Magyar Nemzet, 1900. július (19. évfolyam, 178-208. szám)

1900-07-15 / 192. szám

1900. julius 15. MAGYAR NEMZET. 5 leányaival tegnap Par­sból Bécsbe érkezett és mindjárt tovább utazott Pozsonyba. — Lobkovitz Rudolf herczeg hadtestparancsnok f. hó 16-án Szabadkára érkezik és szemlét tart az ott állomá­sozó közös hadsereg katonái fölött. — József fő­serceg szenátlatja. József főherczeg ma reggel 8 óra 2 perczkor Eszékről a fővárosba érkezett Braum vezérkari százados és Vécsey báró százados kíséretében. A főherczeg az eszéki hon­védség szemléjéről érkezett s 8 óra 50 perczkor a bécsi gyorsvonattal folytatta útját Alcsuthra.­­ A temesvári táborszernagy rendelete. Schwitzer táborszernagy, a temesvári 7. hadtest parancsnoka, parancsot adott ki, a­melyben meghagyja, hogy a nagy nyári hőség idején a csapatok csak reggel öt órától kilencz óráig vonuljanak ki és végezze­nek gyakorlatot. Azután vezessék a legénységet a fürdőbe, délután pedig adjanak nekik pihenőt. A hőségben a déli napszúrás következtében szokott a legtöbb haláleset előfordulni s a humánus rendelet ennek akarja elejét venni.­­ A konitzi gyilkosság epilógusa, Berlinből távirják, hogy az antiszemita Staatsbürger Zei­tung szerkesztőségében ma házkutatás volt. A konitzi gyilkosságra vonatkozó összes kézirato­kat és leveleket elkobozta a rendőrség. — Két huszártiszt konfliktusa. A bécsi klerikális Reichspost alig ellenőrizhető konfliktusról ad hírt, mely két huszártiszt közt történt s melybe bele­került rajtuk kívül több más tiszt is. Egy huszár­­hadnagy (a 15. huszárezredtől, melynek Perencz Szalvátor főherczeg a tulajdonosa, a mely ezred Bécsben van helyőrségen) becsületsértő kifejezése­ket engedett meg magának egy főherczegről. Tacoli márki huszárhadnagy (szintén attól az ezredtől), a ki a főherczeget nagyon jól ismeri s a ki­nek atyja Adelgunda modenai herczegnőnek a fő­udvarmestere, kérdőre vonta a tisztet. A tiszt hí­veinek forrásául egy arisztokrata hölgyet nevezett meg, ki azonban­­ semmit sem akart tudni a dolog­ról. A márki ismét kérdőre vonta a hadnagyot, még­pedig oly erélyesen, hogy a hadnagy kihívta. A márki azonban katolikus meggyőződésére hivat­kozva és tiszttársai tanácsára visszautasította a »hazug« hadnagygyal való párbajt, hanem a ka­tonai bíróságnál feljelentette az esetet. A követ­kezmény, a »Reichsport« szerint, az volt, hogy a márkit megfosztották kamarási méltóságától, degra­dálták, sőt tiszttársai ellen is megindították az eljárást. Más forrás szerint a márkit nem degradál­ták ugyan, de a katonaságból ki kellett lépnie, mert a hadnagy úgy bánt vele, hogy a katonai fölfogás szerint okvetlenül párbajra kellett volna hívnia a hadnagyot. Az egész homályos ügy külön­ben már több hetes, de a Reichspost csak most közli. — Notabilitások árverezése. Valóban érdekes ol­vasmányt nyújt a Budapesti Közlöny mai árverési rovata. Csupa jó ismerősünket akarják árverelni: írókat, hírlapírókat, egy egész fővárosi mulatóhe­lyet, ráadásul a derék Van Royen Henriket, a Bu­dapesten lakó vitéz hollandust, az elsőt, a­ki apró­pénzre akarta váltani a magyarnak a búrok iránt érzett szereteteket, gyűjtést rendezve a kitűnő nép számára. A mások bajával törődve, a jó fiú meg­feledkezett a magáéról, más szóval hitelezőiről, a­kik tekintet nélkül a magyar-holland barátságra, július 23-ikára kifizették ingóságaira az árverezést. Jó szerencse, hogy az árverési hirdetmény és a dob pergése között sok idő telik el és igy nem csak a mi hollandusunknak, de a »Budapesti Köz­löny« egyéb notabilitásainak is lesz módjuk a rendezésre. — Nemzetközi orvosi kongresszus Parisban. A Párisban tartandó kongresszusok egyik legfonto­sabbika a XIII. nemzetközi orvosi kongresszus mely majdnem egy hétig el fog tartani. A kon­gresszus 24 főosztályból és 29 csoportból áll. A kongresszus augusztus 2­9-ig tart, tagjai minden orvostudor, állami bizonyítványnyal bíró fogorvos a rokon­ tudományokat művelők közül a nemzeti bizottságok által meghívott tudósok lehetnek, kik 30 koronát fizetnek Demjanovich Emil dr. (József­­körút 14.) pénztáros kezeibe. A­ki szívesen szolgál a további felvilágosításokkal. — Szoczialista katonák Galicziában, Lem­bergből távírják nekünk. Przemyslből jelentik, hogy ott igen nagy feltűnést keltett Galgóczy hadtestparancsnoknak hirtelen elutazása. A had­testparancsnok Bécsbe utazását azzal hozzák összefüggésbe, hogy több gyalogost elfogtak ott a szoczialistákkal való czimborálás miatt. A szocziálista vezéreknél és a szocziálista lapok szerkesztőségeiben a katonai hatóságok kérésére házkutatásokat tartottak.­­ A fölgyógyult légtornásznő, Dalmina Ange­lina légtornásznő állapotában, a­ki a napokban a Barokaldi-féle czirkuszban előadás közben lezuhant a magasból, olyan javulás állott be, hogy ma dél­ben gyógyultan hagyhatta el a Rókus-kórházat. A Kínai követ halálos aggodalomban. A párisi követségeken nagyban nevetnek most a kínai kö­veten, a­ki végtelen aggodalmat állt ki a minap semmiért. Delcassé külügyminiszter magához hi­vatta a kínai követet, hogy erélyesen felhívja, táviratozzon nyomban a yünnan-seni alkirálynak s tegye őt felelőssé Delcassé nevében a yünnani franczia főkonzul életéért. A kínai követségen rop­pant rémület uralkodott e látogatás várható követ­kezményeit illetőleg. A követ ugyanis azt hitte, hogy úgy bánnak el vele is, mint ily alkalmakkor Kínában szokás. Ő excellencziájának gyermekei szentül meg voltak arról győződve, hogy Delcassé úgy tesz az atyjukkal, mint Tuan herczeg tett a kínai császárral és császárnéval, t. i. vagy ópiumot itat vele, vagy az Elysée falára függeszteti ki a fejét. A kínai követségen nagy drámai jelenet ját­szódott le ennek folytán. A feleség s a gyermekek sehogysem akarták a követet elereszteni Delcassé­­hoz s majd le­szakították róla selyem ruháját. Ő excellencziájának halál verejték ült ki a homlokára, de végre is győzött a kötelesség: elment. A kö­vetségen természetesen roppant aggodalommal vár­ták haza, a­mi nemsokára be is következett. Üdv­­riadallal fogadták, meg lévén arról győződve, hogy Delcassé csak azért nem ölette meg a követet, mert félt a mennyei birodalom mindenható haragjától. — Búrok Szent­ István szobránál. A búr küldött­ség, a­mely eredménytelenül járta sorra az ó- és újvilág hatalmasságait, Párisban időzik ez idő sze­rint, rendre látogatta a nagy kiállítás nevezetessé­geit s megfordult a kiállítás magyar osztályán is. Mikor azután a búrok kivonultak osztályunkból, egy rózsát találtak az örök Szent-Istvánnak aranyból vert szobra előtt, a melyet Császka érsek készítte­tett a kalocsai székesegyház számára. A rózsa szárán papírlap volt áttüzve s arra a következő szavak voltak ráírva: St. Etienne, roi hongrois guerrier, priez chez Dieu pour les Boirs. (Szent-István, magyarok har­­czos királya, könyörögj a burokért istenhez.) * — Halálozások. Dr. Porubszky József egri apát­kanonok, az országos tekintélynek örvendő egyház­jogtudós, folyó hó 11-én este, végelgyengülésben meghalt. — Fort Sándor műépítész, julius hó 13-án, életének 50-ik évében G­öd­öllőn meghalt. — Gyújtogatás. Tavaly októbertől máig Beled községben ötször és Mihályi községben kétszer húzták meg a vészharangot. A kiütött tűz mindenha a két községet teljes megsemmisüléssel fenyegette és közel 20.000 koronát tevő kárt okozott. A kö­rülmények a mellett bizonyítottak, hogy a tűz­gyújtogatás műve. Hosszas nyomozás után — mint Beledről írják lapunknak — sikerült Horváth Vendel csendőrőrsparancsnoknak Varga József csend­őrrel a tettest Polgár Rozália személyében folyó hó 12-én Mihályiban elfogni. A nő gyujtogatási mániában szenved. — Hymen. Szerb Károly, a budapesti Stern Antal S. óragyáros czég belső tagja, eljegyezte Herczfeld Elza kisasszonyt, Herczfeld Andor leányát._____________________________________ — Franczia színészek sorsjátéka. Mióta az idő­sebbik Coquelin került a franczia színészek segítő egyesületének elnöki székébe, azóta ez a páratla­nul élénk és tevékeny ember óriási munkásságot fejtett ki az egyesület felvirágoztatásának érdeké­ben. A leghatalmasabbik tervét most valósította meg. Előszobázással, búcsújárással, no meg kéz­­szorítással — hiszen valahány nagy ember Franczia­­országban, mind bizalmas barátja a nagy Coquelin­­nek — kijárta, hogy a pénzügyminiszter sorsjáté­kot engedélyezett a színészek számára. Még­pedig másfél millió frankos sorsjátékot. Sőt mi több, a képviselőház is megszavazta a javaslatot, a­mi azonban szintén Coquelin érdeme. Mert magát az indítványnak ötven aláíróját is ő toborozta össze, a minthogy igen érdekes históriai okmány is le­hetne az aláírók névsora. A legkülönfélébb párt­­állású képviselők szerepelnek rajta, a­kik rend­szerint dühös ellenfelei egymásnak és soha egy rovásra nem kerülnek. Ott van az aláírók között Brisson, Méline, Bourgeois, Ribot, Dupuy, Rouvier, Poincaré, Viviani, a szoczialista .... csak elég exotikus névsor! Fő azonban, hogy megvan a do­log. 1.600.000 sorsjegyet bocsátanak ki s a sors­jegyek árulását a Credit Lyonnais, meg egy csomó más előkelő pénzintézet vállalta el. A sorsjegyek rajzát Besnard, a híres festő készítette el és Stern a hires rézmetsző véste fémbe, persze ingyen. A minthogy ingyen vállalta el a sorsjegyek kinyoma­­tását is egy nagy czég, csupán a papiros, meg a festék árának megtérítését kérvén. Ilyenformán a franczia színészek segítő alapja mihamarabb hatal­mas és örök alapot tevő vagyonhoz jut. — Nemzetközi sakkverseny Monte-Carloban. Ez év deczember havában nagy nemzetközi sakkverseny lesz Monte-Carloban, melyen a győztesek olyan pályadíjakat kapnak, a­melyek nagyságra nézve minden eddigit felülmúlnak. A részletes program­­mot legközelebb fogják közzétenni. — Az elpusztult cseh községek, Prágából távír­ják nekünk. A Mauthban és Karelben pusztított tűzvészről még a következőket jelentik: Mauthban­ összesen 240.000 korona a kár. Harminc­hét ház elpusztult, a­minek következtében 106 család vesz­tett el kenyerét és hajlékát. Karerben tizenhárom parasztház közül tizenkettő teljesen leégett. A mi takarmánykészlet és gazdasági eszköz ott volt, mind elpusztult. A többi holmiból is alig sikerült valamit megmenteni. Mind a két községben a kár­vallottaknak csak egy kis része volt biztosítva és azok is csak kis összeg erejéig. — Egy anya rémtette. Zittauból sürgönyzik lapunknak. Városunkban ma borzalmas családi tragédia játszódott le, melynek egy anya és három gyermeke lett áldozata. Menzel postatitkár 32 éves özvegye négy, hat és hét éves gyermekeivel együtt a Neisse-folyóba vetette magát. A holttesteket még ez ideig nem sikerült kifogni. Az asszony szörnyű tettét gyógyíthatatlan, a családban átöröklő elme­baj miatt követte el. — Egy híres párisi kávéház. Páris egyik leghíre­sebb kávéháza, a Café Procope, melyben a múltban annyi irodalmi nagyság fordult meg, a napokban megszűnt, hogy mint a »bouillon« (népvendéglő) ismét feltámadjon. Az új vendéglő semmit sem változtatott a múlt emlékein, így megvan még a Voltaire-asztal, s mindenki meg is ebédelhet mel­lette, ha valami csekély pótlékot fizet. Megvannak a falakon még azok a medaillonok is, melyekben Voltaire, Rousseau, Marmon­tel, Duclos, Mercier, Diderot s mások régi arczképe diszlik. — Forgalmi akad­ály. A m. kir. államvasutak budapest—orsovai vonalának Karánsebes és Korpa állomásai között a vizáradás oly mérvű töltéscsu­­szamlást idézett elő, hogy a személy- és podgyász­­forgalom az akadály helyén való átszállással, illetve áthordással tartható csak fenn. Az akadály előre­láthatólag pár nap alatt meg fog szűnni. — A külsőiés kereskedelmi tanácsos ur. Mulat­ságos kis párisi történet. Ismeretes, hogy Jammont tábornok, a vezérkar feje, megküldötte Andre had­ (mint pipere- és szépitó-szerek “JSLitó arczkenőcs a legjobb arezfinomitó és tisztitó szer a világon, ára 10 kr. szappan ára 4© kr.: Norma-poudre a legkitűnőbb arezpor 3 színen ára 1 frt. Diox-ma-Iiajfestőszer 2 frt. — Ezen kitűnő szerek egyedül kaphatók* M­IWATIV városi gyógyszertárában a „fekete sashoz“ Temesvár-belváros, Szeminárium­ tér 6. (l:5 frt feletti rendelésnél bementve küldetik; 2 frt alatt csak az összeg előleges beküldése ellen).

Next