Magyar Nemzet, 1952. január (8. évfolyam, 1-25. szám)

1952-01-27 / 22. szám

4 Mit jelent a kultúrforradalom A régi időkben voltak, akik azt a hiú ■ álmot szövögették, hogy boldoggá és szabaddá lehet tenni az embereket csupán nevelőeszközökkel, kultúrával — a gazdasági rend forradalmi átalakuása nélkül. Hazánkban is akadtak álmodozók, a tőkés elnyomás idején, akik keserűséggel szemlélték a nép elesettségét, műveletlenségét és segíteni szerették volna. Népfőiskolákat próbáltak szervezni. Az ilyen kísérletek nem sikerültek. Olyan ez, mintha valaki kanállal próbálná kimerni a tengert. Az uralkodó osztály nem adta fel kiváltságos helyzetét a kultúra terén sem. Csak a győztes és a hatalom birtokában lévő nép rendelkezik elég anyagi eszközzel, hogy szétoszlassa saját soraiban a századok során keletkezett mérhetetlen sötétséget, hogy irányítsa és megsokszorozza a kultúrát. A Magyar Népköztársaság olyan ország, ahol a dolgozó nép vette kezébe a kultúra ügyét is. A kultúra fejlesztése nélkül nem lehet felépíteni a szocializmust. A szocializmus, amelyet építünk, Marx, Engels, Lenin és Sztálin tanításainak és világnézetének megtestesülése. És az emberek nem ismerik ezeket a tanításokat, ha nem segíti őket a kultúrmunka a szocialista erkölcs elsajátításában, akkor nem is építhetik a szocializmust. A boldogabb, erősebb hazát, benne az új embert csupán gazdasági építéssel éppoly kevéssé lehet elérni, mint kizárólag csak nevelő kulúrmunkával. A kettő szorosan összefügg egymással. Egyre többen értik meg, hogy Sztálinvárost építeni és az új kultúrát építeni, ugyanannak a dolognak két oldala. Kultúrforradalom nélkül nem következhetne be a magyar ipar és mezőgazdaság forradalmi fejlődése. Mit jelent hát a kultúrforradalom? Jelenti mst, hogy tanulatlan munkások százezreiből kell szakmunkásokat nevelnünk. Azt is jelenti, hogy emelni kell száz- és százezer ember általános műveltségét, kitágítani politikai látókörét. Jelenti azt is, hogy a dolgozó nép millióinak még biztosabban kell tudniok: a haza valóságos új gazdái és védelmezői lettek, amit ma építenek, maguknak építik. Azt is jelenti a kultúrforradalom, hogy egyre szívósabb lesz a harc a régi kispolgári szokások, az önzés, nemtörődömség, közömbösség ellen. Jelenti azt is a kultúrforradalom, hogy minden olyan intézmény és szerv, amely évtizedekig és évszázadokig a gazdagok műveltségi kiváltságát volt hivatva fenntartani, egyre inkább a magyar nép , szocialista átnevelésének szolgálatába áll. Kultúrforradalom az, hogy az iskola a népé. Kultúrforradalom az, hogy az agitáció és propaganda széles körben hirdeti a dolgozó nép igazságát. Kultúrforradalom az, hogy az egykor félrevonult művészet, az egykor velejéig romlott sajtó, a valaha csak kevesek által megértett Irodalom, a nemrég még ostoba és szennyes film, mind-mind megváltozik és a dolgozó nép átnevelésének szolgálatába áll. Kultúrforradalom az is, hogy egy valaha elnyomott és lenézett ferencvárosi munkáslány feláll a dobogóra és többszáz ember előtt művészien táncol. Kultúrforradalom az is, amikor a borsodnádasdi öreg kanász életében először vesz könyvet a kezébe, kultúrforradalom az is, amikor egy magyar parasztaszszony életében először szólal fel nyilvánosan, egy békegyűlésen. A kultúrforradalom kemény harc, amelynek során magyarok millióinak fejében mozdul meg az évszázadokig gúzsbakötött gondolat, milliók szívében ébred fel és száll csatába a szocializmusért a rég nem használt bátorság, a szunnyadó jókedv és az egykor megcsúfolt hazaszeretet. Kovács János a faluból indul el, hogy segédmunkás legyen Inota vagy Sztálinváros építkezésein. Eltelik néhány hónap s már kiterveli, hogy ha felépítette a gyárat, ottmarad, kitanul valamilyen mesterséget és gépen dolgozó szakmunkás lesz. Egyike a sokszázezer szakmunkásnak, akire hazánknak szüksége van. Ez bizony nem egyéb, mint a már megindult kultúrforradalom eredménye. Kis Gáspár vasöntő festi egyetemre jár. Mérnök lesz, egyike a terv felépítéséhez szükséges , soktízezer szakembernek. Ez is kultúrforradalom. Kocsis István építőmunkás. Felesége egy este közli vele, hogy dolgozni akar az ötéves tervért, szakmát akar tanulni. Kocsis István már nem fiatal ember, valaha mindig azt hallotta: »hosszú haj, rövid ész«, meg »az asszony maradjon a főzőkanálnak. Azonkívül félti a jó vacsoráját, ingeri a gombokat, lakásában a tisztaságot. Kiabál, legszívesebben törne-zúzna. Az asszony kitart elhatározása mellett és Kocsis István is lassan, fokozatosan elismeri, hogy helytelenül gondolkodott. Azaz nem is gondolkodott, hanem a Horthy-világ hazugságait ismételte. Felismerte és legyőzte önmagában a múlt egy darabját. Ez mind a hazánkban folyó kultúrforradalom eredménye. A megindult kultúrforradalom vívmánya az, hogy újságjaink már nem szenzációs gyilkosságokról cikkeznek, hanem a sztahanovisták hőstetteit köztik. A kultúrforradalomnak köszönhető, hogy az üzemek kiskatalinjai és a szántóföldek gazjóskái saját életüket láthatják viszont mozivásznon és saját kérdéseikre kapnak feleletet filmjeinkből. A kultúrforradalom egyik legnagyobb eredménye, hogy átvehetjük és használhatjuk a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának gazdag tapasztalatait, nemcsak az államszervezés és a gazdasági építés, hanem az új magyar kultúra megteremtése terén is. A tőkésrendszerben még a haladó kultúra sem válhatott a dolgozó népek közös kincsévé. A mi új kultúránk tartalmában szocialista, formájában nemzeti kultúra, amelynek a tárgya a valóságos élet, a dolgozók szép és gazdag élete. És magyar lesz, mert színeit, kifejezéseit, mozdulatait, emlékeit a nép nagy kincsestárából és a nagy magyar elődök gazdag hagyományaiból meríti. A formájukban nemzeti és tartalmukban szocialista kultúrák között nincs és nem is lehet harc, hanem csak közeledés, kölcsönhatás és összeforrás. Ez a titka a szovjet kultúra mély hatásának a mi szocialista kultúránk fejlődésére. Ezért köszönhetünk oly sokat a kiváló szovjet művészeknek, akik, mint Tyihonov és Novikov, Mojszejev és Obrazcov, Pudovkin és Zaharov, Polevoj, Fegyin, Babajevszkij és Szimonov, eljöttek hozzánk, hogy átadják művészetük titkát a magyar művészeknek. A kultúrforradalom nem halad előre simán, nem erősödik és terebélyesedik önmagától A volt uralkodó osztály képviselői, jelentősen meggyöngülve ugyan, de annál kétségbeesettebben támadják kultúrforradalmunkat, ahol csak tudják Az egyházi reakciótól kezdve néhány, az előadásaikba ellenséges megjegyzéseket szövő népellenes tanáron keresztül, egészen a minisztériumba furakodott tankönyv-szabotálókig és a remekműveket zúzdába küldőkig minden volt úr és imperialista ügynök kipróbálja dühét fejlődő népi kultúránkon. A harc a kultúráért tovább folyik: a kultúrforradalom is az osztályharc egyik arcvonala. Acélra és vallra épül a múi ötéves tervünk, de végrehajtásához ezer küzdelmen át is valóra kell váltanunk Széchenyi álmát, Petőfi, Kossuth, Ady reménységét — a művelt emberfők sokaságának« kell ötéves tervünket végrehajtania, ötéves tervünk nemcsak a szocialista iparosításnak, a mezőgazdaság szocialista átszervezésének, az életszínvonal emelésének a terve, hanem egyúttal a tudás és műveltség nagyarányú emelkedésének, a kultúrforradalom teljes győzelmének a terve is. (A népművelési minisztérium kiadásában megjelenő „Ötéves tervünk: béketerv" című könyvből.) ^Egynapos halhatatlanság* — szellemeskedve így határozták meg a múltban a sajtó jelentőségét és az újságíró munkáját Azóta sok minden megváltozott, s kiderült, hogy az újságok és az újságírók »egynapos halhatatlansága* él ma is, ha — a szabadságeszmékért, a nép érdekeiért küzdő lapokról és hírlapírókról van szó. A toll bátor harcosai most, a magyar sajtó közelgő ünnepe idején fokozottan az emlékezés elismerő fényében állanak. A magyar sajtónak nagyszerű hagyományai vannak. Reformtörekvések, haladó eszmék, szabadságküzdelmek egyengetője és hevítője volt és ha múltjában keressük azokat a megnyilatkozásokat, amelyekre nemcsak érdemes, de kell is emlékezni, megállapíthatjuk, hogy a magyarországi sajtó tulajdonképpen a Rákóczi-szabadságharc forró napjaiban, nagyszerű küzdelmeiben született meg. * Mercurius Hungaricus, majd Mercurius Veridicus ex Hungaria, — vagyis a »Magyarországról igazat mondó Mercurius« volt a címe Rákóczi tábori újságjának, amelyet ugyan latin nyelven írtak, mégis az első magyarországi újságnak tekinthetjük, mert öt esztendei megjelenése alatt, heti kétszeri — később ritkább — megjelenésében, négy oldalon keresztül, száz-kétszáz példányban rendszeres hírszolgálatot adott. A »Wiennerisches Diarium«, a labancok közlönye, a császáriak állandó dicsőítése mellett a szitkok és rágalmak halmazát szórta Rákóczira és a kuruc szabadságharcra Ezért volt szükség, hogy igazat mondó hírszolgálat létesüljön és így indult meg 1705- ben a Mercurius, amelyet Kassán adtak ki, szerkesztője Esterházy Antal kuruc tábornok volt, munkatársai pedig a Rákóczi csapatvezérei, akik hűségesen beszámoltak a kuruc seregek minden harci tevékenységéről. Rákóczi tábori újságjából sokáig mindössze két példány volt ismeretes később Szimonidesz Lajos, a kor lelkes és kitűnő kutatóin további hármat talált, amelyek egyikében — 1710. január 4-i dátummal — izgalmas érsekújvári tudósítást olvashatunk Ocskay László, az áruló brigadéros elfogatásiról. Ez volt az első riport a magyarországi sajtóban. * Az első magyar nyelvű újság 1780-ban, Pozsonyban jelent meg Magyar Hírmondó címmel, Rát Mátyás szerkesztésében, Patzkó Ferenc Ágoston nyomdász kiadásában. Háromszáztizennyolc előfizetője volt, hetenként kétszer jelent meg, szerdán és szombaton, kis nyolcadrét alakban, nyolc oldalon. Jelentősége csak az áttörésben van: az első végig magyar nyelven írott újság volt, a politikai ellenőrzés, a tilalmak egész tömege azonban semmitmondó közleményekre szorította. Nem is élt sokáig és Rát Mátyás távozása után későbbi szerkesztői sem tudták felvirágoztatni. Az újság fogalmához már közelebb állt Kulcsár István Hazai Tudósítások, később Hazai és Külföldi Tudósítások című lapja, amely rendszeresen közölt híranyagot, a lap zömét azonban az irodalmi rész jelentette. Kultsár lapja mindamellett éppenúgy kísérletnek tekinthető, mint Helmeczy Mihály 1832-ben megindított Jelenkor című napilapja. A magyar sajtó döntő éve, 1841, amikor Kossuth szerkesztésében megindult a Pesti Hír- lap. Kossuth akkoriban töltött ki öt nap híján három évet abból a négyesztendei börtönbüntetésből, amellyel a Hétszemélyes Tábla sújtotta. Landerer Lajosban, a kor ismert nyomdászában támadt a gondolat, hogy lapot indít, s ennek szerkesztését Kossuthra bízza. Landerer egyik besúgója volt a bécsi titkos rendőrségnek és az aggodalmaskodásokra megérttette odafenn, hogy „Kossuth tollának veszélyes irányát úgy tompíthatják” le a legbiztosabban, ha dolgozatai a cenzúra ellenőrzése alá kerülnek. Landerer megvette a Sürgöny című kis hetilap kiadói jogát, s ezért a jogért cserébe kapta az engedélyt a Pesti Hírlap megindítására. 1841 Télhó (január) 2-án jelent meg a Pesti Hírlap és első számának vezércikkében Kossuth hatalmas vallomást ad az újságírásról: »Midőn a szerkesztéshez fogunk,hogy meggyőződésből teszszük azt, hogy a’ népnek tömérdek szükségei között alig van egy egy sürgetőbb, mai olly időszaki lap, melly a’ nemzet életének hű tükre lesz.« A vezércikket így fejezte be: »... annyit minden esetre nemes önérzettel bátran elmondunk, miképen szennyes érdekek vezetni soha nem fognak, meggyőződésünk nem lesz eladó, ’s tanulni szeretve is, szükségét is érezve, észnek és oknak ugyan mindig hódolunk, de más semmi, 's nevezetesen Nagy Pál egykori szavaival élve, sem a hatalmasok komor tekintete, sem polgártársaink heve soha el nem tántorít.« Kossuth nem lett hűtlen célkitűzéseihez Lapjában, amely frissen tálalta a külföldi eseményeket s az első volt a magyar sajtóban, amely állandó vidéki tudósítógárdával dolgozott, bátran harcolt a nép jogaiért, a szociális reformokért. Népszerűsége hatalmas arányokban növekedett, a Sürgöny 200 előfizetőjét ötezerkétszázra növelte. A lap indulásakor még eladósodott Landerer dúsgazdag ember lett, de amikor Bécsnek már kellemetlen volt a Kossuth körül lobogó hatalmas népszerűség, s a kérdést úgy akarták megoldani, hogy a lapot kiveszik a Kossuth kezéből, — Landerer hűségesen engedelmeskedett a metternichi kívánságnak. Anyagiakban, erkölcsiekben rútul megcsalva Kossuthot, új kézbe adta a Pesti Hírlap szerkesztését Jutalmát meg is kapta Bécstől, még egy lap, a Pester Zeitung engedélye formájában. Kossuthot, a modern magyar hírlapírás megteremtőjét száműzték a Heti Laphoz, az Országos Iparegyesület kis gazdasági lapjához. A legnagyobb magyar publicistát a közgazdasági szakirodalom szűk területére kényszerítették, politikáról nem írhatott és tilos volt a neve is. Kossuth ekkor találta ki a magyar újságírás legszellemesebb álnevét, cikkeit két angol szó (ram — kosway — út) összetételével Ramway aláírással jelölte. Csak a forradalom győzelme után tért vissza újra napilaphoz, ekkorapjában, a Kossuth Hírlapjában jelentek meg publicisztikai remekei. Korlátok közé szorítraffirát a magyar sajtó, amelynek szabadságát azonban egyre harsányabban követelték. 1844-ben jelent meg »Sajtószabadságról Nézetei Egy Rabnak« című röpirat, amely követeli a törvényt: »Magyar hazánkban magyarnyelvű minden polgárra nézve a sajtó örökre tökéletesen szabadt, s egy másikat: ^Magyar hazánkban minden ember egyenlő jogú és egyenlően szabad. A névtelen röpirat szerzője Táncsics Mihály volt, a Munkások Újságja későbbi szerkesztője, ahogy magát nevezte: »a vörös republikánus.* Bár lapja elsőnek vette fel címébe a »munkások« szót, Táncsics — mint Révai József megállapította — »az egykori francia szocializmustól, Cabet-tól kölcsönvett ideológiai köntösében is a parasztság képviselője, elsősorban. Bátor, harcos, szókimondó, külföldet járt, művelt, jutalma mi lehet más, mint a börtön, ahonnan Petőfi szavára szabadítják ki a forradalom nagyszerű napján.* A szabad magyar sajtót követelő hang országszerte megnyilatkozott. Pest, a Petőfi köré tömörült fiatalság volt az irányító, s érdekes visszhangja támadt például Győrben, 1846- ban, Győrben egy lap volt, a német Vaterland. 1847 telén egy bálon, amelyen együtt volt a fél város, egész sereg diák nyomult a táncterembe, valamennyi potrohos németnek öltözve, kezükben a Vaterland egy-egy példányával, amelyet adott jelre meggyujtottak és a bálterem közepén elégettek. A tüntetés elérte célját, a Vaterland megszűnt, s helyette Kovács Pál szerkesztésében Hazánk címmel magyar lap született meg, a kor egyik legszínvonalasabb lapja. Állandó munkatársai közé tartozott Petőfi — ide írta úti leveleit is — Arany, Tompa, Kereng, Lisznyai, Garay, Vajda. A győri emlékezetes tüntetést egy Bodákovics József nevű diák vezette, a későbbi Vas Gereben, az 1848 júniusában megindult „Nép Barátja” szerkesztője. A lapnál szerkesztőtársa Arany János volt és a költő itt kiátkozott be, mint újságíró, itt jelentek meg — méltatlanul kevéssé ismert — publicisztikai írásai (Országcímer és nemzetiszín, Mentsük meg a hazát, Kinek van ,gazsága stb.), meganynyi kemény támadás a bécsi politika ellen.* A forradalom kivívta a sajtószabadságot. Petőfi, Vasvári, Jókai, s a többi márciusi ifjú harcos elszántsága és forradalmi készsége a Landerer és Heckenast nyomda megrohanásával, a gépeit lefoglalásával fabula rasat teremtett a tétovázók és félénkek ingadozásában. Később azonban nem úgy alakult a sajtószabadság, ahogy a márciusi napokban gondolták. A kormány megsokallotta a szaporodó radikális lapokat és Szemere Bertalan belügyminiszter sajtótörvény-tervezetet szerkesztett, amelyben a sajtótermékek alapos megszorítása szerepelt. Petőfi, aki a reakciós sajtótörvény mellett a cenzusos választójog és az ellenforradalmárokkal szemben tanúsított ,megalkuvó politika miatt is szenvedélyesen szembefordult a kormánnyal, mozgósította a pesti népmozgalom forradalmi szervét, a Közcsendi Bizottmány.Hatalmas néptömeg gyűlt össze a felhívásra és a gyűlésen elégették a törvénytervezetet és fellépésükkel kikényszerítették a tervezett 20.000 forintos lapkaució leszállítását is. A szabadságharc sajtójában a későbbiek során egyre élesebben megmutatkozik a szakadék a jobbratolódó kormány köré gyűlt újságok — amelyek vezérorgánuma az Esti Lapok, a békepárt lapja — és a forradalom célkitűzései mellett töretlenül kitartó baloldali sajtó között, amelynek élén a Március Tizenötödike áll, Pálffy Albert, a forradalom legkövetkezetesebb és legharcosabb újságírójának lapja. Az erőviszonyok elnyomják, megfojtják a baloldali lapokat. 1848 december végén megszűnik a Munkások Lapja. Táncsics keserűen panaszolja a Március Tizenötödikében:nem is természetesen halt meg, hanem meggyilkolták.* Erre a sorsra jut 1849 közepén a bátor Pálffy Albert lapja is, a Március Tizenötödikét betiltja a kormány — forradalmi hangja miatt... Ilyen kiábrándító fináléja van a márciusban ujjongó örömben fogant sajtószabadságnak. És ami utána következik: Világos, az önkényuralom, az elnyomatás. A magyar sajtó felett — már amelyet magyar sajtónak lehet nevezni — újra ott van a cenzúra. Figyelnek minden sorra, minden betűre, csak úgy röpködnek a pénzbüntetések, börtönbüntetések, lapbetiltások. Jelképekben sorok között kell írni. Ebben az időben — 1857-ben — született meg Jókai híres, szándékos sajtóhibája, amely jellegzetesen tükrözte a kor elnyomott népének vágyát. (Jókai, aki a forradalomkor ott állt az első vonalban, sok cikkében — köztük a Zsófia és Jellachich szerelméről szóló ragyogó szatírájában — keményen támadta Bécset és a Habsburgokat, később, mint az Esti Lapok szerkesztője a jobboldalra tolódott. Az önkényuralom éveiben a Honban és az Üstökösben írott cikkeivel újra az ellenállás táborát erősítette.) Ekkor, az ötvenes évek végén az elnyomott népben élt a reménység, hogy Kossuthéknak talán sikerül külpolitikai segítséggel — s ugyanakkor új, belső forradalommal — megdönteni a Habsburgok zsarnokságát. A remények egyik megtestesítője Garibaldi jóbarátja és fegyvertársa, Türr István tábornok volt, akit a nép még dalaiban is mmegénekelt. Jókai az Üstökös egyik számában a következő párbeszédet adta le: — Mit csináljon a magyar most? — Várjon és tűrjön! A tűrjön szó sajtóhibáját mindenki megértette. Tudták, hogy azt jelenti: — Türrönt (Megértette a helytartótanács is és Jókait két hétre becsukatta az Újépületbe.) A magyar sajtó csak sorok között írhatott, annál hangosabbak voltak azonban a bécsi zsoldban álló, csak nyelvükben magyar lapok, a Magyar Hírlap, a Figyelmező és társaik, amelyek fő feladata az volt, hogy Kossuthot népszerűsítlenítsék a magyar nép előtt. Még Kemény Zsigmond is Kossuth és a forradalom szidalmazásával kezdte meg a kiegyezés ideológiai előkészítését a Pesti Naplóban. A feladattal megbuktak a betű árulói. A törpék nem értek fel az óriáshoz. Kossuth és a forradalom fényét soha nem tudták elhomályosítani, ma pedig ragyogóbb, mint bármikor. Pinczér Lajos AZ EGYNAPOS HALHATATLANSÁGTÓL A HALHATATLANSÁGIG Megjelent az „ötéves tervünk: béketerv“ című könyv Megjelent az országszerte nagy érdeklődéssel várt „ötéves tervünk: béketerv“ című könyv. A népművelési minisztérium által kiadott mű ötéves tervünk nagy létesítményeit, kultúrforradalmunk eredményeit, az ötéves terv építése közben újjáformálódott embereket mutatja be. A kiadványban szereplő közel 150 kép, grafikon és rajz szocialista építésünk eredményeit és a jövő távlatait mutatja be. A mű 224 oldal,ára fűzve 10, kötve 15 forint. Kapható az állami könyvesboltokban. A minisztertanács rendeleti levelező aspirantúra bevezetéséről A tudományos káderutánpótlás kiszélesítése érdekében a minisztertanács rendeletet adott kfi levelező aspirantúra bevezetéséről. A levelező aspiráns részére a rendelet lehetővé teszi, hogy a munkahelyén végzett munkája mellett tervszerű tudományos képzésben részesüljön és a tudományok kandidátusa tudományos fokozatot megszerezze. A levelező aspirantúrára való felvételt a Tudományos Akadémia mellett működő Tudományos Minősítő Bizottság engedélyezi A levelező aspiráns-képzés a legközelebbi hetekben már meg is indul. Zecchi hangversenyei Négy hangversenyen szerepelt budapesti látogatása során Carlo Zecchi. Első zenekari estjéről már megemlékeztünk. A Fővárosi Zenekarral adott két hangverseny méltatásakor is ki kell emelni, hogy Zecchi vezénylésének bravúros, virtuóz jellege korántsem valami, a tartalomtól függetlenül létező, külsőséges »csillogás«, hanem az mindig az eszmék mélyen muzikális kifejezésének technikai eszközeként jelentkezik. A technikai tökéletességre fordított gond csak a gondolati tartalom minél teljesebb és akadálytalanabb feltárását szolgálja. (Sajnos, a mi karmestereink a technikai kivitel dolgában nem eléggé igényesek. Pedig, mint ezek a hangversenyek bebizonyították, úgy is tud játszani a zenekar, hogy például egy fafúvókra írt akkord egyszerre és nem arpeggió-szerűen szólal meg, vagy a vonóscsoportok olyan fokú egyöntetűséget érnek el, mintha egy-egy szólam egyetlen hangszer nagymértékű, tömör felerősítése volna.) Zecchi klasszikus, romantikus és újabb zenei alkotásokat vezényelt (Bach: D-dúr szvit, Mozart: Jupiter-szimfónia, Német táncok, Corelli: Concerto grosso, Haydn: Katona-szimfónia, Csajkovszkij: Romeo és Júlia, Ravel: Couperin sírjánál, egy-egy Rossini- és Verdi-nyitány) az ösztönösséget és tudatosságot szerencsésen egyesítő, szenvedélyes muzsikálással. A Selyemlétranyitányt Toscanini sem csinálta volna különbül. Élmény volt Csajkovszkij Romeo és Júliájának nagyszabású, érzelmi és drámai telítettségű előadása. A zenekari estek után Zecchi mint zongoraművész is bemutatkozott. Ismeretes, hogy Zecchi zongoraművésznek indult s egy kézsérülése után fordult a karmesteri pálya felé. (Egyszer már zongorázott Budapesten.) Banda Ede gordonkaművészünkkel együtt rendezett Beethoven-szonátaestjén ragyogó képességű pianistaként jelent meg közönségünk előtt. A zongorajátékos ecchi legalább olyan jó, mint a karmester Zecchi. Ez alkalommal Banda Ede is újabb, jelentős bizonyítékát adta gondolatokban gazdag, elmélyült előadó* művészetének. (szi) Egy újszülöttre Megszületett egy gyermek. Nem enyém. De én is érzem annak örömét, hogy valaki szerelemben fogant s e szép világra nyitja kis szemét. E szép világra! Nemcsak az öröm, az érte való gondunk is közös. Ez a világ a mi világunk és ő a mi bíránk lesz, ő az örökös. Megszületett. Mindnyájunk gyereke. Az édes emlőn éled és örül. Egy épülő világ tanítsa nőni s jó fegyverünkkel álljuk mind körül. Bóka László I •Vasárnap, 1992. január 11.