Magyar Nemzet, 1956. október (12. évfolyam, 232-250. szám)
1956-10-09 / 238. szám
Kezsd, 1956. október 9.. Itt jar Hímat Emlékezés Hshindrsnath Tagoredra bengáli népnyelvet, hanem megszervezte és összetartotta Santiniketán sokrétű intézeteit, amelyekhez csakhamar mezőgazdasági telep és iskola is csatlakozott a szomszédos Surulban (Sriniketán). Santiniketánban nem volt tanulási kényszer. A tudásvágy csábította oda India minden részéből a fiatalságot, közöttük , nyolcvan diáklányt, ami akkoriban merész újítás volt Indiában. Tagore halála után , Santiniketán állami egyetem lett. Tagore fáradhatatlanul bemutatta az egész világot, mindenütt előadásokat tartva és új benyomásokat gyűjtve. Bejárta Japánt, egész Európát , és hosszabb időt töltött a Szovjetunió vendégeként Oroszor-Kalkutta szívében fekszik a Csoraszankó negyed. Szűk utcáin kicsi bódékban árulják az indiai zöldségeket meztelen felső testű elhízott bengáliak , és az olajszaggal telített levegőben kellemes illatot áraszt a számtalan fűszer. Az utakon békésen kérődznek a szent bijkák és ha megéheznek, a zöld-séges bódékhoz baktatnak egy kis lakomára. A Csoraszankóba van beszorítva az a palota, amit a költő nagyatyja, a "herceg" Tagore építtetett magának és rokonainak. Száznyolcvan szobából áll ez a márványnyal burkolt falú épület, amelyben indus szokás szerint az egész nagyszámú család elfért. Ebben a palotában született a bráhmin kasztbeli költő. Apja a gazdag és művelt Devendranath indiai és európai nevelésben részesült és mélyen hatott rá a mohamedánizmus monotheizmusa. Devendranath elmélyülő gondolkodóvá érlelődött és férfikorában visszavonult egyik vidéki birtokára, hogy hindu szokás szerint elmélkedjék a lét titkain, hogy azokat népe javára felhasználhassa. A költő apja, a maharsi (a nagy bölcs) Belpur városka mellett ébredt tudatára, hogy népét a babona, a kizsákmányolás prédájává süllyesztette. Néhány barátjával megalapította a »brahma-szamádi« társaságot, amely elveti a kasztrendszert, eltiltja a bálványok imádatát és a tiszta istenhitet ülteti a babonák helyébe. Bolpuri birtokán szentélyt (ashrám) létesített, ahová szívesen fogadta be hasongondolkodású honfitársait. Ez a szentély lett később a költő Tagore kedvenc munkahelye. . A fiatal Rabindranath szépséges bengáli fajának egyik legpompásabb képviselője volt. Mélytüzű szemei, amelyek világos olajbarna színű, aranyos vonású arcából világítottak ki, rendkívüli észt sugároztak. Gyermekkorában az Indiában megtanult angol nyelvet Angliában a legmagasabb fokra tökéletesítette. Visszatérve hazájába, birtokán gazdálkodott és ebben az egyszerű falusi környezetben csókolta homlokon India költői múzsája. A bengáli falvak vályogkunyhóiból kiáradó, az anyaföld éltető melegéből táplálkozó élet sugalmazta a nép nyelvén írt dalait, amelyeket később Gitandsali (Dal-áldozat) címen maga fordította angolra. Ezt nemsokára követte a Kertész, a Postahivatal, majd a Gora című társadalmi regény, számos színdarab és költemény. Műveinek eszmei tartalma az, hogy a föld különböző nemzeteinek fiait összhangolja, anélkül, hogy saját kultúrájukat meg kellene tagadniuk. E tekintetben hozzájárult India szabadságmozgalmához, irodalmi és bölcseleti munkáival Amikor 1913-ban, mint első hindust, a Nobel-díjjal tüntették ki, apja meditáló helyén megalapította Santiniketán-t (a béke hajlékát), ahol az elemi iskolától kezdve az egyetemig minden tanulási fokozat képviselve volt. Alapítványok állandóan gyarapították az újszerű intézményt, amely csakhamar gazdag könyvtárral, kutatóintézeteikkel, képzőművészi akadémiával és zeneiskolával bővült. A költő, akit munkatársai »Gurudev« (isteni tanító)-nak neveztek, európai és indus tanárokkal, művészekkel egy nagyszabású tudományos szintézist hozott létre, amely hivatva volt India sajátos szerepét a világ elé tárni: a fajok és nemzeteknek a közös munka által a népek javára való együttműködését. Angol, amerikai, holland, orosz, francia, cseh, német, olasz tanárok mellett japáni, kínai, tibeti és természetesen nagyszámú indiai kutatók és tanárok egymás előadásait látogatták és kölcsönösen támogatták egymást tudományos mimikájukban. E sorok írója három évig volt a santiniketáni egyetem tanára és a hyderabadi fejedelem által alapított mohamedán művelődéstörténeti tanszéket töltötte be. Tagore istenadta tehetség volt. Emberi érzéstől áthatva, a hindu szellemiségtől megihletve, a természettel egybeforrni kívánó világnézetével nemcsak verseket írt bengáli és angol nyelven, irodalmi színvonalra emelve az elhanyagolt szágban. Az indiai stílusban épült óriási kastély legkisebb szobácskájában írta halhatatlan műveit, de a szűk ablakon át a bengáli síkság arany rizsföldjeivel és barátságos, bólogató sálfáival a végtelenség és szabadság érzetét sugalmazta neki. Szívbajára Balatonfüreden talált gyógyulást és évek múlva is hálásan emlékezett meg a magyarokról. Szeretete emlékéül Füreden kis fát ültetett, amely három évtized alatt terebélyes óriássá nőtt. Most a magyar nemzet Tagore szobrát leplezi le Balatonfüreden, mintegy megörökítve azt a meleg barátságot, amelyet minden magyar a felszabadult India iránt érez. Germanus Gyula Szovjet írók nyilatkozata Belgrádban a szovjet irodalomról A Szerb Írók Egyesületének nagytermében mintegy száz belgrádi író előtt nyilatkozott Leonyid Leonov, Borisz Lavranyov, Valentyin Ovecskin és Petrusz Brovka szovjet író. A jugoszláv írók leginkább az iránt érdeklődtek, hogy a SZKP XX. kongresszusa után jelentkeztek-e a szovjet irodalomban új áramlatok és új, mélyebb művészi eszmék. Leonyid Leonov válaszolt röviden erre a kérdésre. — Az irodalom nem vasútállomási automata, amelybe felül bedobjuk a képeket és alul kihull a kész áru. Az irodalomnak hosszabb idő kell ahhoz, hogy megérlelődjék benne az új. Ha már most újszerű dolgok jelentkeznének, én nemigen bíznék bennük. Mindenesetre a szovjet irodalom kezdi közvetlenebbül szolgálni a szocialista humanizmust. Ha vasútépítésről lenne szó, számokkal lehetne válaszolni, de az irodalomban az az új, ami nyomban feltűnik, ha kikerül a nyomdából. Megkérdezték a jugoszláv írók, miért cenzúrázzák még az ismert írók: Gorkij, Majakovszkij, sőt Leonov műveit is és mi lehet az oka, hogy Leonov műveinek gyűjteményéből kihagyták egyes régebbi írásait? — Nem tudom, hogy összegyűjtött műveimből miért maradtak ki egyes írásaim. Vajon helyes-e ez, vagy sem? Szerintem nem helyes. Én nem helyeslek mindent, ami nálunk a Szovjetunióban történik. Egyes dolgokba azonban bele kell nyugodni. Télen mindig hideg van, nyáron pedig mindig meleg. Mit tehetünk?... De szeretnék rávilágítani, hogy a mi országunk egy kissé mindig elmaradott volt és ezért rendkívül gyorsan kellett előrehaladni. Ez már Nagy Péter óta ismeretes. A szédületes gyorsaság miatt magas hőfok fejlődött. Nem kellemes ilyen temperatúrában élni, de élni kell és dolgozni is kell. Leonov egyik művének következő mondatával fejezte be válaszát: »Ha a csillag kihűl, megjelennek rajta a madarak, a virágok és az emberek.« A szovjet és a szerb írók találkozásán Borisz Lavrenyov a drámai alkotás problémájáról beszélt, s elmondta, hogy a szovjet drámaírók mindenkor szabadon választották meg a témát, de ha a darabot színre kellett hozni, beavatkoztak a színházak , vezető emberei, akik százalékos arányban akarták megállapítani, mennyi lehet a darabban a fehér és mennyi a fekete. Így következett be, hogy az írók megalkudtak saját lelkiismeretükkel. Most sok mindent újból kell elbírálni — mondta Lavrenyov —, majd hozzáfűzte, hogy az alkotó erők felszabadítása folyamatban van, s a legjobb szovjet drámaírók sohasem haladtak a kisebb ellenállás útján. Petrusz Brovka a szovjet költészetről szólva azt mondta, hogy az utóbbi időben jobban kifejezésre jutnak az ember "rejtett érzelmei". Az alkotás szabadságára vonatkozó kérdésekre válaszolva kijelentette, hogy az alkotás szabadsága a stílus és az irodalmi irány szabad megválasztását jelenti. A francia sanzon magyar mestere Kozma József szerzői estje Miért nevezik kivesző műfajnak a sanzont, a közvetlen, kis problémák könynyed, karcsú, szívbemarkoló vagy csúfondáros dallamú megzenésítését? Még egy emberöltővel ezelőtt a többi között Heltai és Szép Ernő írták a sanzonok szövegeit — ki tudja, hogy eredetileg »csak szövegként" íródtak e remekművek? — s Reinitz Béla, Szirmai Albert, Lányi Viktor zenésítették meg a verseket, s Medgyaszay Vilma és Nagy Endre bábáskodtak egy-egy sanzon megszületésénél. Úgy mondják, hogy a mai közönség érzésvilágát csak a slágerzene tudja átfűteni, a ritmus uralma s a táncé. Igaz-e ez? A sanzon szülővárosaiban, Párizsban is az amerikai filmek nyomában előretört a slágerek zenéje, de Párizs mégsem lett hűtlen a legfranciásabb dalhoz, a sanzonhoz. S aki ennek a műfajnak a hitelét helyreállította — egy magyar muzsikus: Kozma József, avagy Joseph Kosma. Több mint húsz éve él Kozma Franciaországban. És ez alatt a filmzene mellett éppen a sanzon felélesztésével aratta legnagyobb sikereit. Iozma nem "fütyülő" zeneszerző, a legmagasabb zenei képzettséggel rendelkezik, a művészi ízlés épp úgy jellemzője, mint érzelmeinek mélysége, s ha kell , szellemessége, ötletessége. Dallamvilága éppen ezért nem szokványos, tucatszerű; líraisága nem közhelyes: mélyérzésű művész, aki zenében teremti meg a vers, a szöveg egyenértékű érzelemvilágát, hangulatát, vagy éppen azt, de még mélyebben... Persze ezek a szövegek nagy költők zengő sorai — hogy csak Prévert, Anouilh, Aragon és Sartre nevét említsük —, s nem a zene után készült alászövegezések. Maguk a versek is ihletett művek, művészi alkotások, akár lírával, akár humorral telített, olykor szomorú, olykor vidám, de mindig emberi érzelemmel átfűtött poémák, melyek ihletik a muzsikust. Első budapesti szerzői estjén ■** Kozma természetesen mint sanzonszerző mutatkozott be elsősorban, s kirobbanó sikere többek között azt is bizonyítja, hogy a művészi színvonal, az őszinte érzelmesség, költőiség és szellemesség, az esprit segítségével a sanzon ismét népszerű, tömegekre ható, ugyanakkor művészileg igényes műfaj is lehet. Yves Montand, s a többi nagy francia énekes hanglemezei nyomán jó néhány Kozma-számot ismertünk már Budapesten is. Mégis az ilyen személyes ismerkedés az igazi. Így ismerkedtünk meg közelebbről a Párizsi románc, a Mosolyod int, vagy a Ház elmúlt a vágy érzelmességével, a szerelem sokhárú zengésével, a Barbara megrendítő epizódjával, mely a német megszállás keserű időszakát idézi, a Reggeli kettesben intim hangulatával... míg A régi Párizs főterén a nagy francia forradalomra emlékeztet. Kozma érzelemvilágának sokoldalúságát bizonyítják olyan humoros sanzonok, mit például a Két pici csiga, Az ünnep folytatódik, vagy éppen a Kecske meséje, melyben a plafonra festett kecske kénytelen egyik nap elhagyni a festő műtermét, mert a festő elfelejtett füvet is festeni... Nem könnyű feladat a san-zonok magyarra fordítása, hiszen itt nem egyszerű alá- szövegezés a megoldás, hanem jelentős költői művek átültettése a zene fordulatainak szem- meltartásával. Reményi Gyenes István — a versek legtöbb- jének fordítója — igényes és stílusos megoldásokat talál, hajlékonyan követve a versekhangulatát és a muzsikát egyaránt. A sanzonok előadása külön műfaja az énekművészetnek. A szerzői esten a magyar előadóművészek egész sora vonult föl, bemutatva a sanzonéneklés legkülönbözőbb változatait. Melyik az igazi, melyik a franciásabb? Marie Martin (Párizs) finom érzelmessége, dekorativitása, vagy Mezei Mária drámaisága, Kondor Ibolya kedves franciasága, vagy Rácz Vali ismert, valóban hatásos eszközei, Ráday Imre zenés prózája, vagy Lendvai Andor drámai énekbeszéde? Mind csupa külön szín, más-más egyéniség és stílus — egyúttal Kozma alkotásainak sokszínűségét is jellemzik. Neményi Lili nem minden számában találta meg a mű előadásmódját. Horváth Tivadar fanyar kedvessége győzött a taxisofőrről szóló dalban az igényes szöveg problémái felett. Helyes ötlet volt a sanzonok mellett két hegedűszámot is beiktatni (Kocsis Albert játszotta Bálint Ágnes kíséretével), felhíva a figyelmet Kozma zeneszerzői munkásságának többi oldalára is. (flórián) . NAPLÓ OKTÓBER 9 Irodalmi est lesz ma a Kossuth Klubban. A műsorban Aczél Tamás, Benjámin László, Csanádi Imre, Illyés Gyula, Juhász Ferenc, Képes Géza, Kónya Lajos, Koczka Péter, Nagy László és Zelk Zoltán szerepel verseivel. Közreműködik: Palotai Erzsi, Simonffy Margit és Losonczy Andor.□ Az Osztrák—Magyar Társaság a Bécsben időzött magyar írócsoport tiszteletére fogadást adott, amelyen az osztrák irodalom és sajtó számos képviselője jelent meg. A magyar irodalom időszerű problémáiról Hubay Miklós tartott előadást; az utána kialakult vita azt tükrözi, hogy az osztrák értelmiség élénk érdeklődéssel figyeli a magyar irodalom és kulturális élet fejlődését. A Pest megyei színjátszó stúdió — amelyet a Pest megyei tanács népművelési osztálya két évvel ezelőtt hívott életre —, szombat este tartotta meg első előadását Vácott. Udvaros Béla rendezésében Karinthy Ferenc "Ezer év" című háromfelvonásos drámáját adták elő. Dénes Vera csellóművésznő nagy sikerrel lépett fel Baselban a Róbert Schumann halálának 100. évfordulója alkalmából rendezett hangversenyen. Díszlet- és jelmezterv-kiállítás nyílik október 9-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban (V., József nádor tér 7.). Romain Rolland regényét, a Jean Christoph-ot egy amerikai filmgyár megfilmesíti. Japán politikai plakátkiállítás A nemzetközi múzeumi napok alkalmából vasárnap délelőtt a Párttörténeti Intézet múzeumában japán politikai plakátkiállítás nyílt. A megnyitóbeszédet Réti László, a Párttörténeti Intézet igazgatója mondotta. A kiállításon mintegy ötven érdekes és ötletes plakátot mutattak be abból a gazdag anyagból, amelyet a japán Kommunista Párt és 26 japán szakszervezet az 1950/55-ös évek plakátjaiból állított össze. A kiállítás megtekinthető október 21-ig, szombat kivételével 10-től 20 óráig, vasárnap 10-től 14 óráig. A moszkvai Művész Színház együttese Budapesten A moszkvai Művész Színház mintegy 80 tagú együttese nagysikerű csehszlovákiai vendégszerepléséről a Kulturális Kapcsolatok Intézetének meghívására vasárnap délután Magyarországra érkezett. Az együttes vezetője A. V. Szolodovnyikov, a Művész Színház igazgatója. A szovjet művészeket a magyar—csehszlovák határon, Tornyosnémetiben úttörők köszöntötték virágcsokrokkal. Fogadásukon megjelent Rózsa Irén, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének főtitkára, Both Béla, a Népművelési Minisztérium színházi főosztályának vezetője, Major Tamás Kossuth-díjas kiváló művész, a Nemzeti Színház igazgatója, a Művészeti Dolgozók Szakszervezete és a Magyar—Szovjet Társaság több képviselője, továbbá a Nemzeti Színház számos művésze. Ott volt a Szovjetunió magyarországi nagykövetségének több tagja is. Az érkező szovjet művészeket Rózsa Irén üdvözölte. Miskolcon a Déryné Színház művészei köszöntötték a szovjet vendégeket. Az együttes ma este Csehov Három nővér, 10-én Pagogyin A Kreml toronyórája című művét, 11-én Gogol Holt lelkek és Tolsztoj Anna Karenina című darabjából részleteket ad elő a Nemzeti Színházban. Magyarországi tartózkodásuk alatt több színházat és művészeti intézményt is meglátogatnak. Tegnap délben, a Magyar- Szovjet Társaság székházában, sajtófogadást tartottak a moszkvai Művész Színház hazánkban tartózkodó együttesének vezetői. A szovjet vendégeket Ottó István, a Magyar— Szovjet Társaság főtitkára üdvözölte, majd A. V. Szotodovnyikov, a Művész Színház igazgatója ismertette a színház munkáját. Elmondotta: immár öt hónapja vannak távol Moszkvától. Májusban Jugoszláviában, utána Bulgáriában, majd Romániában jártak, legutóbb pedig Csehszlovákiában vendégszerepeltek. Amikor Csehszlovákiába készültünk — mondotta —, még nem gondoltuk, hogy Magyarországra is eljutunk. Közben azonban baráti meghívást kaptunk és örömmel teszünk ennek elegeit Ezután A. K. Taraszova művésznő, J. D. Szurkon dramaturg, V. I. Sztanyicin rendező és M. N. Kedrov főrendező vá-llaszolt a feltett kérdésekre. Slégi tapasztalat, hogy nincs jobb mércéje egyegy színháznak, drámai produkciónak, mint a »sokadik« előadás. Mert van, ahol — ha lehűl a premier láza — megkopnak a színek. Kongani kezdenek a túlismerős szavak — a megszokás legyőzi a művészetet. Van azután olyan előadás is, amit öröm később újralátni, mert a színészek estéről estére mélyebbre hatolnak szerepükbe, új szépségekért, új értékekért. Ilyen előadást láttunk legutóbb a Nemzeti Színházban, s ahol hetvenötödször került színre az Othello. Csupán az a kár, hogy a bemutató táján megjelent kritikák már minden szép jelzőt leírtak Bessenyei, Szörényi, Major játékáról, Gellért Endre rendezéséről — így nem marad számunkra más, mint forrón megköszönni nekik ezt az estét, az élmény hamvas frisseségét, megköszönni mindenesti hűséges és hősies megújulásukat; azt a hetvenöt győzelmet, amelyet a művészet aratott a megszokáson. F. F. KÜLÖNÖS NYITÁNY avagy tudományos intézmények-e a múzeumok ? A nemzetközi múzeumi napok bevezetőjeként a Szépművészeti Múzeum reneszánsz csarnokában óriási közönség, közöttük külföldi diplomaták és vendégek ünnepelték a múzeum félévszázados fennállását, mintegy dokumentálva, hogy a múzeum nemcsak a magyar nemzeti művelődés egyik vára, s az egyetemes kultúra remekeinek őrzője, hanem nemzetközi viszonylatban is megbecsült nevelő és tudományos intézmény. Olyan, amely kiválóan képzett tudósok alkotó munkásságával mintegy reflektorszerűen vetíti a világ közvéleménye tudatába a magyar művészet és műszeretet értékeit. De igaz ez más-más vonatkozásban minden múzeumunkkal kapcsolatban, ahol a népszerűsítő feladat mellett tudományos kutatómunka folyik. Rendkívül értékes munka ez, mert már a múltban is, amikor a magyar irodalom hangja alig-alig jutott el határainkon kívül, múzeumaink tudósai a világ elé tárták, milyen kultúrkincsek szunnyadnak itt, mennyi tudomány iránti szeretet, hozzáértés őrzi, kutatja, rendszerezi, deríti föl azokat az emlékeket, amelyek az egyetemes műveltség számára sem közömbösek. A kiváló múzeumi tudósok egymást követő nemzedékének a Romernek, a Hampelnek, a Pulszkynak, Téreynek, Petrovicsnak, Mellernek s ezek nemes hagyományait követő utódaiknak köszönhető, hogy a magyar múzeum-ügy világviszonylatban is rangot jelent Ugyanezt a természetű munkát végzik a természettudományi, történeti, iparművészeti, néprajzi stb. múzeum tudományi, munkatársai, akik közül sokan nemzetközileg megbecsült nevet szereztek tudományos publikációikkal. Éppen azért álltunk meg csodálkozással a múzeumi napok előtt egy héttel kiadott pénzügyminisztériumi végrehajtási utasítás láttán, amely a tudományos kutatóintézetek bérrendezésével foglalkozik. Ez a végrehajtási utasítás fokozott anyagi megbecsülést biztosít minden egyetemi és hasonló kategóriába tartozó kutatómunkának. Külön hangsúlyozza azonban, hogy mindez a múzeumok dolgozóira nem vonatkozik. Miért? Miféle nyitánya ez a múzeumi napoknak? Vajon a mai Romerek és Pulszkyk nem végeznek-e éppoly eredményes tudományos kutatómunkát, mint például a művostkutató, vagy a metallofizikus? Hiszen a múzeumokban folyó alkotó, tudományos munka nemcsak nemzeti művelődésünk gyarapításához, hanem nemzetközi megbecsüléshez is vezet. Ébredjünk már egyszer tudatára annak, hogy nemcsak az egyetemek katedráin és katedrái körül virágozhat a tudomány. Múzeumainkban több doktor, sok kandidátus, akadémikus, Kossuth-díjas dolgozik olyan szakterületeken, amelyeknek — a külföldi általános gyakorlattal ellentétben — nincs egyetemi tanszékük, s így ők hivatottak szaktudományuk művelésére. Ezt a munkát leértékelni és a múzeumi népszerűsítő feladat ösvényére terelni nem lehet, s úgy hisszük, a végrehajtási utasítás szerzői csak a bürokratikus szemellenző rövidlátásával mehettek el észrevétlenül múzeumaink dolgozóinak értékes, tudományos munkássága mellett. Amikor most az ország figyelme múzeumaink felé irányul, s alkotó munkásságukat tükröző kiállításaik révén baráti körük szélesedik, reméljük, hogy a minisztertanácsi rendelet végrehajtási utasítását megváltoztatják és a múzeumokban folyó tudományos munka megkapja azt az elismerést és anyagi megbecsülést, amelyet magas színvonalú munkásságával megérdemel. •3