Magyar Napló, 2005 (17. évfolyam, 1-12. szám)
2005-11-01 / 11. szám
NYITOTT MŰHELY MAGYAR NAPLÓ tam neki. Ráadásul még nem is szidott meg. Legalább megszidott volna! Akkor lehet, hogy megtanultam volna kecsuául, de nem, csak úgy mosolygott, mosolygott... - Tehát, hogy miért lettem magyar irodalomtörténész? Annak két oka van. Az egyik Kubinyi tanár úr, de ez a későbbi. A másik egy azóta lebontott épület, ami a most elhíresedett „gödör” mellett volt. Pest egyik legrégibb bérháza. Annak a tőszomszédságában születtem. Azt is lebontották. Gyűlölöm azt a várost, ahol lebontják a legrégibb épületet. A marokkói tolvaj című novellámban írtam róla, aki akarja, olvassa el a Hosszúlépésben. Ez volt a Marokkói udvar. Emellett mentem el éppen, körülbelül tizenegy éves lehettem. Akkor olvastam először Kazinczyról. Még nem Kazinczytól. Kazinczyt később olvastam, nagyon szerettem. Akkor hirtelen, valami irtózatos erővel tört rám, hogy nekem olyannak kell lennem, mint ő volt. Ma sem tudom megmagyarázni, hogy ez miért történt. Voltaképpen nem tudok válaszolni a kérdésedre. Lukácsy Sándor tanár úrral, akinek 1973. március 15-án, az Auditorium Maximumban elmondott emlékezetes beszédét mostanában sokat emlegettük, abban az időben jöttetek tanítani együtt a szegedi egyetemre. A meglévő Eötvös-kollégiumi, a pesti egyetemi, intézeti kapcsolataid, barátságaid mellett a szegedi feladataid kikhez kötöttek? Kaptál-e itt újabb, másfajta indíttatást a munkádhoz? - Hajdú Péter volt akkor a dékán, Isten nyugosztalja! Lukácsy Sándor barátja. Lukácsyt meg Horváth Károlyt, aki szintén régi, intézeti kollégám volt, nagyon szerettem. Az ő kérésükre vagy ajánlásukra kerültem én Szegedre és kezdtem tanítani a reformkori tanszéken. Emlékszem, hogy mindjárt az első évben volt egy erős konfliktusom. Egy lányt szigorlatoztattam, akinek valami tsz-elnök volt a papája. Magyarország 1514-ben volt a kiadott tétel, és ő a következőt írta: „Nem tudom, ki fog engem osztályozni, de megjegyzem annak a tanár úrnak, csak nem képzeli, hogy én a magyar parasztság hőséről egy gróf regénye alapján fogok beszélni?! Én ezt a regényt nem olvastam.” Erre azt írtam: „Nem gróf, hanem báró. Egyébként: egyes.” Aztán bejött a papa és ordítozott, elküldtem oda, ahova kell. Nagyon szerettem a szegedi egyetemet az első perctől kezdve, és szeretem mind a mai napig. Annak ellenére, hogy abban az évben elkezdtem tanítani az Eötvös Kollégiumban is, Pesten szintén voltak tanítványaim, ugyancsak igen kiváló elemek. Sőt akadt olyan, aki Szegedről fölment Pestre és ott folytatta, tehát átmenet, vagy átjárás is van a két intézmény között. Nekem ez megmaradt. Eötvös-kollégiumi tanítás, sajnos, az utóbbi időben már nincs, ott utoljára ’96-97-ben oktattam. Nagyjából a 80-as évek közepe táján merült fel először Keserű Bálint tanár úr és Róna-Jás András közös tervezése, elképzelése alapján, hogy kellene csinálni itt egy neolatin tanszéket. Ez tanszékként még nem, de tanszéki csoportként már működik, és doktori programként is. Én ebben is megtaláltam a helyemet. Kaptam különböző ajánlatokat, hogy menjek át Pécsre, Miskolcra, Pestre, de ezeket mind visszautasítottam. Azt hiszem, én már itt fogok meghalni. Remélem persze, hogy nem itt, e helyen, de mindenesetre a szegedi egyetemnél maradok már. Hogy mondjam? Csak hálámat és köszönetemet tudom kifejezni mindazoknak a kollégáknak, akikkel együtt dolgozhattam és dolgozhatok. És a tanítványoknak, akik már részben kollégák lettek, vagy akik még jelenleg is tanítványok. Tehát én itt nagyon boldog voltam és vagyok. A „megmaradt hazában” és a határokon túl is milliók ismernek, legalábbis a képernyőről. Legendás nyelvismereted is „köztudott". Ha jól számoltam, több mint húsz nyelven beszélsz, írsz, olvasol. Ez esetleg örmény örökség is lehet. Sokirányú tájékozódásod valódi européernek mutat a világ előtt. A műveidben is deklarált, elkötelezett magyarságod - amazzal nem ellentétes! - példás patrióta képét festi. Az említetten kívül te is sok náció jellemzőit tudhatod örökségednek. Ahogy Ady írja: „Kit magyarrá tett értelem, / Parancs, sors, szándék, alkalom. ” Készítettébe ilyen származási „térképet”, s ha igen, mit mutat az neked? Gyerekkoromban voltak antiszemita doktor nénik, akik ezt természetesen egy szóval sem árulták el, hanem azt mondták, hogy maga, ugye, bolgár vagy arab. Mire én mondtam, hogy nem, én kérem magyar vagyok. „He-he...” - mondták ők. Kezdtem én gyanakodni, hogy itt valami baj van,... holott, én ismertem az apámat meg az anyámat - kétségtelenül a legtöbb gyereknél ez így van - és tudtam azt, hogy ők nem zsidók, tehát én sem vagyok az. De itt valami van. És akkor az apai nagymamám elárulta, hogy neki volt egy Vida Alajos nevű nagyapja, tehát az én ükapám. Vida Alajosról annyit lehetett tudni a nagymama elbeszélése alapján, hogy Aradon élt és a szabadságharcban kapitány volt. Emiatt aztán lecsukták, Kufsteinben ült, azt hiszem 1855-ig, majd kiszabadult. Akkor elég gazdag ember volt még, de teljesen tönkre ment, mert minden birtokát elvitte a víz, a tiszai meg temesi, és ő teljes szegénységben halt meg. Nagyjából ennyit tudtam, amíg Bona Gábor 48-as honvéd lexikona meg nem jelent. Abból kiderült, hogy valóban élt egy Vida Alajos. Én a kapitányoknál rettenetes pánikba estem, mert ott nem szerepelt, és azt gondoltam, hogy ez csak egy családi legenda. De kiderült, hogy főhadnagy volt. Megkérdeztem több hadtörténészt is. 1849 májusától hiányoznak az okmányok. Tehát őt nyugodtan előléptethették