Magyar Múzeumok, 2002. 3. szám (Vol. 8.)
Bodó Sándor: A kétszáz éves Magyar Nemzeti Múzeum köszöntése
A kétszáz éves Magyar Nemzeti Múzeum köszöntése Bodó Sándor Pest hajdani országútjén (a mai Múzeum körúton) Pollack Mihály „városi polgári építész" 1837-ben elkészült tervei szerint 1847-re épült meg a Nemzeti Múzeum klasszicista épülettömbje. A világos szerkezetű, nemes arányú palota porticusának kapuzata az athéni Erechteion mintájára készült, ahogyan a legtöbb nagy múltú európai múzeum külső megjelenése merít valamit az antikvitásból. Timpanonjának orommezejét a müncheni Rafael Monti szoborcsoportja díszíti, középen Pannónia nőalakjaról fol, két kitárt kezében egy-egy babérkoszorút nyújt a művészet és ti tudomány, valamint a történelem és a hírnév géniuszainak. A szobrász a sarkokba a Dunát és a Drávát megszemélyesítő két allegorikus alakot is készített, amelyek az ország egészét hivatottak jelképezni. Az 1802-es alapítást követő több átmeneti helyszín után végre méltó otthont kapott a magyar muzeológia anyaintézménye. Az elkészült épület egykor pompás tömegével kiemelkedett a falusias környezet ütött-kopott házai közül. Napjainkra a Nemzeti Múzeum közel évtizedes rekonstrukció után megújult épülete és kertje megmaradt üde zöld szigetnek, körülötte azonban régi, új és félig kész épületek magasodnak. A gyökerek A középkori és újkori magyar műgyűjtés történetét ehelyütt fel nem idézve megállapítható, hogy az első világi nyilvános közgyűjtemények alapítási szándéka a XVIII. század utolsó évtizedeiben fogalmazódott meg. E század végén az egyházi tanintézetekben, a szerzetesrendi könyvtárakban és régiségtárakban megtorpant a fejlődés, miközben számos magyarországi és erdélyi arisztokrata család felvilágosult gondolkodású képviselője kiemelkedő könyv- és régiséggyűjteményt hozott létre. Voltak, akik Bécsben, a császárváros aufklérista légkörében, s voltak, akik a polgárosult nyugati országokban (pl. Angliában) tett utazásaik alkalmával ismerkedtek meg a tudatos és elmélyült műgyűjtemény könyvtár-létesítő törekvésekkel. A magyar nemzeti közgyűjtemény megalapításának feladatát - nemzeti uralkodó hiányában - arisztokrata család vállalta magára. Emellett azonban csupán példaként sorolható Eszterházy Károly, Batthyány Ignác, Teleki Sámuel, Bruckenthal Sámuel neve, akiknek áldozatos és példamutató tevékenysége nyomán hazánkban könyvtárak-múzeumok jöttek létre. Gróf Széchényi Ferenc (1754-1820) volt az az arisztokrata, akiben megérlelődött egy köz-Anton Emke: József nádor arcképe, 1840-es évek Anton Einke: The Portrait of Palatine József, 1840's fotó - Photo: Képessy Bence ponti nemzeti művelődési intézmény létesítésének gondolata. Az ország egyik leggazdagabb családjából származott, birtokaik nagyobbrészt a termékeny Nyugat-Magyarországon feküdtek. Széchényi Ferenc tudatosan politikusi pályára készült. A bécsi Theresianumban folytatott tanulmányok után kétéves európai tanulmányutat tett. Több fontos poszton végzett munka után 1786-ban visszavonult a közélettől. Ezt követően egész életét a magyar művelődés, az irodalom és a kultúra támogatásának szentelte. 1787-ben Prága, a német fejedelemségek és Anglia nagyhírű művelődési intézményeit kereste fel. Ezen az úton ismerkedett meg a londoni British Museummal (amely egyébként más nemzetek, pl. a lengyel arisztokraták nemzeti múzeumalapító törekvéseire is inspirálóan hatott), majd 1791/92-ben itáliai városok kulturális intézményeit látogatta. Ilyen ismeretek birtokában fogott hozzá Széchényi a családi gyűjtemények (mindenekelőtt a magyar vonatkozású régiségek, dokumentumok, könyvek) rendezéséhez. A szándék pedig 1800 őszére érlelődött meg benne, hogy gyűjteményét hazájának adományozza. A felajánlásra és I. Ferenc császár hozzájárulására 1802-ben, az országgyűlési törvénycikk elfogadására - József nádor előterjesztése nyomán - 1807-ben került sor. A múzeum alapítása egybeesett a magyar történelem korszakváltásával, az újkori nemzeti öntudat kialakulásának és a polgári szabadságeszmék elterjedésének időszakával. A Nemzeti Múzeum korszakai A kezdeti évtizedekre egyszerre volt jellemző a helyszűke, a napóleoni háborúk veszélyei és a gyarapodó gyűjtemény miatti többszöri költözés, a közadakozásra buzdító felhívások, s az a szándék, mely szerint a múzeum az ország történeti emlékeinek teljességre törekvő tárháza kívánt lenni. Korszakos jelentőségű mozzanatai a múzeum gyarapodásának azok a vásárlások és ajándékok, amelyek az 1830-as évektől szaporodtak. Meghatározó fejlődést hozott a múzeum új épületének birtokba vétele, s évekig tartó „belakása”. A XIX. század közepén indultak meg a rendszeres régészeti feltárások, amelyek az intézményt a hazai régészettudomány és numizmatika központjává tették. E korban az épület szerepet kapott a közéletben is: országgyűlési ülések, terménykiállítás, dísztermi hangversenyek (Liszt és Erkel Ferenc részvételével), emlékünnepségek, aTudományos Akadémia ülései, a Kisfaludy Társaság ünnepélyei emelték a múzeumi palota társadalmi súlyát. Az 1867-es kiegyezés kiemelkedői fejlődést hozott a Nemzeti Múzeum életében. A kultuszminisztérium művelt vezetői (köztük Eötvös József és Trefoil Ágoston) jelentőségéhez illő támogatásban részesítették a múzeumot. Az igazgatói székbe 1869-ben az emigrációból hazatért Pulszky Ferenc került. A széles látókörű tudós negyedszázados igazgatósága a múzeum fénykorát jelentette. () alakította át a Nemzeti Múzeumot, tette a „Wunderkammerból’a tudomány műhelyeinek sorává és a nemzeti művelődés alapintézményévé. Tudományos osztályokat szervezett és megteremtette a nemzetközi szintű kutatás alapjait. Átlátta, hogy a lassan monstruózussá vált gyűjteménytömböt jövendő önálló múzeumok alapjait képező szakgyűjteményekre kell tagolni, így lett végső soron alapítója a Természettudományi, a Szépművészeti, az Iparművészeti és a Néprajzi Múzeumoknak is. Pulszky társadalmi helyzetét híven mutatta a nemzeti múzeumi lakásának szalonját betöltő „fényes társaság” (köztük Eötvös József, Trefoil, Fraknói, Marczali Henrik, Vámbéry Ármin), amelynek tagjai azonosultak Pulszky Ferenc gondolatával, nem lehet jó nemzetinek az, ami egyetemesnek nem elég. Mikszáth híres jellemzésében 1884-ben (a hetvenedik születésnap alkalmából) írta róla: „Az öreg Pulszky nélkül nincs semmi. Ha dolgozni kell, Pulszky Ferencet rántják elő, ha mulatni kell, akkor is Pulszky válik be a legjobban, ahova okos ember kell, ott van az öreg Pulszky, ahol tudomány kívántatik, az mind az öreg dolga A múzeumban Pulszky mellett a hazai régészet olyan kiváló tudósai dolgoztak, mint Römer Flóris és Hampel József, s hárman együtt alkot .