Magyar Műhely, 2000 (39. évfolyam, 112-115. szám)

2000 / 115. szám - Vécsi Nagy Zoltán: "Az ember nem tökéletes." - Egy Erdély Miklós-mű a Hatvany Lajos Múzeum Expozíció című kiállításán

Vécsi Nagy Zoltán „Az ember nem tökéletes" Egy Erdély Miklós-mű a Hatvany Lajos Múzeum Expozíció című kiállításán A hatvani Hatvany Lajos Múzeum Ex­pozíció, Fotó­művészet című kiállí­tása (1976. október 24. és 1977. ja­nuár 31. között) jelentős eseménye volt a magyar neoavantgárd művé­szetnek. A múzeum akkori igazgatója, Kovács Ákos és a kiállítás rendezői, Beke László és Maurer Dóra a fiatal magyar művésztársadalom legjavát nyerték meg az „új fotó" - ahogyan Hajas Tibor A fotó mint képzőművé­szeti médium című előadásában, idé­zőjelbe téve megnevezi - hazai kép­zőművészetben való jelenlétének és érvényességének demonstrálására. Ezek között a nála jóval fiatalabb művészek között találjuk az akkor negyvennyolc éves Erdély Miklóst, a korszak egyik legprogresszívebb, ugyanakkor legszubjektívebb művé­szét. A 1986-ban elhunyt művész hi­dat képez az európai iskola képvi­selői által megőrzött egyetemesség és a kortárs fiatal művészek világ­ra nyitottsága között, így tehát a kiállítás történeti anyagában is szerepelhettek volna munkái, a nála csak két évvel idősebb Ország Lili vagy a nála fiatalabb, de akkor már négy éve halott Kondor Béla mellett. Erdély Miklós valószínűleg éppen a fotónak az előbbiekhez viszonyítva újszerűbb használata okán került a tizen- huszonéves fiatalabb kor­társ művészek közé Gáyor Tiborral együtt, aki nála csupán egy évvel fiatalabb. A KIÁLLÍTÁS CÉLJÁRÓL Beke László a kiállítás katalógusá­nak­ bevezetőjében egyértelműen meg­fogalmazta a rendezők törekvéseit: „Célunk elsősorban a 70-es évek új jelenségeinek regisztrálása - amikor azonban meggyőződünk ezek újszerűsé­géről, egyúttal észre kell vennünk azt is, hogy korábbi avantgárd mű­vészgenerációk ugyancsak számon tar­tották a fényképezőgépet eszközeik között. Legalább néhány munkájuk be­mutatásával tehát a korai és a mai törekvések folytonosságát is jelezni szeretnénk." Az újdonság jogfolyto­nossággal való felvértezését, egyben a hagyományőrzést is szolgálja Kör­ner Éva ugyancsak a katalógusban megjelenő A fotómontázs mint a ma­gyar avantgárd harmadik hullámának reprezentatív műfaja című írása. Előbbi írásában az ellentábort is megnevezi Beke László: „a hagyomá­nyos fotóművészet is szívesen neve­zi alkotó jellegűnek a maga tevé­kenységét. Az utóbbitól viszont egyértelműen el kell határolnunk magunkat." A korabeli szemlélet hazai korlá­tait jól illusztrálja Féjja Sándor A fotóművészet és pszichológia című könyvének néhány passzusa, amely a figuratív és nonfiguratív válaszút­­ján keresi a műfaj határait: „E »kitágult« fotóművészetbe bele­fér a csupán tárgyi bizarrságában ható szétfolyó ragacs, a penészes és rothadó gomba, a puszta sokkolásra

Next