-Schmidt Budapest, I., Mészáros-utca 19. Von dem Landesverband der Ungarischen Chemischen Fabrikanten empfingen wir eine Aufforderung, wonach wir für das durch Sie zu gründende technische Museum Gegen­stande, Maschinen, etc. überlassen sollen. Wier hielten in unseren Fabriken Umschau und konnten Gegenstande, die für Ihr Museum von Bedeutung wáre, nicht vorfinden. Wir stehen Ihnen jedoch gerne zur Ver­fügung, wenn Sie sich selbst die Mühe nehmen wollten, unsere Fabriken zu besichtigen, in welchem Falle unser Herr Direktor Ing. Werner Roempke Sie zu eineim, duch Sie zu bestimmenden, Zeitpunkte abholen und vorderhand in unsere Fabrik Budafok begleiten würde. Ihrer v. Rückausserung gewártig empfehlen wir uns, mit vorzüglicher Hochachtung Magyar Általános Gyufaipcm, R. T. 2. Ácsi Cukorgyár, Patzenhofer Fiai, Ács, 1935 április 27. Nagyságos Dr. Lósy-Schmidt Ede úrnak, műszaki tanácsos Budapest, I., Mészáros­ utca 19. Hivatkozással a Kereskedelemügyi Miniszter úr 22073— XII. sz. körlevelére, tisztelettel közöljük a következőket: Gyárunk ma a legrégibb üzemben lévő cukorgyár ha­zánkban. Gyárunk alapítójának Patzenhofer Konrád úrnak mellképe, valamint egy látkép a gyárról a 80-as s egy másik a 90-es évekből, egy 1905-ből van meg. Azonkívül az 1871. évben felállított üzemgépünkről, melyet 1930-ban leszerel­tünk, szintén vannak fényképeink. Ez a gép 56 éven át dol­gozott! 1905 óta már csak néhány szivattyút hajtott. 1927— 1929-ig már csak rezerva volt. Ha fent nevezett emléktárgyaink Tanácsos urat a tech­nikai múzeum szempontjából érdeklik, azokat nagyon szívesen bocsátjuk rendelkezésére. Szíves válaszát várva, maradunk kiváló tisztelettel: Ácsi Cukorgyár. 3. Kender-, Juta­ és Textilit-Ipar R.-T. (Újpesti Jutagyár.) Budapest, 1935 ápr. 30. Nagyságos Dr. Lósy-Schmidt Ede úrnak, műszaki tanácsos, igazgató Budapest, I., Mészáros­ utca 19. Vettük a Textilgyárosok Egyesülete útján a Kereskede­lemügyi Miniszter úr felhívását egy Technikai Múzeum ala­pítását illetően. Van szerencsénk Igazgató Urat tisztelettel értesíteni, hogy készséggel állunk rendelkezésére ilyen vonatkozásban, de miután nem tudjuk, hogy milyen modellek, gépek, okmá­nyok, rajzok stb. érdekesek ilyen szempontból, leghelyesebb­nek azt tartanák, ha alkalmilag gyárunkba, Váci­ út 189., előzetes értesítésünk mellett kifáradni szíveskedne és ott a helyszínen óhaját közölni méltóztatna. Nb. értesítését kérve, vagyunk, kiváló tisztelettel: Kender-, Juta- és Textilit-Ipar R. T. 4. Egyesült Izzólámpa és Villamossági Részvény-Társaság, Újpest. Igazgatóság, Újpest, 1935 május 6. Nagyságos Dr. Lósy-Schmidt Ede műszaki tanácsos, igazgató úrnak Budapest, I., Mészáros­ utca 19. A Kereskedelemügyi Magyar Kht. Miniszter úr folyó évi április hó 4-i kelettel 22073—XII—a—1935. szám alatt át­iratot intézett a Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesületéhez, amelyben felkéri az egyesületet, hogy a létesí­tendő Magyar Technikai Múzeum részére a Vasművek kebe­lébe tartozó gyárak és birtokukban levő tárgyaknak, model­leknek, gépeknek stb. jegyzékét, amelyek a létesítendő mú­zeumban helyet foglalhatnának Nagyságod címére küldjék be. Nagy örömmel vettük a Kereskedelmi Miniszter úr Őnagyméltóságának ezen elhatározását, amelytől a Magyar Technikai Múzeum megvalósulását remélhetjük. Nekünk is az a meggyőződésünk, hogy ilyen technikai közgyűjtemény­nek nemcsak a technikai nevelésre és továbbképzésre, hanem általában a technikai kultúra terjesztésére is igen áldásos hatása lesz, miért is legnagyobb készséggel fogunk a létesí­tendő múzeum anyagának gyarapításához hozzájárulni.

Next