Magyar Nemzet, 1941. április (4. évfolyam, 74-97. szám)
1941-04-01 / 74. szám
4 mázták ■ a Szovjet-Oroszországgal való szövetséget követelték. Nagybecskereken és környékén meglehetősen nagy német népcsoport él s a németeket a szerbek állandóan azzal fenyegették, hogy minden németet felakasztanak, mielőtt még Hitler bejön. .Vagy kikindán Nickel német kereskedő üzletét a tömeg szétrombolta Nagybecskereken a város középpontjában lévő német utcákban a vbek valamennyi üzletet összezúztak. Boka községben szerb katonák vérfürdőt rendeztek a német lakosság között és sok németet megöltek. Az újvidéki nagybecskereki vonalon a robogó vonatból szerb katonák kidobtak egy német származású embert. Különösen vadul viselkednek a volt világháborús önkéntesek, akik a megszállott területen a határvidékeken földet kaptak a kisajátított birtokokból. Legújabban a jugoszláv csapatok a határt hermetikusan elzárták, úgyhogy kérdéses, várjon átmenekülhetnek-e még nagyobb számban Tomániába a német népcsoport tagjai. A menekültek is megerősítik, hogy a horvátok nem vetznek részt a németellenes kilengésekben. * Bukarestből jelenti a TP. A Bánátból és a Bácskából érkező jelentések szerint az ottani Czedrak szerb titkos alakulat tagjait mozgósították. Ez a szervezet azzal foglalkozott, hogy szerbeket gerilla-hadviselésre képezett ki. Újvidéken a Csecsnik-szervezet felhívta minden tagját arra, hogy jelentkezzék az újonnan felállított ejtőernyős alakulatba. A szervezet más csoportjait felszólították arra, hogy jelentkezzenek az ejtőernyősöket elhárító alakulatokra. * Belgrádból jelentik: Vasárnap jelentősebb személycserékről szóló királyi rendeletek láttak napvilágot. Az elsőben Kosziet Petár és Sztojanovics Alexander hadseregtábornokokat nyugdíjazták. Egy másik rendelettel újból szolgálattételre rendelték Bodi Mihajlo volt vezérkari főnökhelyettest és Zsifkovics Dimitrije hadseregtábornokot. Végül pedig rendelkezési állományba helyezték királyi kézirattal Kalák Antics eddigi udvari minisztert és helyébe Knezevics Radojet nevezték ki. * Belgrádból jelenti az NST. Nagy csodálkozást váltott ki Belgrádban, hogy pénteken délben a német Lufthansa utasszállító repülőgépe átszállott a zimonyi repülőtéren. A német repülőgép megérkezése azért keltett feltűnést, mert előbb közzétették, hogy a Lufthansa megszüntette jugoszláviai légijáratait Jólértesült helyen kijelentették, hogy a Lufthansa nyilván ismét helyre akarja állítani a rendes légiforgalmat Jugoszláviával. ★ Belgrádból jelenti a Bud. Tud.: A jugoszláv szocialista párt végrehajtóbizottsága felhívást intézett az ország népéhez, elsősorban a munkássághoz s ebben bejelenti a Szimboliskormány megalakulását és az országnak a demokratikus rendszerhez való visszatérését. A kiáltvány elítéli a volt rendszer munkáját és a párt tagjait az új kormány támogatására hívja fel. ★ Belgrádból jelenti a Német Távirati Iroda. Belgrádi politikai körökben azon a nézeten vannak, hogy a kormány tanácskozásai a hét közepe előtt valószínűleg nem érnek véget. Legkorábban csütörtökre várják Szimovics tábornok kormánynyilatkozatát, amelynek mindenekelőtt külpolitikai része iránt nagy az érdeklődés. (MTI.) Német, olasz és dán hajókat foglaltak le Amerikában, legénységüket internálták Washingtonból jelenti az NST. Az amerikai parti őrség vasárnap eéstig 27 olasz és két német gőzöst szállott meg, amelyek a háború kitörésekor amerikai kikötőkben kerestek menedéket. A tengelyhatalmak tajóinak lefoglalása a washingtoni pénzügyminisztérium utasítására történt a világháború idején életbeléptetett kémkedési törvény alapján. A lefoglalt hajók legénységét internálták. A hajók között van az Arauca, az egyik legmodernebb német tehergőzös, amely 4354 tonnás és a Hamburg—Amerika Linie hajóstársaság tulajdona. Ezt a hajót 1939- ben, közvetlenül a háború kitörése előtt állították szolgálatba. Ugyancsak a lefoglalt hajók között szerepel a Monte Biancomano 23.255 tonnás olasz személyszállító gőzös is. A második német hajó, amelyet Amerikában lefoglaltak, eddig még meg nem erősített hírek szerint a 4773 tonnás Pauline Friedrich tartályhajó, amely a bostoni kikötőben horgonyzott. Diplomáciai körökben a tengelyhatalmak hajóinak lefoglalásában az összes külföldi hajók lefoglalásának kezdetét látják, amelyek amerikai kikikötőkben horgonyoznak. A lefoglalt kereskedelmi és utasszállító gőzösüket az Anglia megsegítésére irányuló törvény végrehajtása céljából az Angliába irányuló szállításoknál akarják felhasználni. Az illetékes amerikai hatóságok az amerikai kikötőkben veszteglő német és olasz hajók lefoglalása után vasárnap este utasítást adtak a dán hajók lefoglalására is. A parti őrség osztagai összesen 36 dán hajót foglaltak le, azzal az indokolással, hogy a hajókon szándékos rombolások történtek. • Összeírtak a newyorki kikötőben levő francia hajókat Kern Yorkból jelenti a Reuter-iroda. A rendőrség összeírta a newyorki kikötőben lévő francia hajókat, köztük a Normandie-t is. összesen nyolc francia kereskedelmi hajó van a newyorki kikötőben. (MTI.) tartománynak az olasz gyarmatbirodalomhoz való csatolása előtt a semmi törzs uralkodott ezen a terveden. Az egyiptomi kormány — hír szerint — még nem foglalt állást az angol javaslattal kapcsolatban. Ez a várakozó magatartás az angol ajánlattal kapcsolatos feltételekkel magyarázható, amelyek ellentétben állanak Egyiptom külpolitikájával. Ezek a feltételek nyilván arra irányulnak, hogy Egyiptomot belevonják a háborúba. Roosevelt: Az idő bátorságot és cselekvést követel Nem Yorkból jelenti az NST Roosevelt elnök Potomac nevű jachtjának fedélzetéről, amely a floridai Porteverglades kikötőjében horgonyoz, negyedórás beszédet tartott a demokrata párt úgynevezett Jackson-napján, amelyen minden évben gyűjtéssel töltik meg a párt pénztárát. Hoosevelt elnök azt állította beszédében, hogy a totális liliomok fenyegetik Amerika szabadságjogait. A kukri veszedelem egyre fenyegetőbben közeledik — mondotta Roosevelt. — Ha most tétlenül nézzük az eseményeket, később lerohannak bennünket — jelentette ki az elnök szószerint — ,4z idő bátorságot és újra csak bátorságot, cselekvést és ismét csak cselekvést követel. A továbbiakban Roosevelt elnök elismerő szavakkal emlékezett meg Wendell Willkieről, akit a republikánus párt vezérének nevezett, aki — szerinte — példás hazafisága folytán túlnőtt pártja keretein. Hangsúlyozta, hogy a tengerentúli propaganda egyre nagyobb méreteket ölt Amerikában. Az Egyesült Államokon belül is idegen propagandisták dolgoznak, mellettük pedig jóhiszemű tudatlanok, akik szintén defetista hangulatkeltést űznek. Beszéde végén az amerikai elnök rámutatott, hogy az Egyesült Államok készek a béke fenntartására, de nem gyengeségből, hanem örökké tartó bátorságból. Háromszázezer tonna a lefoglalt hajók űrtartalma Neuw Yorkból jelentik. A haditengerészeti államtitkárság véleménye szerint a szubotacscselekmények megelőzése céljából őrizetbe vett dán, olasz és német görösök űrtartalma együttvéve mintegy COO.OSH) tonnát hoz ki. A hajóík közül 36 dán, 2® olasz, 6* 2 német nemzetiségű. Az utóbbiak közül az egyik Bostonban, a másik Jevergladesben horgonyzott. Walm ellentengernagy hivatalosan bejelentette, hogy az óvintézkedések fínoszvelt egyenes utasítására történtek, a jogalapot pedig egy, a mult világháborúban hoznál törvény azolg.ipatra, amely feljogosítja a ISA kormányát, hogy a parti őrzere ruházza át az efajta bajok felügyeletét szándéko rongáltok megakadályozása céljából. Tengerjogi szakértők szerint annak a néhány hajónak a tulajdonjoga, amelyet már az intézkedést megelőzően megrongáltak, az Egyesült Államokra száll át. Pétain 1929-ben Kassán járt A Magyar Tudósító jelenti. A kassai Városi Könyvtár újjárendezésesorán érdekes ad it került nyilvánosságra. A városi közkönyvtár vendégkönyve 1929 szeptember 2-áról Philippe Petein francia marsall, a verduni hős aláírását őrzi. Pétain ugyanis francia és cseh tisztek társaságában kassai látogatás,- során megtekintette a városi közkönyvtárat is. Petőin tiszteletére a bchalkházban versorát is rendeztek r>f. B*irmu«n Írná és ÜiWnti' fsa S«»r*t6rt Uiv<r! |*1en!)úk. bofly • lr«drs«*t>t> Itle-S és cdíimja. dr. Baumann Ernftné uuL klein Ann« fjriílihhtt b<s!rSofl ||, «Kében tiUftsiyaU btnnüokft. C«> íróijai tv+4 pi*. Klein Jakslro# .-itessn*!*. kl-in te*tv#r*. M liro.ni in'iM». tnav *4. seíornói. r.ki.nsi és l^barátsl I •/>!».' U'JO 1 krd'lrn. íprlll* 1 >n árlsieil bt] *rjk«r kivet lük t rikíOS- ken »-Hírt ICKlóllCO. tW»i,étUt«(*t4»ak mel'SlZ«Z| kérjük. Ill II — Anglia felajánlotta Egyiptomnak a megszállt Kirenaikát Bejrútból jelenti az MVST. Kairói értesülések szerint Nir Lampson angol nagyykövet kormánya megbízásából felajánlotta az egyiptomi kormánynak, hogy Kirenaka olasz tartomány angol zsarlatok által megszánt rész. "7 egyiptomi királyságba kebelezzék be az angol kormány ezt a területet egy »nussi rejk kormányzása alá akarja helyezni. A Magyar Nemzet A külpolitika hírei Berlinből jelenti az NST. Hétfőn a késő esti órákban a következő közlést tették berlini illetékes helyen: Egy külföldi hírügynökség délután azt a hírt adta ki Berlinben, hogy Bulgáriában elrendelték az általános mozgósítást. Ez a hír, mint kellő helyen történt érdeklődés után kiderült, misztifikáción alapszik. Nem Bulgáriában, hanem Jugoszláviában kezdtek mozgósítani s nyilvánvaló, hogy az említett hírügynökség összetévesztette a két országot. * Rómából jelentik: A Stefani-iroda írja: Olaszországnak nincs szüksége arra, hogy megcáfolja azokat a képtelen híreszteléseket, amelyeket a külföldül Olaszországban állítólag kitört forradalomról terjesztenek. Ilyen koholmányok cáfolatot sem érdemelnek. (MTI.) * Vichtsből jelentik: Achard ellátásügyi miniszter közölte, hogy április elsejétől kezdve a meg nem szállott Franciaország területén bevezetik a lóhús-jegyeket. * New Yorkból jelentik: A New York Herald Tribune vasárnapi számának t’k.wik vezércikke szerint ..furcsa fénytet franciaország jelenlegi helyzetére és Iránévi hatóságok beállítottságára, hogy a francia partmenti idegek akkor nyitottak tüzet a dugón ellenőrzést végző angol hadihajókra, amikor a brit földközitengeri Holta éppen nagy csatában állott az olasz flottéival aztani-tengeren. * Vichyből jelentik: A Banque de France részvényeseinek gyűlésén a bank kormányzója kijelentette, hogy a Banque de France teljes aranykészlete 1 milliárd frank értékben külföldön van. Az egyik részvényesnek arra a kérdésére, várjon ez az arany még . Banque de France tulajdona-e «'» hogy általában biztonságban vani , a kormányzó nem válaszolt. Közölte továbbá, hogy a francia frank aranyfedezete jelenleg 29 . Az aranyfedezet leszállítását kormányrendelet tette lehetővé. * Vichgból jelentik: Minthogy a mpg nem v/.ált franciaországba/a készlete 10.000 tonnával kevesebb a kelletésül, júniusban 150 gramm lesz a napi kenyéradag. * Isztanbulból jelpintik, Sziriában a zavargások folytatódnak. A sztrájk újrafelvételekor dimaszkusiban és Aleppoban újabb is.,zrálkózesekre került sor a lakosság és a Iránna csapatok között. A katonaság tüzelt, hatan meghaltak és számosan megelévültek. Az elmúlt hét alatt az összeütközéseknek ezzel együtt 2111 . v mi. w összek ötlete* Dam.is/kus/— Aleppo—Homs hozott meg szakad* napokban újabb tárgyalások lesznek szíriai politikai ezeméhségek is a francia hatóságok vezetői között. «DB, 1941 ÁPRILIS f. Háborús események A Földközi-tengeren zajlottak, le az elmúlt két napon a legfeltűnőbb összetűzések. Az olasz főhadiszállás vasárnap közölte, hogy a szombatra virradó éjjel olasz hadihajók a Földközitenger keleti részén megtámadtak egy erős brit hajóalakulatot, olasz repülők torpedóval eltaláltak egy könnyű cirkálót, német repülök pedig három bombával egy anyahajót és lelőttek egy brit repülőgépet. Hétfőn közölte az olasz főhadiszállás, hogy a földközitengeri elkeseredett csatában az olaszok három közepes cirkálót és két rombolót vesztettek, az angolok veszteségeit nem tudják olasz részről pontosan megállapítani, de egy nagy brit cirkálót ágyútűzzel elsüllyesztettek és két más brit egységet is találatok értek. Egyébként német repülők Málta két repülőterét támadták. A másik jelentősebb esemény a spanyol Marokkótól keletre fekvő Nemours és Oran algériai francia kikötővárosok között játszódott le. Itt négy francia gőzös az 1500 tonnás Simoun francia romboló biztosítása mellett Casablancából jövet Oránba igyekezett és francia beállítás szerint rizst, cukrot és árpát szállított. E hajókat egy brit cirkáló és öt romboló a francia felségvizeken megtámadta. Angol beállítás szerint a hajók kaucsukot is szállítanak Németország részére és azokat az angol hajóhad, a hadviselőt megillető jogok alapján fel akarja tartóztatni, mire a francia parti ütegek az angol hajókra tüzelni kezdtek. Az angol hajók a tüzet viszonozták, de a francia hajókat — jóllehet ezek lövetésére is jogosultak voltak — megkímélték és így a francia hajók Nemours kikötőjébe menekültek. A Reuter (MTI) szerint néhány brit gránát eltalálta a francia ágyúkat, az NTV pedig idézi a londoni rádió ama kijelentését, amely szerint Anglia sohasem mond le arról, hogy neki gyanús hajókat átvizsgáljon. ♦ Etiópiában véres csata dúl Kerentől keletre, kölcsönös súlyos veszteséggel. Olasz részről sikeres ellentámadásokat is jelentenek. Délen, a Dzsibuti—Addisz-Abeba közti vasút mentén az olaszok Diredtóvál kiürítették. Az olasz jelentés szerint angol repülők Aszmarát, az olaszok Dzsidzsigát bombáztak és a két elmúlt napon az olaszok három brit gépet lelőttek, négyet a földön pusztítottak el, maguk pedig kettőt vesztettek. Kairóból jelentik, hogy vasárnap élénk harcok voltak az 50.000 lakosú Aszmaránál, valamint Adun között. A Dahlak- sziget parti idegei egy olasz hajót bombáztak, amely el akarta hagyni Masszáim kikötőjét. Középső Abesszína legnagyobb csatája a Kasszám folyó felső folyásánál van kialakulóban. A Havas folyón a délafrikai csapatok átkeltek. . Virginio Gayda a VoceThaliá- ban kiemeli, hogy Kelet-Afrikában több mint 300.000, Észak-Afrikában pedig legalább 200.000 angol katona harcol. Etiópiában az olaszok már három hónapja állnak ellent a hadianyagutánpótlás legcsekélyebb reménye nélkül. Több mint százezer angol hajónál szállítottak már partra Szalonikiban, míg Kréta szigetén két angol hadosztályt vontak össze. Olaszország tehát az a mágnes, amely magához vonzza az angol csapatokat, repülőgépeket és hajókat, holott azokra nagy szükség volna a szigetország védelméhez. (MTI, Stefani.) ♦ Líbiában olasz és német repülők vasárnap brit csapatokat támadtak, brit gépek pedig mindkét napon Tripoliszt bombázták. * Albániában szombaton olasz repülők a XI. hadtest szakaszán görög csapatokat bombáztak, vasárnap a IX. hadtest görög helyi támadások visszaverését jelenti. Athénból jelentik, hogy a Dodekanezoszt, és Elbaszánt bombázták. Március folyamán légi támadás következtében 15 ember meghalt, 51 megsebesült és 100 lakóház elpusztult. A görög hadsereget átszervezik. Az albán arcvonalon a háború kezdete óta harcoló csapatok szabadságot kapnak és azután Trákiába helyezik át. A tráciai friss csapatokat Albániába küldik. ♦ Angiin ismét német tengeralattjáróktól szenvedett hajótérveszteséget és pedig azok újabb jelentése szerint hét hajót összesen 51.000 tonna tartalommal, három más hajó elsüllyedését is valószínűnek tartják. A német légierő szombaton egy hajó elsüllyesztéséről és három hajó súlyos megrongálásáról számolt be. Ezen a napon Anglia délkeleti partvidékét, éjjel pedig fízisztolt bombázták. Vasárnap a német légierő a Temze torkolatánál egy nagyobb, az Atlanti-óceánon egy nagy hajó súlyos megrongálásáról adott hírt. Felderítő repülők rádióállomásokat támadtak. A hétfőre virradó éjjel a németek angol kikötőket aknásítottak. A Gazettalel Popolo ismét a német partraszállás előkészületeiről ír. A Popolo di Roma azt állítja, hogy Anglia 26,700.000 tonna hajótérre számíthatott, továbbá az amerikai kikötőkben levő német, olassz és semleges 1,700.000 tonnát, mindebből Anglia, német számítás szerint, március 23-áig 10.270.000 tonnát vesztért. A román nemzet militarizálsát követeli Marii Gyula lapja Bukarestből jelentik. Szombati számunkban rámutattunk arra, hogy Románia új költségvetésében mily jelentékeny helyet foglaol el a hadi felszerelésre szánt összeg. E kérdéssel kapcsolatban most a Rumania Nana című szebeni hetilap, mely köztudomásúan Martin Gyula személyes orgánuma, feltűnő cikket irt. A lap követeli, hogy minden fölösleges és nem fölösleges pénzt fordítsanak a hadseregre és militarizálják az egész, román népet, „mert bár a román nép békeszeretű és civilizált s nem fűtötték soha terjeszkedési vagy hódítási vágyak, de amikor nem tisztelik már a jogot és nincs értéke az erkölcsi érveknek (?), akkor kizárólag a hadsereg erejére lehet támaszkodni". Különben Románia egyik érdekes készélet- eseménye Lupiscine ingéses ingatlan vagyonának kisajátítása, illetve a kisajátítási törvény indokolása. A törvény ugyanis kimondja, hogy ,,a kisajátítássül elégtételt kellett szolgáltatni az anyakirálynénak, aki kénytelen volt megalázna elhagyni a palotát, fiát és az országot. Mihály király pedig ez alatt nélkülözte az anyai szeretetet". Politikai körökben megállapítják, hogy a lupescime elleni rendszabályok tulajdonképpen azt a célt szolgálják, hogy még jobban kompromittálják a román közvélemény előtt hardy aikirályt s kidomborítsák az elmúlt rezsim erkölcsi ingva lakosságait. Még meg kell említeni azt, hogy a januári lázadás ügyében folyó vizsgálat tovább tart. A hatóságok kiderítették, hogy Sucht Joan asztalosmester, Alvine város volt alpolgármestere, inasaival már a lázadás előtt koporsókat csináltatott, hogy legyen miben eltemettetni meggyilkolandó politikai ellenfeleit. A bukaresti lapok feltűnő beállításban számolnak be erről a megdöbbentő leleplezésről. * Pamfil Seicartt feltűnő vezércikket írt a Carnntut-ban és élesen kikelt azok ellen, akik azt vallják, hogy a románok képzeltség nélkül is elfoglalhatják a helyeket az iparban és kereskedelemben. „Hiába csinálnak helyet a magánvállalatoknál — írja Scifuru —, ha azok, akik az új állásokba keednek, nem lesznek meggyőződve arról, hogy az állam nem tarthat el haszontalan és lusta emberiel, dilettánsok és fantaszták előtérbe tolása a gazdasági élet szétzülléséhez vezet." Cikke végén megállapítja a Curentul főszerkesztője, hogy aki kényelmeskedik, az hiába áll be kereskedőnek, mert a kereskedelem teljes energiát, szakadatlan munkakészséget , fáradhatatlan elszántságot igényel. A romanixdlux államilag végre nem hajtható s csak akkor sikerülhet, ha az eltávolított emberek helyébe megfelelő újakat állítanak be. MacA TAXIGÉPIRÚ vállalat óránként 1.30 P, 1. 423-501,223-338