A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 69. évfolyam (1935)
27-30. szám - "Magyar Technikai Múzeum"
1935. VII. 14. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 241 megállapítást nyert, hogy a talajvíz a Várhegy rétegeződésének megfelelően, az alagútfalazat felé, észak-déli irányba húzódik. E talajvizet a javaslat szerint, még mielőtt az alagút falazatát elérné, iszolyok hálózatával kívánták felfogni és elvezetni. Egy második szakvélemény az alagútfalazat külső hegy felőli oldalának víz ellen teljesen szigetelő réteggel való burkolását ajánlotta. Ez utóbbi nehezebben végrehajtható és költségesebb eljárásnak ígérkezett, miért is az alagút víztelenítésére, a javasolt iszolyhálózat kiépítésével tették meg az első lépést. Sajnos, nem teljes eredménnyel, mert a megépített iszolyokkal nem sikerült teljesen a repedezett márga rétegekben szeszélyes járású altalajvizek irányát átvágni és felfogni, úgy, hogy még mindig elég tekinélyes víz jó a falazathoz. A víztelenítés szüksége tehát továbbra is fennáll. Ezenkívül javítást igényel a nyolcvanéves burkoló falazat is, továbbá foglalkozni kell az alagút belső szelvénye kibővítésével és a gyalogközlekedés célszerűbb elrendezésével is. E kérdések egyidejű és egységes megoldására van szükség, mert részletmegoldások nem gazdaságosak és amint az eddigi eredmények mutatják, nem is célravezetőek. Forgalomtechnikai szempontból vizsgálva, elsősorban, az kétségtelen, hogy a forgalom továbbfejlődésével az alagútban közlekedő motoros járművek száma egyre nőni fog és ezzel a gyalogos közlekedés az alagútban, az egyre fokozódó por, járma és kipuffogó gáztermékek folytán, mind kellemetlenebb és tarthatatlanabb lesz. E körülmény a jövőt illetően arra a meggondolásra késztet, hogy a gyalogos forgalmat a járműforgalomtól teljesen el kellene választani. Hasonló meggondolástól vezéreltetve, például Antwerpenben, az elmúlt években, a Schelde folyó alatt épült közúti alagutaknál teljesen külön alagútat építettek 8,7 méter belső átmérővel a kocsiközlekedés és külön alagútat 4,3 méter szélességgel, csakis a gyalogforgalom céljaira. A gyalogforgalom hasonló elválasztására a budai alagút esetében is mód lenne, ha a régi alagúttól északra, megfelelő távolságban, vele párhuzamosan, egy legalább 4 méter széles, mintegy 15—20 mm keresztmetszetű, második, kisebb alagút létesülne. Ez az alagút alig negyedrésze lenne a mai alagút keresztszelvényének. Ebben a kétirányú gyalogos forgalom, négyes sorokban, nagyon kényelmesen és zavartalanul bonyolódna le. Megépítése a kedvezőbb hegyanyagban folyóméterenként 800—1000 pengő költséget, vagyis összesen kb. 340.000 pengő költséget igényelne. Ha a gyalogos forgalom ennek folyományaképpen a régi alagútban megszűnne, mindkét oldalon az 1.60 méter gyalogjáró felszabadulna és az a kocsiúthoz lenne kapcsolható, amivel az egész 9 50 méter alagútszélesség a kocsiközlekedés céljaira lenne biztosítható. Ezzel a fejlődő jövő forgalom igényei a legmesszebbmenően kielégítést nyernének. Az így nyert nagyobb alagútszelvényben a régi falazatbiztosító és vízmentesítő munkák is a forgalom megzavarása nélkül könnyebben végrehajthatók lennének. Előreláthatóan az alagúttól északra, a talajvízáramlás irányába épített második alagútból már az építés folyamán a szivárgó altalajvizek könnyebben feltárhatók és elvezethetők lennének, amellyel az alagút víztelenítésének kérdése gyökeresebben megoldható lenne. Az új gyalog-alagút létesítésével egybekötve, ily módon a régi alagúttal kapcsolatos összes biztosító, fenntartási és közforgalmi kérdések könnyebben és gazdaságosan, a közforgalom megzavarása nélkül, lennének megoldhatók. Az kétségtelen, hogy a régi alagút mai állapotában, fenntartási és közforgalmi okokból egyaránt átalakításra szorul. A felvetett megoldással a legegyszerűbb lehetőségre kívántuk a figyelmet felhívni, amely akár ínségmunka keretében is lebonyolítható. Magyar Technikai Múzeum. Rovatvezető: Dr. Lósy-Schmidt Ede, az Egylet technikatörténeti gyüjteménytárának őre. V. (ul. 1921-től kezdve LVII.) közlemény Mi legyen a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Technikatörténeti Gyüjteménytárával most, hogy a Magyar Technikai Múzeum megvalósul? Amikor évtizedek eredménytelen tanácskozásai és meddő tervezgetései után 1921-ben elhatároztam, hogy régi tervemet valóra váltva, a magyar technikai mult egyre pusztuló és kevesbülő emlékeit gyűjteni kezdem s a magyar tehetségnek technikai téren kifejtett alkotókészsége és munkássága eredményeit kultúránk számára a mind jobban fenyegető megsemmisüléstől és elkallódástól megmentem, azzal a célzattal és eltökélt szándékkal fogtam munkához, hogy az Egylet reáltanoda utcai székházában összegyűjtött anyagom egykor a felállítandó Magyar Technikai Múzeum alapanyaga lesz és a magyar technika történetének különböző területein végzett tudományos feldolgozásaim, egy majdan önállóan működő országos intézmény alapjait fogják megvetni. Címéül annak a rovatomnak, amelyet a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönyében 1921 augusztus 14-én indítottam el, hogy rendszeres gyűjtéseim eredményéről állandó rovatban számolhassak be, Magyar Technikai Múzeum címet adtam. És amikor a Magyar Mérnök- és Építész-Egyletnek 1922. évi közgyűlésén az ugyancsak 1921-ben elindított Magyar szerzők munkássága a technikai irodalomban című könyvészeti rovatom fejlődéséről számoltam be, a Magyar Technikai Múzeumnak 1921. évi alapvetéséről és megindított gyűjtési munkálatairól a következő szavakkal emlékeztem meg:„ Könyvtárunknak még egy másik munkásságáról, a Magyar Technikai Múzeum céljaira a múlt (1921.) esztendőben megkezdett gyűjtéséről is említést kell tennem. Saját múltunk és nemzeti kultúránk megbecsülésének gondolata vezetett itt is bennünket, amikor a régi magyar technikusvilág emlékeinek összegyűjtését tervbe vettük, örömmel jelentem, hogy e munkánk sem volt eredménytelen, amennyiben az elmúlt (1921.) évben 20 ajándékozótól 169 drb régi mérnöki rajzot, tervet, nagyobbrészt a XVIII. század végéről és a XIX. század elejéről és sok becses apróság mellett többek között a pesti tudományegyetem mérnökképző bölcsészeti fakultása részéről 1801-től 1848-ig terjedő időközben latin, később magyar nyelven kiállított négy olyan mérnöki oklevelet sikerült az utókor számára megmentenünk, amilyent a világ egyetlenegy tudományegyeteme, sem műegyeteme, felmutatni nem tud, egyszerűen azért, mivel az egyetemi színvonalú mérnökképzés mindenütt későbben vette kezdetét, mint nálunk Magyarországon. Amint tehát Egyletünk Közlönyének ezek az adatai is minden kétséget kizárólag igazolják, a Magyar Technikai Múzeum eszméje lebegett kezdettől fogva szemeim előtt, amikor 1921-ben munkához láttam s megvetettem a múzeum alapját, a rendszeres gyűjtések megindításával nemcsak tárgyi, hanem kutatásaimmal és feldolgozásaimmal szellemi tekintetben is, olyan, addig teljesen ismeretlen, világviszonylatban is jelentős magyar technikai teljesítményeket, eredményeket hozva napvilágra, amelyek nemcsak a most megvalósuló Magyar Technikai Múzeumnak válnak majd díszére, hanem a magyar technikusságnak és a magyar nemzetnek is mindenkor megbecsülést és elismerést fognak szerezni és biztosítani. Mivel a trianoni megcsonkítottságunk folytán erősen megapadt taglétszámunk és ennek következményeként ugyancsak nagyon megcsappant bevételi forrásaink nem engedték . A Magyar Mérnök- és Émtész-egylet Közlönye, 1921. évf. LV. k. 265. 1.: Magyar Technikai Múzeum céljaira felajánlott adományok. I. Közlemény. 2 A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye. 1922. évf. LVI. k. 163. 1.: Könyvtárosi beszámoló a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet könyvtárának 1921. évi állapotáról. Dr. Lósy-Schmidt Ede egyleti könyvtáros 1922. évi közgyűlési jelentése. 3 V. c. könyvtárnoknak A Technikus és Közlönyünk legutolsó három évfolyamában megjelent Művelődéstörténeti vázlatok a magyar technika sok százéves múltjából és Régi magyar mérnöki oklevelek c. tanulmányait.