Magyar Nemzet, 1953. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
1953-02-01 / 27. szám
Vasárnap, 1953 február 1. A VILÁGPOLITIKA JANUÁRBAN írta: Parragi György A BÉKETÁBOR ERŐFÖLÉNYE !A béketábor erőfölényének állandó növekedését a legszemléltetőbb módon azoknak a jelentéseknek meggyőző erejű számadatai bizonyítják, amelyeket a Szovjetunió, és a népi demokratikus országok statisztikai hivatalai tettek közzé az 1952. évi tervek teljesítéséről. Ezek a számok a szocialista tervgazdálkodás győzelmét tükrözik vissza. A győzelem nagysága még inkább kidomborodik, ha e jelentések adatait azokkal a számokkal hasonlítjuk össze, amelyek a kapitalista gazdálkodás válságának kiélesedését mutatják meg. Még az Egyesült Államokban sem — ahol a halálgyárosok és az általuk dróton ráncigált politikusok akaratából egy háborús látszatkonjunktúra jött létre — tagadhatják le a gazdasági krízist. Tünetek mindenekelőtt a tömegek életszínvonalának rohamos hanyatlásában jelentkeznek. Ma az amerikai ipar dolgozói harmincháromszor akkora adót kénytelenek fizetni, mint 1939-ben. Az adóprés még sosem dolgozott olyan ijesztő nyomással, mint most. A Fehér Házból januárban távozott Truman elnököt joggal nevezték az Egyesült Államok eddigi legnagyobb adószedőjének. Harminckét amerikai elnök 166 év alatt összesen 256 milliárd dollár adót hajtott be. Trumané az a kétes dicsőség, hogy 1945-től egymaga 314 milliárd dollár adót préselt ki az amerikai népből. Az Egyesült Államok ipari termelése, de különösen a fogyasztóiparé a múlt évben ismét további visszaesést mutat. Még nagyobb a termelés viszszaesése az USA csatlós országaiban, elsősorban Nagy-Britanniában, Franciaországban és Olaszországban. Ezzel szemben a Szovjetunió és a népi demokráciák 1952-ben teljesített tervei az iparnak, a mezőgazdaságnak, a kulturális célokra fordított kiadásoknak állandó növekedését bizonyítják. Ez kézzelfogható bizonysága az anyagi és szellemi színvonal állandó emelkedésének is. Az Egyesült Államok a kulturális szükségletek kielégítését már teljesen elhanyagolható tételnek tekinti. A kulturális célokra felvett öszszeg már csak 273-ad része a hadikiadásoknak, amely az USA költségvetésének 73 százalékét teszi ki. Még riasztóbb az imperialisták szempontjából az az összehasonlítás, amelyet a Szovjetunió és a népi demokráciák tervjelentéseinek szociális eredményei és a kapitalista országok teljesen elsorvadt szociális kiadásai között tehetünk. A Szovjetunióban és a népi demokráciákban nincs munkanélküliség. Ezzel szemben a kapitalista országokban napról napra emelkedik a munkanélküliek száma. Két évvel ezelőtt 40 millió munkanélkülit voltak kénytelenek beismerni. Olaszországban két és félmillióra duzzadt ez a szomorú sereg. A Le Monde legutóbb megírta, hogy Franciaországban december hónap folyamán 22 százalékkal növekedett a munkanélküliek száma és ez azóta is növekszik. Ausztriában hivatalos adatok szerint 1949-ben 100.000 volt a munkanélküliek száma és amióta az amerikaiaknak teljesen behódolt klerikális és jobboldali szociáldemokrata kormány elfogadta a Marshallkölcsönt, a munkanélküliek száma a hivatalos adatok szerint is 250.000-re emelkedett. A tényleges munkanélküliek száma azonban ennél jóval magasabb. A jobboldali szociáldemokraták legutóbbi stájerországi tartományi gyűlésén az egyik szónok azon kesergett, hogy egy két éven belül a munkanélküliek száma Ausztriában eléri a félmilliót. Ezekkel a számokkal nem lehet vitába szállni. A számok megcáfolhatatlan tanúságtétele megmutatja, mennyire magasabbrendű, emberibb, igazságosabb a szocialista társadalmi rendszer, amely nem ismer válságokat, nem ismer munkanélküliséget, mint a kapitalista gazdasági rend, amely szükségszerűen magában hordozza a válságnak, a munkanélküliségnek halálos mikrobáit, világ zsandárjai lenni. A Truman-doktrinával az USA a világszabadság elnyomójának, a világ erőszakos zsandárjának szerepére vállalkozott. Mindezt betetőzte Truman az 1951. október 10-i törvénnyel, amellyel nyíltan vállalkozott a Szovjetunióban, a népi demokráciákban felforgató ellenségek, kémek és diverzánsok finanszírozására, orvosi köpenybe bújt orgyilkosoknak, emberrablóknak felbérelésére. Truman elnökségének mérlege az Egyesült Államok történetében a legnegatívabb mérleg. Nemcsak olyan értelemben, hogy az Egyesült Államok államadóssága még sosem érte el eddig a 277,3 milliárd dollárt, de abban az értelemben is, hogy az Egyesült Államok tekintélye, presztízse az egész világon helyrehozhatatlan veszteségeket szenvedett. A presztízsnek ezt a romlását elsősorban a Truman által felidézett koreai háború és az abban megmutatott gengszter hadviselési módszerek okozták. Nem véletlen, hogy a newyorki kikötő szabadság-istennőjét az USA-ban is a haladó elemek keserű iróniával »fürgetlen woman«-nak, »elfelejtett asszonyának nevezik. TRUMAN ELNÖKSÉGÉNEK MÉRLEGE A válság politikai síkon is tovább mélyült. Elég, ha visszatekintünk Truman távozásának alkalmából arra az útra, amelyet az Egyesült Államok tettek meg a válságnak egyre meredekebb lejtőjén Truman elnöksége alatt. A koreai háború kirobbantásával tudta csak Truman elkerülni a harmincas évek krízisének örvényét. Igaz, hogy elnöksége alatt a nagy monopóliumok, különösen a halálgyárosok nyereségei a háború előttihez képest 300— 700 százalékkal növekedtek, ugyanakkor azonban a tömegek életszínvonala a harmincas fekete évek szintjére zuhant le, és ma hivatalos bevallás szerint az Egyesült Államok lakosságának egyötöde is elégtelenül táplálta. Truman elnöksége az Egyesült Államok történetének egyik legsötétebb korszaka marad. Az ő nevéhez fűződik a tömeggyilkos atomfegyvereknek, a baktérium hadviselésnek első alkalmazása. Az ő nevéhez fűződik az 1947. március 12-én kihirdetett úgynevezett »Truman doktrína®. Ez nyílt megtagadása a washingtoni, jeffersoni politikának, amelynek az volt a jelszava, hogy az Egyesült Államok ne avatkozzanak bele idegen konfliktusokba, ne akarjanak a »A 6. német hadsereg főparancsnokának, Paulus vezérezredesnek vagy helyettesének, a Sztálingrád alatt bekerített német csapatok egész tisztikarának és legénységének. A 6 német hadsereg, a 4. páncélos hadsereg alakulatai és a támogatásukra rendelt egységek 1942. november 23-a óta teljesen be vannak kerítve abba a gyűrűbe, amelyet a Vörös Hadsereg egységei vontak köréjük ...« Így kezdődik a történetemnek talán legemberségesebb ultimátuma, amelyet 1943. január 8-án adtak át von Paulusnak. Majd így figyelmeztet: »Az Önök helyzete súlyos,csapataik szenvednek az éhségtől, betegségektől és a hidegtől. A kemény orosz tél még csak most kezdődik. Katonáik nincsenek felszerelve téli ruházattal és igen nehéz, egészségtelen körülmények között vannak. Önök, parancsnokok és a bekerített csapatok tisztjei nagyon jól tudják, hogy a gyűrű áttörésére semmi reális lehetőség nincs, helyzetük reménytelen és további ellenállásuknak nincs semmi értelme ... Figyelmeztetjük önöket, hogy a megadásra vonatkozó javaslatunk visszautasítása esetén a Vörös Hadsereg és a Vörös Légi Flotta egységei a bekerített német csapatok megsemmisítéséért fogják folytatni a harcot, azonban a felelősség ezért már önt fogja terhelni- így indul a sztálingrádi hősköltemény, a világtörténelemhatalmasabb küzdelmének,a haladó emberiség ügye nagyszerű győzelmének zárófejezete. Három héttel később január 31-én Mihail Porter (18 éveskomszomolista hírvivő) egy vörös szigetelésű németkábelre bukkant, amely a behavazott földön vezetett. A szerencsés felfedezés megörvendeztette Portert és a vezeték mentén haladt tovább ... Porter észrevett aközelben néhány fedezéket. Az egyikhez sok távbeszélő vezeték futott. — Maradjatok itt — szólt két társához — én majd benézek ezekbe az odúkba. Lassan félrehúzta a bejáratot eltakaró sátorlapot, azmikor mellének szegeződött egy német rohampuska. Porter villámgyorsan határozott: lőtt, az óriástermetű tiszt összeesett a bejáratnál. Az ajtóban nyomban megjelent egy másik tiszt, Porter ismét tüzelt és ez a német tiszt is a lábához zuhant. A komszomolista behatolt a házikóba. Az éles villanyvilágításban több embert látott, akiknek egyenruhája ragyogott a sok kitüntetéstől. Csodálkozással és ijedelemmel nézték a német tisztek és tábornokok az egyszerű szürke ruhában, kezében géppisztollyal megjelenő váratlan vendéget. — Fel a kezeket! — kiáltotta Porter. A hitleristák szó nélkül engedelmeskedtek a parancsnak.* Mihail Porter, a komszomolista, akit bátor tettéért Leninverthdel tüntettek ki,, csak akkor*, tudta meg, hogy foglyai nem mások, mint Paulus tábornagy és törzskara, amikor átadta őket a hadsereg vezérkarának. Így írja le »A 62. hadsereg sztálingrádi harca« című történelmi dokumentumgyűjtemény, hogyan találták meg a német foglyok százezreinek lefegyverezése után Paulus tábornagyot, aki nem hallgatott a figyelmeztetésre. Ezzel a 6. és 4. fasiszta német páncélos hadsereg teljes megsemmisítése tíz esztendővel ezelőtt, 1943. február 2-án befejeződött. Ezen a napon kelt a Legfelsőbb Főparancsnoknak IV. Sztálinnak, történelmi jelentőségű parancsa, melyben a Doni Arcvonal valamennyi parancsnokát, katonáját és politikai megbízottját üdvözölte a bekerített ellenséges csapatok megsemmisítésének befejezése alkalmából. Fényképek közt lapozgatva Tíz esztendővel ezelőtt történt. Carkcin az intervenciós hadak és a fehérgárdisták egyik legnagyobb vereségének figyelmeztető jelképe, a második világháború legmegrázóbb és legfelemelőbb győzelmének Sztálin nevével összeforrott jelképe. Ezalatt al tíz év alatt azzal a csodálatos tartalommal telítődött újra, amiért ezrek és ezrek harcoltak 1918-ban, amiért ezrek és ezrek írták be arany betűkkel nevüket a haladó emberiség hősi történelmébe, a békés építés tartalmával. Fényképek vannak előttünk az új Sztálingrádról. 1942. októberének közepére a Sztálingrád légiterében tartózkodó ellenséges repülőgépek száma elérte a 2540-et. A gépek gyújtóbombáitól égett minden. Az égő petróleumtartályokból szétáradó lángnyelvek nyolcszáz méter magasra csaptak. Égett a föld és égett a Volga. A hadsereget, amely alig volt kétszáz méternyire a Volgától, elérte az égő petróleum. A katonák lélegezni alig tudtak. Vaszilij Groszmann szovjet író azt ■mondjai: »A fül már nem fogta fel a dörgést, úgy tűnt fel, ■mintha két acélta hatolna a fülkagylóba és az agyat kínozná. Ilyen körülmények között teltek Sztálingrád napjai...« 1943. elején, nem sokkal a sztálingrádi csata befejezése után, akkor, amikor az amerikai sajtó arról beszélt, hogy Sztálingrád nevét ki kell törölni a térképekről, mert ilyen város nincs többé és nem is tesz, Kalinyin levelet írt a város újjáépítésével foglalkozó bizottsághoz. Amikor még jóformán el sem halt a sztálingrádi ágyúik moraja, ezt üzente: »Sztálingrád újjáépítésénél kétségtelenül számolnunk kell a bőséges napsütéssel, a Volgával, a széliránnyal, s a homokos talajjal is. Lehet, hogy ezzel kapcsolatban egészen át kell terveznünk a várost.* A fényképekről új épületek, új utcasorok tekintenek ránk, s azt mutatják, hogy amíg az amerikai imperializmus eszelősei a térképhelyesbítésen« törték sötét agyvelejüket, Sztálingrád újjáépítő: számoltak a bőséges, életadó napfénnyel, a Volgával. Az építkezés formáinak micsoda gazdagságát, a stíluselemek micsoda magukkal ragadó bátorságát éreztetik a traktorgyár dolgozóinak új lakóházai a Kohászok útján! Loggiák, kőcsipkés erkélyek, klasszikus, timpanonos homlokzatok, oszlopcsarnokok és szivárványos szökőkutak válaszolgatnak egymásnak. A Lenin-utca egyik kristálycsipkézetre emlékeztető, tornyos lakóháza, a Gorkij Drámai Színház nemesen egyszerű oszlopainak harmóniája, a Volgai kikötőhöz vezető hófehér, százlépcsős rakpart merészen klasszikus diadalmi építménye arról a Sztálingrádról vall, ami már ott élt Caricin hős védőinek tervezgetésében, Sztálingrád hőseinek álmaiban. „Az életért építünk!“ A romihalmazok, a puszta földdel egyenlővé tett háztömbök és gyárak helyén új és új házsorok épülnek. A tűzvészek helyén kigyúlnak az új, napfénytől beragyogott, szép lakások, meghitt tűzhelyek, s az új Sztálinváros építői, az Ötödik Ötéves Terv világraszóló számadatainak valóra váltói a hősi harcok emlékét idézve formálják a békés jövendőt. Széles sugárutakon dalolva sétálnak, beszélgetnek a komszomolisták. A Béke utca és a Komszomol utcai sarkán lévő négyemeletes, szikrázóan fehér lakóháztömb egyik szobájában Corkcint védő nagyapa, Sztálingrádot védő apa mesél az azóta született gyermekeknek. A Sztálingrádi Vízierőmű egyik építője pedig, aki részt vett a város védelmében, levelet ír: »Ismét Sztálingrád falainál vagyunk. Szent föld! A régi védelmi vonalakon, ahol mi, Sztálin katonái életre-halálra kitartottunk, új ütközet kezdődik. A természet átalakítóksáért, a kommunizmusért vívott hatalmas csata mezeje ez. Aj életért építünk!« Az életért, a békéért építettek az első ötéves tervek dolgozói, akik az ötven kilométer hosszú várost Sztálin városává, szocialista várossá tették. Az életért, a békéért küzdöttek azok, akik lángesőben álltak ellent a gyilkosok hadának. Az életért és békéért építenek az ötödik ötéves terv dolgozói, hogy Sztálin városa szebb, hatalmasabb és legyőzhetetlenebb legyen, mint valaha. S ma ott áll mellettük az egész haladó emberiség százmillióinak, az egész magyar dolgozó nép millióinak békeakarata. Szent a föld, ahol az életért építenek és szent a békéért harcoló emberiség békeakarata, mely Sztálingrád hős védőinek és hős építőinek lángjából táplálkozva meg fogja védeni az új Sztálingrádot mindenféle hitlerek, paulusok, eisenhowerek aljas és gyilkos terveivel szemben. Asztalos Sándor? AZ EMBERISÉG HŐS VÁROSA DULLES EURÓPAI ÚTJA Truman utóda a 34. amerikai elnök: Eisenhower a jelek szerint ugyanezen az egyre szédítőbb meredeken viszi tovább az Egyesült Államok politikáját. Január 20-i beiktatása farsangi Jieje-hujájának, di nem- dá nomjának mesterségesen teremtett hangulata hamar szétfoszlott és felváltotta a nagyböjt-; szánom-bánom. A Republikánus Párt jelképét jelentő elefánt hátán ülő huszadik századbeli Hanni bánnak, Esen howernak vállára máris ránehezedik az »atra cura«, a sötét gond. Bizonyítja ezt elsősorban az a tény, hogy sürgősen nyugateurópai körútra küldte elsőszámú politikai »commis voyageur«-jét, John Foster Dullest, aki pénteken indult el erre az útjára, abból a célból, hogy vagy jó szóval (értsd dollárokkal), vagy fenyegetésekkel (az amerikai külpolitika régóta használt eszközével, a »big stick«kel, a furkósbottal) igyekezzék jó fiúkká nevelni az USA rakoncátlan nyugateurópai csatlósait. Dulles, hogy érveinek nagyobb nyomatékot adjon, elvitte magával erre a körútra Harold E. Stassent, az úgynevezett Kölcsönös Biztonsági Hivatal új igazgatóját, Harriman utódát. Ez azt jelenti, más szavakkal, hogy előre figyelmezteti azokat a nyugateurópai kormányokat, amelyeket meglátogat, hogy felkopnek az álluk abban az esetben, ha a legkisebb ellenállást tanúsítanák Eisenhowerék erélyes követelésével, vagyis a fegyverkéz és meggyorsításával, a párizsi és bonni háborús szerződések ratifikációjával szemben. Dulles, mint az Egyesült Államok külügyminisztere tárgyal majd a különböző kormányokkal, viszont Stassent azért viszi magával, hogy figyelmeztesse őket már előre arra, hogy az »Unce Sarut nem az a különféle jótékonysági álruhákba (MNRRA, Marshall-segély, Joint stb.) öltözködő nagybácsi, hanem a világbirodalomra törekvő legerőszakosabb, legbrutálisabb imperialista hatalom, amely még a szegény rokonokat is kifosztja, prédának tekinti. DE GASPERI CSALÓ TÖRVÉNYE Nem véletlen, hogy Dulles nyugateurópai villámutazását Rómában kezdi meg. Itt zajlik ez idő szerint a legélesebben az antiimperialista hazafiak és az imperialista zsoldosok harca. Ezt a küzdelmet az új olasz választójogi törvényjavaslat körül vívják. A »legge truffa«, a csaló választótörvény lerántja a leplet az úgynevezett nyugati demokrácia (értsd burzsoá demokrácia) igazi céljairól. Mit akar ez a törvényjavaslat? Az olasz nép akaratának meghamisítását az amerikai imperialisták érdekében. Az alkotmány brutális megsértésével sikerült a klerikális De Gasperi kormánynak a jobboldali szociáldemokrata Saragat-féle párttal, a nagykapitalista liberális párttal a képviselőházban a törvényt megszavaztatni. A szenátus előtt most folyik a törvényjavaslat vitája, amely az erőszakosságoknak, az alkotmánysértésnek, a terrornak ugyanabban a légkörében zajlik le, mint ahogy lezajlott a képviselőházi vita. Az olasz parlament áldemokratikus jellege mutatkozott és mutatkozik meg a viták során. A törvényjavaslatot sokkal inkább az USA római nagykövete és a Vatikán szerkesztette, mint De Gasperi és rendőrminisztere, Scelba. A Vatikán és az amerikai imperializmus szövetségének terméke ez a választójogi törvényjavaslat, amelyet joggal neveznek második Acergo-törvénynek, vagyis Mussolini hamis választójogi törvénye utánzásának. A Vatikán szenteltvizével és az amerikai dollárokkal kikényszerített választójogi törvényjavaslat azonban az olasz nép legélesebb ellenállásával találkozik. Tömegsztrájkok bénítják meg az olasz gazdasági és politikai életet. Tekintettel arra, hogy az amerikai imperializmus szempontjából ma Olaszország látszik a legvulkanikusabb, legháborgóbb talajnak, az Atlanti Tömb bilincse leggyengébb láncszemének, a focus minimae resistantiae-nak, a leggyengébb ellenállás helyének. Dulles és utótársa ide siettek legelőször. Kétségtelen, hogy Dulles nemcsak az olasz klerikálisok kal és a jobboldali szociáldemokratákkal kíván tárgyalni, hanem szerét ejti majd annak is, hogy tovább erősítse az amerikai monopolkapitalizmus politikai és gazdasági kapcsolatait a Vatikánnal is. Párizsban már nehezebb dolga lesz. A Life című amerikai hetilapnak nemcsak felháborítóan durva, de ízléstelen cikke nemzeti felháborodást váltott ki a francia közvéleményből. A Life cikke a francia Mariannát utcai prostituáltnak minősíti. Ezt a felháborodást, a megsértett francia nemzeti önérzet tiltakozását még jobban fokozza az a közismert tény, hogy a Life című lap Eisenhower tábornoknak házi zsurnálja. Ennek a lapnak főszerkesztője, Luce hirdette meg Eisenhower programmját, amely ebben a szóban foglalható össze: «American Century«, ami azt jelenti: a huszadik századnak amerikai századnak kell lennie. De ennek a lapnak egyik munkatársa volt az, aki az Eisenhower-féle választásnak legnépszerűbb sloganját, jelszavát tanácsolta, vagyis azt, hogy Eisenhower még 1952-ben befejezi a koreai háborút. Ennek a jelszónak jegyében győzött a választásokon a Republikánus Párt elefántja, de ebből a jelszóból nem valósult meg semmi sem. Londonban Dulles nemcsak a közmondásos londoni ködnek nyomasztó légkörét találja majd, hanem a telkeknek a ködét is. Amíg Churchill nevezetes szilveszteri utazása után az USA-ban tárgyalt Trumannal és az akkor még nem hivatalos új elnökkel, amíg Jamaica brit gyarmat szörnyű nyomorúságának sötét színei között élvezte az ottani napsugárt, addig a feje fölött a szudániiak eladták az egyiptomi diktátor tábornoknak, Nagibnak Szudánt, az angolok legfontosabb afrikai felvonulási terepét. A News Statesman and Nation vezércikke szerint ilyen szégyenletes diplomáciai vereség még nem érte az angol diplomáciát. Churchill sietve hazafutott Angliába, ahol külügyminisztere idén csak üres kezekkel fogadhatta. Mint a Petőfi-vers bánatos juhásza, nem csinálhatott mást, mint nagyot ütött a szamárra. Az angol-amerikai ellentét újabb megnyilatkozása nyilvánul meg ebben. Nagy-Britannia és az USA közép- és középkeleti, távolkeleti, csendesóceáni versengése most már elborította hullámaival Afrika területét is. Ennek az imperialista versengésnek sok érdekes jelenségével találkozunk majd az elkövetkező hónapokban. A NYUGATNÉMET ÚJ NÁCIK LEFOGÁSA Nagy-Britannia iráni és egyiptomi diplomáciai és gazdasági vereségeinek ellensúlyozásaképpen az elmúlt hónapban igyekezett egy »contre coup«-t, ellencsapást mérni amerikai versenytársára, ennek ■legérzékenyebb pontján, Nyugat-Németországban. A brit megszálló hatóságok egy sereg náci összeesküvőt tartóztattak le, az úgynevezett Naumannkört. Dr. Werner Naumamnt a nácik Göbbels utódának tekintették és mint ilyet a náci öszszeesküvők benne látták az új »Führert«. De benne látták az újra feltámasztott német militarizmus egyik vezetőjét az amerikai kémszolgálat emberei is, akik finanszírozták és finanszírozzák a német fasisztákat. Benne látták az új »vezért« a nyugatnémet halálgyárosok, elsősorban a szabadon bocsátott Krupp, aki a legszorosabb kapcsolatot tartotta fenn a Naumiann-féle társasággal. Az angolok nem értesítették előre az amerikaiakat arról, hogy a Narmanti-csoport letartóztatására készülnek. Gyenge vigasz volt ez számukra azért, mert az amerikaiak egy szót sem közölnek velük távolkeleti terveikre vonatkozóan, sőt kiparancsolták őket a honolului csendesóceáni értekezletről is. Adenauerék most még szorosabbra fűzik kapcsolataikat az amerikaiakkal. Dulles azzal a programmal érkezik majd Boraiba, hogy a német militarizmus feltámasztása ma már egyedül Washingtonnak és Bonnak kérdése, amelybe nem szólhat bele Párizs és nem szólhat bele London, nem is szólva a Beneluxállamokról, a dán, a norvég kormányokról. Az USA tovább folytatja tehát azt a kalandor-politikát, amelyet Truman kezdett 1947. március 12-én az úgynevezett Truman-doktrina kihirdetésével A NÉPEK ÚTJA Az USA politikája, ez a Wild West filmekre emlékeztető kalandorpolitika fut tovább az Eisenhower-rezsim alatt is a maga útján. Ezt Dulles és Stassen nyugateurópai villámkörútja csak siettetni fogja a szakadék felé. A nyugateurópai népek azonban nem hajlandók beleugorni abba a sötét szakadékba, amely felé az amerikai imperialisták kalandor-politikája vezet. Az emberek újra és újra elolvassák Sztálin december 25-i nyilatkozatának szavait, amelyekben ismét világosan rámutatott a békepolitika útjára- Diplomaták és tábornokok, monopolkapitalista üzletemberek és az általuk megvesztegetett politikusok folytatják a kalandor-politikát, de a népek a békének, az építésnek, az emberi boldogságnak útját választják. 3