Magyar Napló, 2005 (17. évfolyam, 1-12. szám)
2005-11-01 / 11. szám
NYITOTT MŰHELY MAGYAR NAPLÓ ez nem véletlen: egy tökéletesen elszigetelt ember, akit még az izraeli kémszolgálat is, amely, mint tudjuk, szakmailag eléggé magas színvonalú, a Moszad is félreismert, és mint Mengelét tartóztatott le! Aztán kiderült, hogy ő egyrészt nem Mengele, másrészt zsidó. Aztán csak kieresztették, hála Istennek. Aztán úgy tréfából, Brazíliában, egy teljesen félreeső helyen, lefordította a Micimackót, és világsiker lett. Ez is mutatja, hogy az emberiség vágyik valamire, ami biztos. A latin nyelv biztos. A latin nyelv még abban is biztos, hogy bizonytalan. A latin nyelv mindent tud. Jobban tud, mint más nyelvek. Ezt a nyelvet pedig mi - és akkor itt jön a valódi poén, ami engem ide vonz! - tudtuk, ismertük, hivatalos nyelvünk volt, 1845-ig Magyarország hivatalos nyelve a latin volt! Leírhatatlan mennyiségű alkotást jelent. Ha valaki végigolvassa a Szinnyei-féle magyar írói lexikont, kiderül, hogy a művek háromnegyede latinul van. Lemondjunk erről a múltról, tegyünk úgy, mintha nem létezett volna? - Hülyék vagyunk mi, öngyilkosok, önherélők? Egy fenét! - mondom én. Éljen a haza, tanuljunk meg latinul, aki magyar, latint tanul! Tanulmányköteteid mindegyike, de már az 1988-ban megjelent (1997- ben ismét kiadott), Szabó G. Zoltánnal közösen írt, mára alapművé lett Kis magyar retorika című könyved is a klasszikus retorika napi fontosságára emlékeztet. Sturm László legújabb könyve kapcsán írja: „A műelemzések feltűnő sajátossága (...) a retorikai szempontok előtérbe állítása. ” (Magyar Napló, 2005/2.) A „posztmodern ” irodalomszemlélet, bár használja, mégis talán kevésbé vesz tudomást irodalomtudományunk retorikai alapjairól, a hermeneutikának „fordított retorikaként” (is) felfoghatóságában (Kibédi Varga Áron) rejlő és gyümölcsöztethető lehetőségekről. Erről kérdezem a véleményedet. Szabó G. Zoltánnal, nagyon jó barátommal, aki évfolyamtársam volt, írtam ezt a retorikát, amely nagyon furcsán keletkezett. Kaptunk egy szerződést. Ő pontos volt és betartotta a határidőt. Akkor Zágrábban tanított magyart, és megírta. Ha megnézik az olvasók a könyvet, látják, hogy rengeteg Pázmány-példa van benne. Ez sem véletlen. Ő Zrínyi Miklós Pázmány-példányából dolgozott, ami a zágrábi könyvtárban van, együtt Zrínyi Miklós egész könyvtárával. Úgyhogy egy ilyen szentséges példányt használt. Hazajött és kezdett rám csúnyán nézni, amiben teljesen igaza volt, mert én még mindig nem írtam egy sort sem. Úgy gondoltam, neki kell állnom, mert a barátságunk és a munka megéri. Nagyjából két és fél hónap alatt megírtam a magam részét, így jelent meg a könyv, és valóban hivatkozási alap lett később. Természetesen én teljesen egyetértek a kérdésedben sugallt megoldással. Tudniillik, hogy a retorikára nem tekinthetünk csak úgy, mint a régi irodalom részére. Sőt, a könyvben mi is próbáltuk finoman sugallni ezt. Látható, hogy az akkori legfrissebb irodalmat, - szó szerint! - Hajnóczytól kezdve, de Juhász Ferencet és másokat is bevettünk a kánonba. Érzékeltettük, hogy lehetetlen az irodalom magyarázata retorikai elemzés nélkül. - Az egyik legfontosabb ösztönzőnk pedig valóban Kibédi Varga Áron volt, akinek akkor az a nagyszerű tanulmánya már megjelent az Irodalomtörténetben. És tudtuk, hogy többek között, ez elősegítette - hála a Jóistennek! - Gyöngyösinek azt a rehabilitációját, ami napjainkban teljesedett ki Jankovics József jóvoltából, aki visszaiktatta az irodalomtörténetbe ezt a nagy magyar klasszikust, kit különböző okokból elfelejtettek. Annál boldogabb vagyok, minél több és minél jobb retorika-könyv jelenik meg Magyarországon. Én ehhez a kézikönyvszerű tárgyaláshoz soha többé nem fogok visszatérni már. Valószínűleg Szabó Zoli barátom sem, mert azóta Kölcseybe ásta bele magát, a Kölcsey kritikai kiadásnak főszerkesztőjeként és részben írójaként. De e nélkül a munka nélkül, gondolom, hogy mindkettőnknek másként alakult volna a karrierje. Ez a terület nagyon fontos, és csak örülni tudok, hogy vannak, akik erre a munkára vállalkoznak és folytatják. Amint a XIX. századi irodalmunkat vizsgáló munkáid az első könyvedtől, az 1989-es „Múltaddal valamit kezdeni”-tól, a már emlegetett 2004-es kötetig, úgy a magyar latinitással foglalkozók is összetartoznak. Ötvös Péter mutatott rá erre a fontos vonásra. Műveid részei néhány, sokkötetes korszakmonográfiának. Mikor kezdted tudatosan alakítani életművedet úgy, hogy az majd Lányaival, Diánával és Dorottyával (hetvenes évek)