Magyar Nemzet, 1957. december (13. évfolyam, 73-96. szám)
1957-12-01 / 73. szám
Tasámap, 1957. december Sn eiph z. nhpm u£. Húsz éve már, hogy a szárszói sínre feküdt tébolyult türelemmel lesve, hogy »meszezből, lassan, dübörög a föld«. Lelke mélyén régóta kísértett egy ingerkedő képzet: száguldó vonat előtt fogadni a sors ítéletét. És most, mintha egy réges-régi látomás támadt volna rá, hogy a sínre teperje: a vasúti pályán alvó ember képe, akiről kamaszfejjel írt. Jobb ökle, mint a talpfa oly kemény, úgy alszik, mint rég anyja meleg ölén. Ruhája rongyos. Még fiatal legény. Húsz éve már, hogy elment. Komor és vészterhes év volt az, Európa horizontja elborult, és a magyar égbolton is sötét, reményt fullasztó felhők gomolyogtak. A dermedt és önmagát csalfán hitegető világban hallatszott már a háborúra készülődő, haláltáborokat építő fasizmus dobpergése. De egyelőre csak a legjobb fülűek és a legérzékenyebb idegűek hallották. Radnóti akkoriban így írt: »Járkálj csak halálraítélt!«, Bálint György pedig így töprengett: »Menekülni kellene a csend elöl és menekülni kellene a fergeteg elől. Talán, ha most, azonnal indulnék, még eljutnék valahová...'" A cikk utolsó szava: »Maradok.« Menekülni vagy maradni *— ezt latolgatták akkor a legjobbak, Radnóti, Bálint György, Szerb Antal, Sárközi, Halász Gábor, egy halálraítélt írástudó nemzedék. És maradtak. Mindaddig, amíg a fasizmus aknamezővel vagy tarkólövéssel be nem teljesítette rajtuk mártíromságukat. »Nem menekült. Meghalt. Igaz is, hova futhat a költő? Nem menekült el a drága Attila se, csak nemet intett folyton e rendre, de mondd, ki siratja, hogy így belepusztult.« Igaza volt Radnótinak: József Attila sem menekült el. Őt is a fasizmus hurcolta a halálba, nem marhavagonban, mint a többieket, hanem a tehervonat alatt Miért is menekült volna? Hiszen egész költészete a cselekvésé és nem a félreállásé. Olyan időben, amikor az ünnepeltek és az elismertek hűvös szóból és cifra jelzőből magános tornyot raktak maguknak, hogy tűnődésüket ne zavarja a kor, József Attila minden versével tettre lázított és a jövőre mutatott. Kosztolányiról írt bírálatában visszájára fordítva, benne van a maga hitvallása is: "Kosztolányi világában... alig van cselekvés. Itt minden történik... a szemlélőt a cselekvő ellen veti." Még utolsó, halál felé tántorgó korszaka sem halálköltészet, és nem azonos a manapság oly gyakori iránytvesztéssel, perspektívátlan nihillel. Hisz ebből a széthulló lélekből még olyan lelkes-haragos, jövőt harsogó himnuszok zuhognak, mint a Falu, A Dunánál, a Levegőt, az Ars poetica és a Hazám. József Attila előtt nem borult el a jövő. Nem a hitét vesztette el, csak az irodalomban magára maradt a hitével. "Ma éheztél és nem kerestél. Egész nap új világra lestél." Belátta, hogy egyéni sorsa beteljesedett, de mindvégig tudta, hogy nincs olyan hatalom, amely a szocialista jövendőt feltarthatná. Cselekvő költő volt és biztos hitű. Még bukásában is erőt sugárzó, távlatot adó. Ne rösteljük és ne takargassuk tehát a késői József Attilát, és ne merítsenek belőle azok, akik a szocialista költészetből egy új dekadenciába menekülnek. Az egyéni élet bomlása volt az, nem a világnézeté! Nem menekült el a valóságtól és az értelemtől sem. Nincs még egy költőnk, aki jobban értette volna, és hívebben visszhangozta volna a magyar sorsnak ezt a másfél évtizedét. Akinek költészetében világosabban látnád a munkás, a paraszt, a kisember, a tőkével és a fasizmussal gyűrköző nemzet életét. Nincs munkásköltőnk, aki ennyire belülről látva, ilyen mélyről kiáltva harsogta volna, hogy mi pusztul és mi érlelődik a város peremén, és nem volt falukutatónk, sem parasztköltőnk, aki ennyire ábrándmentes forró szeretettel, ilyen igazi "népiességgel" kiáltotta volna világgá, hogy mi megy végbe a falu peremén. »Hörpintek valódi világot, habzó éggel a tetején." Az Ars poeticának ezt a hitvallását ma is újból és újból el kell kiáltania mindenkinek, aki mai irodalmunk gondját érzi. Aki a maga kicsiny posztján is felelős azért, hogy realizmusunkat ne dúlja szét sem a szempontokból rakott ábrándköltészet, sem a_ jelent, jövőt tagadó hitetlen csüggedés. És soha ne feledjük: József Attila nem tagadta meg az értelmet, még akkor sem, amikor roncsolódó, távozni készülő öntudatával birkózott. "Én nem fogom be pörös számat. A tudásnak teszek panaszt" — ezt halála évében írta. A fiatal, érlelődő, mások hangját ízlelgető József Attilánál még találsz nehezen érthető sorokat, a haldoklónál egy szót sem. Az ő szimbolikája nem a tartalomtól és a mondanivalótól függetlenedő szimbolizmus, de nem is a sekélyes érthetőség mélypontjára züllesztett versfaragás. "Én túllépek e mai kocsmán, az értelemig és tovább!" Hol van az a "tovább"? Nem az érthetetlen víziók és az öntörvényüket követő képek különvilágában, hanem ott, ahol a költészet lélekkel, zenével, sajátos egyéniséggel ragyogja be, hogy még világosabb és még pompázóbb legyen, az értelmet. Az ezer és ezer példa közül csak egyet, hirtelenében felütve a könyvet: Puha szántások esővert, leves gerezdjei között csüggedten várják a fák a sebes, apadt mellű ködöt. " Nem egyszerű, kívülről látható valóság és nem pusztán az érzékszervekkel felfogott értelem ez. De nem valótlan és nem értelmetlen. Mélyebb valóság és hangulattal, érzelemmel, egyéni látással megnövelt értelem, amilyet csak a művészet adhat, és amilyet a művészetnek mindig adnia kell. Nem menekülhetett az, aki a költő hivatását a tanításban látta. "Én most már nem is költőnek tartom magamat, hanem tanítónak" — írta 18 éves korában, amikor mint új Krisztusból modern hegyibeszédként ömlenek belőle a Tanítások. És ugyanezt vallja utolsó születésnapján is: "Én egész népemet fogom nem középiskolás fokon tanítani." Cselekvés, valóság, értelem — mindez ehhez kellett, ennek volt az alkotórésze: József Attila a nemzet tanítója volt. És népének a valóságos nemzet fogalmát tanította, amelyben nem turáni testvériség van, hanem osztályharc dúl, amelyet nem mitikus ősátok sújt, hanem a tőke és a fasizmus fosztogat. Még az ősi Regösének sejtelmes szavai is új, osztályharcos tartalmat nyernek nála. Az ő nemzeti szemlélete nem ismer vérmítoszt, búsmagyarkodást, gőzölgő előítéletet és ködös babonát. De ismeri a jelen józan felméréséből adódó nemzeti feladatokat és az értelem hitével meglátott szocialista jövőt. Kortársai közül a legvilágosabban ő látta meg, hogy szocializmus és nemzeti sors egyet jelentenek és hogy a jövendőt építeni csak népi összefogással lehet. József Attila a proletármódon megfogalmazott nemzet költője volt. Akinek még ma is probléma, hogyan lehet a munkásosztály köré szervezett népfrontnak egyszerre szocialista és nemzeti távlatot mutatni, aki még ma sem látja, hogyan kell a népfrontnak szocialista tartalmat és nemzeti hangot adni, az ismételten olvassa el a Hazámat és a Mondd, mit érlel. Nem menekült el, őt taszították félre azok, akiknek ez az egy lélekben kiteljesedő nemzet érthetetlenül sok volt. Félrelökték, akik nemzetet akartak szocializmus nélkül, és nem értették meg azok, akiknek szocialista hitében ez a nemzeti szemlélet akkor még gyengén érett, vagy nem teljesen átérzett volt. Ő, aki az egész nemzet gondját, sorsát élte, együtt bukott akkor a nemzet ügyével, úgy, mint elődei: Ady és Petőfi. Húsz éve már, hogy elment tőlünk. A nemzet tanítója volt, tanuljunk végre tőle szocialista esztétikát és költészetet, igaz szenvedélyt és törhetetlen hitet. És nemzeti létünket akaró, jelenünket vállaló és jövőt építő magyarok, tanuljunk tőle értelmes összefogást, józan emberséget és szocialista magyarságot. Komlós János Magyar Nemzet József Attila és a nagyvilág József Attila tragikus halálának huszadik évfordulójához érkezve, emlékezzünk meg József Attila és Thomas Mann budapesti találkozójáról is, amelyet joggal nevezhetünk József Attila és a világirodalom első találkozójának. Thomas Mann 1937 elején megismerte Budapesten József Attila több versét, amely úgynevezettnyers fordításban" sem tévesztette el hatását, és ettől kezdve a világhírű német író sokfelé elvitte a fiatal magyar költő hírét. Valószínűleg az ő közvetítésével kerültek József Attila versei Benedetto Croce kezébe is. Benedetto Crocét, aki idealista világszemlélete és liberális politikai nézetei ellenére antifasiszta volt, és bátran küzdött Mussolini ellen, főleg a magyar költő antifasiszta mondanivalói ragadták meg. Az olasz filozófus és esztéta írta az első római méltatást József Attiláról, és néhány költeményének átültetésével is hozzájárult világhírnevének megalapozásához. Thomas Mann úgy jutott el 1937 januárjában Budapestre, hogy a haladó magyar írók egy csoportja, amelyhez József Attila is tartozott, meghívta a hitleri Németországból emig-rációba kényszerült írót, akit a heidelbergi egyetem kevéssel azelőtt fosztott meg a díszdoktorságtól, és akinek műveit Göbbels rendeletére, az Unter den Linden-en gyújtott könyvmáglyákonörök enyészetnek" adták át a barnainges barbárok. " A Horthy-fasizmus úgynevezett "hintapolitikusai" nem akarták megakadályozni Thomas Mann budapesti előadását. Akkor még ügyeltek bizonyos külszínre. De kikötötték, hogy a német író előadása is, az előtte elhangzó prológ is, minden tekintetbenpolitikamentes** legyen. A fasiszta rendőrség cenzorai a Magyar Színházban rendezett Thomas Mann-est előtt átvizsgálták a Lotte Weimarban felolvasásra szánt fejezetét. Ezt jóváhagyták. Átnézték József Attila benyújtott bevezető versét, a Thomas Mann üdvözlését is. Ezt törölték a műsorból. A budapesti fasiszta főkapi- t tányság korlátolt urai azt hit-ték, hogy ezzel megsemmisítik magát a költeményt is. Alaposan tévedtek. Ők megsemmisültek, de a költemény meg maradt. Túlélte a Hitler-fasizmust és — mint a világhírű német demokrata író attól kezdve mindig hangoztatta magyar látogatói előtt —, Thomas Mann egyik legjobban becsültnemesi levele** lett. Thomas Mann világirodalmi értékűnek minősítette József Attila nagyszerű költeményét, amely nemcsak aktív humaninizmust hirdetett és az igazi realizmus hitvallása volt, ha- s nem a fasizmust is keményen megbélyegezte. Thomas Mann és József Attila csak az ügyeletes rendőrtisztviselőtől tudta meg, hogy a főkapitányság nem engedélyezte a Thomas Mann üdvözlése című költemény felolvasását. Amikor Thomas Mann látta József Attila érthető elkeseredettségét, odament hozzá és szeretettel átkarolta. Ezzel a gesztussal, mintha élő szimbólum lett volna, már a világirodalom ölelte át József Attilát.Aára a külföldet nézzük, Moszkva és Párizs irodalmi köreiben ismerik leginkább József Attilát. A szovjet folyóiratok már a második világháború idején több költeményének fordítását közölték. 1947- ben pedig megjelent Moszkvában — Hidas Antal és Kun Ágnes kezdeményezésére — az első kis gyűjtemény József Attila verseiből. 1952-ben a magyar költészet orosz nyelvű Antológiájában Martinon, Iszakovszkij és Csukovszkij fordításai tették lehetővé József Attila méltó megmutatkozását a Szovjetunióban. 1955-ben Münnich Ferenc, aki akkor moszkvai nagykövetünk volt, akciót indított nagyobb József Attila-kötet kiadása érdekében, és felkérésére Waldapfel József egyetemi tanár a szovjet fővárosba utazott, hogy ott előadást tartson József Attiláról. Jövő év elején megjelenik majd Moszkvában — Geiger Béla, Gerskovics és Golemba szerkesztésében — József Attila válogatott verseinek nagyszabású gyűjteménye. A versek fordításának munkájába a legkiválóbb szovjet műfordítók kapcsolódtak be, kezdve az idősebb Vera Iljina-tól, Arthur Rimbaud és Gardia Lorca legjobb orosz nyelvű interpretálójától, egészen a fiatal Andrej Szergejevig, aki a legújabb nemzedéket képviseli. A nyomdában befejezés előtt álló antológiából néhány szovjet folyóirat és lap már közölt is szemelvényeket. Két ismert zeneszerző, Jurij Szlonov és Viktor Szibirszkij pedig megzenésítette József Attila több versét. A dalokat a szovjet rádió is közvetítette. * párizsban 1955-ben jelent meg a Francia költők hódolata József Attila előtt című kötet. Huszonhat francia költő — közöttük Paul Eluard, Tristan Tzara, Pierre Emmanuel, Gamarra, Gascar, Goucheron, Guillevic, Vercors és Cocteau — vállalkozott József Attila verseinek tolmácsolására, s a szárszói sínek között elpusztult költő több verse egyszerre csak belekerült az új francia irodalmi élet vérkeringésébe. A francia közönség sikerült fordításokban ismerhette meg az olyan kimagasló költeményeket, mint a Tiszta szívvel, a Favágó, A város peremén, A tőkehaszon balladája, a Mama, a Gyermekké tettél, az Ars poetica és az Íme, hát megleltem hazámat. A Mama nem kevesebb, mint öt ismert francia költő átültetésében jelent meg a gyűjtemény lapjain, ami lehetőséget adott a vers megrázó szépségeinek sokoldalú érzékeltetésére. A fordítóknak néhol sikerült megoldani a szinte lehetlennek látszó feladatokat is. A Favágó című költeménynek a "döntsd a tőkét" szavaiban megnyilatkozó szándékos kétértelműsége a francia fordításban ilyen szójáték segítségével nyilatkozik meg: "abats les chénes" — "dönts a tölgyeket", ami ugyanolyan hangzású, mint az "abats les chaines" — "verd le a láncokat". Tristan Tzara így tisztelgett a francia költők József Attila fordításait felsorakoztató műben a magyar lírikus előtt: »A meggyilkolt költők hosszú sorában Attila a legnagyobbak között foglal helyet, azok között, akik elestek az egyenlőtlen harcban, amelyet a költészet vív a néhány kizsákmányoló érdeke szerint forgó világ szörnyű körülményeivel. Ma új, sírontúli győzelemtől ragyog fel Attila sugárzó arca. Hazája legyőzte az öntudatlanságot és a sötétséget, népe learatja nagyszerű munkájának gyümölcseit. Fennkölt emléke bartóki magasságokban szárnyal, hiszen mindketten a nemzet géniuszából merítettek, amely éppen egyediségével része az egyetemesnek.** Guillevic a Nouvelle Critique lapjain ezekkel a szavakkal hajtotta meg a magyar költő emléke előtt az elismerés lobogóját: "József Attila korunk egyik legnagyobb költője volt. Egyesek azt mondják róla, hogy túlságosan sötéten lát. József Attilának néhány verse nemcsak fekete, hanem fekete és vörös. Feketének látja azt a borzalmas társadalmat, amelyben élt, és vörös színekkel ecseteli e társadalom ellen vívott harcát, a reménységet és a jövőbe vetett bizalmát."R Reméljük, hogy előbb-utóbb megjelenik majd az Akadémiai Kiadó most megindult sorozatában, az Új Magyar Múzeumban az a régen beígért dokumentumgyűjtemény, amely József Attila a kortársak szemében címmel felsorakoztatja a magyar és külföldi kortársak egykori leveleit, méltatásait, tanulmányait. Ebben a gyűjteményben, vagy egy kiegészítő kötetben össze kell szedni azokat a külföldi cikkeket is, amelyek József Attila halála után elősegítették a magyar költő világhírének elindulását. Ma már kétségtelen, hogy József Attila — akárcsak Petőfi és Ady — nemcsak Magyarországé, hanem az egész világé is. örök összefonódássá vált Thomas Mann és József Attila 1937-es találkozója. Sós Endre József Attila: ARS POETICA Költő vagyok — mit érdekelne engem a költészet maga? Nem volna szép, ha égre kelne az éji folyó csillaga. Az idő lassan elszivárog, nem lógok a mesék tején, hörpintek valódi világot, habzó éggel a tetején. Szép a forrás — fürödni abban! A nyugalom, a remegés egymást öleli s kél a habban kecsesen okos csevegés. Más költők — mi gondom ezekkel? Mocskolván magukat szegyig, koholt képekkel és szeszekkel mímeljen mámort mindegyik. Én túllépek e mai kocsmán, az értelemig és tovább! Szabad ésszel nem adom ocsmány módon a szolga ostobát. Ehess, ihass, ölelhess, alhass! A mindenséggel mérd magad! Sziszegve se szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat. Nincs alku — én hadd legyek boldog! Másként akárki meggyaláz, s megjelennek pirosló foltok, elissza nedveim a láz. Én nem fogom be pörös számat. A tudásnak teszek panaszt. Rám tekint, pártfogón e század: rám gondol, szántván, a paraszt; engem sejdít a munkás teste két merev mozdulat között; rám vár a mozi előtt este suhanc, a rosszul öltözött. S hol táborokba gyűlt bitangok verseim rendjét üldözik, föliidulnak testvéri tankok szertedübögni rímeit. Én mondom: Még nem nagy az ember. De képzeli, hát szertelen. Kísérje két szülője szemmel: a szellem és a szerelem! _9 Új SZOVJET műszaki, tudományos, szépirodalmi és művészeti könyvek érkeztek Látogassa meg IDEGEN NYELVŰ KÖNYVESBOLTJAINKAT VI., Népköztársaság útja 2. V., Deák Ferenc u. 15. V., Váci u. 34.