Magyar Nemzet, 1939. december (2. évfolyam, 273-296. szám)
1939-12-12 / 281. szám
KEDD, 1W» DECEMBER 11. Magyar tat Illyés Gyula: így vall a nép..* 2. Ülök a földes szobában, én jelöltembe burkolódzva a sarokban ülök, társam az asztalnál, előtte a látogatás ürügyéül szolgáló papírlap, amelynek látása a háziakat rögtön szívélyes fogadásra indította. (Tavaly az ilyen látogatás után egy két hónapra csomagot kaptak, egy egy viseltes kabátot, hócipőt, levetett estélyit, barátainktól.) A háziak mezítláb ülnek és állnak a földes szobában Társamat régebbről ismerik, szeretik is, őszinték hozzá, már amennyire a szegénység egyáltalában lehetővé teszi az őszinteséget. A szegényeknek a grammatikájuk is más. Tudom ezt s ezért hallgatok s figyelem, hogy a szabályai itt is olyanok-e, ahogy én azokat a Dunántúl megtanultam s aztán eléggé tökélyre vittem. Lesem, hogy a dadogás, a hirtelen nekieresztett mellékmondat-ezen ott következik-e be, ami kell. Pontosan ott következik be. A jelen és a múlt idő szabályszerűen folyik össze, a feltételes módnak itt is megvan mind a harminchat árnyalata. A hangsúly a mondat végén konokon itt sem esik le, nem nyugszik meg; a pont helyén pirulás, legyintés áll s indokolatlan tekintet a mennyezetre. Más világba kerültem, a körvonalak egy kettőre kialakulnak. A földrajzi fekvés után jól látom már azt a tájat is, amelyben a lélek mozog. A házigazda megfontoltan válaszolhat, mintha maga is tudná, hogy minden szava fontos adat e lelki táj monográfiájához „Hány napot dolgoztam? ..— A lélek halárai rágja a kérdést és a mennyezetre néz. Társam jegyez. „Hát a ruházat..." — ismétli ezt a kérdést is és most a lába nagyujját nézi, mintegy tanácskérőén. „Disznót azért nem öltünk, mert a mondatot — helyes nyelvösztönnel nem fejezi be, fölösleges. A látkép, azé a belső tájé, tiszta. Nem először járok e lelki tájon, hírt sem először adok róla, hoszszas bevezetővel nem untatom hát az olvasót. E tájra jövetős hegyeken keltünk át, itt vagyunk. Az ég alacsony, de nem a kereszténység angyalai laknak benne, a látóhatár nyomasztóan szűk. Azon túl körben nem Európa fekszik, vagy legalább is nem európai távlatok. (Rögtön megértjük.) Az időmérték sem európai. A tér fogalma általában minden téren valami más világrészből, hogyha nem bolygóból való. Társam faggatja az értelmes gazdát (már nem anyagi helyzetéről, mert azért nem kellett volna idefáradni, hogy földje csak annyi van, amennyi ott az ablakban a muskátli alatt feketéllik), tapintatosan erről a lelki látóhatárról faggatja. A gazda mindent ért és készségesen felel. Érzi, hogy nem magát leplezi le, hanem ezt a különös tájat. Nem vall, hanem felvilágosítást ad. legmeghilt°bb ügyeiről egy idegenvezető hangján beszél: nem övéi. Egy népet leplez, le. Most kezdődik az igazi vizsgálat. A gazda képzeletére vagyok kiváncsi, meddig repül az anyagiak világa felett s milyen erővel. Egyéni mérőeszközöm van hozzá. Egy hold föld ára hétszáz-nyolcszáz pengő. Csillapítóul, mint a vizsgálat után az emberséges orvos, cigarettával kínálom a gazdát. Felsőtestével tisztességtudóan előrehajlik egy kicsit, de tömpe ujjaival hasztalan kaparja a cigaretták végét. A cigarettákat egy kicsit előrerázom a dobozból. Kivesz egyet, megnézi, „Extra" mondja ki végre, harmadszori nekibuzdulás után. A külön nyelvtan, a hangsúly tudatja, hogy sosem szívott ilyet.. Aztán a cigarettát finom, majdnem nőies mozdulattal jobb füle mögé tűzi, aztán tenyerével ott a füle mellett valami szalutálásfélét végez, miközben fejét megbiccenti. Bennem a test tömör tájain villámcsapás vág át, oly hirtelen s szinte sercegő ragyogással, hogy majdnem hátrahőkölök. A mozdulat, a cigaretta föltűnése, a tisztelgés, a biccentés rezzé netről rezzenetre apámé volt Dűlőül szélén álltunk húszévnyi és kétszáz kilométernyire távolságra Ide, apám egy hintó felé, a hintóban a szívélyes uraság felé végezte ezt a mozdulat-sorozatot már a cigaretták hasztalan kapurázásától kezdve. Sosem gondoltam erre a jelenetre, sejtelmem sem volt, hogy ilyen emlékem is van, hogy ez is bennem volt, robbanásra készen, (iimnazista voltam, levett kalappal álltam a szép jelenetben a balkezemben szorongatott Horatius bőrkötése egyszerre síkos lett az izzadtságtól, csak ez figyelmeztetett most, hogy a jelenetben volt mégis valami dermesztő. „Rendben van, János" — mondta az uraság. Atyám, János, még egyet biccentett, de az előbbi majdnem baráti mosolyt a parancsfogadás komolyabb mosolyára változtatta át, kezét háta mögé tette. Nem tekintek a gazdára, a fejemet elfordítom, nem kell több a kísérteties megelevenülésből. Tenyerem átnedvesedik. Nagyon is benne vagyok a tájban, az ő szintjén vagyok, érzem a magasságot. Úgy gyújtok rá, szomjasan úgy szívom be a csillapító füstöt, mint ott a Jungfrau tetején, már, még novemberben is a legnagyobb nyugalommal élte világát a a kilakoltatás előtt legfeljebb egy-két héttel kezdte el a kószálást új helyért, de akkor is legtöbbször az asszony biztatására Bár az előrelátó gazdálkodáshoz az asszonyoknak sem volt különösebb érzékük, a negyedévre kapott hat pengő készpénznek például már két hét múlva kivizsgálhatatlanul nyoma veszett, nem osztották be három hónapra Arra a kérdésre, hogy „mi lesz a télen", olyan tekintetet nyitottak, olyan ártatlanul nyugodtal, akár arra, hogy mi lesz az utolsó ítélet után. A felelet itt is ilyen. A gazdának fogalma sincs arról, hogy mi lesz a jövő nyáron, arról sem hogy mi lesz tavasszal. Azt is meg akartam kérdezni tőle, mi lesz a fiaiból az iskola után. Kis vele öregségében? Hogy képzeli? Létezzünk ezekről a kérdésekről, mondtam, csak kísérletül szolgáltak volna. Szűkítem a kört, az esztendőnyi távolság helyett évszaknyival próbálkozom. Tág még ez is. Hónapban is csak a kenyérlisztről szólva tudnak számolni. Hát az aratással keresett búza valameddig elég lesz, öt és fél mázsát kerestek. De a babnál a kör már belekre szorul, a zsírnál napokra, a készpénznél pillanatokra. Hát a jövő felé nem igen megy: előre a láthatárt majdnem a szempilla súrolja. Holott ez a gazda is rendkívül értelmes, ha volna egy tízholdas Gazdaságom, nyugodtan gondjaira bíznám igával. Állattal, teljes felszereléssel együtt. Szép magyar neve elárulja, hogy ősei ott voltak azok között a „visszatérők" között, akik a ráédúlás után a falvat újjáépítették, tehát valószínűleg részt vettek az árpádkori megszállásban is, értenek a településhez. A gazda semmit sem tud róluk: ahogy a jövő felé, úgy a múlt felé sem indul meg. Eszembe jut, hogy Petőfi erről a vidékről indult útjára, Erdélybe, a halálba. E tájon élte sorsa utolsó békés napjait. — Ki volt Petőfi Sándor? Kedvesen elmosolyodik. — Gyerekkoromban tudtam róla egy verset — mondja és szája körül mosolyba fut a felidézett édes íz. Emlékszik a versére. Petőfi Sándor Gatyában táncol. A vágyak Italára SÖD pengő Az én inger-barátom, vagyis az a pont, ameddig képzeletem szállhat, a számok területén valahol a százezer körül van; az egymillió már igen-igen messze, párában és ködben halványodik. Felhasználható pénzben például annál többet már mm tudok magam elé idézni: a különbséget azon túl éppoly kevéssé veszem észre, mint azt, ha ezer gyertya mellé még ötöt meg gyújtanak. Figyelem a gazdát, az ő számhatára várjon meddig terjed s most már én is kérdezgetem. El voltam készülve rá, hogy a határ nem lesz messze, de mégis meglepődöm. Aztán megdöbbenek, aztán feszélyezettség fog el, szorongást és szorítást érzek, mintha holnap már nekem kellene azon a szűk területen mozognom. Esetleges nagyobb jövedelmükről beszélve, a száz gazda közül csak hat részletezte, hogy boldogulásához körülbelül mekkora öszszegre volna szüksége, de ezek is elég tájékozatlanul: az ismeretlen területen egy szalmaszálban megbotoltak, szakadékokat viszont könnyű szárnyalással röppentek át, akár az álomban. A többi nagyon is tárgyilagos volt, a földön járt, szinte földhözragadtan. Az úgynevezett átlagot ez a gazda testesíti meg. Százhúsz pengőnél már botladozni kezd. Kézen kell fogni, hogy százötvenig eljusson. Nagynehezen eljut, nagynehezen elképzeli, hogy lenne százötven pengője, fia képzeletének izzadságos munkáját képzelem el: a napszám állag kettő ötven, de évente legfeljebb százhatvanszor száznyolcvanszor akad s itt van hozzá ez a hét család, meg ennek a kalyibának a bére, évi nyolcvan pengő. „De ha mégis — mondom —, ha az a százötven úgy volna meg, hogy nem menne el azonnal adósságra, zsírra, sóra, két éve esedékes csizmára?" A gazda most a kezére néz, zavartan, szinte szemérmesen, aztán feleségére néz s végre kimondja: „Talán egy borjút ...“ De aztán legyint, a borjú etetését, a szénát, a csalamárlét legyinti le. S ha az is meg lenne? Tovább viszem, lépésenként nő gatva és bátorítva, mint egy járni tanuló beteget. Beteg volna valóban? Kétszáz pengőnél fájdalmasan, majdnem, hogy könyörögve tekint rám. Felesége, karján a tatárszemű kisdeddel gyanakodva elhúzódik. Háromszáz pengőnél a férfi nagyot lélegzik, arcán mosoly áramlik szét. Megérzem, hogy ez a határ, följebb nem lehet. Pontosan úgy szedi a levegőt, mint én egy pár hónapja alutigfrau csúcsán. Ezután már csak a felhők szédítése jöhet, a tömör kék semmi, a mesék világai Megállók, mert én a valóságot vizsgálom. Pénz és idő Átmegyünk a másik házba. A szoba, a bútorral, a ruházat, a feleletek, de még az arcjáték is csak annyira különbözik az előbbitől, mint mikor ugyanazt a darabot látja más színészekkel az ember. Ott fűzhetem tovább, ahol az imént abbahagytam. Min elsősorban a gazdasági cselédek lelkivilágát ismerem, köztük nevelődtem Az „ingerhatár" e sajátos működését náluk ismerhettem meg, előbb közvetlen tapasztalásból, később — ellenőrzésképpen — szinte tudományos kísérletezésből. Számérzékük a pénz terén, az övék is csökkentnek mondható. De még gazdagabb adatot kapott a megfigyelő, midőn időérzéküket vizsgálta. Az időérzék gazdasági természetű működésének vizsgálata közben. A béres, akivel előzékenységből már júliusban tudatták, hogy az év végén egész családjával egyetemben el kell hagynia az uradal 7 Svájc új elnöke — dr. Piret-Golaz Zürich, december 7. (A „Magyar Nemzet“ tudósítójától.) Az újonnan választott nemzetgyűlés legelső üléseinek egyikén megválasztotta Svájc elnökét az 1910. esztendőre. Az új elnök dr. Piret-Golaz Marcel szövetségi tanácsos, ami miniszteri rangnak felel meg. Dr. Pilet-Golaz ez évben az alelnöki tisztséget töltötte be, de amellett vezette saját departementjét, amelyet mint elnök is tovább vezet. Az új svájci elnök, aki ezúttal először tölti be az elnöki tisztséget, jogásznak készült. Lausanne-ban, lipcsében és a párizsi egyetemen végezte jogi tanulmányait, 1912-ben doktorált és 1915-ben lett Vaudois kantonban ügyvéd. Politikai pályafutását e kanton nagytanácsában kezdte meg, amelynek tagjává 1921-ben választották meg, majd 1925-ben a nemzetgyűlésbe került. A szövetségi tanács (kormány) tagjává 1928. december 13-án választották meg a mostani elnököt, aki akkor a belügyi tárcát kapta meg, majd 1930-ban a posta- és vasúti departementet vette át. Svájc elnökének közjogi helyzete egészen más, mint más köztársaságok elnöke. Svájc elnöke nem államfő, hanem szorosabb értelemben csak elnöke a Bundesratnak, azaz a svájci kormánynak, amelynek 7 tagja van. Ezért az elnököt mindig a Bundesrat tagjai közül választják és az elnök tovább vezeti saját departementjét (minisztériumát) is Közjogilag tehát az elnök jogköre nem haladja túl az egész Binnlesrat összjogkörét, különös jogai nincsenek, csupán a reprezentációra szorulkozik és mint elnök vezeti az összes államügyeket, tehát felügyeleti joga van a többi, nem ő általa vezetett departementeknél is. Az elnöki tisztség minden évben újítás kerül betöltésre. A Bundesrat tagjai kétszer egymásután nem lehetnek elnökök, a Bundesrat tagjait háromévenként a nemzetgyűlés választja. Azt a többszöri javaslatot, hogy a minisztereket népszavazással válasszák, eddig mindig elutasították. Legutóbb a szociáldemokrata párt kért ebben a kérdésben megfelelő számú aláírással referendumot, de valószínűleg ebből sem lesz semmi. A szociáldemokrata párt azt akarja keresztülvinni, hogy a szövetségi tanácsosok (miniszterek) számát 7-ről 9-re emeljék fel és a két új miniszterséget a pártnak juttassák, mert a szociáldemokraták, jóllehet eddig a legnagyobb és most a második párt, nincsenek a kormányban képviselve. A svájci kormány (Bundesrat) ugyanis az összes pártok képviselőiből áll A szociáldemokrata követelést sok polgári párt is támogatja és így megvan a valószínűség, hogy ez a kérdés népszavazás nélkül, békés megegyezés alapján fog megoldást nyerni. filllM 1CA re#é£ánke&| napközi lap § 'ezzz ess-| iSta® | |H Előfizetést csak vidékről fogad el, havi 1 pengő 32 fillérért ||= ~ Kiadóhivatal; V„ Vilmos császár-út 34. Kérjen mutatvány- t=~ számot! =53 Jsi jsci f * -ytiycmgcmlm WiSFmasfi 540 ¥ I AymtujAuoptRl A 2S 6vo I.aaAUA TM. UXttT. US4M] BODNÁR « *?jtltuurat is SAtLsbf-Af ideraul*t.a.ArJej0Ztttiwra& Ueiztct—csend V„ Vilmos pausaUkrdl •# KARÁCSONYRA NAGY CSEREAKCIÓ IV.Vcclu.25 KINIjtKl T.: 181-255. Caj^££pak|Lemazek Z.n.gapesei r—*------:-----n. Bemutatja: Keresztény szakázlat MARNITZ József-körút 31 * Telefon 154-028 A család itt is közöttünk áll, a megszámlálhatatlan nyüzsgő apróságból itt is jut egy picike az anya karjába. A gyerekek boldogan nevelnek. — Nem úgy van az! — vág közbe a legnagyobb kislány, ötödik elemista. S már mondja is, hogy hogy van: Petőfi Pál Gatyában áll. Mit sürgönyzett a dán király Helsinkibe ? Oslo, december Helsinkiből jelentik, hogy az orosz támadás napján a dán király a következő sürgönyt küldte Kalliónak, Finnország elnökének: „Mély együttérzéssel Christian Réz” Menyasszonynak LAKODALMAS Menyecskének ESLYKOM Gavallérnak ÁLDOMÁS öregúrnak VAJ NATÚRE a négy Esterházy pezsgő