A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 71. évfolyam (1937)
31-36. szám - "Magyar Műszaki Múzeum" - Egyleti közlemények
1937. VIII. 15. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 247 Az üdvözlések elhangzása után Biró Zoltán ny. min. tanácsos „Az erdőgazdaság és technika" címen tartotta meg a hallgatóságot végig lebilincselő tartalmas előadását. Biró Zoltán előadásának bevezetőjében igen meggyőző szavakkal az erdőt, mint a technikai műveltség őstalaját és táplálóját állította oda, amely még az emberiség energiaszükségletének ellátásában is a kőszén alig 200 éves s a nyersolaj 50—60 éves uralmának elkövetkeztéig, a vízierők mellett, úgyszólván egyedülálló szerepet vitt, sőt maga a kőszén sem egyéb, mint rég letűnt korok növényvilágának megkövesedett maradványa, a szénbányászat pedig az erdők hozamának, a bányafának igénybevétele nélkül ma sem állhatna meg. Az angol szénbányászat a világháború alatt azért ingott meg, mert a német búvárhajó háború miatt a svédországi bányafabehozatal elmaradt. Így dőlt meg a görög kultúra is Tessália és Epirus erdőségeinek kiirtása után s Velence hatalma a dalmát hegyvidék erdőségeinek letarolása után. Az erdő szerepét a ma kultúréletében mi sem világíthatja meg élesebben, mint az a tény, hogy az E. A. Egyesült Államok, bárha nagyobb erdőterület felett rendelkeznek, mint egész Európa, szükségletének fedezésére évenként 300.000 normál kocsirakomány cellulózát hoz be Kanadából. Saját helyzetünk megvilágítására az 1921—1935-ig terjedő 15 éves időszakot felölelően rajzolatokban állította szembe fa- és papírbehozatalunkat búza és élőállatkivitelünkkel. Ezekből kitetszően pusztán fabehozatalunk 15 év alatt 300 millió pengővel haladta meg összes búzakivitelünk értékét s állatkivitelünk is alig 30 millióval több fabehozatalunk értékénél. Ha pedig 15 év alatt összesen 400 millióra rúgó papírbehozatalunkat is számba vesszük — amire mind erdő hiánya miatt volt szükségünk — úgy az összes behozatal a vizsgált időszakban 1600 millió P-re szökik fel s az évi átlag búzakivitelünk mennyiségét 43 millióval, az álltkivitelét pedig közel 25 millióval haladja meg. Ez az áldozat még nagyobb lett volna, ha hazai erdőgazdaságunk erőinek szélső megfeszítésével s állományának némi kockáztatásával nem veszi ki részét ennek a nagy behozatali többletnek ellensúlyozásában. Erdőgazdaságunk ezt az erőfeszítést azonban tovább nem bírja el s azért számolnunk kell a behozatal lényeges emelkedésével mindaddig, amíg megfelelő intézkedésekkel erdőállományunkat szaporítani nem tudjuk. Ezek az intézkedések sürgősek, mert erdőtelepítésünk Trianon miatt máris megkésett. Ezeket az intézkedéseket sürgeti energiaellátásunknak folytonossága is. Vízierőinket elveszítettük, szénvagyonunk véges, olajforrásaink meg egyáltalában nincsenek. A motorizálás térfoglalása a világ olajkészleteit óriási arányokban veszi igénybe. A geológusok által 6 milliárd t-ra becsült olajkészletekből 1857— 1936-ig, tehát 80 év alatt kereken 3,8 milliárd t-t (61%!) termeltek ki s az utolsó 8 év átlagának termelése meghaladta a 200 millió t-t. E számok alapján a világ nyersolajkészlete alig további 10 évre volna elegendő. Eme egyik legfontosabb energiahordozónak kilátásai késztetik — elsősorban a nyersolaj híján szűkölködő államokat — mesterséges benzin előállítására! Dr. Varga professzor szerint azonban 1 kg. benzin előállításához nyersanyagként 2 kg. szén kell s további 3,5—4 kg. szén felhasználása szükséges a folyamatok lebonyolítására. A nyersolaj pótlása tehát másik, csak korlátolt menynyiségben rendelkezésre álló energiahordozónk fokozottabb igénybevételével biztosítható, nem tekintve azt, hogy ez az eljárás a természetes nyersolajjal ma még árban sem versenyképes. Ez a meggondolás megint csak a természetes növekedés útján pótolható növényekből származó termékeknek az energiaellátásba való bevonásának megokoltságát veti fel. Szalay Zoltán szerint a fatermelés eddig is (1934. évre vonatkozó adat) energiaszükségletünknek 20,6 százalékát látta el, Máté Jenő szerint pedig 500.000 g fa felhasználásával pl. összes teherautóinkat fagáz-üzemre tudnánk átalakítani. Újabb időben a fa — mint burkolóanyag — az útépítésben is kezd egyre fokozódó szerephez jutni. Ha meggondoljuk még azt is, hogy évenként és fejenként vett papírszükségletünk ma még csak 16—20 kg. körül mozog, míg Németországé 50—60 kg., Angliáé 70—80 kg. s az Egyesült Államoké több, mint 120 kg. s hogy papírért eddig is évi 28 millió pengővel adóztunk a külföldnek, úgy további súlyos érveket sorakoztattunk fel amellett, hogy minden áron erdőállományunk szaporítására kell törekednünk. A tennivalók egyfelől ezen a téren a kormányzatra, másfelől a magyar mérnöki karra várnak. Az állami költségvetés 1 százalékának megfelelő évi hitelkerettel 10—15 év alatt erdőállományunk szaporítása terén már számottevő eredményeket lehetne elérni. A magyar mérnökségnek feladata lesz pedig azoknak az utaknak és módoknak a megtalálása, amelyeken haladva erdőgazdaságunk meggyarapodott termékeit a nemzeti gazdálkodás rendszerébe legokszerűbben és eredményesebben bele tudjuk illeszteni. A végig nagy figyelmet keltő és nagy közvetlenséggel megtartott szabadelőadást a közönség az elismerés kitörő jeleivel jutalmazta. Ezután Berzenczey Domokos tartalmas előadása következett Szeged város újabb műszaki alkotásairól. Berzenczey Domokos előadásában Szeged sz. kir. városnak a Városi Mérnökök Országos Szövetségének 1924. június 22-én megtartott vándorgyűlése óta megvalósult műszaki alkotásait ismertette s örömmel állapította meg, hogy az eltelt 13 éves időszakba a város fejlődésének olyan fellendülő korszaka esik bele, amelyet méltán lehet a város második rekonstrukciójának nevezni. Hangsúlyozta, hogy Szegednek soha sem szabad megfeledkeznie a város természetes és ősi ellenségéről, egyben legnagyobb értékéről, a Tiszáról. A Tisza árvize 1932-ben megint figyelmeztette Szegedet arra, hogy nem szabad elbíznia magát védművei mögött. 1932 április 15-én 9,23-as eddig nem tapasztalt magasságú árvíz ellen kellett ugyanis védekezni. Az árvédelmi töltéseket azóta is erősítették, de a korlátfalaknak vasbeton padokkal való megerősítése, a falnyílásoknak elzárószerkezetekkel való ellátása s a csatornaszivattyútelepek betorkoló szerkezeteinek és zsilipeinek átépítése még szükségesek, mert a tapasztalatok s a Tisza felső szakaszán végzett árvédelmi munkálatok valószínűvé teszik az eddigieknél jóval magasabb árvizek bekövetkezését is. A közúti hidat a forgalmi eszközök súlyának növekedése s a hosszú használat folytán át kellett építeni. Szikszay Gerő tervei szerint a Magyar Állami Gépgyár végezte el ezt a fontos munkát 1928-ban. A Rakpartot veszedelmes talajcsuszamlás deformálta, melynek valódi okát hosszú vizsgálatok után Hubert Lajos mint tanácsos derítette fel. Megállapítása szerint a rakpart építése alkalmával a hibásan készült szivárgók okozták a partfalak tönkremenetelét. Zsiday Imre kir. főmérnök tervei szerint megtörtént a szivárgók s a partfal újraépítése s azóta újabb elmozdulás nem is volt észlelhető. Nagy probléma alföldi városainkban az utcaburkolatok kérdése. A nagy városterület, a külterjes fejlődés, a kőbányák nagy távolsága szinte leküzdhetetlen nehézségeket jelentenek az utcák tökéletes burkolása tekintetében. A lefolyt másfél évtized burkolásainak eredményei így is tiszteletreméltóak, a felhasznált 3.164.000 P költségösszeggel. A bevezetett új és céltudatos rendszer biztosítja a burkolatok további fenntartásának és fejlesztésének egészséges rendjét. Külön ki kell emelni a Mars-téri kocsipiac burkolását. A keramittal burkolt kocsiállások s az aszfaltozott árusító petronok kilenc mezője itt az eladók és vevők könnyű érintkezését s a piac jó áttekinthetőségét, a csatornázás és vízvezeték a tisztántartás lehetőségét biztosítják. A tökéletesnek mondható berendezés igazolja a hozzáfűzött, várakozásokat nemcsak a rend, tisztaság s közegészségügy követelményeinek kielégítésével, hanem az értékesítési lehetőségek javulásával s az export ugrásszerű emelkedésével is. A vízvezetékkel kapcsolatban ma már úgyszólván kifogástalan a helyzet a belső városrészekben, ahol nagynyomású vizet kap a lakosság. Ti.jabb kutak fúrásával sikerült kellő mennyiségű vizet biztosítani és víztartalékról is gondoskodni. A vízművet tápláló 13 kút mélysége 220—390 m közt váltakozik, a víz hőmérséklete 22 C°-os, de semmi további kezelést nem igénylően ideálisan tiszta és egészséges. A napi vízfogyasztás átlaga 9878 m3, maximuma 11.872 m3 volt, ami azt jelenti, hogy a vízfogyasztás személyenként és naponként 284, illetve 335 liter. Óriási szám, amit az magyaráz, hogy Szegeden csupán az ipari célra szolgáló vizet fogyasztják vízmérőn át, különben pedig a lakbér bizonyos százaléka a vízdíj. A vízmű elavult gőzüzemét 1930-ban már azért is át kellett alakítani villamos üzemre, hogy a klinikák közt a kéményfüst ne szennyezze a levegőt. Netalán bekövetkező áramzavarok esetére 100%-os Diesel-tartalék is áll rendelkezésre. A nagykörúton kívüli városrészek lakosságát ellátó kisnyomású vízvezeték is lényegesen fejlődött, amennyiben a közkifolyók száma 13 év alatt kétszeresére 203-ra emelkedett. A nagynyomású vízvezeték hálózata 52,2 km-t, a kisnyomásúé 35.5 km-t tesz ki. A gőzfürdő számára 1927-ben mélykút fúrásával sikerült külön kellő mennyiségű és hőfokú melegvizet biztosítani. A fúrást a város mérnöki hivatala házikezelésben hajtotta végre. Alig 9 hónap alatt sikerült 944 m mélységből 52 C° hőfokú vizet felszínre hozni. A költségek 104.000 pengőre rúgnak. A kút vize mint gyógy- és ásványvíz is hamarosan forgalomba kerül. A felszökő víz kiömlése pedig, művészi ivócsarnokkal keretezve a város egyik látványossága lesz. Az általános és végleges csatornázás mintegy 8 millió pengőt igénylő munkáinak végrehajtására a mai pénzügyi viszonyok nem adnak módot s így ezzel a jobb időket kell bevárni.