Magyar Nemzet, 1958. november (14. évfolyam, 258-283. szám)

1958-11-13 / 268. szám

4 FILMKRÓNIKA HÉTKÖZNAPI TRAGÉDIÁK Magyarul beszélő szélesvásznú olasz film Érdektelenül érdekes ember Andrea Marcocci, a Pietro Germi híres filmjének eredeti olasz címét adó vasutas. Amik vele történnek, bárkivel megeshetnek: hétköznapi tragédiák. Germi nem fél attól, hogy a hétköznapi történet unalmassá válhat. Talán nem is annyira mint író — Alfredo Gianettivel és Luccano Vincenzonival együtt ő írta a forgatókönyvet — sokkal inkább mint rendező, annyi tüzet visz a szürke események ábrázolásába, amennyi bőven elegendő az érdeklődés felkeltésére. Kezdő képsora lenyűgöző. A száguldó vonat, a szaladó gyermek irama szinte mindvégig megmarad a cselekményben. Az epizódok nem eseményes, hanem gondolati és érzelmi ritmusban követik egymást. Ábrázolásmódja művészi és elmélyült. Mindent és mindenkit alaposan szemügyre vesz, lencséje az életek és jellemek mélyére figyel és finoman, gondosan rajzol. Keveset beszél, de sokat mond. Germit, a rendezőt kiegészítette Germi, a színész. Ő játssza a főszerepet Kellemes arca, kulturált mozgása erősítik szerepfelfogását, amely a hétköznapi szürkeséghez igazodva, tartózkodik minden hevességtől, fűtöttsége belülről jön. Meleg szeretettel formálta inkább illusztratív szerepét Sara Vrzi, a jóbarát. Luisa della Noce a szenvedő aszszonyt szívhezszólóan, de nem érzelgősen eleveníti meg. Eredeti gondolat, hogy Germi a történet szüneteit egy bájos, eleven kisfiú — Edoardo Nevola — narrációjával tölti ki. Sajnos, a belső monológokat nem mindig kíséri kifejező kép, pedig Leonida Barboni felvételei szinte kivétel nélkül gondosan szerkesztettek, beszédesek és az események szürkeségét éles kontúrok kontrasztjával hangsúlyozzák. És mégis: valami hiányzik. Nemcsak a logika döccen több ízben is. De a film végén, amikor az egész kép együtt látható már, amikor Germi egy kitűnő disszonanciával tragévdiává változtatja a már-már beteljesülő happy end-et, akkor támad a döntő kérdés: mindez miért? A sors játéka volt-e csupán Andrea Marcocci élete? Maga rontotta-e el, vagy az emberek, a társadalom? Mit lehet, mit kell tenni? Germi erre nem ad választ. A ma kérdéseit, alapvető életkérdéseket tár fel, művészien , de indokolás ésálasz nélkül. Zay László FEHÉREK ÉS FEKETÉK Brazil film A múlt század közepének van két hatalmas vízválasztója: Európában 1848, a sikertelen forradalmak, Amerikában 1861, a rabszolgaság eltörlésének, a szabadságeszme diadalának esztendeje. 1848 és 1861 eredményeinek összehasonlítása könnyen megérteti, miért komor a nagy dátum után Európa és miért ujjongó, romantikusan lelkendező hangú Amerika irodalma. Érthető, hogy e hősikor hagyománya — főleg az »érintett« Délen — máig sem enyészett é S hogy a haladó dél-amerikai művészek gyakorta még fel is izzítják e hagyományt, az, többek közt, arra is utal: csaknem egy évszázad után még mindig nincs minden rendben a négerek körül. A Fehérek és feketék forgatókönyvírója, Fabio Carpi ugyancsak e nemzeti és történeti tematikából merített. Művét, amelyet Tom Payne rendezett, sajátságos kettősség jellemzi: szentimentális, olykor kezdetleges, prédikáló elemek langyos légkörébe dördülnek bele a valóság megrázó, szívet-lelket felgyújtó villámcsapásai. Bágyadt, néha mosolyogtatóan naiv a film mesekerete — gonosz ültetvényesével, még gonoszabb rendőrfőnökével s hajcsáraival, szabadságért lelkesedő ültetvényes lányával, s az éjszakában vágtató feketeköpenyes, titokzatos lovasával. Jack Lowin kitűnő képeit olykor szándékolt dramaturgiai fogásoknak tűnő váltások halványítják (bár —korbácsolás) — és nem válik a film javára az ardeus ex machina« sem, mely a királynő rabszolgaságot eltörlő leiratával oldja meg a drámai helyzetet. Másrészről viszont döbbenetes, lélegzetállító élmény, amivel a néger szereplők ajándékozzák meg a nézőt. Hihetetlen erő (emberi és színészi!) sugárzik belőlük, s olyan szuggesztív koncentrálóképesség, átélés, hogy ez tökéletesen kárpótol. Telegdi Polgár István Ifjúsági hangversenyek a város peremén A Filharmónia téli tervei Néhány héttel ezelőtt nagy sikerrel kezdődtek el a Filharmónia ifjúsági hangversenysorozatai. Az érdeklődésre jellemző, hogy a közép- és általános iskolások részére rendezett sorozatokat meg kellett ismételni, s ma már majd minden szombat délután és vasárnap délelőtt a fiatalság foglalja el az Akadémia nagytermét Van azonban a fővárosi diákifjúságnak olyan része, amely nem jut el még a zenéhez. Ezek a "fehér foltok" főleg a peremvidékeken, a külső kerületekben alakultak ki, ahol a ki- és beutazás gondot okoz. Ezért a Filharmóniánál elhatározták: ha ezek a diákok nem jönnek be a Zeneakadémiára, ők mennek ki hozzájuk, művelődési otthonokba, kulturális termekbe. Januártól májusig 48 koncertet rendeznek a Nőtanács és a SZOT támogatásával kilenc külső kerületben. A 4—4 előadásból álló hangverseny-sorozatok tizenkét nagy művelődési otthonban zajlanak majd le, köztük a XIII. kerületi József Attila, a VIII. ker. MÁVAG, a X. kerületi Fémmunkás, a XIV. kerületi Ikarus, a csepeli és a nagytétényi művelődési házakban. Érdekes a négy koncert terve. Az egyiken régi mesterek muzsikájából hallanak részleteket a diákok, fúvós kamaraegyüttes, középiskolás és felnőtt öntevékeny kórus közreműködésével. Egy másik hangversenyen klasszikus mesterművek néhány részlete, illetve Haydn A patikus című kis vígoperája hangzik el, majd a romantikus zene, illetve a magyar zene gyöngyszemeiből kapnak ízelítőt a fiatalok. A Filharmónia egy másik fontos terve, mely szintén januártól valósul meg, a kamarazenének egyik, nálunk meglehetősen elhanyagolt ágát, a dalirodalmat karolja fel. A Filharmónia hat estét szentel Dalkoszorú címen — Schumann dalsorozatára utalva — a zeneirodalom dalciklusainak. Az első koncerten — január 12-én lesz a Kamarateremben — Schumann Asszonyszerelem és Asszonysors című ciklusai hangzanak el. A másodikon Schubert Téli utazása szerepel, utána Mahlertől az Egy vándorlegény dalai és Beethoven Dalok a távoli kedveshez című dalciklusa következik. Ezen az előadáson először mutatják be Ravel dalsorozatát Dalok Dulcineához címmel. A negyedik hangversenyen Muszorgszkij Haláltánca, a következőn ugyancsak Muszorgszkijtól a Gyermekszoba szerepel, végül a hatodik koncerten kerül sor a névadó Dalkoszorúra és Farkas Ferenc Gyümölcskosár dalciklusára. (gábor) Eleven, mozgékony arc, gyors, pergő beszéd, amelynek kiejtésén — akár franciául, akár angolul, akár németül hangzik — nem venni észre, hogy idegen. Adam Tarn lengyel író, az emigráció évei alatt tanulta meg a németet és a franciát, aztán az Egyesült Államokban, az ENSZ kiadványok egyik szerkesztőjeként az angolt. Hazáját szeretni már sokkal régebben megtanulta, a háború alatt Franciaországban csatlakozott a hitlerizmus ellen harcoló lengyel hadsereghez. 1950-ben, nem bírva tovább az amerikai maccarthysta életformát, viszszatért hazájába, Lengyelországba s azóta legkedvesebb szenvedélyének, az irodalomnak hódol. A lengyel írószövetség vezetőségi tagja, a "Dialogues" című havilap főszerkesztője. Budapestre a Petőfi Színház meghívására érkezett, egyik, televízióban már előadott darabját kötötte le a színház igazgatója. Először természetesen a lengyel irodalmi élet problémáiról kérdezgetem, ő a sok közül egyet választ ki. — Egyik sajátos jelensége a lengyel színházi életnek az, hogy a legutóbbi években elszaporodtak nálunk bizonyos nyugati írók pesszimista, nihilista darabjai. Szerte az országban játszották például Samuel Beckett francia írók Godotra várva* című darabját, továbbá ugyancsak tőle a "Játszma vége* című színdarabot. A másik, hasonló népszerűségre szert tett francia író Eugene Ionescu. Tőle a híres, sőt hírhedt "Székek* című kétszereplős darabot s a "Kopasz énekesnő"-t adták. Erre a jelenségre válaszol most egy fiatal író, Jarecki, aki egyfelvonásos darabot írt. Ez a szatirikus kis mű szellemesen gúnyolja ki Beckett pesszimizmusát. Arról szól, hogy egy bizonyos családban ükapától ükunokáig az összes férfiak öngyilkosok lesznek. A darab végén revolverdörrenések hangzanak a kulisszák mögül. Kiderül: Beckett darabjának hatására most a nézők lettek öngyilkosak. A darabot a S. T. S. a varsói diákok szatirikus színháza mutatja be. Ezt a színházat varsói egyetemisták szervezték, ők játszanak benne és a darabokat is ők, írják. Egy fiatal színész és író "A világ vége" címmel írt darabot, Krakkóban játsszák majd, ugyancsak Beckett pesszimizmusát teszi nevetségessé. Adam Tarn fiatalabb éveiben regényeket irt, sokat foglalkozott pszichológiával. Amerikából való hazatérte óta csak darabokat írt. Az egyik "Egy közönséges ügy*, a maccarthyzmust leplezi le. Játszották Kijevben, Leningrádban, Varsóban, Prágában, Berlinben, a berlini rádió műsorán még ma is szerepel. "Ortega* című drámája az ENSZ-ről szól, a lengyel kritikusok sokat vitatkoztak rajta. — Miről szól nálunk bemutatásra kerülő darabja? — Az "Elrontott élet*, vagy "Banális komédia* — a címről ugyanis még nem döntöttünk — egyelőre két felvonásos, így mutatják be a varsói televízióban is. E két felvonás lényege a következő: A darabot végig a szerző konferálja, aki beszédbe elegyedik a főszereplővel. Ez ugyanis panaszkodik, hogy elrontotta az életét. A szerző javaslatára lejátszódik a hős élete, három nőt ismer meg, s elveszi feleségül az egyiket, aki kevésbé művelt és okos, mint ő. A főhős élete rosszul sikerül, iszákos lesz. A konferáló szerző javaslatára, a "mi lett volna, ha" elve alapján a főhős újra kezdi az életet. Ezúttal a három nő közüli azt veszi el, akit szeret. Élete megint elromlik. Felesége ugyanis előkelő származású nő, csak a pénz és a pozíció érdekli. Nos, a szerző javaslatára a főhős, életének harmadik változatát is végigjátssza, egyetemi kolléganőjét veszi feleségül, pályája felfelé ível, megbecsülik, professzor lesz. De — felesége boldogtalan és megszökik tőle. Itt végződik a darab — egyelőre. Mondanivalója: egy kicsit mindenki felelős a saját sorsáért, s a saját boldogságáért vagy boldogtalanságáért. Igyekeztem nagyon sűrítve írni, nem mindent megmagyarázni, bőséges teret hagyva a néző képzeletének is. Megígértem a Petőfi Színházban, hogy rövidesen megírom a darab harmadik felvonását. Egyelőre, két megoldás között ingado-zom. Vagy a szerző és felesége vitatkoznak a darabban elhangzottakon, vagy felvonul a darab minden szereplője és ők vitatkoznak a szerzővel. — Mit játszanak jelenleg a lengyel színpadokon? — Akárcsak maguknál, probléma nálunk is a máról, a mának szóló darabokat találni. Joggal bírálják kritikusaink egy angol író, Christopher Fry: "A hölgyet nem kell megégetni* című darabját. A darab ugyanis a XV. században játszódik, s nincs is sok értelme. Nagy sikere van Dürrenmatt svájci író "Az idős hölgy látogatása* című művé- nek, amelyet, mint hallom, Budapesten is bemutatnak. Iwaszkiewicz lengyel író "Bal- ■ zac házassága" címmel írt darabot — Balzacnak ugyanis lengyel felesége volt. Kruczkowszki: "A szabadság első napja* című drámája 1945-ben ] játszódik egy internálótábor bán, amelynek tisztjei felsza- badulnak a német fasizmus alól. Mindamellett, hogy ezek a darabok nem egészen idő- ] szerűek még, bízunk benne: ] rövidesen megváltozik a hely- ■ zet. A párt XII. ülése meg- mutatta, mennyire megszilár-; dúlt a szocializmus eszméje hazánkban, megszilárdult a lengyel írószövetség kommu- \ nista sejtje is. Mindezek a tényezők biztosítják, a lengyel irodalmi élet kibontakozását. ! P. Zs. «! A lengyel színházi élet Beszélgetés Adam Tarn lengyel íróval Nemzet -Csütörtök, 1958. november 11. M SnSESai SALAME Richard Strauss művének felújítása Hosszú előkészület, sok munka előzte meg a Salamé felújításét Operaházunkban. Tizenöt éve játszották utoljára: újra meg kellett találni a bonyolult alkotás rendezési és díszletezési stílusát, új szereplőket, főként új címszereplőt kellett fölfedezni. Oscar Wilde—Richard Strauss Salomejának nem csupán a tárgya és a faktúrája izgalmas,hanem előadásának mindenkori módozatai is izgató kérdéseket adnak föl. Operaházunk színpadán hosszabb idő óta elterebélyesedett bizonyosfajta naturalisztikus irányzat, s ebből csak most kezdünk kitörni. Kétségtelen, hogy éppen a Salamé csalogató lehetőségeket kínál a naturalizmus számára. ■ A bibliából ismert szörnyűséges rémtörténetről van szó, förtelmes perverzitásról. S annál dicséretesebb, hogy a lényegre összpontosuló rendezés — Nádasdy Kálmán munkája — lemond a "természethű" ábrázolásról és az ún. séma-színpadot választja. Fülöp Zoltán olyan színpadképet tervezett, amely csak lényeges, kiemelt alkotóelemekből áll, fölösleges részletet nem tartalmaz. Ilyenfajta színpadon elsőrendű követelmény a játék. Bizonyos, hogy az új Saloméval elért hatásban nem csekély része van e hangsúlyozott drámai ábrázoló stílusnak, amely határozottan realista szellemű. A jelképiség is ott van a kifejezőeszközök közt, néhol erőteljes kicsengéssel. Márk Tivadar ragyogó jelmezei csak erősítik a drámai hatásosságot. Azt azonban hiányoljuk, hogy a színpad, nevezetesen a világítás, nem halad dinamikusan a cselekmény kifejlődésével, vagyis nem játszik eléggé, végig merev marad (eltekintve kisebb effektus-változásoktól). A mostani Salome-felújításon fokozottabban tudunk figyelni Richard Straussra és dústanyészetű Salome-zenéjére, mivel a színpad nem uralkodni akar, hanem teret adni az operának. Lukács Miklós, a mű zenei betanítója és karnagya, él is az alkalommal: törekvése, hogy az elsőrendű szerepet játszó nagyzenekarból a lehető legtöbbet ő hozza ki — a túlzó effektusokat is. Salome roppant nehéz, nagyigényű szerepét Birkás Lilian alakítja. Azt mondhatnánk, hogy Richard Strauss wagneri hangot, s azonfölül shakespearei színész mértéket követel meg a Salome címszereplőjétől. S még táncolnia is kell... S nem utolsó sorban, külsőre is meg kell felelnie a kívánalmaknak ... Birkás meglep azzal a szintézissel, amellyel megoldja feladatát. Orgánuma önmagában nem elegendő, de a kiválóan megtanult ábrázolás kiegyenlítően hat. A Johanaan-nal való kettős után, a terjedelmes közjátékra megkomponált nagy játékban — midőn Saloméban megérik a rettenetes kívánság, a próféta felvétele — igazán kitűnő. Még akkor is, ha a valódi emóciók hiányoznak belőle. Igen érdekes Salome, baba arcú asszony! szörnyeteg. Fehér arcú, vörös hajú boszorkány. Nem lobogó, érzéki szépség ez a Salamé, hideg és szenvtelen. Wilde is így gondolta el. A hétfátyol táncért — Eck Imre drámaian, megoldott koreográfiája — külön elismerést érdemel. Heródes hisztérikusan izgatott, kapkodó, félig zavarodott lényét Udvardy Tibor rendkívül hatásosan érzékelteti, Remeti a maszkja is. (Valamennyi maszkért dicséret jár a készítőnek!) A gonosz indulatoktól fűtött, sötét Heródiás, Delly Rózsi megszemélyesítésében wagneri méretű körvonalakban bontakozik ki. Jámbor László Johana anya, a "-pusztában kiáltó-, sáskaevő, elvadult próféta, aki egy szikla tehetetlenségi erejével vallja meggyőződését. Jó kabinetalakítást nyújt a szép hangú, szálas termetű Narraboth: Pálos Imre. Lőrincz Zsuzsa, mint Heródiás apródja, a kisebb szerepet is jelentőssé teszi. A két katona igényes szólamában Domahidy Lászlónak és Mészáros Sándornak még van javítanivalója. A felújítással együtt került színre a Poloveci táncok című balett, amely, mint ismeretes, Borodin Igor hercegének táncjeleneteit fűzi egybe. A nagyhatású művet Harangozó Gyula koreográfiájával, Kennessey Jenő vezényletével adták elő. Lakatos Gabriella és Fülöp Viktor sokszor méltatott teljesítménye mellett, Kun Zsuzsa új táncszerepe (Poloveci lány) tűnik fel, színesen, érdekesen megoldott produkció. Szenthegyi István A szlovákiai írótalálkozóról és a nápolyi kongresszusról nyilatkozott Gereblyés László Két nagy jelentőségű külföldi eseményen vettek részt a magyar irodalmi élet képviselői. A szlovákiai írótalálkozón Gereblyés László, Földeák János, Kelemen Sándor, Mesterházi Lajos és Tolnai Gábor, a nápolyi írókomgresszuson pedig Gereblyés László, Fodor József és Passuth László vett részt. Gereblyés László, a Nagyvilág felelős szerkesztője, a Magyar Pen Klub főtitkára a két találkozóról a többi között a következőket mondotta: — A cseh, a szlovák és a magyar írók szlovákiai találkozója volt az első eset, hogy népi demokratikus országok írói egybegyűltek és kicserélték nézeteiket. A találkozón néhány javaslatot dolgoztunk ki az együttműködés megjavítására. — A nápolyi kongresszust az olasz írók szindikátusa hívta össze, olyan céllal, hogy létrehozza az európai írók érdekvédelmi közösségét, megtárgyalja az írók viszonyát a kiadókhoz, a televízióhoz. Rendkívül szívélyesen, nagy vendégszeretettel fogadták a Szovjetunió és más szocialista országok, köztük hazánk íróinak küldöttségét. A disszidens írókat meg sem hívták, mert a magyar írók jogos és természetes képviselőinek minket tekintettek. A kongresszuson erőteljesen kidomborodott az írók szolidaritásának gondolata, ezen belül a világbéke védelmének szándéka. A szovjet delegáció azt indítványozta, hogy az érdekvédelmi bizottságot csak későbbi időpontban alakítsák meg, mert a csehszlovák és a román írók képviselői nem kapták meg a vízumot, s a norvég írók sem voltak jelen. Vita volt arról, hogy a küldöttek tájékoztassák-e kormányukat a megbeszélésekről, vagy ezeket tekintsék az írók belső ügyének. A szovjet delegáció javasolta, hogy bízzák ezt a küldöttségekre, mert országonként mások a szokások, hagyományok. — Útban hazafelé, Rómában száznál több ismert, kiváló író, lapszerkesztő, filmrendező, a nagy lapok és a sajtóügynökségek képviselői előtt Fodor József az időszerű irodalmi vitákat ismertette, jómagam pedig a Nagyvilágról és feladatairól szóltam — mondotta befejezésül Gereblyés László. Francia festők kiállítása a Csók Galériában Hozzávetőleges becslés szerint a Párizsban élő festők számát 47 ezerre teszik. Ha az egymással ellentétes és a rokontörekvésű irányzatok százféle árnyalatában ki akarnánk igazodni, nagy általánosságban arra az eredményre jutnánk, hogy afrancia festészet az utóbbi évtizedekben egyidejűleg járja a valóságtól való távolodás és a valósághoz való közeledés útjait. Ábrázoló és nem ábrázoló művészet két partját számtalan közbeeső törekvés hidalja át. Annak a 26 festőnek a tárlata, amellyel most a Csók Galéria termeiben van alkalmunk megismerkedni, távolról sem lép fel azzal az igénnyel hogy valamiféle keresztmetszetet adjon a mai francia festészet egészéről. Csupán egy parányi rést nyit, amely egy művészcsoport eszmei világába, alkotó módszereibe enged betekintést. Haladó francia művészeik egyesülete mutatkozik be, a párizsi Salon Populiste, mintegy 150 festménnyel. E művészcsoport a baráti és kulturális kapcsolatok megerősítésén is fáradozik. A közelmúltban több alkalommal látta vendégül kiállítóhelyiségében magyar művészek alkotásait. Ez a tény, valamint az, hogy a Salon Populiste elnöke, Henry Ramey lelkes buzgalommal támogatja a magyar művészek párizsi bemutatkozásának ügyét, egymagában is feltételezi, hogy vannak a Salon Populiste és a mai képzőművészet célkitűzéseiben közös vonások. Közös eszmény az emberért való művészet, a humanista tartalmú művészet Más körülmények, más társadalmi viszonyok között és más hagyományokra támaszkodva, de nagyjából mégis a mi művészeti életünkkel rokontörekvések jellemzik a francia populistákat, írókat, színházi embereket, képzőművészeiket, akik az absztrakció formajátékai, a csupán esztétizáló művészet ellensúlyaképpen tömörültek közös zászló alá. Témakörükben is iparkodnak felölelni mindazt, ami az embert általában érdekli és foglalkoztatja. Az ember, a munka, a gyár, az otthon, az életkép, a csendélet, és az élet számtalan megnyilvánulása kér helyet vásznaikon. Számunkra talán szokatlan, hogy a Salon Populiste tagjai sorában ott vannak az ismert, kiállításokon állandóan szereplő, díjakkal jutalmazott művészek mellett és velük egy sorban az autodidakták és a műkedvelők, mint például a párizsi Metró főikalauza. A különböző tanultságú, műveltségű festőket öszszefűzi, hogy a művészetet életük tartalmának vallják, dm Ferencz László pantomim művész önálló estet ad a Kossuth Klubban 15-én, szombaton este 8 órakor.