Magyar Napló, 2005 (17. évfolyam, 1-12. szám)

2005-11-01 / 11. szám

NYITOTT MŰHELY MAGYAR NAPLÓ tam neki. Ráadásul még nem is szidott meg. Legalább megszidott volna! Ak­kor lehet, hogy megtanultam volna kecsuául, de nem, csak úgy mosoly­gott, mosolygott... - Tehát, hogy miért lettem magyar irodalomtörténész? An­nak két oka van. Az egyik Kubinyi ta­nár úr, de ez a későbbi. A másik egy azóta lebontott épület, ami a most elhí­­resedett „gödör” mellett volt. Pest egyik legrégibb bérháza. Annak a tő­­szomszédságában születtem. Azt is le­bontották. Gyűlölöm azt a várost, ahol lebontják a legrégibb épületet. A ma­rokkói tolvaj című novellámban írtam róla, aki akarja, olvassa el a Hosszúlé­pésben. Ez volt a Marokkói udvar. Emellett mentem el éppen, körülbelül tizenegy éves lehettem. Akkor olvas­tam először Kazinczyról. Még nem Kazinczytól. Kazinczyt később olvas­tam, nagyon szerettem. Akkor hirtelen, valami irtózatos erővel tört rám, hogy nekem olyannak kell lennem, mint ő volt. Ma sem tudom megmagyarázni, hogy ez miért történt. Voltaképpen nem tudok válaszolni a kérdésedre.­­ Lukácsy Sándor tanár úrral, akinek 1973. március 15-án, az Auditorium Maximumban elmondott emlékezetes beszédét mostanában sokat emlegettük, abban az időben jöttetek tanítani együtt a szegedi egyetemre. A meglévő Eötvös-kollé­­giumi, a pesti egyetemi, intézeti kap­csolataid, barátságaid mellett a sze­gedi feladataid kikhez kötöttek? Kaptál-e itt újabb, másfajta indítta­tást a munkádhoz? - Hajdú Péter volt akkor a dékán, Isten nyugosztalja! Lukácsy Sándor barátja. Lukácsyt meg Horváth Ká­rolyt, aki szintén régi, intézeti kollé­gám volt, nagyon szerettem. Az ő ké­résükre vagy ajánlásukra kerültem én Szegedre és kezdtem tanítani a re­formkori tanszéken. Emlékszem, hogy mindjárt az első évben volt egy erős konfliktusom. Egy lányt szigor­­latoztattam, akinek valami tsz-elnök volt a papája. Magyarország 1514-ben volt a kiadott tétel, és ő a követ­kezőt írta: „Nem tudom, ki fog engem osztályozni, de megjegyzem annak a tanár úrnak, csak nem képzeli, hogy én a magyar parasztság hőséről egy gróf regénye alapján fogok beszélni?! Én ezt a regényt nem olvastam.” Erre azt írtam: „Nem gróf, hanem báró. Egyébként: egyes.” Aztán bejött a pa­pa és ordítozott, elküldtem oda, ahova kell. Nagyon szerettem a szegedi egyetemet az első perctől kezdve, és szeretem mind a mai napig. Annak el­lenére, hogy abban az évben elkezd­tem tanítani az Eötvös Kollégiumban is, Pesten szintén voltak tanítványa­im, ugyancsak igen kiváló elemek. Sőt akadt olyan, aki Szegedről föl­ment Pestre és ott folytatta, tehát át­menet, vagy átjárás is van a két intéz­mény között. Nekem ez megmaradt. Eötvös-kollégiumi tanítás, sajnos, az utóbbi időben már nincs, ott utoljára ’96-97-ben oktattam. Nagyjából a 80-as évek közepe táján merült fel először Keserű Bálint tanár úr és Ró­na-Jás András közös tervezése, el­képzelése alapján, hogy kellene csi­nálni itt egy neolatin tanszéket. Ez tanszékként még nem, de tanszéki csoportként már működik, és doktori programként is. Én ebben is megtalál­tam a helyemet. Kaptam különböző ajánlatokat, hogy menjek át Pécsre, Miskolcra, Pestre, de ezeket mind visszautasítottam. Azt hiszem, én már itt fogok meghalni. Remélem persze, hogy nem itt, e helyen, de minden­esetre a szegedi egyetemnél maradok már. Hogy mondjam? Csak hálámat és köszönetemet tudom kifejezni mindazoknak a kollégáknak, akikkel együtt dolgozhattam és dolgozhatok. És a tanítványoknak, akik már rész­ben kollégák lettek, vagy akik még je­lenleg is tanítványok. Tehát én itt na­gyon boldog voltam és vagyok.­­ A­ „megmaradt hazában” és a határokon túl is milliók ismernek, legalábbis a képernyőről. Legendás nyelvismereted is „köztudott". Ha jól számoltam, több mint húsz nyel­ven beszélsz, írsz, olvasol. Ez esetleg örmény örökség is lehet. Sokirányú tájékozódásod valódi européernek mutat a világ előtt. A műveidben is deklarált, elkötelezett magyarságod - amazzal nem ellentétes! - példás patrióta képét festi. Az említetten kí­vül te is sok náció jellemzőit tudha­tod örökségednek. Ahogy Ady írja: „Kit magyarrá tett értelem, / Pa­rancs, sors, szándék, alkalom. ” Ké­szítettébe ilyen származási „térké­pet”, s ha igen, mit mutat az neked?­­ Gyerekkoromban voltak antisze­mita doktor nénik, akik ezt természe­tesen egy szóval sem árulták el, ha­nem azt mondták, hogy maga, ugye, bolgár vagy arab. Mire én mondtam, hogy nem, én kérem magyar vagyok.­­ „He-he...” - mondták ők. Kezdtem én gyanakodni, hogy itt valami baj van,... holott, én ismertem az apámat meg az anyámat - kétségtelenül a leg­több gyereknél ez így van - és tudtam azt, hogy ők nem zsidók, tehát én sem vagyok az. De itt valami van. És ak­kor az apai nagymamám elárulta, hogy neki volt egy Vida Alajos nevű nagyapja, tehát az én ükapám. Vida Alajosról annyit lehetett tudni a nagy­mama elbeszélése alapján, hogy Ara­don élt és a szabadságharcban kapi­tány volt. Emiatt aztán lecsukták, Kufsteinben ült, azt hiszem 1855-ig, majd kiszabadult. Akkor elég gazdag ember volt még, de teljesen tönkre ment, mert minden birtokát elvitte a víz, a tiszai meg temesi, és ő teljes szegénységben halt meg. Nagyjából ennyit tudtam, amíg Bona Gábor 48-as honvéd lexikona meg nem je­lent. Abból kiderült, hogy valóban élt egy Vida Alajos. Én a kapitányoknál rettenetes pánikba estem, mert ott nem szerepelt, és azt gondoltam, hogy ez csak egy családi legenda. De kiderült, hogy főhadnagy volt. Meg­kérdeztem több hadtörténészt is. 1849 májusától hiányoznak az okmányok. Tehát őt nyugodtan előléptethették

Next