Magyar Napló, 2005 (17. évfolyam, 1-12. szám)

2005-11-01 / 11. szám

NOVEMBER NYITOTT MŰHELY egy-két nagyobb szintézisteremtő alkotásban legyen összegezhető? - Kérdésed két dologra vonatkozik: a XIX. századi munkáimat és a neolatin kutatásaimat hogyan szeretném összegezni. Most itt csak reményeimet, illetve jelenlegi terveimet tudom ismertetni. Évek óta módszeresen gyűjtöm az anyagot egy Arany János epikájáról szóló monográfiához. Ezt nem adtam fel, és azt hiszem, hogy idén el is kezdem több, nagyobb tanulmánnyal együtt, amelyek az elveszett alkotmányról szólnak. Aztán megyek tovább, a Buda haláláig, vagy a Csaba-trilógia töredékeiig. Végig akarok menni ezen a hihetetlen anyagon. Nem mondtam le egy percig sem arról, hogy Vörösmartyról és Jókairól is írjak egy monográfiát, de azt már a Jóistenre bízom, lesz-e rá erőm és energiám. Arany az első. A latin irodalomról két összefoglaló munkát akarok írni. Az egyik nem csak az európai, hanem az egész latin eposz története. Tehát nagyjából Petrarca Africajától a XIX. század végén megjelent, utolsó, nagy, horvát szerzőtől származó eposzig és néhány XX. századi „utánlövésig”. Mert olyanok is léteznek. Van egy olasz diplomata, aki tizenöt évig élt Indiában. Fogta magát egyszer és a Rámajánának az alaptörténetét megírta latinul. Nagyon érdekes dolog. Lehet, hogy azt is beveszem, de egyelőre még nem tudtam megszerezni, mert ritkaság. A másik pedig egy bevezetés, mert megpróbálom tankönyvszerűen megírni azt, amit itt az egyetemen a tanítványaimnak igyekszem átadni. Tehát bevezetés a neolatin filológiába. Ilyent Ilsewijn írt angolul. Én azt hiszem, hogy - inkább ismervén kicsit a hazai vagy a kelet-európai anyagot - másként, esetleg jobban tudom megírni. Majd meglátjuk. - Bár már volt erről szó, mégis visszatérek rá. Platón az írás káros következményeire figyelmeztetett. Ma az internet miatt aggódunk. Gondolom, mégis szükséged van rá. Használod-e a munkád során a számítógépet, illetve mik a tapasztalataid e téren ? - Sajnos nem tudok számítógépen írni. Kétszer volt számítógépem. Az elsőt elvitte az egyik lányom, a másodikat a másik lányom. Több lányom nincsen, több számítógépem sem. A másodikat talán vissza tudom szerezni. Mind a kettőn elsajátítottam bizonyos alapműveleteket. Nagyon büszke vagyok rá, hogy a másodikon tizenhét sort írtam. Ennél többet is szeretnék, így egyfolytában gyötröm a kedves kolléganőket az intézetben és kollégáimat itt a szegedi egyetemen, hogy tegyenek meg nekem ezt-azt, vagy állítsanak elő amazt, mert én még itt analfabéta vagyok. Olvashattuk pár éve adott interjúd címében: „A hátsó ajtón lopakodtam vissza a magyar irodalomba ” (Hollósi Zsolt, Tiszatáj, 2002/2). Ebből is tudjuk, hogy ifjú éveidben gondoltál a szerzetesi hivatásra, hisz „egész nap olvashatnék és írhatnék” - hitted. De a geográfus pálya is komolyan számba jött a bölcsészkar előtt. Mi és kik vezettek végül - sok területen sikerrel próbált indulások után - mégis a magyar irodalomhoz? - Valóban földrajztudós szerettem volna lenni, minimum három évig, vagy majdnem négyig, gimnazista koromban. Azt hiszem, a nagyon kevesek közé tartozom, akik beiratkoztak a Magyar Földrajzi Társaságba. Eljártam az előadásokra, fizettem a tagdíjat. Mai napig emlékszem az azóta tragikusan fiatalon meghalt Láng Sándorra. A trópusi röghegységek és vulkánok kialakulásának volt a szakértője. Nagyszerű ember volt, az ő előadásait hallgattam. Aztán szinte egy pillanat alatt döntöttem úgy, hogy mégse... Noha fölvettek volna egyszakos földrajzosnak egy középiskolai pályázatom alapján, amit Magyarország vízgazdálkodásáról írtam hetven oldalban, rengeteg grafikonnal meg térképpel. Koch Sándor, az akkori regionális földrajzi tanszék vezetője az ELTÉ-n, azt mondta, fölvesz, és esetleg párosíthatom a földrajzot a geológiával. Mégis úgy döntöttem, más irányú szenvedélyeim miatt, hogy a bölcsészkarra megyek. De máig imádom a földrajzot. Cholnoky Jenő volt az egyik legkedvesebb - Karinthy Frigyessel és Thomas Mannal majdnem azonos értékű - formálóm gyerekkoromban. Azóta - sajnos! - mást nem tudtam csinálni, mint egyszer Stein Aurél műveit kiadni. Az is nagy öröm volt. Végül mi vezetett a magyar irodalomhoz? Azt hiszem, leginkább Kubinyi László tanár úr. Róla írtam is A damaszkuszi penge című írásomban, a Hosszúlépés kötetben. (Múltkor tudtam meg, teljesen véletlenül, hogy Pomogáts Bélának is tanára volt az egyetemen.) Őt 1956 után, a forradalom miatt rugdosták ki onnan, a Paistanszékről, ugyanis nyelvész volt. Egészen hihetetlen, hogy úgy körülbelül ötven nyelven tudott. Többek között japánul. Egyszer nem találtak éppen semmilyen tolmácsot, a japán külügyminiszter pedig itt bolyongott Magyarországon, és akkor őt kérték föl. Ennek én nagy haszonélvezője voltam, mert a rendes honoráriumon kívül kapott egy üveg skót whiskyt. A skót whisky akkor, mint legendás ital, egyáltalán nem létezett nálunk, csak a detektívregényekben. Mert se Coca-Cola, se skót whisky, semmi ilyesmi nem volt, ugye, mint az imperializmus jelképe. Én viszont ezt vele ittam meg, mármint Kubinyi tanár úrral. De pl. kecsuául is tudott, hogy csak egy „apróságot” említsek. Akkor láttam, hogy én teljesen hülye, teljesen használhatatlan elem vagyok. Bár valamelyest vizigótul megtanultam tőle a gimnáziumban, de kecsuául nem tanított, mert úgy érezte, hogy ez talán nem annyira „közhasznú”. Viszont kölcsönkértem tőle a kecsua nyelvtant. Elkezdtem tanulni, és beletört a bicskám. Visszaad