Magyar Nemzet, 1954. május (10. évfolyam, 103-127. szám)
1954-05-01 / 103. szám
Szombat, 1934. május 1. CIB Carl fom. A X-ES AKNA FŐMÉRNÖKE Az igazgató hűvös udvariassággal kezet rázott vele. — Egyszóval a X-es akna nehéz helyzetben van. Önnek kell, Korompai elvtárs, rendbehozni a dolgokat Jószerencsét! Lehangoltan indult neki a dombnak. Többet várt, túl a hivatalos, utasításokon valami melegebbet, emberibbet. Ha már ilyen nehéz feladatot bíztak rá. A jegenyesor apró levelein aranyló fénnyel táncolt az áprilisi napsugár. Balra tömött fehér füstfelhők törtek elő ■ hosszú kéményekkel, feje fölött halk egyhangúsággal gurultak a csillék. Különös zárt, furcsa világ ez a kívülállónak. Neki nem. Hiszen élete első emlékei ínár a telephez fűzik, még írniolvasni sem tudott, de apja, a várpalotai bánya mérnöke, már levitte abba a félelmetes, sötét világba, ahol az emberek kis lámpásokkal járnak s a lovak vakon húzzák a csillesorokat az olajosan fénylő or,énnel. Így gyermekkorában nem játszotta végig a gyárakban, a falun vagy a nagyvárosokban élő gyermekek megszokott játékait — én ez vagy amaz leszek —, nála ilyen kérdés soha fel sem merült, a család nem beszélt róla, ő sem, hiszen mindenki tudta, mi lesz belőle: bányász, így hát szinte természetes volt, hogy amikor eljött az idő, őt is elküldték Sopronba. Tizennégy éve már, hogy zsebében a diplomával a pilisi bányákba került üzemi mérnöknek. Azóta bejárta az ország minden jelentősebb szénbányáját, mindig üzemben, mindig aknában dolgozott. Most Dorogról került Tatabányára.* Egy éve volt már műszaki vezetője a X-es aknának. Valamit javult a helyzet, de még kétségbeejtően hátul kullogtak. Az emberek is kedvetlenül dolgoztak, nem volt prémium, nem lehetett tisztességesen keresni, nagy szó volt, ha 40—45 ember a szénfalra került. A bányászok tudták, hogy Korompai érti a dolgát, jól is ismeri már az aknát, de egymás közötti beszélgetéseikben nem titkolták, hogy többet vártak tőle. Illetve nem is többet — mást. Nehezen fogalmazták meg ezek a szűkszavú emberek, hogy mire is gondolnak, ők dolgoztak eleget, illetve annyit, amennyi szén volt, a főmérnök is állandóan a vájatokat bújta és mégsem haladnak igazán. Egyszóval: találjon ki már valamit a főmérnök. Korompai érezte ezt, de saját magát is hajtotta a vágy: megmutatni a tröszt vezetőségének, »hiába vagytok bizalmatlanok, én mégis kihozok ebből az aknából valamit*. Mert támogatást, segítséget nem sokat kapott. »Mérnök, [ még hozzá régi, tudja, mi a dolga.* Akkor már hetek óta bújta az akna fejtési térképeit. Ezek a térképek a papír síkján mutatják meg piros, kék, sárga színekkel az egyes szinteken már megnyitott Vájatokat, azt is, ahol már régen leszedték a szenet, azt is, ahol most dolgoznak. Egymásután vette ki a könyvtárból a Tatabányára vonatkozó régebbi szakkönyveket, hátha valami ötletet, útbaigazítást talál bennük. Nem egyszer a hajnali szürkület a könyvek és térképek között találta. Reggel azután leszállt az aknába és a helyszínen tájékozódott. Meggyőződése volt, hogy valahol fel nem tárt szénterületnek kell lennie, helyesebben olyan szénrétegnek, amelyet a korábbi művelés során egyszerűen bent hagytak, talán mert kevesebb volt a kalóriája, talán mert nehezen lehetett sejteni. • A bányászok figyelték. Tetszett is nekik a dolog, nem is. A lelkesebbre érdeklődve kérdezgette, kisütött-e már valamit, az öregebbek, akik úgy ismerték az aknát, mint a tenyerüket, csak legyintettek: »Tudjuk mi, hogy tisztára van az kaparva, mint a márvány.« A trösztnél se vették valami komolyan. » Csak végezze a munkáját, ahogy érkeznek majd a bányagépek, a X-es is kap belőlük. Ez az, tán emeli majd a teljesítményt. A bogaraival pedig hagyjon fel. A végén, már nem is igen mert beszélni terveiről, gúnyos mosolynál egyebet alig kapott.Pedig valahol vastag szénrétegnek kell lennie.* Ezt zúgták fülébe a rejtőkalapácsok, és az éjszaka sötétjében a könyvekből és a gyűrött térképekből, mint a partravetett kagylóból a tenger zúgását, ugyancsak ezt vélte hallani. . Éppen egy éve lehetett, ötvenhárom elején, amikor otthon tán századszor került már kezébe az akna egyik metszete. Akoratavaszi szél meg-megzörgette az ablaktáblákat, amint lefelé rohant a Vértes felől a Dunának. Az íróasztali lámpa sárga körében élesen, szinte kárörvendően rajzolódtak ki a piros és kék vonalak. Korompai gondolatban ismét összehasonlította a rajzot az akna valóságos képével. Egyszerre csak azt érezte, hogy forrásáig önti el a fejét, aztán mintha elzsibbadna keze-lába. Felugrott az asztaltól, nem dohányos, de most szívesen rágyújtott volna. Kitárta az ablakot. A szél távoli esőszagot hozott a szobába, a Hold előtt vad iramban száguldtak a szürke felhők s a sápadt fényben megingathatatlan nyugalommal vándoroltak végtelen, pályájukon a fekete csillék. »Igen, megvan a tévedés! Itt kell lennie aszénrétegnek.* Alig virradt, már lent volt az aknában. Néhány embert vitt magával és ráállította őket a vélt helyre. Délig mészkövön kívül semmit sem találtak. Korompai maga is fejtőkalapáccsal hol itt, hol ott próbálkozott. Délben megvárta a váltást és velük kísérletezett tovább. Mészkő és egy kis homok. Estére azonban az egész akna tudta, hogy Korompai valamit kutat egyik régen elhagyott vájainál. A főmérnök izgalma fokozatosan átragadt a fiatalokra. Az öregek azonban mozdulatlanok maradtak. Jobban ismerjük mi ezt az aknát.« Próbálta meggyőzni őket, lerajzolta nekik metszetben a szénfal elhelyezkedését, ezek azonban csak ingatták a fejüket. Este a fürdő után mégegyszer átnézte a fejtési térképet. Nem lehet tévedés, jó helyen jelölte meg az eltűnt szénfalat. Két napon keresztül csak mészkövet találtak. A harmadik nap már üzentek a központból: »A bányából alapanyagot várnak, nem építőanyagot. Már mint szenet és nem mészkövet.* Délután négy óra lehetett, amikor a lift a felszínre hozta Korompait. A szénpor alatt azonban diadalmasan csillogott a szeme. »Megvan a szén« — csak ennyit mondott telefonba a központnak. Másnap leszállás előtt néhány öreg bányász odalépett hozzá, kezetnyújtottak neki. „Derék dolog ez, Korompai elvtárs. Úgy létszik, már jobban ismeri az aknát, mint mi. Aznap tíz ember állt rá az új szénfalra. Tizenkét méter széles 3000 kalóriás szénréteg. Bent a központban gyorsan számoltak. Harmincötmillió forint értékű szén került elő a régen elhagyott vájatból. Ma állandóan 75 ember dolgozik szénfalon a X-es aknában. * »Maga üstökön ragadta a szerencsét—• mondta néhány hónapmúlva az egyik régi bányász. — Magának, Korompai elvtárs, minden sikerük. — Talán azért, mert én csak abba fogok bele, ami sikerül. De az öreg bányász csak tréfálódott. Az volt a véleménye neki is és a többieknek is, hogy Korompai tudja, hol kell megfogni a dolgokat. A X-es akna nagy iramban tört előre. A százszázalékot már régen elhagyták. Ez pedig komolyan befolyásolja mind a 800 bányász , hangulatát és prémiumát. Kevéssel azelőtt, hogy a tatabányai tröszt megkapta a minisztertanács és a SZOT vándorzászlaját, a X-es aknát külön is kitüntették, mert március 16-án elsőnek fejezte be negyedévi tervét. Nyoma sincs már a kezdeti bizalmatlanságnak. Korompait elismerik és nagyrabecsülik fölöttesei éppúgy, mint bányászai. Csak ő nincs megelégedve magával. Jóllehet, ma már csak egyetlen mező van abban az állapotban, amilyenben 1952-ben találta, de érzi, hogy tizenhat évi szüntelen üzemi beosztás mellett nincs ideje továbbképezni magát a korszerű bányatechnikában, az új és új eljárásokban. Kevés szabadidejében sújtólégbiztosító berendezéseken és új iszapolási megoldásokon kísérletezik. Egyik vesszőparipája a homok alatti művelés biztonságosabbá tétele, vagy ahogy ezt szaknyelven mondják: a műtéje kialakítás. „Harmincnyolc éves vagyok — mondja —, gyakorlatilag ismerek minden művelési módot s itt lenne az ideje most már a tudományos munkának. Az üzemi beosztás mellett bizony az ember elmarad a fejlődésben.* Aspirantúrára vagy technológiára szeretne menni. Ő maga sem csodálkozik azonban, hogy idáig nem engedték el a tröszttől. De most már komoly ígéretek birtokában van. Amikor a főmérnökök között az új versenyt kezdeményezte, abból indult ki, hogy az országnak olcsóbb és jobb szénre van szüksége. Ezért dolgozta ki úgy a versenyt, hogy az elsősorban az önköltség csökkentésére, a béralap betartására, a minőség javítására és a gépesítés fokozott megszervezésére serkentse, a részt vevőket. Mennyi kényes kérdés merülhet fel egy versenyfelhívásnál is. Például napokon keresztül töprengett, hogy helyes-e a mennyiségi tervről áttérni a kalóriatervre. Kétségtelen az ország érdeke az, hogy a terveket ne csaló mennyiségre, hanem kalóriára is teljesítsék. De — és itt jön a bökkenő. Nem vezet-e ez ahhoz, hogy a kalóriaterv teljesítése érdekében esetleg elhanyagolják a gyengébb minőségű szénrétegeket és elsősorban a jobb minőségű rétegekre állnak rá? Márpedig — s ez összefügg a kazánproblémával —, ha a kazánokat kisebb kalóriájú szénre terveznék, a finomabb, magasabb kalóriájú szénből nagy mennyiség szabadulna fel más célokra. A verseny folyik. Dorogról is érkeztek már csatlakozási bejelentések. Most, május elsején, értékelik ki az első hónapot. Kétszáz év telt el azóta, hogy a Sopron melletti pásztorégő földre bukkant. Hány magyar bányásznemzedék nőtt fel azóta állandó harcban a természet kiszámíthatatlan, hatalmas erőivel? Hány magyar bányásznemzedék fejtette ki szüntelen életveszélyben az ipar, a közlekedés felépítéséhez szükséges millió és millió tonnákat? A bánya nagy ember és jellemformáló iskola, ahol megtanulják gyűlölni az üresen kongó nagy szavakat és értékelni a higgadt bátorságot. Az ország elismeréssel tartozik azoknak azöreg bányászoknak, akik a felnövekvő új generációt, az ifjú magyar bányásznemzedéket tudományra, férfias helytállásra, a becsületre nevelik. Pethő Tibor . * Aláírták az 1954. évi a magyar-kínai kereskedelmi egyezményt A Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság képviselői Budapesten április 30-án aláírták az 1954. évre szóló — két ország közötti — kereskedelmi egyezményt. A szerződést magyar részről Bognár József bel- és külkereskedelmi miniszter, kínai részről Huan Cen nagykövet írta alá. Az ■ aláíráson részt vettek a delegációk tagjai, a bel- és külkereskedelmi minisztérium, a külügyminisztérium képviselői, valamint a kínai nagykövetség tagjai. A szerződés keretében-amely lényeges fejlődést mutat az 1953. évvel szemben . Kína különféle érceket, színes fémeket, bőröket, gyapjút, tollat, beleket, textilalapanyagokat, dohányt és más, ipari célra szolgáló kínai termékeket szállít Magyarországnak, amellyel szemben Magyarország tehergépkocsikat, autóbuszokat, hűtőberendezéseket, erőműveket, rádió-adóállomásokat, távközlő-berendezéseket, mérőműszereket, orvosi berendezéseket és orvosságokat szállít Kínának. Az aláírás után Bognár József bel- és külkereskedelmi - V . miniszter vacsorát adott a részvevők tiszteletére. (MTI) Az Albán Népköztársaság új budapesti nagykövete Tiranából jelenti az ATA. Az Albán Népköztársaság nemzetgyűlésének elnöki tanácsa kinevezte Piro Kocit az Albán Népköztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetévé. Fogadás a SZOT külföldi vendégeinek tiszteletére A május 1-i ünnepségekre hazánkba érkezett külföldi vendégek tiszteletére a SZOT elnöksége április 30-án fogadást adott. A fogadáson megjelent Hidas István, Kristóf István, Zsofinyecz Mihály, az MDP politikai bizottságának tagjai, Kiss Árpád könnyűipari miniszter is. Eredeti Verescsagin-képre bukkantak a Petőfi-ház pincéjében Érdekes meglepetést tartogat a látogatók számára a most megnyílt Verescsagin-kiállítás. A nagy orosz haladó művész tudvalevőleg fél évszázada halt meg egy Port Arthurnál felrobbant hadihajó fedélzetén. Egy hónappal később követte a sírba a mi Jókaink, aki lelkes híve volt az orosz festőművésznek s művészetének első propagálora közé tartozott. A Pesti Napló 1898-as évfolyamának egyik száma hírt ad Jókai és Verescsagin beszélgetéséről. . — ön kolosszálisan sokat dolgozott — jegyezte meg Jókai Verescsabin kiállításán. — Többet, mint hinné — hangzott a Válasz —, mert az ön számára is van egy kis skiccem! Most, 56 év után — amikor mindkét világhírű mester halálának félévszázados fordulójára emlékezünk —, előkerült az a szerényen skiccnek nevezett festmény, amelyet a műtörténetírás eddig csak a fenti újsághír révén tartott számon. Bacher Béla, Verescsagin monográfusa és az emlékkiállítás fáradhatatlan rendezője a kiállítás előtti napon rátalált a festményre az egykori Petőfiház pincéjében. Tájképet ábrázol az elragadó festmény s Verescsagin aláírásával Jókainak van dedikálva. Az értékes műtárgy egyúttal az egyetlen hazánkban levő eredeti Verescsagin-alkotás. * A nagy orosz kritikai realista mester emlékkiállítását péntek délben a Művészeti Szövetségek Házában Bedő Ferenc, a Szépművészeti Múzeum főigazgatójának üdvözlő szavai után Pogány Ö. Gábor, a Művészettörténeti Intézet vezetője nyitotta meg. SZKANDER BÉG Színes, történelmi film RENDEZŐ: JUTKEVICS Szovjet és albán filmművészek közös alkotása Bemutatja április 29-től: CORVIN, ZUGLÓI, TÁNCSICS (Csepel) A romándi „egyéniek”* Hóviharos téli éjszakán történt. Weingartner János románéi paraszt kétségbeesetten zörgette meg a szomszéd gazda, Végi József ablakát. — Jóska, ha Istent ismersz, fogd be a lovakat — esdekelt —, vágtass át Szentlászlóra orvosért. Rosszul van az aszszony. A bába azt mondta, ha nem jön az orvos,, hát ... — Nem tehetem János — hajolt ki az ablakon Vági —, nincsenek a lovaim megpatkolva. Weingartner nem várt további magyarázkodást. Keserű szájízzel indult más fogatos gazdák után. Nem volt szerencséje. . Ebben az ítéletidőben nem akadt fogatos ember, aki a kilenc kilométeres útnak neki mert volna vágni. — Hát nincs segítség? — nézett körül a lihegő Weingartner tanácstalanul. A haragvó sötétségben fehér pontra, a Szabadság tsz irodájának virító táblájára tévedt a tekintete. Hiszen ezeknek is van fogatjuk! — villant át az agyán. — A tsz lovai tán csak meg vannak patkóival Rohant a tsz elnök házához. Roller Ottó, a Szabadság elnöke csodálkozva bámult a keményen dörömbölő késői vendégre, aztán rákiáltott: —* Nem tudtál mindjárt idejönni? Emberéletről van szó! —* Dehát Ottó... én sose jöttem hozzátok. »Egyéni« vagyok ... Roller választ sem adott, gyorsan kapkodta magára a téli gúnyokat. — Mit akarsz? — aggodalmaskodott a felesége. — Csak nem magad akarsz befogni? — Befogni? Kocsival még ítéletnapjára se érnék vissza. Meleg bundasapkáját még ilyen a szemére húzva ugrott fel a tsz motorbiciklijére. Koller hamarosan visszaért az orvossal. Izzadt ruhája ráfagyott a hátára. De Weingartneréknél még a hajnal első derengése előtt kinyílt a konyhaajtó, fehérköpenyes orvos szólította a türelmetlen apát. — Nézze meg a gyermekét — mutatott a silalkodó csöppségre. — Ne féljen, nem lesz semmi hiba. * A hír hamarosan szárnyra kelt a kis bakonyi faluban. Néhány nap múlva Underdorf András, amikor feleségét kórházba kellett szállítani, már egyenesen a tsz-irodába kopogtatott be. A segítség most sem maradt el. Most már két ember, két egyéni gazda dicsérte a Szabadság tsz elnökét s a szövetkezeti parasztok szívét. — De nagyra vagytok azzal a segítséggel — epeskedett Baranyai Ernő ötholdas gazda. — Pedig ha igazán segíteni akarnának, nem néznék el, hogy küszkölődünk a darálással. Hát ez igaz. A Szabadság tsz-nek két villanymotoros darálója van, az egyénieknek meg öt kilométerre, Veszprémvarsányba kell a darálnivalót szállítani. Hogy ez nincs rendben, való igaz. Weingartnernek is szeget ütött a fejébe. — Hát kértük valaha is? — kérdezte tétován. — Gyere velem — fordult hirtelen gondolattal Baranysához — menjünk a tsz-irodába! És a szövetkezet tagjaival nem volt nehéz megértetni, hogy a hóakadályos úton milyen komoly gondot okoz a takarmány elszállítása a darálóhoz. Meghát nincs is mindenkinek fogata. Nem sokat tanakodtak. Megbeszélték, hogy a tsz darálóját minden kedden és pénteken az egyéniek használhatják, a törvényes vám ellenében. A falu egyéni gazdái lassanlassan egészen odaszoktak a tsz irodájába. Ha arra jártak, úgy kopogtattak be, mintha hazamennének. Hiszen olyan jól el lehet azon vitatkozni, hogy egyénileg vagy közösen érdemesebb-e gazdálkodni? De azt, hogy Sáringer Imre csak két hold földdel lépett be a tszbe s tavaly mégis több volt a jövedelme, mint sok középparasztnak, még a legvérmesebb vitatkozó sem tudja letagadni. Meg azt sem, hogy az idei tervezésnél a tavalyinál is nagyobb jövedelmet irányoztak elő. Ezért növelték a tehenészetet s a kilenc holdkertészet is ezt célozza. Csoda-e, ha a tsz minden dolgát oly jól ismerő egyéni gazdák közül egyik is, másik is kéri felvételét a tsz-be? Olyan is, mint Varga István, aki egyszer már elhagyta a falut és éveken át dolgozott valamelyik pesti gyárban. Most meg Sáringer, meg a többi tsz-tag példáján úgy látja, hogy jobban tud itthon boldogulni. Ambrus Józsefet is a veszprémvarsányi téglagyárból vezette haza az útja ajóhírű tsz-be. Meg a többit. Mostanában tizenketten kértek belépési nyilatkozatot. L Lassan eljött a tavasz. A földeken elolvadt hólé vad csörtetéssel rohan a falun végigkanyargó patak felé. A hótakarótól megszabadult földeken, ha megkésve is, de megindulhatott a tavaszi munka. — Vetni kell, de gyorsan! — indult el a tanácsházáról a jelszó. Igen ám, de mivel? Az egyéni gazdák hét vetőgépjével haladatlan a munka ... — Úgy látom, az idén a kézivetéshez kell visszatérni — mondotta egyik nap Lunderdorf András szomszédjának, Akkerman Antalnak. — Én is úgy vélem — hagyta helyben Lunderdorf — hacsak ... meg nem egyezünk a tsz-szel, úgy mint télen a darálásnál. Hátha a vetőgépeket is odaadnák? Nem sokat gondolkodtak a dolgon, sietteti a Szabadság irodájába. Lunderdorfnak igaza volt: »nan ökleinek azok!* Akkerman pedig most már nem elégedett meg azzal, hogy gépet kap. Emlékezett rá, hogy a tsz darálójába milyen szép tiszta árpát öntöttek. Ő meg fűmagos árpát kénytelen elvetni. Megkérdezte, nem cserélnék-e ki. — Vigye csak a darálóhoz — mondta Koller. — Ott majd becserélik. De másokat is küldjön, ha észreveszi, hogy ocsút akar venni. — Aztán mit fizetek? — kérdezte óvatosan az idős gazda. — Menjen már azzal a fizetéssel, András bácsi! Nem akarunk mink magukon nyerészkedni. A magukét majd feletetjük.* Egyik tavaszi délutánon őszbajuszú emberrel kanyarodott a község kocsija a tanácsháza elé. Az idős férfi korát meghazudtoló fürgeséggel ugrott le a bakról s indult a tanácselnök szobája felé. Bemutatkozott, Madarász Aladárnak hívják, agronómusnak küldte a faluba a megyei tanács. A tanácselnök kicsit fanyalogva nézett a kamásnit viselő idős emberre. — Az afféle segítség nagyon is elkelne — mondta elgondolkozva —, csak éppen az a baj, hogy lakást nem tudunk adni. Az egyik tanítónőnk is fürdőszobában lakik már jónéhány hónapja. Új ház építésére meg még ezideig nem futotta ... Az agronómus Keszthelyről jött, nem lehet kívánni, hogy ezt az utat napjában kétszer is megtegye. — Hát akkor én megyek vissza — fordul máris kifelé Madarász, hogy az esti vonatot még elérje. — Várjunk csak — ugrik talpra hirtelen a tanácselnök s inkább magának mondja, mint az agronómusnak. — Hátha a Szabadság elnöke ki tudna valamit találni. S máris viszi a vendéget a tsz irodája felé. Koller alaposan szemügyre veszi a régimódian öltözött embert. Gondolkodik. Tapasztalt ,öreg róka* lehet ez a tsz is, meg az egyéni gazdák is nyernének vele, ha a lakástkérdést meg tudnák oldani. Máris határoz. Kis János új házat épített , néhány hét múlva, kiköltözik a tsz házából. Az ő lakását oda lehetne adni az agronómusnak. Addig a tanácsi háza egyik üres szobáját rendezzék be a számára. A terv a tanácselnöknek is, az agronómusnak is tetszik.* Úgy látszik, Romándon minden sikerül, ha a tsz is segít, ha megvan az összefogás. A 783 holdon gazdálkodó szövetkezet súlya pedig egyre nő a falu életében. Az egyéniek nemhogy idegenkednének az erejétől, hanem egyre inkább a segítségére támaszkodnak. Hiszen egy célért dolgoznak: hogy elegendő kenyér jusson ne csak minden romándi család asztalára, jusson belőle bőséggel a szövetségeseknek, a városi népnek is. Sokfelé tanulhatnának a kis bakonyi falutól. Várnagy József )