A Magyar Munkásmozgalmi Múzeum Közleményei, 1979 (15. évfolyam, 1-2. szám)
1979 / 1. szám - Temesváry Ferenc: A Magyar Nemzeti Múzeum fegyvertárának gyarapodása a Magyar Tanácsköztársaság idején
nőségben, mind mennyiségben számottevő anyagukat - a nemzeti fegyvertár egy évszázad eltelte után említésre méltó helyet foglalt el az európai gyűjtemények között. Létrejöttét a nemzet áldozatkészségének köszönhette, azoknak, akik Kölcseyvel hirdették: "Minden nemzet, amely elmúlt kora emlékezetét semmivé teszi, vagy semmivé tenni hagyja, saját nemzeti életét gyilkolja meg." (Kölcsey Ferenc: Nemzeti Hagyományok, Pest 1826, újranyomva: Gyoma 1941, 10. old.; v.ö. Kölcsey Ferenc: Válogatott prózai munkái. Budapest é.n. 254. old.) Kölcsey e gondolattal nem állt egyedül, hiszen már a 18. században voltak, akik a nemzeti múlt feltárását, ismertetését, hősi korszakunk emlékanyagának begyűjtését homloktérbe állították. "Mi, magyarok, semmivel sem vagyunk restebbek, mint őseink emlékeinek fenntartásában. Mert valóban az elmúló nemzetek dicsősége is nem annyira hősi, vitézi tetteikben, mint inkább az emlékjeleknek fenntartása által örökösödik és magasztaltatik." Így nyilatkozott Bél Mátyás, aki a "nemzet káros gondatlanságát hajdani emlékei iránt" a magyar főurak szemére veti. (V.ö.: Bél Mátyás: Notitia Hungariae novae historico geographica kéziratos részei.) A nemzeti fegyvertár felállításának gondolata elhangzott, s a reformkori Magyarország izzásában erősödött. Hatására az összegyűjtött fegyverek száma 1823 végén elérte a 185 darabot. Sajnos, továbbra is rejtve maradtak a régi magyar hadviselés becses emlékei a főúri kastélyokban, s ha nincs egy lelkes gyűjtő Jankovich Miklós személyében, alighanem külföldre került volna jelentős része. Gyűjteményét 125 000 ezüst forintért az 1832—1836. évi országgyűlés biztosította a Magyar Nemzeti Múzeumnak. A kollekció 174 darab fegyvert foglalt magában, s ezzel egyszerre megkétszereződött fegyvereinek száma. De a szám szerinti gyarapodásnál sokkal nagyobb jelentőségű az egyes darabok általános műbecse és hadtörténelmi értéke. Ezután 1843-ban Kiss Ferenc, 1859-ben Kehrer József, 1880-ban Révay Ferenc, 1901-ben Delhaes István válogatott gyűjteménye gazdagította a nemzeti fegyvertárat. Delhaes festőművész 780 darabos hagyatéka nemcsak mennyiségi változást idézett elő, hanem lehetővé tette egy mind tágabb keresztmetszetű kiállítás megrendezését is. Az említett nagyobb állomások után kell beszélnünk a Magyar Та Tanácsköztársaság néhány hónapjáról, amikor is ezrével szállították az elhagyott javakat a Magyar Nemzeti Múzeumba (ideértve az Iparművészeti Múzeumot is, amelyet a Nemzeti Múzeum kihelyezett osztályának tekintettek). Ezt a munkát túlnyomórészt a műkincsek szocializálására szervezett csoport irányította. Az alapkérdés természetesen nem a Nemzeti Múzeum volt, hanem az átszervezés folytán létrehozott Kulturhistóriai Múzeum, amelynek gyűjteményei között a fegyvertörténeti gyűjtemény külön helyet kapott. Az elképzelések végrehajtása viszonylag gyorsan haladt.