Magyar Múzeumok, 2002. 3. szám (Vol. 8.)

Bodó Sándor: A kétszáz éves Magyar Nemzeti Múzeum köszöntése

A kétszáz éves Magyar Nemzeti Múzeum köszöntése Bod­ó Sándor Pest hajdani országútjén (a mai Múzeum kör­úton) Pollack Mihály „városi polgári építész" 1837-ben elkészült tervei szerint 1847-re épült meg a Nemzeti Múzeum klasszicista épülettömbje. A világos szerkezetű, nemes arányú palota porticusának kapuzata az athéni Erechteion mintájára készült, ahogyan a legtöbb nagy múltú európai múzeum külső megjelenése merít valamit az antikvitásból. Timpanonjának orommezejét a müncheni Rafael Monti szobor­­csoportja díszíti, középen Pannónia nőalakja­­­ról fol, két kitárt kezében egy-egy babérkoszorút nyújt a művészet és ti tudomány, valamint a tör­ténelem és a hírnév géniuszainak. A szobrász a sarkokba a Dunát és a Drávát megszemé­lyesítő két allegorikus alakot is készített, ame­lyek az ország egészét hivatottak jelképezni. Az 1802-es alapítást követő több átmeneti hely­szín után végre méltó otthont kapott a magyar muzeológia anyaintézménye. Az elkészült épület egykor pompás tömegével kiemelkedett a falu­sias környezet ütött-kopott házai közül. Napjainkra a Nemzeti Múzeum közel évti­zedes rekonstrukció után megújult épülete és kertje megmaradt üde zöld szigetnek, körülötte azonban régi, új és félig kész épületek maga­sodnak. A gyökerek A középkori és újkori magyar műgyűjtés törté­netét ehelyütt fel nem idézve megállapítható, hogy az első világi nyilvános közgyűjtemények alapítási szándéka a XVIII. század utolsó évti­zedeiben fogalmazódott meg. E század végén az egyházi tanintézetekben, a szerzetesrendi könyvtárakban és régiségtárakban megtorpant a fejlődés, miközben számos magyarországi és erdélyi arisztokrata család felvilágosult gon­dolkodású képviselője kiemelkedő könyv- és régiséggyűjteményt hozott létre. Voltak, akik Bécsben, a császárváros aufklérista légkör­ében, s voltak, akik a polgárosult nyugati országokban (pl. Angliában) tett utazásaik alkal­mával ismerkedtek meg a tudatos és elmélyült műgyűjtemény könyvtár-létesítő törekvésekkel. A magyar nemzeti közgyűjtemény megala­pításának feladatát - nemzeti uralkodó hiá­nyában - arisztokrata család vállalta magára. Emellett azonban csupán példaként sorolható Eszterházy Károly, Batthyány Ignác, Teleki Sámuel, Bruckenthal Sámuel neve, akiknek áldozatos és példamutat­ó tevékenysége nyomán hazánkban könyvtárak-múzeumok jöttek létre. Gróf Széchényi Ferenc (1754-1820) volt az az arisztokrata, akiben megérlelődött egy köz-Anton Em­ke: József nádor arcképe, 1840-es évek Anton Einke: The Portrait of Palatine József, 1840's fotó - Photo: Képessy Bence ponti nemzeti művelődési intézmény létesítésé­nek gondolata. Az ország egyik leggazdagabb családjából származott, birtokaik nagyobbrészt a termékeny Nyugat-Magyarországon feküdtek. Széchényi Ferenc tudatosan politikusi pályára készült. A bécsi Theresianumban folytatott tanulmányok után kétéves európai tanulmány­utat tett. Több fontos poszton végzett munka után 1786-ban visszavonult a közélettől. Ezt követően egész életét a magyar művelődés, az irodalom és a kultúra támogatásának szen­telte. 1787-ben Prága, a német fejedelemségek és Anglia nagyhírű művelődési intézményeit kereste fel. Ezen az úton ismerkedett meg a londoni British Museummal (amely egyébként más nemzetek, pl. a lengyel arisztokraták nem­zeti múzeumalapító törekvéseire is inspirálóan hatott), majd 1791/92-ben itáliai városok kul­turális intézményeit látogatta. Ilyen ismeretek birtokában fogott hozzá Széchényi a családi gyűjtemények (mindenekelőtt a magyar vonat­kozású régiségek, dokumentumok, könyvek) rendezéséhez. A szándék pedig 1800 őszére érlelődött meg benne, hogy gyűjteményét hazá­jának adományozza. A felajánlásra és I. Ferenc császár hozzájárulására 1802-ben, az ország­­gyűlési törvénycikk elfogadására - József nádor előterjesztése nyomán - 1807-ben került sor. A múzeum alapítása egybeesett a magyar tör­ténelem korszakváltásával, az újkori nemzeti öntudat kialakulásának és a polgári szabadság­eszmék elterjedésének időszakával. A Nemzeti Múzeum korszakai A kezdeti évtizedekre egyszerre volt jellemző a helyszűke, a napóleoni háborúk veszélyei és a gyarapodó gyűjtemény miatti többszöri költö­zés, a közadakozásra buzdító felhívások, s az a szándék, mely szerint a múzeum az ország tör­téneti emlékeinek teljességre törekvő tárháza kívánt lenni. Korszakos jelentőségű mozzanatai a múzeum gyarapodásának azok a vásárlások és ajándékok, amelyek az 1830-as évektől szaporodtak. Meghatározó fejlődést hozott a múzeum új épületének birtokba vétele, s évekig tartó „belakása”. A XIX. század közepén indul­tak meg a rendszeres régészeti feltárások, ame­lyek az intézményt a hazai régészettudomány és numizmatika központjává tették. E korban az épület szerepet kapott a közéletben is: ország­­gyűlési ülések, terménykiállítás, dísztermi hang­versenyek (Liszt és Erkel Ferenc részvételével), emlékünnepségek, a­­Tudományos Akadémia ülései, a Kisfaludy Társaság ünnepélyei emelték a múzeumi palota társadalmi súlyát. Az 1867-es kiegyezés kiemelkedői fejlődést hozott a Nemzeti Múzeum életében. A kultusz­minisztérium művelt vezetői (köztük Eötvös József és Trefoil Ágoston) jelentőségéhez illő támogatásban részesítették a múzeumot. Az igazgatói székbe 1869-ben az emigrációból hazatért Pulszky Ferenc kerü­­lt. A széles látókörű tudós negyedszázados igazgatósága a múzeum fénykorát jelentette. () alakította át a Nemzeti Múzeumot, tette a „Wunderkammerból’a tudo­mány műhelyeinek sorává és a nemzeti művelő­dés alapintézményévé. Tudományos osztályokat szervezett és megteremtette a nemzetközi szintű kutatás alapjait. Átlátta, hogy a lassan monstruózussá vált gyűjteménytömböt jövendő önálló múzeumok alapjait képező szakgyűjte­ményekre kell tagolni, így lett végső soron alapítója a Természettudományi, a Szépművé­szeti, az Iparművészeti és a Néprajzi Múzeu­moknak is. Pulszky társadalmi helyzetét híven mutatta a nemzeti múzeumi lakásának szalonját betöltő „fényes társaság” (köztük Eötvös József, Trefoil, Fraknói, Marczali Henrik, Vámbéry Ármin), amelynek tagjai azonosultak Pulszky­ Ferenc gondolatával, nem lehet jó nemzetinek az, ami egyetemesnek nem elég. Mikszáth híres jellemzésében 1884-ben (a hetvenedik szüle­tésnap alkalmából) írta róla: „Az öreg Pulszky nélkül nincs semmi. Ha dolgozni kell, Pulszky Ferencet rántják elő, ha mulatni kell, akkor is Pulszky válik be a legjobban, ahova okos ember kell, ott van az öreg Pulszky, ahol tudomány kívántatik, az mind az öreg dolga A múzeumban Pulszky mellett a hazai régé­szet olyan kiváló tudósai dolgoztak, mint Römer Flóris és Hampel József, s hárman együtt alkot­ .

Next