Majovszky Pál szerk.: Magyar Művészet 5. évfolyam 1929
KISEBB CIKKEK - MÚZEUMOK - Az Orsz. M. Iparművészeti Múzeum gyarapodása ugyanabban az évben
A lényeget ezenfelül még a Louvre szolgáltatta. Szolgai utánzásról alkotó zseniknél, minek Manet és Leibi, szó sem lehetett. Szintoly kevéssé eklektikáról. Ők bátorsággal valósították meg a schilleri szót: „Was du ererbt von deinen Vätern hast, erwirb es, um es zu besitzen." * A múzeumok, jobban mondva a nagymesterek voltak Manet és Leibi közös forrása. Ők mertek és tudtak képet nézni. Körülöttük senki sem merte és tudta a barokk remekeket kivetkőztetni az olajbarnulás, a firniszek és a piszok patinája alól, sőt még „galerieton"-osabban festettek a galerietonusnál. Manet és Leibl, valamint körük és rokonérzékű társaik „modernsége" pedig nagyrészt az örökség méltó elfoglalásában rejlett. Ha úgy vesszük, nem is a Manet-ek és a Leibl-ek az igazi modernek, hanem a Bouguereauk és késői Defreggerek, akik külsőségeikkel valóban új fordulathoz segítették a műtermelést, szemben egy Manet, sőt egy Courbet „forradalmával", mely elsősorban bátor és határozott konzervativizmusból állt. * Leibi 23 éves korában (1867) festette nővérének arcképét. Benne van látatlanban Manet s benne van Európa festői öröksége: Velázquez. Amikor kevés tompa színre szorítkozik s a színt átszűri a gyöngyszürke fényen, amikor feketéit oly közvetlen erővel helyezi el a vásznon , olykor Velazquezhez áll közel. Kabátja azonban gyakran rubensi. Ecsete alatt flamand bujaságban virul a hús, a sárga bőr alatt a piros vér mélyéig hatol a fény. Úgynevezett „holbeini" korában is közelebb áll Rubenshez, mint Holbeinhoz. Igaz, a domború, zárt test másíthatatlan élű kifejezésére kérlelhetetlen erővel tör. De a fényben sárnyban szűrt szín mindig letéríti a holbeini utakról. * Hals közelségére emlékeztet az a mód, ahogy pl. a híres Gedonné-arcképen a ruhát ecseteli. Hals fanyarságában rokonízlésű szemléletre talált. De Hals temperamentuma neki idegen. Rokonabb neki nem egy helyütt az a komor előkelőség, mellyel Tintoretto homályba ágyazza Portrait figuráit. Az arcok erőtelien elmélyedő tekintete pedig gyakran idézi emlékezetünkbe Rembrandtot. * Leibi tehát a nagy barokk mesterek iskoláját járta. Ecsetével az ő utóduk. Szín- és fénylátásával, a matéria nemességével, az átélés vérbő intenzitásával. De az ecseten túl zsenije ritkán lát. Nem komponál. Sem masszával, sem fénnyel nem komponál. Képeit a valőr tartja egyben, a hibázhatatlan valőr, a fényérték egyensúlya. Ebben rejlik Leibi modernsége s ebben marad messze Manet és Courbet mögött, akik test- és síktömeget mozgattak. Courbet gyakran fittyet hányva a valőr-egységnek, Manet azonban az egyenletes fényátszűrés minden következményének figyelembevételével. * Leibi tragikuma a részlet. Nem az elmélyedés a miniatúraszerű pontosságig hátráltatta, mert részletei mindig összhangban állottak az egésszel, éppen az említett kiegyensúlyozott valőr következtében. De mindent részletek egységének látott, alkotó énjét részletekbe merítette és nem komponált, nem alkotott konstruktív víziót. Első korszaka kivételével legtöbb képe valami nagyobb kép kivágásának hat. (Ha ugyan van Leiblben valami, ami impresszionisztikusnak nevezhető, úgy ez a véletlenszerűség a kivágásban az.) Innen van, hogy szétdarabolt képei csakúgy életképesek részeikben, mint a teljesek. Művészi látását mesteri konyhán kevert pasztáiba sűríti. Átszellemíti az anyagot, átszellemíti az arc, a kéz, a testtartás kifejezését: a legnagyobb portraitalkotók közé tartozik. De komponálni nem akar. Ahol komponál („Dorfpolitiker" például), ott épp a kompozíció a banális. Alkotóerejét a részlet elmélyedésében éli ki. *őt jellemző, hogy gyakran minden felvázolás nélkül egyenesen a sima vászonra kezdett festeni, a megkezdett részeket végsőkig kidolgozva. Vizuális fantáziája tehát minden legapróbb részletig a vászonra rögzítette a kész képet. Mint ahogy Michelangelo egyenesen a nyers kőbe faragta szobrát. De Leibl nem fokról-fokra vitte az egész képet a részletezettség felé, hanem részletről-részletre alkotta meg a teljes kivitelt. * Munkácsy abban is rokona Leiblnek, hogy a részletelmélyedésben adja művészete legjavát, hogy érzéke a matéria nemessége iránt csodálatosan gazdag hatásokat vált ki. Ha Munkácsy — mint Leibi — lemond a komponálásról, a maga korában kevesebb dicsőséget hoz a magyar névre, de maradéktalanabbul gazdag örökséget hagy a jövőnek. * Szinyei Merse cselekedete a müncheni körbe állítva nem megy talán csodaszámba. Csak éppen tehetsége volt jelentősebb, frissebb, bátrabb a Leibl-kör összes tagjainál. Szinyei-Merse, Leibllel merő ellentétben, az összefoglalás, a nagy lélekzet mestere. A Hollósy Münchenben elsősorban Leibl-követő. A pár árnyalattal világosabb valőrskála volt az egyetlen lényeges Bastien-Lepage-féle import. A többi mind, mind megvolt Leiblnél, mindaz, ami Hollósynál müncheni korában értékkel bírt. Ilyen értelemben Hollósy színtiszta müncheni iskola. Vagy, ha úgy akarjuk, párisi iskola Münchenben, még Bastien- Lepage nélkül is, mert hisz a Leibl-kör kapcsolata a Courbet-Manet-csoporttal eléggé szoros. Rabinovszky Márius.