Magyar Múzeumok, 2007. 3. szám (Vol. 13.)

VISSZATEKINTÉS - B. Varga Judit - Heilauf Zsuzsanna: Az első gyűjtéstől a "Mesés tárgyak"-ig

VISSZATEKINTÉS­ ­a miatt. Gróf Festetics Mária udvarhölgy, bá­ró Nopcsa Ferenc főudvarmester leveleikben számoltak be a királyné bolyongásairól és az ő megpróbáltatásaikról Idának. 1894-től a fi­atal gr. Sztáray Irma váltotta fel a megfáradt Festetics Máriát és Berzeviczy Ádám került a nyugdíjba vonult Nopcsa Ferenc helyére. Ők kísérték tovább úrnőjüket szerte Európában. Erzsébet királyné sokszor megváltoztatta úti célját, amellyel nagy zavart okozott a főudvar­­mesteri hivatalban. Maga Ferenc József is ke­veset tudott hitvese útitervéről, még kevésbé befolyásolhatta azt. Sem a császár, sem Ber­zeviczy Ádám nem tudták megakadályozni, hogy 1898. szeptember elején Genfbe menjen Erzsébet, ez a cél nem szerepelt az útiterv­ben. Itt, a Genfi-tó partján szúrta le Ausztria- Magyarország császár- és királynéját 1898. szeptember 10-én Luigi Lucheni olasz anar­chista. Erzsébet királyné temetése szeptember 17- én rendkívüli gyászpompával, szomorúsággal és részvéttel ment végbe Bécsben. A teme­tés után szinte azonnal feloszlatták a király­né magyar udvartartását. Az udvar kiközösí­tette őket, csakúgy, mint Rudolf halála után a trónörökös barátait. Még Mária Valéria is fel­háborodottan állapította meg (noha ő igazán sokszor volt féltékeny az udvarhölgyekre és Ferenczy Idára), hogy „szegény Ferenczy Ida egészen összetört attól, ahogyan az udvar ve­le és a Mama többi bizalmasával bánik. Papá­nak természetesen mindent másképp állíta­nak be... így bosszulja meg magát az udvar rajta, akit éveken át csendben, de eredmény­telenül gyűlölt, így kell most mindannyiuknak bűnhődniük mindazért, amiért bűnösnek ta­lálják őket, noha nem is tudják, mit követtek el. Ezek az ellenséges táborok - az egyik párt ugyanolyan, mint a másik - képezik az «ud­vart». Hát hogyne tennék meg mindent, hogy távol tartsam a gyermekeket az efféléktől!" Ferenc József nem üres kézzel „eresztette szélnek” a királyné udvartartását. Berzeviczy Ádámot „Erzsébet Császárné és Királyné ol­dalán áldozatkész gondoskodással és legtel­jesebb odaadással teljesített hű szolgálatai elismeréséül” a Vaskorona Rend első osztá­lyával tüntette ki az uralkodó. Gróf Festetics Mária és Ferenczy Ida pedig 1898. szeptem­ber 21-én megkapta a pár nappal előbb - szeptember 17-én - alapított Erzsébet Rend első osztályát. Erről közleményt adtak ki: „Ő császári és apostoli királyi Felsége, folyó évi szeptember hó 21-én kelt legfelsőbb kézirat­tal, a néhai Császárné és Királyné Ő Felsé­ge udvartartásának feloszlatása alkalmával, gróf Bellegarde Ferenc titkos tanácsosnak, mint néhai Ő Felsége főudvarmesterének, kötelességhű odaadással teljesített kitűnő szolgálatáért, legmagasabb köszönetét és elismerését nyilvánítani, tolnai gróf Feste­tics Mária udvarhölgynek pedig, valamint Fe­renczy Ida fölolvasónőnek, a néhai Ő Felsége oldalán sok éven át fáradhatatlan odaadás­sal teljesített hű szolgálataik elismeréséül, az Erzsébet-rend első osztályát legkegyel­mesebben adományozni méltóztatott.” Magát az Erzsébet Rendet Ferenc József 1898. szeptember 17-én, a temetés napján ala­pította a tragikus körülmények között elhunyt neje, Erzsébet, és az ő védőszentje, Árpádházi Szent Erzsébet (férje után Thüringiai Szent Er­zsébet) tiszteletére. Az Erzsébet Rend első ki­tüntetettje, az uralkodónő bizalmas udvarhöl­gye gr. Sztáray Irma volt, aki halála órájában is Erzsébet mellett volt. A Rend alapítása nap­ján nagykereszttel tüntette ki Ferenc József császár és király. Ferenczy Idának 1898-ban azonban a rend­jellel való kitüntetés miatti öröménél sok­kal nagyobb volt bánata, amit úrnője elvesz­tése miatt érzett. Az Erzsébet királyné által még holtában is megnyilvánuló szeretete ál­tal vezéreltetve őrzött, gyűjtött minden erek­lyét, ami királynéjával volt kapcsolatos. Élete végéig (1928. június 28-án hunyt el Bécsben) nem tudta megbocsátani magának és a király­né környezetének, hogy nem tudták megaka­dályozni a genfi utazást és (az előre nem lát­ható) tragédiát. „Mi voltunk az okai a jóságos királyné halálának - mondta évtizedekkel ké­sőbb Krúdy Gyulának -, mert nem tartottuk meg a szigorúan előírt úti programot, amelyet pedig nem hiába adott kezünkbe a bécsi főud­­varmesteri hivatal. Sem Esterházy uram, a ki­rályné udvarmestere, sem Berzeviczy uram, a királyné útimarsallja nem tiltakozott elég erélyesen, hogy Franciaországból és a ber­náthegyi barátok kolostorából jövet a királyné őfelsége ne töltsön néhány napot Genfben is, amely város az itteni szabadságok miatt min­dig tele volt egzaltált emberekkel. Hagytuk a királynét Genfbe utazni, pedig ez nem is volt az úti programban... Azóta lettünk mindany­­nyian kegyvesztettek a bécsi udvarnál.” A Franz Horst által festett képen talán ez az önvád jut kifejezésre azzal a szomorkás félmo­sollyal, amellyel Ferenczy Ida maga elé tekint. '’Treasures” of Ida Kerenc/.y At the end of the 19lh century an impressive whole-figure portrait of Ida Ferenczy, the reader companion of Queen Elisabeth, was completed by the painter Franz Horst. The painting presents the grey-haired lady in Hungarian ceremonial attire, decorated with pearls, bracelet and coronet (it was the queen’s wish that all her ladies-in-waiting should wear Hungarian-style dresses during the Millennial Celebrations in 1896). Ida Ferenczy - of whom we know that serving her queen was the meaning of her life -, remained a simple lady in the Hofburg in Vienna, where almost all were particular about appearances. It is most probable that she valued her orders (as seen in the picture) much more than any jewel she ever wore. The author of the article gives an account of the life of Ida Ferenczy as a friend of Queen Elisabeth. Az első gyűjtéstől a „Mesés tárgyakéig B. Varga Judit - Heilauf Zsuzsanna Budapest XVIII. kerületének egyetlen mu­zeális közgyűjteménye tavaly ünnepelte alapításának félévszázados évfordulóját. Az 1956 őszén kezdődött gondos gyűjtő­munka eredményét az alapító, Tántory La­jos huszonöt év után a kerületnek ajándé­kozta. A lokálpatrióta gyűjtő önzetlen fel­ajánlásából nőtte ki magát a XVIII. kerületi, pestszentlőrinci Pedagógia- és Helytörténe­ti Gyűjtemény, amely 1990 óta minisztéri­umi működési engedély birtokában foly­tatja - a nehézségeket többnyire leküzd­ve - tevékenységét. Az intézmény számá­ra nem egyszerű a kiállítások szervezése és kivitelezése, mivel székhelyén, a Pe­dagógiai Intézet és Helytörténeti Gyűjte­mény épületében nincs saját kiállítóhelye. Ezért sokáig kérdéses volt az alapításra és az 56-os forradalom helyi eseményeire emlé­kező kiállítások megvalósítása is. Az eltö­kélt szándék és a kitartó munka, ha nem is végleges, de átmeneti megoldást hozott. A kerületi Vagyonkezelő Rt Pestlőrinc köz­pontjában, egy új társasház földszinti he­lyiségében két nagyobb teremből és egy összekötő folyosóból álló, közel száz négy­zetméteres akadálymentesített teret bizto­sított a gyűjteménynek, a szükséges kiszol­gálóhelyiségekkel együtt. A „Múltunk 1948-1956” című tárlat ren­dezői, dr. Schmidt Jánosné és Heilauf Zsu­zsanna olyan kiállítással kívántak tiszte­legni a kettős évforduló előtt, amely min­den modern elvárásnak megfelel. A korszak bemutatásán túl, melyet számos, szorosan a XVIII. kerülethez, Pestszentlőrinc-Pest­­szentimréhez köthető tárgyi és dokumen­tumanyaggal oldottak meg (1950-es évek­beli iskolai, úttörő-emlékek, zászlók, la­kószoba-, illetve konyhaenteriőr, eredeti plakátok, kitüntetések, korabeli motorke­rékpár); megemlékeztek az alapító Tomo­­ry Lajosról is - személyes tárgyai segítsé­gével. Tomory az 1956-os kerületi esemé­nyek hű krónikása és fotósa volt, valamint 43

Next