Magyar Napló, 2020 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2020-07-01 / 7. szám
Szemhatár I 41 értelemben vett tréfás sírvers. Vörösmarty haspóknak nevezi a szegény - életében nagyétkű - elhunytat. A kövérség kifejezést meglepően gyakran használják a 19. századi, de még olykor 20. századi költők is. Elsősorban azonban nem emberi, nem testi vonatkozásban. Mindenképp felértékelt, áldást és vagyont jelent a dús, kövér állat, vagy a termékeny, „zsíros” termőföld. A kövér nyáj vagy kövér, dús legelő képe gyakran kaleidoszkóp-szerűen tér vissza-vissza a magyar lírában a különböző költőknél. A példák hosszasan sorjázhatnának, ezért itt csak az ismertebb költőket citálom. Csokonai Vitéz Mihály a papok kövér trióját említi Az álom című versben. Ugyancsak Csokonai írja A gazdag című versben: „Ezer ökre járkál a kövér réteken”. Verseghy Ferenc A Músokban kövér földeket említ. Fazekas Mihály a szikkadt földre kiadós, kövér esőt áhít (Éljen a barátság!). Madách az Őszi sétában kövér juhnyájat említ. Tompa Mihály kövér tulkokat A folyamban. „Kis-Kunságnak száz kövér gulyája” - írja Petőfi Az Alföldben. „Legelőin fű kövér” - olvassuk Aranynál A walesi bárdokban. Arany más verseiben is megjelenik a kövér fű képe, például a Haj, ne hátra, haj előre vagy A pusztai fűz című versekben. A Csaba trilógia második énekében pedig Meótisznak kövér szigetét említi mint termékeny földet. Ugyanezt viszi tovább Babits a 20. században: „Kastélyok, parkok, labdatér, / mért legelőkön nyáj kövér.” (Messze, messze...). Idézhető a ma már kevésbé számon tartott 20. századi költő, Zsigmond Ede is: „Boldog leszel, miként az állat / mely kopaszt kövér legelőt” (A diktátor dala). Juhász Gyulánál is kövér a határ és a kazlak a Magyar nyár 1918-ban. József Attila is kövérnek, zsírosnak említi a termőtalajt a Tüzek énekében: „sötét és kövér mint a barna föld, amelynek méhében sok jó zsír erjed”. A füvön, legelőkön, szántóföldeken és állatokon kívül a dússágot, kiadósságot a gyümölcsök összefüggésében is említi Dsida Jenő a Vándor kesergőben: „kövér almák, húsos barackok, hizlaljatok meg engem”. Szintén Dsida áldást kíván barátaira, és arra vágyik, hogy kövérek legyenek, és kigömbölyült arccal egyék a levest, mert az a jó házigazda jóvoltából és nagylelkűségéből fakadó jóltartottság jele (Vidám kínálgatás keresztényi lakomán). Kosztolányinál „vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról” (Őszi reggeli). De térjünk rá tulajdonképpeni tárgyunkra, az emberi kövérségre, a túlsúlyra! Az anorexiásnak nem nevezhető, tagbaszakadt Heltai Jenő talán némi öniróniával is írta kedves, tréfás travesztiáját, A legnehezebb király című költeményét, amely komikus parafrázisát adja Arany János A walesi bárdok című balladájának: „Edvárd király, angol király / a mázsáiéra lép: / Hadd látom úgymond hány kilót / Mutat e büszke gép?” Megmosolyogtató és kedvesen bumfordi versében a király tekintélyét a kilók emelkedő száma adja, és a nép, az „istenadta nép” áhítatosan drukkol és örül a tekintélyes király egyre tekintélyesebben emelkedő test- Trianon anzixLI. СЭCVI CVI