Magyar Múzeumok, 2000. 4. szám (Vol. 6.)
MŰHELY - Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor: filológia, muzeológia, kultusz
4 gazdasági tevékenységéről és az 1848-as követválasztásról egyaránt. Csakhogy az elmúlt évtizedben olyan új kihívások jelentek meg, amelyek az eddigi és korábbi eredményeket egyaránt veszélyeztetik. E sorok írója ugyan azok közé tartozik, akik a szülőhely-vita ügyét 1857-ben, a halálozásét 1891-ben lezártnak tartják, mégsem lehet a Barguzin-ásatás dolgát azzal a csendes örömmel szemlélni, hogy íme, Petőfivel még ma is mozgósítható a közvélemény. A tanulság ennél komorabb: ahová a tudomány nem jut el (eszközhiány, az új, olykor a „kemény” természettudományos módszerek elhanyagolása, kutatói létszámproblémák miatt, vagy bármi más okán), oda a „holnaptól mindenképpen másképp volt” szemlélete azonnal betolakszik. Mégpedig a „demokrácia, a kutatás és a véleménynyilvánítás szabadságára” hivatkozva, az eszközökben nem válogatva, bizton építve a mindig megjátszható intézményellenességre. Volt vitapartnerem (Petőfi-emlékhelyről származó ügyvéd), aki a Barguzin-expedíció jobb médiaszereplései folytán lett hívük, és találkoztam magyartanárral, aki saját, 1956 utáni „megtérését” vélte igazolni Petőfi szibériai életével és orosz verseivel. A szemléleti és módszertani gondok mellett új anyagi és szervezeti problémák is akadtak. Itt van például a Petőfi-kéziratok megszerezhetőségének kérdése. A XIX. században a költői autográfoknak csekély becse volt, kivált, ha a szöveg nyomtatásban már megjelent, így azután a Petőfi-nemzedék kihalása során, a dualizmus korában olyan kéziratok is elkallódtak, amelyekről volt tudomás, sőt közlések történtek belőlük. A lappangók közül elvben bármelyik felbukkanhat, és ennek az elmúlt évtizedek tanúsága szerint van valós esélye. 1953-ban azonban a selmeci líceum érdemkönyvét (benne Petőfi első, saját kezűleg rögzített versével) 1920-ban Magyarországra átmentő tanár fia, apja hagyatékából kötelességszerűen eljuttatta oda, ahová való: az Evangélikus Országos Múzeumba. 1977-ben, a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattárosaként először hallhattam hatszámjegyű összeget az eladó ajánlataként két, Hatvany Lajos hagyatékából előkerült autográf verskéziratért. (A két tétel azóta - árengedmény után - a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának kézirattárát gyarapítja.) 1995 tudományos szenzációja volt az Ibolyák autográf versfüzetének felbukkanása. Elsőmagántulajdonosa hétszámjegyű összegért szerezte meg, mai második birtokosa már nyolcjegyű summát fizetett érte. Az Ibolyák hasonmás kiadása már 1996-ban megjelent, versanyagának kritikai kiadása az 1998-ban kijött harmadik kötet pótlás-fejezetében megtalálható, azaz a kézirat tudományos feldolgozása és reprodukálása megtörtént, tőle új filológiai adat nem várható. Ennek fényében tudomásul kell vennünk, hogy a kéziratok (a muzeális könyvekkel, relikviákkal egyetemben) elszakadtak eszmei értéküktől és átléptek a műkincs-kategóriába, kincsképző tényezővé váltak, befektetési célponttá, akár a képzőművészeti alkotások vagy az ékszerek. Ennek megfelelően alakulnak persze a múzeumok vásárlási esélyei is, akár egyedi felajánlás, akár aukció alkalmával. A kultusz kiterjedtsége és a relikviák nagy száma (hitelességük mértékének közlését az említett katalógus felvállalta és igen szellemesen ábrázolja) lehetővé tette, hogy amíg többi klasszikusunknak általában egy, saját gyűjteménnyel rendelkező emlékmúzeuma van a mai Magyarország területén, Petőfinek emlékhelyi hálózata alakult ki, mégpedig az 1960-as évektől kezdve olyan életmódtörténeti háttérrel, amely önmagában is látványosságnak számított: Kiskőrösön a szülőház egyszersmind XVIII. századi népi műemlék (1780 körül épült zsellérház, hiteles berendezéssel); Szalkszentmártonban a nagy vendégfogadó régi hangulatával fogad; Dunavecsén sikerült megőrizni a községi mészárszék épületét; Borjádon emlékméhes várja látogatóit; Aszódon a kisgimnáziumban töltött évek iskolatörténeti kiállításba ágyazódtak stb. Eredeti, csak ott látható relikvia még a kisebb emlékhelyeken is van: Borjádon például biedermeier virágemlék, Aszódon pedig az iskolai anyakönyv köré komponálódott a kiállítás, illetve a tematikus egység. A folyamatban testet öltött muzeológusi törekvés a társadalmi igények helyes felmérésén alapult: a megindult autós turizmus, a rendszeres és szervezett iskolai és szakszervezeti kirándulások közönsége javára. Úgy tűnik, az emlékhelyi hálózat decentralizációja elkerülhetetlen a menekülő állami fenntartás részéről. Az 1998-99. év Petőfiévfordulói megmutatták, hogy a városi önkormányzatok feladat- és áldozatvállalása példás lehet. Kiskőrös városi kezelésbe vette a kibővített szülőházat, emlékmúzeumot és a továbbépített műfordítói szoborparkot. Kiskunfélegyháza szobrot adományozott Fehéregyházának és igazi mecénásként kantátát rendelt meg a Szülőföldemen című versre. S lehetőség nyílt arra is, hogy szakosodott programok folyjanak a másfél év alatt, Székesfehérvár adott helyet Petőfi színészéletének áttekintéséhez, Pápa a költő iskolavárosait fogadta, Kecskemét a tájköltészet kapcsán rendezett konferenciát, a kultusz és a kutatás időszerű kérdéséiről Kiskunfélegyházán eshetett szó. Rendszeressé váltak Kiskőrös régi hagyományokat is felújító szilveszteri „polgári bál”-jai; folytatódtak (Gödöllőtől Egeren át Mezőberényig) az Országos Petőfi Sándor Társaság emlékhelyi találkozói, valamint a költő nevét viselő általános és középiskolák találkozói. Ámde, ha a decentralizáció gyorsul, hogyan fogja fenntartani Szalkszentmárton a maga terjedelmes épületkomplexumát, miből készít majd új kiállítást emlékházában Dömsöd és így tovább? A községi önkormányzatok költségvetése erre aligha ad módot, és nem is készteti őket a várossá nyilvánítás feltételéül szabott kulturális intézményfenntartási kötelezettség. A megoldás talán egy olyan kulturális-múzeumi intervenciós alap lehetne, amely az irodalom (és nemcsak az irodalom), a magyar történelem és művelődés kisközségi emlékhelyeit segítene megőrizni. Ha most túl a Petőfi-évfordulókon, amelyeket a Petőfi Irodalmi Múzeum új állandó Zichy Mihály: Hungária. Litográfia. PIM Művészeti tár Mihály Zichy: Hungária. Litograph Kép - Image: T. Nagy György