Magyar Nemzet, 1940. február (3. évfolyam, 25-48. szám)

1940-02-01 / 25. szám

4 Nomád levele egy parlamenti esetről Tekintetes Szerkesztőség, a parlament szerdai ülésén, mint hallom, Rátz Kálmán nyilas képvi­selő „tettlegesen inzultálta" gróf Széchenyi Lajos ugyancsak nyilas képviselőt, aki viszont előzőleg nem volt hajlandó kezet fogni Rátz Kál­mánnal, mint olyasvalakivel, aki a grófi nyilas vélekedése szerint „nem tartja meg a szavát". Nem tudom, tekintetes szerkesztőség, miért kel­lett ennek az esetnek éppen azon az ülésen lejátszódnia, amelyen az „eszmevédő" nyilas osztagról is volt szó, tehát azokról a nemzettestvé­rekről, akik egy cirkuszi díjbirkózó ökleivel adták tudtára politikai el­lenfeleiknek, hogy ők a szellemi sza­badság elve helyett az ököljog el­vének hódolói és gyakorlói? Annyit mindenesetre elmondha­­­­tunk, hogy a nyilas képviselők által annyiszor hangoztatott, de már senki által sem hitt egységének nem valami meggyőző bizonysága volt ez a parlamenti eset. Az ököl szerepeltetése mindenesetre több vi­lágnézeti közösségre vallott az „esz­mevédők", mintsem az inzultált grófi nemzettestvér és képviselő­társ felé. De van ennek az esetnek egy még jellemzőbb motívuma is. Érte­süléseim szerint ez az affér éppen akkor történt, mikor egy erdélyi származású nyilas képviselő az ülés­teremben az erdélyi magyarság szenvedéseire való utalással sür­gette a nagy magyar összefogást, a nem nyilas képviselők által is he­lyeselt konciliáns hangon. Úgy lát­szik, az illető nagyon tájékozatla­nul keveredett a „mozgaloméba és csak most fog talán ráeszmélni arra, hogy fölöttébb reménytelen dolog a „nagy magyar összefogást“, a nemzeti testvériesülést várnia at­tól a mozgalomtól, amelyben még a nyilas „testvér" is öklét testvériesei a másik testvér arcbőrével Arról, sajnos, nincs tudomásom, hogy Rátz Kálmán ütése mennyit ért — hogy stílszerűen szóljak — „testvé­rek“ között? Igaz tisztelettel Buda, 1940 január 31. Nomád Román lafinitás — magyar latinitás Kornis Gyula a Magyar Nemzet vasárnapi számában közreadott ma­gisztrális cikkében sorra cáfolta Jorga professzor „Mit mondhat ne­künk Olaszország? című cikkének téves vagy magyarellenes állításait A cikkhez egészében semmi hozzá­­tennivalónk nem lehet, az illusztris tudós és államférfi széleskörű appa­rátussal utasítja vissza és maradék­talanul bizonyítja be Jorga tévedé­seit vagy rosszindulatú túlzásait E sorok írójának figyelmét azon­ban megragadta a Jorga-cikknek egy Ivornisnál idézett kitétele, mely­­lyel Kornis Gyula abban összefüg­gésben már részletesen nem foglal­kozhatott.­­ Mussolini­t dicsérve, a következő­ket írja a román professzor: „ő nem fog olasz repülőgépeket kül­deni a Kárpátokra, hogy szétrom­boljanak egy latin népet, amely Róma őrszeme maradt itt Keleten". Mi magyarok, akiket a latinitás szellemi problematikája nagyon is közelről érint, joggal vethetjük fel a kérdést e kijelentés kapcsán: latinok-e a románok? A latinitás külső ismérvéül álta­lában két tényezőt szokás elfogadni: 1. latinnyelvű-e az illető nép? 2. latinos struktúrával, latinos élet­formával bír-e vagy sem? A nyelv és az életforma latinos, latin eredetű volta a latin népek legtöbbjénél együttjár és senki sem lesz, aki az olaszok, franciák, pro­­vencalok, spanyolok, portugálok és ladinok latinságában kételkedjék. Mindezek a népek azonban egymás­sal összefüggő területen, a „madre della latinita", Róma körül vagy éppen Rómában helyezkednek el és szerepük, mint Róma „leányné­peié", mindvégig világos, nyomon kísérhető és egyértelmű. A latin eredettel bíró nyelvet be­szélő népek közül egyesegyedül a román az, amely a többi latin né­pektől távol és elszigetelten él, amelynek története és életformája a nyugati latinoktól teljesen elütő s amelyiknek eredete, szerepe egy­általában nem világos, hanem rej­­télyekkel teljes, gyakran rejtező és ellentmondásos. Vájjon elég-e latin eredetű nyelv­vel bírni egy népnek a Kárpátoktól keletre eső, orthodox vallásszférába tartozó, a Balkánnal s az orosz sík­kal mesgyés területen ahhoz, hogy önmagát latin népnek, a nyugati nagy latin nemzettársaság egyen­értékű tagjának tekintse? Vájjon hivatkozhatnak-e a „dákó­­román continuitás" hívei — mint Iorga professzor teszi — „a mi szent Rómánkra"? Mindenekelőtt szeretnénk arra rá­mutatni, hogy még abban az eset­ben is, ha a dákok és a mai romá­nok közötti történeti kapcsolat — amely, mint tudjuk, nem egyéb fik­ciónál — valóság volna, sem bizo­nyítana ez semmit vagy csak igen keveset a románok latin volta mel­lett. A dákok nem voltak rómaiak. Mint a nagy birodalommal hosszú ideig határos ország, a hellén-latin kultúra befolyása elől nem zárkóz­hattak el, többjeik körében nyilván hatott a római életforma varázsa, de végre is éppen Róma pusztította el királyságukat, helyére állítván Dácia tartományt Ez a Dácia azon­ban — a gyorsan latinizálódó Pan­nóniával éles ellentétben — a ró­­maiságnak meglehetős merevséggel ellenállt. Jellemző módon 276-ban, amikor a birodalom kezdte belátni, hogy a Barbaricum­mal szemben már csak defenzív magatartást fog­lalhat el, a rómaiak aggodalmas sietséggel éppen ezt a provinciát ürítették ki önként, jeléül annak, hogy Dácia bércei között a római­­ság nem volt képes lábat vetni. Természetes azonban az is, hogy a kiürítéskor minden latin vagy ro­­manizált lakosság is elhagyta Dá­cia földjét, úgyhogy a „continuitás" latinok és románok közt már ez okon is hiányzik. Pásztortársadalmak laza fajai voltak a románok ősei, akik először a mai albán-makedón vidékeken tűnnek fel oly helyeken, ahol kö­zeli rokonaik, a makedo-vlachok még mai napig is laknak. A nomád pásztor minden nagyobb szervezett­ség nélkül a hegyben vándorol és szóródik lassanként észak felé. Ez a szóródás a bizánci birodalom te­rületén történik, ahol csakhamar a keleti kereszténység, az orthodoxia szellemi körébe kerülnek. Már mint ilyenek jutnak el a XIII. században először a magyar király fennható­sága alatt álló területekre. Elsősor­ban arra a területre, ahol valaha a besenyők, akkor a kunok országa terült el. Ezek maradványai, ezek az erős törökök válnak uraikká és szervezik meg őket, úgyhogy a XIV. században már megkezdődhetnek kezdetleges államalkotó kísérleteik, amelyek majd a XV. században fog­nak kibontakozni. Vájjon latin ütemű-e ez a törté­net? Latin életformában élnek-e ezek a kezdeti románok, ezek az vlach telepesek? Aligha. Ritmus, forma és tarta­lom sokkal inkább szláv népek, szláv álladalmak kibontakozására emlékeztet. Vérségi összetételükben tényleg sok százalékig szlávok is. A XV. században csaknem lehe­tőség nyílt arra, hogy Moldova mint független állam lépjen fel a közelkeleti európai politikában Ma­gyarország és Lengyelország közt, azonban ennek a fejlődésnek útját szegte a török. Mind a két oláh fe­jedelemség a XIX. század derekáig a török birodalom tartománya lett. Arra egy pillanatig sem gondoltak, hogy a töröknek magyar módra el­lenszegüljenek, hanem eladták neki magukat és hordozták évszázado­kig a török szultán, illetőleg a fa­narióta hűbéres fejedelmek rettene­tes rabigáját. A XIX- században pedig, a török birodalom felbomlása idején Oláh­országban és Moldova földjén elő­állott egy orthodox hitű, bizánci életformák csökevényeit és bizánci erkölcsök formáit őrző, lágy és lí­rai kedélyű, egész megjelenésében az ukrán paraszthoz közelálló pa­rasztország, archaikus társadalmi formákkal­­— bojár-rendszer —, amelynek puha, porcos szerkezete sokáig, egészen addig nem tudta megtalálni a maga helyét a nap alatt, amíg csak német fejedelmi ház nem ült trónjára, amely céltu­datos politikájában balkáni szabású, kései macchiavellista államférfiak­kal támogatva, félszáz év alatt ki­vívta Románia mai határait. Maga a „Románia" név is, amely reklámszerűen kívánja hangoztatni a román nyelvcsaládhoz, a latinok­hoz való tartozást, pár évtizedre tekinthet vissza; ezelőtt a románsá­got u/ác/i-nak, o/ő/i-nak nevezték s még ma is ez ennek a nemzetnek a neve magyarul. Az oláhok „felső tízezre" azóta kijárta Párizs iskoláit, nyelvüket is purifikálták, latinosabbá gyártották át, mint eredetileg volt, tudósaik ■— elsősorban Jorga professzor­­— teljes erővel hangsúlyozzák a „dákóromán continuitás" tévtanát hanem a bizánci orthodox kultúr­kör abroncsait nem lehet szétfeszí­­teni, a földrajzi helyzetet nem lehet megváltoztatni, a valódi történeti fejlődést nem lehet meg nem tör­téntté tenni. Románia balkáni képződmény, népe latinos nyelvű nép, a Balkán és az orosz tábla átmenő területén, melyet jellemez bizánci hagyomány és lírikus alkat, nem pedig erős forma, nagyarányú szervező erő, tiszta vonalvezetés és világos arány­érzék, tehát nem az, ami egy em­bert vagy népet rómaivá vagy ró­­maiassá tesz. Ha már latinitást keresünk Közép-Európa földségein, mennyi­vel inkább megközelítette ennek fenti fogalmait e tájak középkori megszervezője, a magyarok népe. A mi nyelvünk nem latin ugyan hanem keleti finn-ugor törökös idióma, de életformánk és legtisz­tább szellemeink — Szent István, Berzsenyi, Deák Ferenc — a lati­­nitáshoz állanak közel. A Pax Hun­­garica a Pax Romana szűkebb ér­vényű továbbélése Pannónia föld­jén, amelyből sohasem pusztultak ki a latinos izek. Kultúránk a katolicizmus kultúrája, amely a „madre delin latinitá“-hoz köt ben­nünket, a puszták keresztvízre ru­házott fiait. Rajtunk túl, kelet felé, végződik Róma Európája. Ezt Róma s Róma bölcs vezére Mussolini tudja jól. Éppolyan jól, mint ahogy a régi Róma császári bölcse, Marcus Aurelius észrevette, hogy a birodalom biztonságának legnagyobb záloga a kárpáti lánc. Ezért akarta megszervezni a Mar­­comannia és Sarm­atia provinciá­kat. Ezért támogatta Olaszország törekvéseinket a Kárpát-vonal egy részének visszaszerzésére. S innen, ebből a felismerésből táplálkozik az egyre sűrűbben emlegetett mo­dern jelszó: Itália határa a Kárpá­tokon van! Ferdinandy Mihály Katona Jenő lapja, a Jelenkor a függi­tl­-n Magyarországért házi all S­er­keszt­ésési és kiadóhivatal: Várt utca ift. Ili la I M­i'UR KIMi/etés: félévre 2 P egy évre « P Csekkszáralaszám: ti 870 Magyar Nemzet CSÜTÖRTÖK, 1940 FEBRUÁR 6. Ez a mű a boldogabb magyar jövőhöz vezető utat mutatja. HARC A MAGYAR JÖVSÍrT írta: DR. HÉZSER LÁSZLA Előszóval ellátta Dr. Orsós Ferenc egyetemi tanár Jogait állapítja meg Orsós pro­fesszor a könyvhöz írt előszavá­ban, hogy ez a munka nagy vissz­hangot fog kelteni a közvéle­ményben, mert oly izzóan aktuá­lis problémákat vet fel, amelyek leginkább foglalkoztatják ma a magyar jövőért aggódó és harcoló lelkek**! Ara. 2.60 P Az első kiadás 11 nap alatt elkelt! Ajándékozzuk mind a barátunknak ezt a könyvet! Kapható a Magyar Nemzet könyv­osztályába­­, VI . Vilmos császár-út 65 Telefon: 120-130 (Vidéki rendeléseknél az összeg 20 fül, portóval előre beküldendő.) A kormányzót és Boris királyt ünnepelték a magyar-bolgár légi egyezmény aláírása után Szófiából jelentik. A magyar- bolgár légi egyezmény aláírása után válásreggelit rendeztek a Szófiában időző magyar légügyi küldöttség tisz­teletére, amelyen megjelent Dask­alov bolgár hadügyminiszter és több bol­gár előkelőség. A hadügyminiszter meleghangú beszédben hangsúlyozta, hogy a tárgyalások rendkívül szívé­lyes légkörben folytak le. A magyar és bolgár népet az őszinte barátság és az azonos érdekek szálai fűzik egymáshoz. Beszéde végén Horthy Miklós kormányzó és Boris bolgár király egészségére ürítette poharát. Az üdvözlő szavakat dr. Héjjas Iván miniszteri tanácsos köszönte meg a magyar küldöttség nevében. Egyben köszönetet mondott a rend­­kívül szívélyes fogadtatásért, majd rámutatott, a bolgár—magyar barát­ság őszinteségére és szilárdságára. Poharát Boris király és Horthy Mik­lós kormányzó egészségére ürítette. A légügyi küldöttség athéni és szaloniki látogatása hasonló szívélyes légkörben folyt le. Itt a légügyi mi­­niszter és a külügyminiszter adta a díszebédet a magyar kiküldöttek­ tisz­teletére. A húszesztendős TESZ jubileumi díszközgyűlése A­ Társadalmi Egyesületek Szö­vetsége alapításának 20. évfordulója alkalmából szerdán délután jubi­leumi díszközgyűlést tartott, ame­lyen megjelent József főherceg, a kormány tagjai közül Hóman Bá­lint, Radocsay László, Jaross An­dor miniszterek, Puky Endre, a közigazgatási bíróság elnöke, to­vábbá több közéleti előkelőség. Uzdóczy-Zadravetz István tábori püspök, országos elnök megnyitójá­ban visszapillantást vetett az elmúlt húsz év munkásságára. Indítványára a díszközgyűlés hódoló táviratban köszöntötte a kormányzót. Borsodi­ Gyula társelnök ismertette a TESZ létrehívásának indokait. • Tasnádi Nagy András titkos taná­csos, társelnök beszédében ,először az országos szervezettel foglalkozott­­ TESZ-nek jelenleg 1639 tagegye­sülete és kereken kétmillió tagja van. A TESZ a magyar keresztény erők koncentrációja, kicsinyben ugyanaz, mint Olaszországban a fasizmus. Ezután a forradalom pusztításairól beszélt, majd ez ellenforradalmi mozgalmakról, ame­lyekben fellobbant a nemzeti lélek és megmentette az országot. Ebben a nemzetépítő munkában nagy sze­rep jutott a TESZ-nek és nagy sze­rep vár rá a jövőben is. Beszéde végén a kormányzót méltatta, akit a megjelent előkelőségek hosszasan ünnepeltek. Dr. Hőgyészi Pál kerületi elnök és Szeder János országgyűlési kép­viselő beszéde után sor került a TESZ új zászlajának felavatására. Az új selyemlobogót Nagykovácsy Milenkó, az ismert nagykereskedő ajándékozta a TESZ-nek. Az idő­közben elhalt Gömbös Gyuláné helyett leánya, Gömbös Dóra je­lent m­eg mint zászlóanya. Az avatóbeszédet Uzdóczy-Zadravetz István tábori püspök tartotta. Vitéz Endre László alispán záró­beszédében hangsúlyozta, hogy a korszellem egészséges átalakításá­nál hatalmas szerep vár a TESZ-re. Hóman Bálint Gömbös Gyuláról Az ünnepi közgyűlést este dísz­vacsora követte, amelyen Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi mi­niszter mondott beszédet. Gömbös Gyulával foglalkozott, akinek poli­tikája a magyar lelkiség és keresz­tény erkölcsiség pillérein épült. A népi erők gyarapításával és össze­fogásával igyekezett a nemzet erőit fokozni. Le akarta dönteni az osz­tályok, pártok, felekezetek és nem­zedékek közé emelt mesterséges választófalakat. A benső meggyőző­dés erejével hirdette, hogy min­den nemzetnek, így tehát a magyarnak is, saját lelkisége és hagyományai szerint kell életének formáit kiala­kítania és hogy a korszerű haladás eszméjét összhangba kell hozni a múlt hagyományaival. —• Példaképe —■ folytatta Hó­­man —• Szent István, Nagy Lajos, Hunyadi Mátyás és Horthy Miklós volt. Nem kereste, ki melyik társa­dalmi osztályhoz tartozik és politi­kai ellenfeleiben sem látott ellensé­get. Protestáns létére világosan fel­ismerte és megbecsülte a kétezer éves katolikus Egyház nagyságát és tökéletességét. Nem tudott azonban senkit magyarnak látni, aki a ke­resztény erkölcsi elvekkel ellenté­tes, idegen morál szerint él. Ez a meggyőződése volt az alapja a zsi­dókérdésben elfoglalt határozati ál­láspont­jának. Nem vizsgálta, kiben van idegen vér a magyar mellett, h ha ez a vér egészséges európai nép vére volt. Érezte, hogy az a ma­gyar, aki magát magyarul magyar­nak vallja és ösztönösen eszerint is cselekszik. Beszéde végén poharát Gömbös Gyula, emlékére ürítette. 4 „Magyar Nemzet66 néma rovata Több művelt magyart! Ilyenfajta alapról sajnos nem tudunk. K. S., Budapest. Nem felejtjük el érdekes sorait. Minden nép­­negyvenéves* pusztai vándorlása igazában addig tart, míg ki nem halnak azok a szolgalelkűek, akik visszavágynak a „Fáraó húsos­­fazekas** mellé. Szárazdiaknak. A „stiller Beo­bachter“-rel szemben teljesen iga­zuk van önöknek, amikor azt írják: „Ezen bálunkat a Himnusszal kezdjük. Mi méltók akarunk lenni őseinkhez, akik szerették a mi szép hazánkat, mi is szeretni fogjuk, míg egy magyarérzésű ember lesz e hazában." Nem is értjük, ki és milyen jogon találhatna ezen kifo­gásolnivalót. Egy erdélyi. Valóban az illető korszakot csak az abszolválja a történelem előtt, hogy még súlyo­sabb, végzetesebb, sötétebb követ­kezett reája. Irodalomtörténész. Valóban nagy tartalomban és színvonalban is a különbség. Az egyik a magyar k­lasszicizmus hagyományain méri, a másik a fajiság nem tisztázott fogalmán Az irodalomtörténet sze­gélyén, perifériáján marad, a mű­vek igazi ismerete nélkül, elplety­­kásítva a magyar múltat. Nem az anyag kényszeríti őt a szintézisre, hanem előre kiagyalt szintézisébe kényszeríti az irodalmi anyagot. Sz. I., Budapest, Caesar nagy­ságának elismerése semmiképpen sem csorbítja más­­ történelmi nagyságok, köztük Attila kellő értékelését. A nagy keleti hódítók közül nem egy, például Dzsingisz­­kán hatalmas arányú történelmi figura volt és Attilát bizonyára nekünk, magyaroknak szabd­ leg­­kevésbbé alábecsülni. De hiszen ez nem is történt meg, amikor a latin civilizációnak azt a férfiút méltattuk, aki valóban humanista volt hatalmi belátásból és termé­szeténél fogva is. Olvassa el kü­lönben Mommsen páratlan jellem­zését Caesarról, aki már nem egy népé, hanem az egész műveit em­beriségé. Előadás a fasiszta alkotmányról Szegedről jelentik: Carlo Alberto Biggini pisai egyetemi tanár szerdán este a szegedi egyetem aulájában előadást tartott a fasiszta alkotmány­ról. A fasiszta alkotmány először ma­gát az állameszmét mentette meg, azután pedig új l állameszmét terem­tett és ezzel az olasz nép kivételes politikai érettségének adta tanulelét. Az előadásért, amelyet nagyszámú is előkelő közönség hallgatott végig, dr. Baló József rektor mondott köszö­netet. Az előadás után a Tisza Szálló­ban társasvacsora volt.

Next