Magyar Múzeumok, 2007. 3. szám (Vol. 13.)
VISSZATEKINTÉS - B. Varga Judit - Heilauf Zsuzsanna: Az első gyűjtéstől a "Mesés tárgyak"-ig
44 korabeli röplapok és újságok gyűjtője. Ez az anyag a kiállítás második felében kapott helyet, a rendelkezésre álló fotókkal, dokumentumokkal és a szemtanúk rajzaival, grafikáival kiegészítve. Az enteriőrök kialakításában egy helyi mester segített, aki húsz év után először vette újra kezébe a festőhengert, hogy a megfelelő falakra korabeli hengerelt minta kerülhessen. Az ötvenes évek rádióadásaiból és zenéiből összeállított válogatás fogadta a látogatót, sőt a kölcsönkapott helyiségek okos kihasználásával még egy vetítőterem is, ahol a korszakot bemutató film és híradófelvételek megtekintésére nyílt lehetőség. A kiállítás ideje alatt (2006. október 27. - 2007. május 31.) általános iskolai csoportok számára - korosztályokra szabott, különféle tematikájú - ingyenes tárlatvezetést és foglalkozásokat tartottak a gyűjtemény munkatársai. A kiállítás sikeresnek bizonyult, az egyéni látogatókon túl 18 iskolai és számos felnőtt csoport vett részt a programokon. De a legnagyobb eredménye az, hogy a gyűjtemény visszakerült a helyi köztudatba, az adományozók száma megnőtt és a kutatóforgalom is közel kétszeresére emelkedett. Az intézmény másik, 2008 júniusáig látható kiállítása, a „Mesés tárgyak” szintén hasonló sikereket könyvelhet el közel egy éves létrejötte óta. A helyszín ezúttal az egyik helyi óvodában van (Eszterlánc Óvoda, XVIII. kerület, Kondor Béla sétány 3.). Itt a gyűjtemény anyagából elsősorban a népmesék világához kapcsolható tárgyakat állítottak ki, egy-egy témához csoportosítva. Helyet kaptak a sütés-főzés, mosás, az állatok körüli és a mezei munkák, a szövés-fonás eszközei, cipész- és asztalos-szerszámok, világítóeszközök. A hagyományos néprajzi kiállítások fotóanyaga helyett eredeti ötletként a tárgyakat, tárgycsoportokat ábrázoló meseillusztrációkat használták háttérnek. Elsősorban a XVIII. kerületben meghirdetett, országos „Üveghegy” pályázatra beérkezett művek közül válogattak a kiállítás készítői: Heilauf Zsuzsanna, Szegediné Mucsi Eleonóra, dr. Schmidt Jánosné és Ritterné Pajor Csilla. A megnyitón Dala Sára népmesekutató, a Hagyományok Háza munkatársa beszélt a népmesék tárgyi világáról. Az 55 m2-es kiállítóhelyet - mely egy ma is működő óvoda épületében található, a kerületi óvodai módszertani központban - 2005 nyarától használja a gyűjtemény. Felújították, kimondottan 4-10 évesek számára alakították át a helyiséget (alacsony vitrinek, plexi búrák és előlapok), valamint már az akkor nyíló kiállításhoz is csoportfoglalkozásokat szerveztek a szomszédos előadóteremben. A játékkiállítás sikeres volt, azonban több óvónő megfogalmazta egy néprajzi tárgyakat bemutató kiállítás igényét is. A meseillusztrációs pályázatra beérkező alkotások inspirálták a munkatársakat a két anyag öszszekapcsolására. Az elképzelés megvalósítását a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Történeti Múzeum pályázati támogatása segítette. A kiállítóteremben az egyes eszközöket, tárgyakat, illetve azok csoportjait bemutató közismert mesék illusztrációi láthatók, az előadóterem falain pedig a rajzpályázaton helyezést elért más témájú alkotások. Csoportok számára a tárlat bemutatásán túl, előzetes időpontegyeztetéssel (a nyitva tartástól eltérő időpontban is!) ingyenes kézműves foglalkozásokat tartanak a helyszínen, ahol lehetőség van egy-egy mese felolvasására, eljátszására is. A kiállítás anyagából CD-rom készült; ezeket a kerületi oktatási intézmények között osztották szét. 2007 őszétől a CD-t meseajánló bibliográfiával (mely eszközök, milyen mesében szerepelnek), illetve további tárgyak fotójával és rövid leírásával bővítik ki. A fenti két kiállítás követendő példája egy kiállítóhely nélküli muzeális intézmény tudatos és lelkes feladatvállalásának, az öt éve stabilan 12 ezer körüli, illetve a feletti éves látogatószám pedig a körülményekhez való sikeres alkalmazkodásnak. From the First Collecting to the „Fabulous Objects" The only museum of the 18lh district of Budapest celebrated the 50th anniversary of its establishing last year. Two unique exhibitions were arranged with which the museum commemorated its establishing and the history of the district. The first one called "Our Past, 1948-1956”, presented the 8 years of every day life of the inhabitants of the district, the second one, titled Fabulous Objects covered a theme much closer to the world of children. Objects from the collection of the museum were displayed, connected to folk tales, arranged according to certain subjectmatters. The tools of cooking, washing, weaving and spinning, shoemaking or agriculture were all played important parts in the show. Részlet a Mesés tárgyak című kiállításból Detail of the exhibition “Fabulous Objects” Részlet a Múltunk 1948-1956 című időszaki kiállításból: a lúdtollból készült műfenyőt 1956 karácsonyán is feldíszítették Detail of the temporary exhibition “Our Past, 1948-1956”: the artificial pine tree, made of goose feather, was alo decorated on the Christmas Eve of 1956