Magyar Nemzet, 1944. január (7. évfolyam, 1-24. szám)
1944-01-01 / 1. szám
4 megkezdődik a moszkvai konferencia Eden brit, Hull északamerikai és Molotov szovjet külügyminiszter részvételével. A konferencia 30-án ért véget. A hivatalos jelentés szerint a külügyminiszterek megegyeztek a Németország elleni Ausztria visszaállításában, egy európai és egy földközitengeri bizottság felállításában. Angliában Sir Andrew Cunningham admirálist nevezik ki a brit flotta főparancsnokává. 7-én Hitler beszédet mond a körzetvezetőkhöz. Kijelenti, ha a német nép akarata nem lesz ingatag, a háborúnak nagy német győzelemmel kell végződnie. A németek visszafoglalják az angoloktól megfszállt Dodekanezosz szigeteket. a Október 12-én, Churchill bejelentené az alsóháznak, hogy Portugália légi- és flótatámaszpontokat engedett át Nagy-Britanniának az Azori-szigeteken. November A moszkvai értekezlet után Eden, Hull és Menemencsoglu török külügyminiszter tárgyalásokat folytatnak Kairóban. November ö-én Hitler kihallgatáson fogadta a bolgár miniszterelnököt és külügyminisztert- Churchill az alsóházban bejelenti, hogy az 1944-es európai hadjárat lesz a legsúlyosabb és ez az év lesz a háború csúcspontja. A kairói értekezlet után Papen ankarai német nagykövet is tárgyalásokat folytatott a török külügyminiszterrel, majd utána Németországba utazott jelentéstétel végett. November 20-án a németek visszafoglalták Zsitomirt. Ebben a hónapban többször egymás után légitámadás éri Berlint és Szófiát. Gőbbels november 28-án ismét kilátásba helyezte a megtorlást Angliának. December November hónap végén Roosevelt, Churchill és Csangkaisek Kairóban értekezletet tartanak, majd Churchill és Roosevelt Teheránba repül, ahol Sztálinnál találkoznak, használják fel. Romániában az 1918 december 1-i gyulafehérvári gyűlést Magyarország elleni fenyegetésekre használják fel. Izmet Inönfi török államfő Kairóba érkezik, ahol Roosevelt-tel és Churchill-el folytat tanácskozásokat. Tito partizán vezér kormányt alakít. December 12-én Molotov szovjet külügyi népbiztos és Benes aláírják a cseh—szovjet szövetségi szerződést. Churchill a hónap közepén tüdőgyulladásban megbetegszik, de rövid idő alatt visszanyeri egészségét Rommel felülvizsgálja az Atlantisol védelmi erejét és készenlétbe helyezi a német beavatkozási tartalékok ütőerejét. Bolíviában nacionalista forradalom eltávolítja az eddigi kormányt. Charkovban a szovjet bíróság halálra ítél három német katonát. A Wilhelmstrasse megtorlást helyez kilátásba. A Tito-kormány és a kairói emigráns kormány között teljesen elmérgesedik a viszály. Titoék megtiltják Péter királynak a hazatérését. Eisenhower amerikai tábornokot az európai hadszíntér közös főparancsnokává nevezik ki. (iöhbels dr. megírja 1944. évi újévi cikkét, melyben ezt olvassuk: ,,1944 veszedelmes esztendő lesz.“ Göbbels dr. cikkének idézésével kezdtük és fejezzük be 1943. év krónikájának ismertetését. Parragi György Márti cégi B.l.É.K. nb.Vevőinek CHLEIFER V. Vilmos cz.út 10. MNÉI nfiguttt megnézetre teres Ajánlatokat „Készpénz II.“ jeligére Balogh hirdetőbe, Szent István körút 9, kérjük, Magyar Nemzet Újév napján az ember önkéntelenül is visszatekint a multiba és elsősorban szemlét tart az elmúlt év eseményei fölött. E rovat hadieseményekkel foglalkozik, most a tehát rögzítenünk kellene, milyen volt az általános hadihelyzet egy évvel ezelőtt és milyen ma. Olvasóinknak bizonyára annyira élénken emlékezetükben van mindaz, ami egy év alatt történt, hogy a részleteket ezúttal bízvást mellőzhetjük. Azt a kezdetleges állítást, hogy egy évvel közelebb jutottunk a háború végéhez, lehetetlen megcáfolni. Ezt már egy évvel ezelőtt is mindenki tudhatta, mert ez egy egyszerű számtani kérdés. Azt azonban 1942 Szilveszter estéjén még nem tudhattuk, amit ma a német és a vele ellenséges táborban egyaránt hirdetnek, hogy az 19H. év csaknem bizonyossággal az európai döntést fogja meghozni. Az elmúlt év eseményeinek tehát ez a legközvetlenebb hatása. Pénteken kifejtettük, hogy egyes hírforrások már a legközelebbi három hónapban várják a döntést, sőt olyan véleménnyel is találkoztunk, amely szerint három héten belül az angolszászok nyugateurópai támadásának meg kell kezdődnie. Ezzel a véleménnyel nem tudunk egyetérteni. Lehetőnek tartjuk, hogy három héten belül a déli arcvonal esetleg kiszélesedik, de a nyugateurópai partraszállásnak olyan katonai előfeltételei vannak, amelyek a mi véleményünk előkészületeket szerint huzamosabb tesznek szükségessé. Nézetünket az időjárás kérdése is alátámaszthatja. Az angolszászok nem oroszok, akiknek a tél az elemük, és A Golf-áramlat ugyan még télen kora tavasszal is enyhíti az Atlanti-óceán keleti vizének hidegségét, de télen és kora tavasszal a nagyszabású partraszállásnál mégis sokkal több angolszász katona veszítheti életét a hideg hullámokban, mint a már felmelegedő tavaszi időben. Ez ugyan nem döntő kérdés, mert fontosabbak az említett egyéb katonai előfeltételek. Az előkészületek annyira sokoldalúak, hogy azokat egy rövid cikk keretében fel sem sorolhatjuk és ezért ezúttal csupán egyetlenegy fontos kérdést ragadunk ki, ez pedig az Atlanti-fal erődítményeinél leküzdése. Már gyakrabban olvashatjuk, hogy a németek még a hírneves Todt tábornok életében, 1940-ben, Franciaország összeomlása után megkezdték Európa nyugati partjainak megerődítését Norvégia legészakibb pontjától kezdve egészen a spanyol határig. Ez a munka tehát immár több mint három éven át lényegében szakadatlanul folyt és az elmúlt évben, a második arcvonal időszerűségének közeledtére csak fokozódhatott. Hatalmas, rendkívül vastag és erős betonfalakról olvashattunk az összes tűzi gépek részére. Olyan ütegállásokról, amelyek a nyugateurópai partokról mélyen hatnak az angol szigetre. Egyes búvárnaszádtámaszpontoknak, híreink szerint, olyan betoncsarnokuk van, amelyek a nehéz légi bombáknak is ellenállának. Mielőtt tehát az angolszászok a partraszállást megkísérlik, annak döntő színhelyein a német erődítéseket előbb el kellene pusztítaniuk, illetőleg annyira megrongálniuk, hogy legalább is a siker reményével foghassanak vállalkozásukba. Ez a feladat önmagában műszakilag is rendkívül nehéz, mert miként említettük, a nyugati német erődítmények ellenálló képessége igen nagy Azt a lehetőséget is fontolóra kell vennünk, hogy az angolszászok esetleg a meglepetés előnyeire számítva, hirtelen rajtaütéssel és kevésbbé megerődített, tehát az an- A háború goi partoktól messzebb fekvő pontokon próbálkoznak a partraszállással. Igen kisarányú igenféle próbának tarthatjuk talán a múlt évi dieppei vállalkozást is, amely tudvalevőleg nem sikerült, de amelynek a kísérlet tényén kívül alighanem politikai célja is volt, vagyis a szovjet felé annak igazolása, hogy a partraszállás Nyugat- Európában katonai okokból akkor még nem volt időszerű. Elképzelhetünk azonban sokkal nagyobbarányú meglepő partraszállást is, amely azonban kudarc esetén igen nagy véres áldozatba kerül. Ha tehát az angolszászok csupán a mellékes partraszállásokat hajtják végre meglepően és kisebb erőkkel, a döntő területeken pedig közismert angolszász módszerességgel dolgoznak, akkor igen huzamos időn át kellene légi erőikkel az Atlanti-falat a rohamra éretté tenni. Ennek az eljárásnak természetesen az a hátránya, hogy ezzel a hosszú előkészülettel a tervbe vett döntő partraszállások színhelyeit elárulják, még akkor is, ha a többi parti erődítéseket is bombázzák, de nem olyan erővel, mint a döntő helyeket. Azt ugyanis nehezen tudjuk elképzelni, hoggy az egész Atlantifalat egyenlő légi erővel és egyenlő hatással képesek volnának megrongálni. A mondottakból tehát azt látjuk, hogy elsősorban is az előkészítésnek már itt kiragadott egyik fontos részlete is milyen hosszú időt vesz igénybe, amiért is nem tartjuk valószínűnek, hogy a partra szálló kísérlet hamarosan kezdődjék meg. De látjuk azt is, hogy ezen előkészítésnek egyes módozatai az előnyöket és a hátrányokat is egyesítik magukban és így a mértékadó tényezőknek nem volt könnyű a tervek tekintetében végleges elhatározásra jutniuk. Érdekesnek tartjuk felemlíteni e kérdéssel kapcsolatban Montgomery tábornok sajtónyilatkozatát közvetlenül a tervezett nyugateurópai arcvonal főparancsnoka, Eisenhower tábornok helyettesévé való kinevezése után. Ekkor ugyanis Montgomery azt mondta, hogy sohase kezdett eddig valamilyen döntő hadműveletbe, amíg a feltétlen légi fölényt biztosítottnak nem látta. Ez a kijelentés ugyan eléggé általános, de mégis úgy értelmezhető, mintha Montgomery célszerűnek tartaná a partraszállás előtt a huzamos légi bombázást az erődítmények ellen. Lehetséges ugyan, hogy Montgomery azzal is megelégszik, ha a partraszállást a döntő helyeken rövid ideig tartó, de annál erőteljesebb tömegbombázás készíti elő, amitől a meglepetés előnyének biztosítását várja. Tombor Jenő szállt. Az arcvonal többi részén az ellenség erö a tüzérségi előkészítés után több halci támadást indított, míg Velafrótól délnyugatra sikerült elfoglalnia egy magaslatot, minden más helyen véresen visszavertük. Az ellenséges utánpótló forgalom ellen folytatott harc során német tengeralattjárók az Atlanti-óceánon és a Földközi-tengeren elsüllyesztettek öt ellenséges hajót, összesen S6 000 bruttó regisztertonna hajóteret. Négy további hajót torpedótalálatokkal súlyosan megrongáltak. A biztosítás céljából harcba vetett haderők az amerikai partoknál, az Atlanti-óceán északi részén és a Földközi-tengeren elsüllyesztettek három rombolót. Északamerikai bombázó kötelékek vadászvédelemmel csütörtökön berepültek Nyugat-Németország fölé és terrortámadást intéztek Mannheim és Ludwigshafen városok ellen. Saját vadászezredeinkkel folytatott elkeseredett légi harcokban, valamint a légelhárítás következtében az ellenség a Birodalom, valamint a megszállott nyugati területek fölött 39 repülőgépet vesztett, köztük nagyszámú súlyos, négymotoros bombázót. Csütörtökön az esti órákban néhány brit repülőgép bombákat dobott a Rajna-vidékre. Német repülőgépek zavaró támadásokat intéztek London város területe ellen. Mint különjelentésben már közöltük, a brit tengerészet a Biscayaiöbölben folyt és tegnapelőtt jelentett többnapos ütközetekben a tengerészeti haderőktől súlyos német veszteségeket szenvedett. Az Erdmenger sorhajókapitány vezetése alatt álló rombolóink és torpedónaszádaink kemény és hosszantartó harcokban megrongálták Glaskow és Enterprise angol cirkálóikat s ezek egyikét lángra gyújtották.. Német búvárhajók beavatkoztak harcokba és lendületes támadásokkal megtorpedóztak hat angol rombolót. Öt romboló elsüllyedését kétségtelenül meg lehetett figyelni, a hatodik elsüllyedése szintén biztosra vehető. Ezeknek a műveleteknek a során a tüzérségileg fölényben lévő cirkálók ellen folytatott hősi harcban egy német romboló és két torpedónaszád lengő zászlóval süllyedt el. Legénységük egy részét megmentettük. Egy másik angol rombolót német tengeralattjárók az újfundlandi zátony vizein süllyesztettek el. Ilyenformán a brit tengerészet ismét elvesztett hét rombolót, amelyre pedig a hajókíséreteknél sürgős szüksége van. (MTI.) B. U. É. K. Mélytn tisztelt révéinek, 0seleieinek, ismerőseinek X Btt KIS SZENTANDRÁS! HÁZIIPARI SZÖVETKEZET IV., Ferenciek tere 1. A német hadijelentés Kirovográdtól északra egynapos támadó harcok után lezártunk egy fronthézagot, bár az ellenség szívós ellenállást tanúsított és a terep erősen el volt aknásítva. Számos foglyon kívül bő zsákmányt szállítottunk hátra. A zsitomiri és vitebszki harci térségekben a súlyos harcok nem csökkenő erővel folynak tovább. Túlerőben lévő szovjet erők sikeres elhárítását saját ellentámadásaink váltották fel s ezek során számos helységet és uralkodó magaslatokat foglaltunk vissza. A keleti arcvonalom az elmúlt két napon 240 ellenséges páncélost semmisítettünk meg. A zsitomiri térségben folyt súlyos elhárító harcokban mintaszerű harci szellemével különösen kitüntette magát a Hitler Adolf SS testőrség, SS páncélos hadosztálya, Wisch SS főparancsnok vezetése alatt. Az olaszországi arcvonal nyugati szakaszán ellentámadással visszavetettünk egy ellenséges hadosztályt, amely a tenger felöl harci előőrseink hátában Miniumétól délkeletre partra B . u. é. k. igen tisztelt építtetőknek és vevőinek öröklakásiroda Klolild u. 12-c. I.. 1.124-915 60 HP 4 tengelyű 600 Wm nyomat. 80 HP 4 tengelyfl 700 mm nyomt. gezmozdony ELADÓ. Csak kátvellen éndakMcVk írjanak „Oanerálltvitot* A4“ alatt a kiadóba WOMBAT. 1»44 3ANIM» I Befejeződött a Csangteh elleni japán vállalkozás Sanghajból jelenti a Német Távirati Iroda. A Central Press jelentése szerint azok a japán erők, amelyek részt vettek a Csangteh elleni hadműveletekben, december 26-án ismét elérték kiindulási támaszpontjukat. Csangteh a csungkingiak fontos támaszpontja. Csangteh Kínának mezőgazdaságilag legtermékenyebb vidékén fekszik. A régebben virágzó városnak több mint 160.000 lakosa van. December elején elkeseredett harcok japánok kezére jutott után a város a Most a város — mint Csungkingból kiküldött tudósítók írják a romhalmaz. A pusztulás oly nagyarányú, hogy a hatóságok nem javasolják a város újjáépítését. (MTI.) A keleti hadszíntér helyzete Berlinből jelenti az NST: A Koroszten, Zsitomir, Berdicsev és Bjelaja-Cerkov közötti térségben egyre szélesebb arcvonalon folyó nagy szovjet támadás újabb váltakozó harcokat eredményezett, amelyek hevessége és elkeseredett volta semmivel sem maradt a karácsonyi ünnepek alatt lefolyt küzdelem mögött. A helyzetet az jellemzi, hogy az ellenség nagy fölényben levő erőket vet harcba, a németek viszont takarékoskodnak erejükkel és e taktika következtében a rugalmas védekezés alapján történt Koroszten városának kiürítése is. Zsitomirtól és Berdicsevtől keletre a német ellenállás kissé merevebb, míg Berdicsev és Bjelaja Cerkov között a harcok ide-oda hullámzanak az előrenyomuló jéggel. Továbbra is úgy látszik, ellenhogy Vatutin tábornok a déli szárnyra összpontosított főerejével itt hadműveleti áttörést igyekszik elérni, amellyel befolyásolhatná a nagy Dnyeperkönyök helyzetét is, ahol a német csapatok még mindig sikeres helyi ellentámadásokat folytatnak. A vitebszki térségben a csata jellege nem változott. Az összpontosított támadások továbbra is igen hevesek, különösen a Polock felé vezető vasútvonalnál. A rendkívül szívós és ismételten ellenlökéseket végrehajtó német védekezésnek köszönhető, hogy az arcvonal helyzete, néhány elreteszelt ellenséges betöréstől eltekintve, szerdán nem változott lényegesen. Mivel az ellenség támadó ereje eddig nem gyengült, egyelőre további súlyos harcokkal kell számolni Ami az általános helyzetet illeti, erősödik az a benyomás, hogy a szovjet téli offenzíva további során ismét a déli arcvonalszakasz lesz a főbaszíntér, ahol az ellenség legnagyobb erőfeszítéseit összpontosítja. Már most is félreismerhetetlenül megmutatkozik, hogy az ellenséges hadvezetőség a téli offenzívára készenlétbe helyezett tartalékok nagyobb részét mind emberben, mind hadianyagban a Dnyeper középső szakaszától nyugatra levő térségben vetette harcba, nem pedig nevelje vitebszki szakaszon. Vatutin tábornok, aki eredetileg egy hadsereget vezetett, most egész hadseregcsoport parancsnoka, amely legalább felerészben teljesen új lövészhadosztályokból áll, amelyekhez több, ugyancsak újonnan létesített páncélos hadtest járul. Ennek következtében a keleti arcvonal déli szakaszán bekövetkezendőkat különösen nagy figyelemmel harcokell kísérni. Ez természetesen nem jelenti a vitebszki térségben jelenleg folyó ellenséges erőfeszítés lebecsülését, sem pedig az ottani hadműveleti lehetőségek figyelmen kívül hagyását. Másrészt viszont tény, hogy a nyári és őszi szovjet offenzíva súlypontja kétségkívül délen volt és az akkori távolabbi hadműveleti cél, a balkáni német katonai és hadigazdálkodási pozíciók fenyegetése, illetve elpusztítása még csábítóbb a szovjet számára, mint a Baltikumba való betörés. Valószínű, hogy a szovjet hadvezetőség ezt a távolabbi célját nem is adta fel. „Ellenséges st ulföldieket” Is bevesznek az amerikai hadseregbe Amszterdamból jelenti a Német Távirati Iroda. Mint a brit hírszolgálat Washingtonból jelenti, az északamerikai sorozóhivatal új rendeletet adott ki, amely szerint „ellenséges külföldiek" is felvehetők az északamerikai hadseregbe. A jelentés szerint ezt az új sorozási eljárást német, magyar, román és bolgár alattvalókra fogják alkalmazni. Japán alattvalók besorozásáról nem lehet szó. Columbiai, iráni, koreai, palesztinai és transzjordániai alattvalók már nem a semlegesek csoportjába tartoznak, hanem az új rendelet szerint „hadviselő társaknak" tekintendők. (MTI.) Utazók Felvidék, Dél Magyarország és Erdély részére vegyi-, festékkereskedőknél 9$ siobofestlnél bevezetettek jutalékos alapon felvétetnek. „Bejelenthető" jeligére írjanak BAKY HIRDETŐIRODÁBA, Rákóczi út 27/*. PAMUTSZŐ VAGYAR budapesti központi iroda részére keres állap lé komoly jövedelmű alkalmazást.kém. néhány éves gyakorlattal rendelkezikalkuláció és irodai adminisztrációban jártas Halai texti technikust vagy technikusnőt, továbbá Őskeresztény. lehetőleg »»«hasában jártas, disznozidó’vépe». álírókör yvb* lésben és egyéb irodai muzlikálatokban jártas, többéves gyakorlattal bíró . tisztviselőnőt Csáki« komoly, elsőrendű munkaerők jelentkezését kérjük. Ajánlatok»iteurreti* lum vitaével és fizetési igénnyel ..Sä*utca“ jeligére Blockner J. hirdetőjébe. Városház-utca 10.