Magyar Nemzet, 1941. június (4. évfolyam, 124-145. szám)
1941-06-15 / 134. szám
“ VASÁRNAP, 1941 JÚNIUS 15. tv-. fvf. Magyar Nemzet Almásy József: keresztény nacionalizmus és önismeret ! A pszichológia és a gyakorlati lelkipásztori tapasztalat egyértelműen állítja, hogy nagy csapások, nagy megpróbáltatások idején különösen hajlamosak vagyunk saját hibáink, lelki fogyatkozásaink tárgyilagos megítélésére és mások szellemi értékeinek, illetve gyengeségeinek, sőt mások nézeteinek belátó, megértő értékelésére. Csakugyan: a túlzott önértékelés vagy öntudat, a szív büszkesége, az önmaga előtt tetszelgő hiúság minden más túláradó, túlfeszített, fegyelmezetlen érzelemnél sokkal erősebben hat az emberi értelemre és akaratra. Még az ugyancsak eléggé kizárólagosságra törekvő, az egész emberre igényt tartó szexuális vágy szabad érvényesülése ellenére is elég gyakran lehet az emberrel értelmesen beszélni, még az érzéki szenvedély se helyezi mindig az egész életet teljesen torz, irreális megvilágításba. De a hiúságot, az elszabadult és megvadult önszeretetet csak legyőzni, egészen letörni lehet, egyeztetni, kiegyenlíteni, vele kompromisszumot kötni soha sem sikerül. Mivel pedig a nagy könnyebbségek és segítségek mellett, miket a kereszténység biztosít híveinek ebben a lelki harcában, sem sikerül nagyon sok embernek önmagában a túltengő önértékelést egészen letörnie, a Gondviselés siet gyakran segítségünkre, egy-két hatalmas csapással tökéletes munkát végez, úgy összetöri és porig alázza az emberi gőgöt a veszteségek, elmúlások és szenvedések által, hogy a gőggel ugyü roppan össze az ember is, az ember hamis világa is és szégyenkező csodálkozással látjuk egyszerre, amit addig el nem hittünk volna senkinek a világon, hogy ámítás volt minden, amit olyan nagyra tartot tunk. A szenvedésben visszatért az emberhez újra a józan ész, a tárgyilagos ítélőképesség, reális, valószínű távlatokban, körvonalakban és arányokban, valószerű színezésben látjuk az embereket tetteikkel és viszonylataikkal együtt, mert nem kell már mindent letagadni és mindent meghamisítani saját nagyságunk és értékünk kiemelése és elhitetése érdekében. Nemcsak az egyének életében bizonyult megszámlálhatatlan esetben igen hatásos és nagyon hasznos nevelőeszköznek a megalázás, a gőg megtörése; a nemzetek életében nagyjából megismétlődnek az egyéni élet jellemző tünetei. Már az egyik legrégibb és legnemesebb kulturális dokumentum, az Ószövetségi Szentírás is tanúskodik amellett, hogy a legrégibb időkben is ismerték az emberek a nagy nemzeti katasztrófáknak ezt a jelentőségét. A prófétaság egész rendszere ezen a gondolaton alapul, a próféták valamennyien legszentebb kötelességüknek tartják, hogy népüket a közeledő veszedelemre, az Isten készülődő haragjára figyelmeztessék; mind hiszik, hogy az igazságnak érvényesülnie kell s hogy ha másképp nem, az Isten csapásai alatt kell megtérnie a nemzetnek. A kereszténység még sokkal inkább elmélyítette és kidolgozta aztán ezt a gondolatot és egészen az utolsó századokig, az általános vallásosság megrendüléséig, a tömegszenvedélyek szétáradásáig, Európa római kultúrán nevelt népei is mély meggyőződéssel vallották, hogy bűneikkel vonták magukra az Isten haragját s hogy a lelki megtisztulás és felemelkedés viszont az istenáldást, az új békességet és boldogságot fogja biztosítani számukra. Mi magyarok nemcsak, hogy nagyon sok ilyen porig alázó istencsapást álltunk ki, hanem — mert a kereszténységet eddig még mindig nagyon komolyan vettük — keresztény módra értékeltük mindig, még a legnagyobb nemzeti veszteségeket is. Sohase beszéltünk vaksorsról, egyszerű népünk ezt a fogalmat nem is ismeri és ezért aztán nem is voltunk fásultak, reménytvesztettek és megalkuvók soha sem. Nemcsak sangvinikus természetünk magyarázza ezt, éppen azért, mert ilyenek vagyunk, felelt meg nekünk anynyira a kereszténység, mely mindig újra és újra követel híveitől megnyugvást az Isten akaratában és új reménységet az Isten segítségében. Javunkra vált minden, ami történt velünk és a nagy veszteségek józanító hatására mindig tudtuk annyira leszállítani gondolkozásunkban a reális megítélés gátló önteltséget, hogy a lehetőségekkel és a magunk erejével ámítás és illúziók nélkül számolva, biztos alapokat rakhassunk le a jövő, az új fejlődés számára. Mert nemcsak azért szenvedtünk és vesztettünk többet a történelem folyamán, mint más nemzetek, mert szinte utolsónak érkeztünk az európai keresztény közösség végső kialakulása előtt vagy mert idetévedtünk Európa legviharosabb pontjára és mert társtalanul, rokontalanul kellett nehéz harcainkat vívnunk, germánoknak, szlávoknak egyformán végzetes gátat alkotva a hatalmi terjeszkedésben és megbecsülhetetlen gátat szolgáltatva a nemzeti biztosság szempontjából; a mi történelmünk azért is viharosabb, mert különösen hajlamosak vagyunk arra a túlzott önértékelésre, mely megrontva a helyes szemmértéket, állandó hibaforrást teremtve az értékelésben, az ámítások, az illúziók végzetes útjaira csábít. Dicsekedni is szeretünk azzal, hogy büszkék vagyunk és ez a büszkeség nem mindig a helyes és jogos önérzet megnyilatkozása. Természetünk hajlik az optimizmusra, a gondoktól való felelőtlen szabadulás keresésére, a könnyebb megoldásokra és ez a könnyelmű optimizmus tanácsolja nekünk elég gyakran, hogy túlbecsüljük önmagunkat és lebecsüljük a körülöttünk lévőket, a hetyke huszár temperamentumával ismerjük félre ellenségünket. Katonanépek, keleti harcos nemzetek rendesen azzal a felelőtlenül optimista büszkeséggel jellemezhetők: különösen szükségünk van valami állandó szellemi korrektívumra, mely pótolja természetük hiányait, erősíti gyengéit, lefaragja túltengéseit. Érdekes tanulmány volna kutatni, mit ért a nomád arab törzsek fejlődésében a mohamedánizmus, mint ilyen korrektívum és elengedhetetlenül fontos tisztában lennünk azzal, mit pótol, mit javít, mit nemesít, mit egyensúlyoz a mi természetünkben a kereszténység. A magyar nemzetet, úgy, amint ma él itt az ősi hazában, a kereszténység nevelte, sőt a kereszténység hozta létre. A viharos történelem rettenetes kríziseiben az eredeti anyagi erőkészlet nagyon is felemésztődött, nagyon sokszor rontották le a viharok földig a nemzeti közösség épületét, túlságosan gyakran kellett újra építenünk a romákra. Mai állapotában a nemzet elsősorban szellemi képződmény, szellemi tényezők hozták össze és tartják össze, ami pedig itt az elmúlt századokban szellemi volt, az keresztény volt. Pontosan kell tudnunk, mit ér nekünk a kereszténység a nemzeti élet minden egyes legapróbb részletében, minden megnyilatkozásában. Tudnunk kell minden törvényéről, minden gondolatáról, minden kapcsolatáról, hogy milyen hatással volt a nemzeti szellemre, nemzeti létre. Tudnunk kell, mitől mi függ, egy-egy öreg, megszokott és talán megúnt hatás mit hordoz, nehogy alappilléreket engedjünk megromlani, nehogy az épület, a nemzeti közösség biztosságát hordozó főfalakat engedjük botorul lebontani. Ilyen, a nemzeti biztosságot hordozó alappillérnek látom én a magyarság szellemi életében az irreális szemléletet, illúziókat okozó nemzeti gőg, önteltség korrektívumát, a keresztény önismeretet és alázatot. A magyar nacionalizmus csak keresztény nacionalizmus lehet, lévén a kereszténység fentiek szerint a legfontosabb tényező a nemzet fejlődésében. A keresztény nacionalizmus fogalmában benne van ez az önismeret és alázatosság: amiből hiányzik, az már eo ipso nem keresztény. De a kereszténység nagyon is sokoldalú szellemi rendszer; éppen isteni eredetének bizonyítéka gyanánt szoktuk emlegetni, hogy a legellentétesebb tökéletességek, illetve erények milyen hibátlan, erőltetés nélküli szintézisben egyesülnek benne. A változó gyakorlati igények szerint egyszer egyik, máskor másik oldalra kell kerülnie a súlypontnak; az ellentétes elem elvesztése nélkül egyszer egyik követelményének kidolgozására kell törekednünk, máskor a másik hatást kell jobban érvényesítenünk. A kereszténység harcias, öntudatos jellege soha sem nyelheti el az alázatos jelleget, de különösen nem sorvaszthatja el a magyar kereszténységben, mert a magyarság különösen rászorul erre a korrektívumra. Léle függ attól, hogy határt tud-e szabni az önértékelésnek, fegyelmezni tudja-e önmagában a felelőtlen optimizmust. Ha békés biztosságban rossz a szemmértékünk, legfeljebb kellemetlenségek származnak belőle; de ha a legkegyetlenebb élet-halál harcban döntünk rövidlátóan és szűk látókörre való állásfoglalásokban, ha halálos ellenségünkkel szemben becsüljük túl erőinket, az öngyilkosságszámba mehet. Pedig ritkán élünk békés biztosságban. És utóvégre azzal se vigasztalhatjuk magunkat állandóan és egyedül, hogy majd kijózanít az Isten és megtisztít a szenvedés PARK ENSZ- ben, letöri a gőgöt bennünk csapásaival és a valóságra ébreszt, tettekre edz a megpróbáltatások által. Éppen elég megpróbáltatásban volt részünk úgyis, ezzel a drasztikus nevelő módszerrel hamarosan elkészülnénk erőinkkel és rövidesen elnyúlna holtan a beteg az operációs asztalon. Magunknak kell magunkat kiragadnunk az illúziók ködéből, szabadon és tudatosan kell keresnünk a megalázkodást, hogy meg ne alázzon az isteni igazságosság történelmi érvényesülése. „Aki magát megalázza, felmagasztaltatik.“ Keresztény módra gondolkoztunk mindig a szenvedésben és sorscsapásban megnyilatkozó isteni akaratról. Ezért a nagy nemzeti katasztrófákat ki is használtuk legtöbbször és utánuk rendesen helyrebillent az értékelés megzavarodott egyensúlya. Már a katasztrófák előtt sokkal nehezebben ment: Széchenyi István nem volt népszerű vezér, a nemzeti önérzet ellenben a forráspont körül ingadozott; se Tisza István, se Ady Endre, se Prohászka Ottokár gondterhelt szava és nyugtalan sejtése nem tudta lehűteni a kényelmes optimizmus mámorát. De a trianoni katasztrófa után egyszerre divatos lett a nemzeti hibák beismerése. Széchenyit újra kellett felfedeznünk, Ady emlékét a hivatalos irodalomtörténet is rehabilitálta és legkomolyabb ellenfelei is készek voltak még legjogosabban kifogásolt gyengeségeit is megbocsátani életének és költészetének profétikus jellemvonásai kedvéért. Prohászka Ottokár egyenesen pártvezérré lett: most egyszerre azok a hangjai is rezonálni kezdtek a tömegek lelkében, melyek a nemzeti lét szempontjából, illetve a nemzeti jövő biztosítása érdekében elsősorban lelki megújulást és megtisztulást követeltek. Az új nemzedék vágyát harsogta szinte az egész közvélemény. Alaptétellé lett a lelki restauráció szükségessége a magyar politikában. Csak éppen a politikai formát nem sikerült megtalálni ehhez az új nemzeti közszellemhez; intézményes biztosítékokat nem sikerült kidolgoznunk az új lelkiség hatásainak biztosítására. El is tűnt ez az új lelkiség két évtized múltán, még ha legtöbben nem is vették észre, bár még többen ma sem hajlandók hinni. luxus üdülő Különleges diétás ellátás is Nyitva egész évben Gyengült az időbeli távolsággal a katasztrófa élményének lelki hatása; ahogy borult odakünn, úgy derült idebenn nálunk, benn a lelkekben; kezdődött a kellemes megállapítással, milyen értékes új nemzedék vagyunk mi, mélyebb magyarok, a hivatástudat szenvelgése kezdte gyengíteni a kötelességtudatot, kezdte zavarni hibáink alázatos beismerését. Mert az önismeret is jelszóvá lett, az önismerettel is eljátszottuk az evangéliumi farizeus szerepét, aki azért adott hálát az Istennek, hogy nem olyan, mint a többiek. A nemzeti hibák mértéktelen hangoztatása nemcsak a tetthez szükséges bátorságot irtja ki a telkekből, de magukat a hibákat sem lehet felismerni, ha nagyon erősen képzeljük, hogy már mind ismerjük őket. Nem minden öni*w meret érték tehát, hanem csak a keresztény alázatosságból szil* letett és az alázatosság által meghatározott és fegyelmezett önismeret. Odáig jutottunk, hogy valahá csodálatos optimizmus szállja meg a lelkeket, ma, amikor véletlenül is meg lehet halni, ma, amikor az eshetőségek mind realitásokká lesznek. Ez az optimizmus, ha nem szakított meg teljesen a kereszténységgel, harcos kereszténységet hirdet. A duzzadó erők illúziójának harcos kereszténységét. Hiszi, hogy csak keményen helyt kell állni, hogy csak racionális szervezéssel és állásfoglalással addig lehet fokozni a nemzet erejét, hogy összedűlő világok között fent kell tartani semminél. Lelki erő és mindig csak lelkierő kell ma az élethez csakugyan, ezért halálos bűn volna a nemzet egészségérzetét, biztosságérzését aggodalmaskodásokkal csökkenteni, de kisebbrendűség érzésénél nem kevésbbé veszedelmes gigászi erők küzdelme idején az elbizakodottság, a csodaváró illúziómámor sem. És Teleki Pál elvesztése óta nincs prófétánk, aki figyelmeztetne, hogy előzzük meg az Isten megalázó csapásait és hűen tartsunk ki a keresztény nacionalizmus mellett, hogy harcias mámor helyett a keresztény alázatosság és önismeret őrizzen meg attól is, hogy könnyelműen nézzük a veszedelmeket, attól is, hogy könnyelműségünkben főfalakat bontsunk le. sürgős i&OZOÁKírKtp képek b.i 3 r:w 2 P*PARisi fOTOPArl*l Nagyéru ház épületébor Bottai olasz nevelésügyi miniszter Budapestre érkezik Az új Olaszország egyik legmarkánsabb vezető egyénisége, Giuseppe Bottai olasz nemzetnevelési miniszter kedden délben Budapestre érkezik, hogy visszaadja Hóman Bálint kultuszminiszter tavalyi olaszországi látogatását. Bottai nem először jár Budapesten és Magyarországon, amelynek egyik leghűségesebb barátja. Ittartózkodása alatt, 17-én délután részt vesz a budapesti olasz intézet évzáró ünnepélyén, majd Hóman kultuszminiszter kíséretében ellátogat Esztergomba, az ottani árpádkori ásatások megtekintésére. Magyarországi hivatalos látogatását Kolozsváron fejezi be, ahol átveszi az egyetem díszdoktori oklevelét. Bottai miniszter szívesen látott vendége Budapestnek és Magyarországnak, mert mindenkor nagy rokonszenvet és érdeklődést mutatott a magyar nép sorsa iránt. Tudjuk, hogy egyik legbensőbb munkatársa a Ducénak, akihez fiatal diák korában csatlakozott. Kiváló képességei miatt a Duce korán vezetőszerepet biztosított számára, nemcsak a fasiszta pártban, hanem az olasz állam életében is. Ő volt a fasiszta Olaszország legfiatalabb minisztere, akinek neve elválaszthatatlan a fasizmus szociális alkotásától, a Carta del Lavoro-tól, az olasz, munkaalkotmánytól. Később a Duce őrá bízta a fasiszta ifjúság nevelését. Ebben a minőségében létesült közte és Hóman kultuszminiszter között szoros barátság, amelynek megnyilatkozása a mostani magyarországi látogatása. jód - bróm konyhasót gyógyfürdő az érelmeszesedés gyógyfürdője. Fürdőidény V. 10 —IX. 30-ig. Olcsó előidényárak. Prospektust küld a Fürdőigazgatóság, Csizfürdő (Gömör m.). Gyorsvonaton közvetlen kocsi: Budapest Keleti pályaudvar— Fülek—Csizfürdő, menetidő 4 óra.