A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 71. évfolyam (1937)

31-36. szám - "Magyar Műszaki Múzeum" - Egyleti közlemények

1937. VIII. 15. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 247 Az üdvözlések elhangzása után Biró Zoltán ny. min. taná­csos „Az erdőgazdaság és technika" címen tartotta meg a hallgatóságot végig lebilincselő tartalmas előadását. Biró Zoltán előadásának bevezetőjében igen meggyőző szavakkal az erdőt, mint a technikai műveltség őstalaját és táplálóját állította oda, amely még az emberiség energiaszük­ségletének ellátásában is a kőszén alig 200 éves s a nyersolaj 50—60 éves uralmának elkövetkeztéig, a vízierők mellett, úgy­szólván egyedülálló szerepet vitt, sőt maga a kőszén sem egyéb, mint rég letűnt korok növényvilágának megkövesedett maradványa, a szénbányászat pedig­­ az erdők hozamának, a bányafának igénybevétele nélkül ma sem állhatna meg. Az angol szénbányászat a világháború alatt azért ingott meg, mert a német búvárhajó háború miatt a svédországi bányafa­behozatal elmaradt. Így dőlt meg a görög kultúra is Tessália és Epirus erdőségeinek kiirtása után s Velence hatalma a dalmát hegyvidék erdőségeinek letarolása után. Az erdő szerepét a ma kultúréletében mi sem világíthatja meg élesebben, mint az a tény, hogy az E. A. Egyesült Álla­mok, bárha nagyobb erdőterület felett rendelkeznek, mint egész Európa, szükségletének fedezésére évenként 300.000 nor­mál kocsirakomány cellulózát hoz be Kanadából. Saját helyzetünk megvilágítására az 1921—1935-ig terjedő 15 éves időszakot felölelően rajzolatokban állította szembe fa- és papírbehozatalunkat búza és élőállatkivitelünkkel. Ezekből kitetszően pusztán fabehozatalunk 15 év alatt 300 millió pengővel haladta meg összes búzakivitelünk értékét s állatkivitelünk is alig 30 millióval több fabehozatalunk érté­kénél. Ha pedig 15 év alatt összesen 400 millióra rúgó papír­behozatalunkat is számba vesszük — amire mind erdő hiánya miatt volt szükségünk — úgy az összes behozatal a vizsgált időszakban 1600 millió P-re szökik fel s az évi átlag­ búzakivi­telünk mennyiségét 43 millióval, az álltkivitelét pedig közel 25 millióval haladja meg. Ez az áldozat még nagyobb lett volna, ha hazai erdőgazdaságunk erőinek szélső megfeszítésével s állományának némi kockáztatásával nem veszi ki részét en­nek a nagy behozatali többletnek ellensúlyozásában. Erdő­gazdaságunk ezt az erőfeszítést azonban tovább nem bírja el s azért számolnunk kell a behozatal lényeges emelkedésével mind­addig, amíg megfelelő intézkedésekkel erdőállományunkat szaporítani nem tudjuk. Ezek az intézkedések sürgősek, mert erdőtelepítésünk Trianon miatt máris megkésett. Ezeket az intézkedéseket sürgeti energiaellátásunknak folytonossága is. Vízierőinket elveszítettük, szénvagyonunk véges, olajforrá­saink meg egyáltalában nincsenek. A motorizálás térfoglalása a világ olajkészleteit óriási arányokban veszi igénybe. A geo­lógusok által 6 milliárd t-ra becsült olajkészletekből 1857— 1936-ig, tehát 80 év alatt kereken 3,8 milliárd t-t (61%!) ter­meltek ki s az utolsó 8 év átlagának termelése meghaladta a 200 millió t-t. E számok alapján a világ nyersolajkészlete alig további 10 évre volna elegendő. Eme egyik legfontosabb ener­gia­hordozónak kilátásai késztetik — elsősorban a nyersolaj híján szűkölködő államokat — mesterséges benzin előállítá­sára! Dr. Varga professzor szerint azonban 1 kg. benzin elő­állításához nyersanyagként 2 kg. szén kell s további 3,5—4 kg. szén felhasználása szükséges a folyamatok lebonyolítá­sára. A nyersolaj pótlása tehát másik, csak korlátolt meny­nyiségben rendelkezésre álló energiahordozónk fokozottabb igénybevételével biztosítható, nem tekintve azt, hogy ez az eljárás a természetes nyersolajjal ma még árban sem ver­senyképes. Ez a meggondolás megint csak a természetes növekedés útján pótolható növényekből származó termékeknek az ener­giaellátásba való bevonásának megokoltságát veti fel. Szalay Zoltán szerint a fatermelés eddig is (1934. évre vonatkozó adat) energiaszükségletünknek 20,6 százalékát látta el, Máté Jenő sze­rint pedig 500.000 g fa felhasználásával pl. összes teherautóinkat fagáz-üzemre tudnánk átalakítani. Újabb időben a fa — mint burkolóanyag — az útépítésben is kezd egyre fokozódó sze­rephez jutni. Ha meggondoljuk még azt is, hogy évenként és fejenként vett papírszükségletünk ma még csak 16—20 kg. körül mozog, míg Németországé 50—60 kg., Angliáé 70—80 kg. s az Egyesült­ Államoké több, mint 120 kg. s hogy papírért eddig is évi 28 millió pengővel adóztunk a külföldnek, úgy további súlyos érveket sorakoztattunk fel amellett, hogy minden áron erdőállományunk szaporítására kell töreked­nünk. A tennivalók egyfelől ezen a téren a kormányzatra, másfelől a magyar mérnöki karra várnak. Az állami költség­vetés 1 százalékának megfelelő évi hitelkerettel 10—15 év alatt erdőállományunk szaporítása terén már számottevő eredményeket lehetne elérni. A magyar mérnökségnek fel­adata lesz pedig azoknak az utaknak és módoknak a megta­lálása, amelyeken haladva erdőgazdaságunk meggyarapodott termékeit a nemzeti gazdálkodás rendszerébe legokszerűbben és eredményesebben bele tudjuk illeszteni. A végig nagy figyelmet keltő és nagy közvetlenséggel megtartott szabadelőadást a közönség az elismerés kitörő jeleivel jutalmazta. Ezután Berzenczey Domokos tartalmas előadása követ­kezett Szeged város újabb műszaki alkotásairól. Berzenczey Domokos előadásában Szeged sz. kir. város­nak a Városi Mérnökök Országos Szövetségének 1924. június 22-én megtartott vándorgyűlése óta megvalósult műszaki al­kotásait ismertette s örömmel állapította meg, hogy az eltelt 13 éves időszakba a város fejlődésének olyan fellendülő kor­szaka esik bele, amelyet méltán lehet a város második rekon­strukciójának nevezni. Hangsúlyozta, hogy Szegednek soha sem szabad megfeled­keznie a város természetes és ősi ellenségéről, egyben leg­nagyobb értékéről, a Tiszáról. A Tisza árvize 1932-ben megint figyelmeztette Szegedet arra, hogy nem szabad elbíznia ma­gát védművei mögött. 1932 április 15-én 9,23-as eddig nem ta­pasztalt magasságú árvíz ellen kellett ugyanis védekezni. Az árvédelmi töltéseket azóta is erősítették, de a korlátfalaknak vasbeton padokkal való megerősítése, a falnyílásoknak elzáró­szerkezetekkel való ellátása s a csatornaszivattyútelepek be­torkoló szerkezeteinek és zsilipeinek átépítése még szüksége­sek, mert a tapasztalatok s a Tisza felső szakaszán végzett árvédelmi munkálatok valószínűvé teszik az eddigieknél jó­val magasabb árvizek bekövetkezését is. A közúti hidat a forgalmi eszközök súlyának növekedése s a hosszú használat folytán át kellett építeni. Szikszay Gerő tervei szerint a Magyar Állami Gépgyár végezte el ezt a fon­tos munkát 1928-ban. A Rakpartot veszedelmes talajcsuszamlás deformálta, mely­nek valódi okát hosszú vizsgálatok után Hubert Lajos mint tanácsos derítette fel. Megállapítása szerint a rakpart építése alkalmával a hibásan készült szivárgók okozták a partfalak tönkremenetelét. Zsiday Imre kir. főmérnök tervei szerint megtörtént a szivárgók s a partfal újraépítése s azóta újabb elmozdulás nem is volt észlelhető. Nagy probléma alföldi városainkban az utcaburkolatok kérdése. A nagy városterület, a külterjes fejlődés, a kőbányák nagy távolsága szinte leküzdhetetlen nehézségeket jelentenek az utcák tökéletes burkolása tekintetében. A lefolyt másfél évtized burkolásainak eredményei így is tiszteletreméltóak, a felhasznált 3.164.000 P költségösszeggel. A bevezetett új és céltudatos rendszer biztosítja a burkolatok további fenntartá­sának és fejlesztésének egészséges rendjét. Külön ki kell emelni a Mars-téri kocsipiac burkolását. A keramittal burkolt kocsiállások s az aszfaltozott árusító pet­ronok kilenc mezője itt az eladók és vevők könnyű érintke­zését s a piac jó áttekinthetőségét, a csatornázás és vízvezeték a tisztántartás lehetőségét biztosítják. A tökéletesnek mond­ható berendezés igazolja a hozzáfűzött, várakozásokat nemcsak a rend, tisztaság s közegészségügy követelményeinek kielé­gítésével, hanem az értékesítési lehetőségek javulásával s az export ugrásszerű emelkedésével is. A vízvezetékkel kapcsolatban ma már úgyszólván kifogás­talan a helyzet a belső városrészekben, ahol nagynyomású vizet kap a lakosság. Ti.jabb kutak fúrásával sikerült kellő mennyiségű vizet biztosítani és víztartalékról is gondoskodni. A vízművet tápláló 13 kút mélysége 220—390 m közt váltako­zik, a víz hőmérséklete 22 C°-os, de semmi további kezelést nem igénylően ideálisan tiszta és egészséges. A napi víz­fogyasztás átlaga 9878 m3, maximuma 11.872 m3 volt, ami azt jelenti, hogy a vízfogyasztás személyenként és naponként 284, illetve 335 liter. Óriási szám, amit az magyaráz, hogy Szege­den csupán az ipari célra szolgáló vizet fogyasztják vízmérőn át, különben pedig a lakbér bizonyos százaléka a vízdíj. A vízmű elavult gőzüzemét 1930-ban már azért is át kel­lett alakítani villamos üzemre, hogy a klinikák közt a ké­ményfü­st ne szennyezze a levegőt. Netalán bekövetkező áram­zavarok esetére 100%-os Diesel-tartalék is áll rendelkezésre. A nagykörúton kívüli városrészek lakosságát ellátó kis­nyomású vízvezeték is lényegesen fejlődött, amennyiben a közkifolyók száma 13 év alatt kétszeresére 203-ra emelkedett. A nagynyomású vízvezeték hálózata 52,2 km-t, a kisnyomásúé 35.5 km-t tesz ki. A gőzfürdő számára 1927-ben mélykút fúrásával sikerült külön kellő mennyiségű és hőfokú melegvizet biztosítani. A fúrást a város mérnöki hivatala házikezelésben hajtotta végre. Alig 9 hónap alatt sikerült 944 m mélységből 52 C° hőfokú vizet felszínre hozni. A költségek 104.000 pengőre rúgnak. A kút vize mint gyógy- és ásványvíz is hamarosan forgalomba kerül. A felszökő víz kiömlése pedig, művészi ivócsarnokkal keretezve a város egyik látványossága lesz. Az általános és végleges csatornázás mintegy 8 millió pengőt igénylő munkáinak végrehajtására a mai pénzügyi viszonyok nem adnak módot s így ezzel a jobb időket kell bevárni.

Next