Magyar Nemzet, 1959. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-09 / 7. szám

9 FÉLMILLIÓT KERESTEK , mégis rosszul kalkuláltak 1956. nyarán az egyik hét­végén Tóth Lajos műszerész­kisiparos gondterhelten rótta az utat Pest környéki telkén. Bosszankodva gondolt a meg­ítélése szerint »pangó« üzlet­menetre. Amikor a séta közben találkozott telekszomszédjával, Szongoth Lászlóval, az Elekt­­ronica ktsz akkori elnökével, el is panaszolta baját. Ilyes­féleképpen: h­a vacakolással (értsd: a lakosság közvetlen el­látása, javítások) nem jutok sokra, az alig hoz valamit a konyhára. Szongoth meghall­gatta, aztán gondolt egyet. Az Elektronica ktsz-ben ek­koriban a Szovjetuniónak ex­portálandó elektromos nyomás­mérőket gyártattak, s e mű­szer egyik drága, igen precíz munkát igénylő alkatrészének, a kvarc érzékelő feinek meg­munkálását adta ki szériában Szongoth a Kisipari Exportra Termeltető Iroda közvetítésé­vel Tóthnak és Baráti­ Rezső kisiparosnak. Utóbbiakat az el­nök, a szövetkezet műszaki ve­zetője, Pázmányi Ferenc és két vezetőségi tag, Bitai István és Szállási László megfelelően ■"tájékoztatták*, hogy meddig mehetnek el az árajánlat-te­vésbe. A­­vacakolás* ezzel aztán be is fejeződött A két kisiparos a költségvetésben minden mű­veletnél kézi erővel végzett munkát állított be, holott jó ré­szüket géppel végezték. Jel­lemző volt, hogy Tóth például havi 1400 munkaóra-kapacitást jelölt meg műhelyében: magá­nak és feleségének 400—400, két segédjének 200—200, tanu­lóinak 100—100 órát. Mint ki­derült, a műszeralkatrészen csak a segédek dolgoztak. Tóthék 800 órája blöff volt ék mással voltak elfoglalva... Miután a másfélmilliós meg­rendelésnek mintegy 40 száza­lékát vágták zsebre csalás út­ján az említett módon, meg­vesztegették a KETI csoport­­vezetőjét, Rádli Jánost, aki sze­met hunyt a visszaélések felett. A négy­­munkaadó- szövetke­zeti vezető pedig öt százalék jutalékot kapott Barátiék hasz­na után. Legalábbis eleinte. Amikor már jó ideje tartot­tak a becstelen üzelmek, a társaság tagjai egy este az As­toriában vacsorával ünnepelték meg — saját magukat. Kétezer­forintos cechet fizettek ki nyol­can ... Miközben Barótiék munkájuk javuló minőségével dicsekedtek, Szongoth céloz­gatni kezdett: — S ti, mikor javultok meg? Ettől kezdve a jutalék a duplájára emelke­dett. Érthető volt tehát, hogy amikor a két kisiparos egy íz­ben arról beszélt, a munkát 15 százalékkal olcsóbban is le tudnák szállítani a ktsz-nek. Szongothék sietve lebeszélték őket: — Ostobaság­, úgyis be kellene fizetnünk adóba a megtakarítást A kisiparosok persze köny­­nyen­­beletörődtek a megvál­­toztathatatlanba­. A két éven át folytatott csaló tevékenység során mindketten személygép­kocsit vettek, ezenkívül Baráti, aki havonta húszezer­forintos jövedelmet vallott be, telket és víkendházat vásárolt. Nem sokáig élvezhették­­mun­kájuk gyümölcsét­, a csaknem félmilliós kár megtérítésére a hatóság lefoglalta azokat, Tót­hék ügyét pedig a szövet­kezet bűnös vezetőjével együtt a VIII. kerületi rendőrkapi­tányság rövidesen átadja az ügyészségnek. (t­g.) Szakbizottságok ellenőrzik a vendéglői étlapokat A budapesti éttermekben a Vendéglátóipari Tröszt megbí­zottai többnapos ellenőrzést tartottak és az étlapokkal kap­csolatban hiányosságokat ész­leltek. Egyes üzletekben nem veszik figyelembe azt a régeb­bi intézkedést, hogy tíz forin­ton aluli, olcsóbb ételeket és kis adagokat is fel kell szol­gálni. Ugyanakkor egyes étel­féleségeket magas áron kalku­lálnak. Az ellenőrzés megállapította továbbá, hogy a menük általá­ban egyhangúak, nem változa­tosak, több étteremben e me­nühöz nap nap után mignont, ischlert vagy linzerkoszorút adnak. Ezért kötelezővé tették, hogy ezentúl a menüt házilag készült főtt vagy sült tésztá­val egészítsék ki. A jövőben egyébként az ét­lapokat egy szakbizottság is rendszeresen ellenőrizni fogja. Megkezdődik az iskolásgyermekek gyógy­üdült­etése A SZOT az eddigiekhez hason­lóan, január első felében ismét megszervezi az egészségi állapo­tai miat gyógyüdültetésre, illet­ve levegőváltozásra szoruló isko­lásgyermekek üdültetését. Az üdültetést — amelyben május vé­géig mintegy 3000 tanuló vesz részt — kétféle formában bonyo­lítják le. A gyenge szervezetű, megerősö­désre szoruló általános iskoláso­kat öthetes váltásokban Parádfür­­dőn, Ormándpusztán és Röjtökmu­­zsajon helyezik el, ahol az üdül­tetés ideje alatt pedagógusok fel­ügyelete mellett folytatják tanul­mányaikat, a gondos ellátást, ke­zelést kapnak. A gyógyüdültetés ingyenes, a beutaltak útiköltségét is a SZOT viseli. A levegőváltozásra javasolt gyer­mekeik háromhetes üdülésben vesznek részt Parádsasváron, Kő­szegen, Velencén és Tóalmáson. Az ide beutalt gyermekek szülei napi hat forint térítést fizetnek. Az üdültetés mindkét­­formájá­ban I­VH. osztályos általános is­kolai tanulók vehetnek részt, is­kolaorvosi javaslatra és a szülők munkahelye szerint illetékes szak­­szervezeti bizottság jóváhagyásá­val. Az első csoportok január 12-én indulnak az üdülőkbe. KÖLTÖZIK „a jövű SZÁZAD LEGÉNYE" KAMARA VARIETÉ vendégjátéka a MEDOSZ színházteremben VI. Jókai u. 4. szám JANUÁR 1-TŐL Főszerepben: Feleki Kamill, Kiss Manyi, Salamon Béla Ráthonyi Róbert, Kardos Magda, Labodi Gerard, Raffael Márta, Vadas Zsuzsa Murányi Lili konferál ELŐADÁSOK MINDEN ESTE 8 ÓRAKOR ­.Pfiltet, «St. Jmoft ». A „Szeverjanka" első útja Nemrégiben tette meg pró­baútját a­­Szeverjanka­ szov­jet tudományos kutató ten­geralattjáró. A tengeralattjáró elsősorban tudományos ala­pon segíti a halgazdaságot. A hajóval tanulmányozzák a halrajok vándorlását és ellen­őrzik a különböző mélységek­ben működő fenékhálók mű­ködését. Ezenkívül természe­tesen nagyarányú oceanográ­fiai megfigyeléseket is végez­nek. A tengeralattjáró vízalatti televíziós készülékkel, vissz­­hangos mélységmérő beren­dezéssel, a víz hőmérsékletét, sótartalmát és oxigéntartal­mát pontosan mérő­műszerek­kel rendelkezik. A tenger­alattjárót rövid- és nagyható­sugarú fényszórókkal, talaj- és vízpróbavevő berendezés­sel, vízalatti filmfelvevő- és fényképezőgéppel, s egy sor másfajta műszerrel is felsze­relték. A mérőműszerek több­ségét a rádió- és elektrotech­nika legutóbbi vívmányaiból állították össze. Az első úton főképpen a heringek viselkedését és kü­lönböző mélységekben a he­­ringfogó fenékhálók műkö­dését tanulmányozták a tenger­alattjáró tudósai. Ezenkívül a vízi állatvilág többi élőlényét is megfigyelték. A tenger­alattjáró a napokban elindult második útjára. Új magyar hanglemezek A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat stúdiójában érdekes hangfelvételek készülnek. Bar­tók Béláné Pásztori Ditta tol­mácsolásában befejezéshez kö­zelednek a Mikrokozmosz tel­jes sorozatának felvételei. A magyarországi Haydn-e­mlék­­ünnepségek alkalmából mikro­barázdás lemez jelenik meg a nagy zeneszerző operáinak egyes részleteivel, amelyeket a hazánkban fellelhető Haydn­­kéziratok alapján állítanak össze. Gát József, akinek tulaj­donában van Magyarország egyetlen clavicordja — a zon­gora őse — a Bach-család zeneszerző-tagjai által kompo­nált „Notenbüchlein für Anna Magdaléna Bach“ címen ismeretes ciklust játssza hang­lemezre. A Hanglemezgyártó Vállalat a közeljövőben költe­ményeket, gyermekmeséket és irodalmi értékű sanzonokat is közread majd. Narancsszüret Máriagyüdön A dél-baranyai Máriagyüd községben gyönyörű narancs­fát nevelt fel Túrós Sándor dolgozó paraszt. A kétméteres, terebélyes fát húsz évvel ez­előtt magról ültették s a fa 1955 óta minden esztendőben termést hoz. A mostani télen több mint 70 vérbő narancsot érlelt. Az ökölnyi nagyra fej­lődött gyümölcsöket most szedte le tulajdonosa. Ízük, színe, illata semmiben sem különbözik a Földközi-tenger partján termett narancsétól. Túrós Sándor féltő gonddal vi­gyáz a kényes fára, hideg na­pokon állandóan sűti a helyi­séget. — Hárommillió köbméter víz tartalékolására alkalmas víztárolót építettek Kunhe­gyes mellett, a Bánhalmi Álla­­mi Gazdaság földjén, öntözés­re 2,6 millió köbméter víz használható fel, a többit halá­szati célokra hagyják. I Bejárónőt keresek bió hálószobáim-1 | II,. em.ij*Mámra az Alkalmi vételek Fn-Beköltözhető családi Csecsemőt szabad- Gumitalpalás. mim Képesített háztartá­ tor készítőnél el -| fBIO. PPK­Kft | f* | ti" jítl Iirlllít'l töp az álláson. tíz­ ház háromszobás, sághegyi meleg la­­dennemű javítások. „ C­somba heti két nap- adó. Rákospalota. . ........................ holdas szőllőtrufi- mellékhelyiségekkel. kásán állandóan — Bőrtalpúak áttal-Marfc, esztergályos. ra_ Jelentkezés: Al- Baksav S. ui. 20. B'c_lifí” * Hazafi** Népfront lapja mölcsös, kétszáz-­ezeröles arvümöl- szakszerűen gondoz, palása gumisra. Gu­koszorus fo­garas kormány utca 4. Dr. 1 . ......................... Szerkesztő bizottság: Dinnyés Lajos, Fogarasi Béla, Horváth húsz kráter barter- esésben, kocsma- és óvónő. 366-325. mitalpalás. Vas utca szakmunkásokat le Morvai. 5-6 óra VEMNEK Móless, löehárd. Jámbor István, Kárpáti Aurél, Martin Ferenc. mésseá. lakással, bolthelyiségekkel.­­ *■■■ ■ | ■ 21. bérezéssé! Jelve­ kezet­ elett' Mihályfy Ernő (főszerkesztő), Molnár Erik, *. Nagy Ferenc. pince présházzal - raktárakkal. vétel | OKTATÁS I __________________ szunk. Cím: Kismo-i hálfezobát. kom- IRllflAZIT I Ortutay Gyula, Paál Ferenc, Parragi György, Péter János, 200000-rét. Ugyanitt esetén boltkezelői és * ' I sÉTJéTáe­n tor fe­rpevár. Bn binatt bVr?2- ha' .J Rejcsányi Károly, Szabó Pál, Szabolcsi Bence, Vadász Elemér tízholdas csatorna- talboltkezelői állás tozotanfolyam in- | WZDSSM J­­XI. Fehérvári ut 50 hetleg felnatrite de avatékot Készpénzért veszek­­ , folyóe épületekkel, lehetséges. Autó- dúl kezdőknek, ha- 1­­246-os_­mellék).-------»Buda- Te*': 33-77-11 használt nőt. szőr- gJrtezt tehet o­ttadóhwtttl- VH kertészetnek alkat- buszmegállónál.­­­ladóknak. Jelentke- Saját házzal rendel-Besaróne egész nap- * , ————— mebundákat férfi- Baerjesztőség én kladóWottaL VII., Lenin irt. 9-n. tartásra kitűnő. 80 hatvanezerért eladó, zés: Brüklerné. V. kező. 6? éves. Jósá-P* Felszabadulás téri Hálót, kombináktat. Len^.Jít- Terjeszti a Magya. Posta. Előfizethető a helyt (Budapesten Xvind «Jhá'v Gvnls. Visz. ^em tér 5. 184 gos lelkű nagyma­bízható 1937«. fehe. hirdetőbe. Páros sztrerén veket.­­zíva.s«® a kerületi) kézbesítő postahivataloknál és a (kézbesítőkul. ^rvhcíldas szóló. up. Lat­ram vasút- _______________ ma. férjez menne a Felszabadulas te------------------------------r«an­ono*n«♦ felkeresem. 222—118. ah ___ ux______ t pince, présház. et-állomás Bahafionlel- hozzáillő, lehetőleg rí hirdetőbe. Manikürösnöt azon- mimh. Eloi­zetés, díj egy hónapra 14.- forint „obi, lakóházzal - le. HEGYES HIRDETÉS I nyugdíjas, fánomüel-Orvoscsalád keres­i& *&““, Tz'J'* 142-764. te. teddybeer olcsón Athenaeum Nyomda Pv.; Soproni Béla,__________ IS 000-erL Lsiosms- Elcserélném Néphad- "r"'”w„" J. ki ,érfi.htsz: „ »Szin háztartási artelma­ , ' - 3F —------r--------7777“ ^ladb- Tel-­ '87-676. zsm Wlencholdas. 5 serw Színháznál le­­szttéte? alkony?U. ie'|5- a zoUat. Főzni nem | ÉRIBÍ?ÉS I kombináltál ^rlá- Juhasz- V* Vad­ul- Eladó két db válasz- H. kerületi­­ szoba Magánház. kétszo- V° szoba hallos- létét vállalom - H^dSfibe 'Maevar kell. Jelentkezés te- ^ tirényt - ^-57______________ fal. az egyik tiszta komfortért városit- bás. melékhelytsé- STt^ermfaiel őt- komfortot- ^ P&t környékén is __________ Wonon du. 6—8 kő- Vasolaszta holland Dáros ácrvat Szűcsök, figyelem! fa, a másik üvegbe- gett kettőszobás hal­­ges. 200 dl prümöl- !,en mázsa arm’ater- pro’f lakásomat ha- róth bádogom Hars- Főbérleti lakással zott. 125^619.---------injekciót sürgősen Ssz?atott háztar- ^ városibunda - tétel. Egy db trafó fost cserélek. VIII. esősben kétszobás ^&3ej Szárítóv?l 10^0 budai ömlek a‘ fa utca 6 Litton- magl.L l^egiefe-Gyermekszeretö hiáz- átvennék.- Telefon: H­.# hagyatékot tudma. oposon bé- (diához) 110 voltos. Mező Im­re ut 12/B. komfortos kakasért­ényletekkel á llóM” VaBV ber,a' 220—698. „Gsti egyedülálló tartási alkalmazót- 340-3®. léssel eladó. 427- Kovácsné. Bérkocsis Herényi.____________átadó. telekkönyvi- ezerért izsákon ti- kaffll-c- melKev^' l1.— 1----------------- nedíjas fővárosi tat felveszek. Tele­­m 1­909. este 8 után. «­ 81. IH. 20. N„„naimac .­.n:„/.i_ le£? vaev eladó. — zennégyholdar. czö­­f*5!: »Sürgős ^ 39063. Elveszett d&gjn- tanítónő férjhez. fon. háromszázhat- ( GlP. SZERSZÍM I Kétrészes kombinált ! “—1 Budaörs. Kossuth m. lógvfi mölcsössel _ j«he. Fakzabadulas bor 23-án este a mnnnP szenvc.lélv­van _ háromszáz­ szekrény, eladó, 1i | j|RMU I LlUIS | ^ '• ^ “El Sgtfc^álé. HLJttMl--------- RózsadombonP^ ^ sslt é&io un g»iri&b LrtnLrzd tsürssstó r asktum i ssmot&sr. ■ssssjíss- SCH­O. va.arnap ^ .gc z haVelag ^'^a- VStZna* “Sí Sve“° - “e^ Szövetkezetek, vál-­­.. "»»»* f hájót kombinál- mlftt Ch^ r som- szoba, konyha, ekroszobás komfortos rí lőgyümölcsössel. 4 részben somba- * ** ^ lás téri hirdetőbe falatok. termeloszo- Haláleset miatt két tat ’ párosszek- kamrásra. Csepel, fehérletté, ráfizetés-szoba...a”r szobás lakóházzal, termelésre is al- I ’ - kérem. vetkezetek. Autósze- szekrény, két ágy r^vt párosáeirat “5 ^ Vöbrv u. 16/b. Este ^ Reggel 9-12 »»OOteért. Vác kör- karm­as. istálló és Épitészszakértő -ta-----------------------------­velő műhelyemmel matraccal konyha- háztartásfeloszla- ^athenger^ V„|T 4~7 között óráig. Deman^ X'H. TMa“b’a fP'f'f'nyéki neírvOTer'ales. baromfiházzal. 2x I„ácsot ad vitás 48 éves. magas, elő­állásba mennek —bútor, asztal. szék tást hagyatékot mi li rt ..r.,.r- o-----------Pannónia utca 25. H ?.D - -u, „ ’ nagyjövedelmű szó- ] szoba konyhás építési ügyeit inté­­lett nő szerény ott­megegyezés szerint. _ 2­001 Ft-ért eladó . vm _ haszmáb 4.5 Bt. 8 Elisca-Aném 2 szo­­kott öröklakás negy- lőgyümölcsössel. na-. lakással bekés- !*. ellenőriz !*vsz. to.sír .Autószerelő 34410c XIV. ker. Bosuyák felaa'. aluaL. L.g.utó!­oc 777 ,ve rez?ert. to sze­­gyobh földiepressel,­­ tözheto.. eladó v. )21-338. ’_______I c«?áMl keres­tető-JaJíp- Fols/Bhadillás ti *J Dóntol- IfWli-yl ■■■■■■íwhbmbbmh KOCSIa Cl3uO. Mai” flCtiSi kGrt 66. n 3GTV . K­bs hill. lipótvárosi énfildtokkel 90 0001 Kuria^ hórvra gl- 1 1 1 « , » -.­­.. téri hirdetőbe. ' Úr.' Erdös^ Veszek hálót, konv- 13dn...h*tfc .l?i _01. baltamos budai vfl- c»er«daloácsal_ beköl- Ft-ért kaphatók. cserélném. Hand- í Agyt­űl tisztításért t­enni" J . ....... 1 IWf................. nárosszekrényt l­!.ut 55. SKF Svéd lafalvásomat külön- szobás, mellekhem­­ főzhető. — Telefon: Taksonyi András.' lerv Gusztáv. — házhoz megyek. PVC esőkabát­ ,K^eme­t,óld és ágyat, ro hagyatékot.' G^csanágy Rt. álló . garzon fe­­ f.' ___________ Bp., Damiarsch ut-j tapolca VI. Majakovszkij hegesztőket nagy­­ bordó.' világító*. Telefon: 130-994 7WNes Onamron mm ^ cserélem Pesti egy- Azonnal b«*öltöz-5’ Dunaharaszti". vas- n‘'K8 k­­i? .tőbe. gyakorlattal­­ részletre is. el- Hálót, kombinál. -Link és kerekek Ts Telefon: 457 -583. szobás komyhásért. hető 2 szoba össz- Mátyásföld. Munkács utálomás melletti Magas jutalom. Jim­i- “ ......ttttlUill ! adó. Visegrádi ut- tat mindenféle n Mottiér­tk 33. komfortos. I. em. 27 alatt. 225 n.-os vártelkek olcsón mv nevű. fekete szí- Magas, fémeztelené-KI VK7lllllf ca 4 Kárpitos. ! használt bútorát e. .' Ujlipótvárosi tér- félem. 2. utcai öröklakásom bekerített gyömöl­­k.^^ok Taksonyt ny (hasa, hátulra sü nő orvos Isenoret-ILLILOLUINIV megveszem. Hiv­­o­ní 1 málvizes, közp. eladom. Jutányos esősi telek, tégla vf- bp Damianich ut- fehér), elveszett far- segét keresi házas­om Agysodrony, vasbugj­­on )övek. 33 g_ KcdP1-_____________ fűtéses udvari. Lakáscsere áron! .Megtekinthető kendházzal. eladó. s_ kaskutyám nyomra-­sag céljából,.46­0: összecsukható ^ 1 "mi" eívó - V. emeleti - 3-7-ig. Aradi. Ró-ÉrdeklődTM: X_IV. JLtth-lv-n négyszA- vezetőjének. Értesf-­évesig. _ ,»Sofcrat«c ötéves gyakorlattal v^Atr^' vaskerítés . , ____.-*1 KB8S. YEIR. I earzo„lakásomat Ked­o, db Ferenc 95. Zalán u. 32. ° c- h^ csaUdl hfT^- ‘^vt Komár Lajos. I«l‘e. Felszabadulas rendelkező vasszak- ^SZOWYEC lU.67. J Lunie. elcserélném^ egy fe ^--------------------- - R^keif- hZfí-----'eladó! hfirdttc-?P ? x,v- Vorosilov|teri hirdetőbe. mában anyagisme- ---------------------------. Szőnyeget külön- rítőt, térítőkét, füg- -z°bara- *}}■ zuglói' latest adunk, ipari községben be-'edni lehet: Né-­ut 37~ *i^...ai.... « éves réttel bíró anyag- REKAMIEK, l­?esen eonvt agytollat. - f­og FelszaSdu- ^ db egyszobás, költözhető családi £ ítaáMi­meth Vltorné. Gve- ........................lakással, intelligens könyvelőt keres. - ' J lom, vegyileg ki- ba*»adekot vennék. |fe, “SÍI fürdőszobás. kom- ház eladó 55 ezer. ^kjakAs 90000-é­l ny'sd-'^-------------------- AH 1)1-9 tdl lólelkű fék­et keres ^Szövetkezet 1200« garnitúrák fote- tisztítom. átsza- 227-110. hí­r fortos. személyzeti Czomba Zoltán —eladó .Adómentes Kétemeletes társas- HUldK dJLU .Megbecsüljük egy­felig a Felszabadu-­tok, szekek több . bőm foltozom. Dunyhát Dániát ■* szobás vagy veran-i Nyergesújfalu. 39^04, felig Felsza-ház építésére alkat-1 .. ... most 35802c felig. *H!, SSt Átdolgozást­­ SÜT*BeköltSr^jb^alé. téri Mrde-^ regelZ3raS­ZfiSSSt** ^ S Süta. “; zz; 3 bM. ,as, ^„vo8beMrfö» so^ sár wj síta*. ’«t tí^hib^ Htom ,.k^r: iSSSt Jtfidh­oS: kOVMk" UK'a T^ifzöZeZ «»»"«»•». , szómat. .Atttrovéca Ede- Landfar JttW! «. «. Uhtof oreklakás ««« ja« ragrt B-I0j tás^j- NMb önálló­ vagyok. há-Minőségi ClDÖgvár. Kétszemélyes. ön- í^ók. tto^V oligon, kapható­­ né. VIL. Jobbágy L_5.----------------------- dfa 258-10 du sen eladó. Katona.125-138. M c­áv^í közilletek- másság céljából. 50 Bo.. VIn. Ollói út működő rekamié és A_„^! ”o ?von^r®, '"mták- utcája------------------- Sürgősen keresek XIII. Paltán u. 21 i­venu m­unváci­ó körüli, komoly 18. Munkaidő: reg­­nécv db szék. bor- ban,nefc, ban,zseh vi Kis házfelügyelősér-albérleti szobát - ' Beköltözhető két szó- 'fflTBsaSMa emberrel megismer­gel 6 órától délután jó huzattal sürgő- „.­.hun most VI 15". Xafic„X Bocs- elcserélném fő- gyermektelen házas- Budapest területén ha komfortos csalá- Budai hegyvidéken BRIEGER­kednek. .Otthon — £2^_______________sen eladó. Cím: VI. Majakovszki tit­­kai"153' " —1 bérleti lakásért. - fámák. 352-354, három- vagy négy-di ház. 66 n.-öles egy kisgyermeket Katona y 38806c felig, a Fel­­tett*. SWW52&'*** ’• a.» VI. •- L_IU.nálunkgf USS*-, «­■ JS±sJSSS. S#T*- * legujanD Korrozio ve-: __ . . _ ejfveitemii tanársegéd­ n i-w* iehet 7842^ ’StJSSt C^SD ^aog^ ^....... ' "" J5S±£ff v E N N E K i&^ttóY i Szí «*f*k kedve. Hirdetőinket. hirdetőbe.---------------- 356-371 Telefon. 26­8 .----- továbbá autó­­ra. IX. Te­lov ut Háromharminc-i mellékhelyiségekkel.. hoev B reklamációk elkerülése végett * fciadffcliv*­Beruházó vállalat 1 Harmóniumok szak-­aiKaireszes -j.tr.. -------—kilenc— nol­ahet-|60 ezerert. sürgősen] ~ __ ______________.. .Wr budapesti telephelye- Egyszemélyes reka-lSzerű javítása, bán- u0(Tennénknak !«! Központi futeses. te-­yennégy.___________jeladó. — Soroksár. tálhoz postán küldött hirdetések diját, akar ró2S*» re keres tapasztalt, mié. kétszemély~ golása Demény or- MaganOSBWiak 5. ^a^ Műegyetemnél át-'i Va,dwez5s. H'~——, rrinn belföldi postautalványon, akár bianco csekk­nagy inán és beru- rekamié. 2 fotel. 2 gona- és harmonium- Felvilágosítás- „ „i­, •. ,-nbás Telek eladó Római-i , , . ..____ ... ■ - ___ házó gyakorlattal szék bordó huzattal készítőnél. VI Lázár F ',1V , k--------------h" ha?krwíí p.Jő's^á.s fürdőnél. Bognárné. lapon kizárólag ae oUbbt szöveggel 371 ver*­ed je­len­tt el krtói gépész- olcsón eladó egy u. 13 (Oneránáll 202-681. 204-483/ losert 353-744. nanszeru Szentendre, ^ 23314­ . fel.Hníí mérnököt. tttítisz- kombinált szekrény. Vennék használt zon- Bán. — Föv. Épü- Igényes fiatalember vagy ugyancsak Mű- h£IL-----------------------­-ntekör boltosé- útra 2^4. Szt. L pianínó,, telbonto d* Epítö különbelírató^ aj- egyetemn^^utca^^ XX.L ter.^ Könyök, tAPILLARÓ FáLLALAT, BVBAFB9* Tí,.k.. r­m d­ ík?r •e." Veszek­­ hálót, j----------------------------- Vali a fát. Bo. »Pontos fizetés —Íves, utcai, személy-beköltözhető tévé-. __ - _ — _ társsarg intá* kombináttet —­­Zongora, hosszú, el- XII'- Tü”ölt' 12 38396* felig. Fel- zetis, komfortos fe-losztva egy szoba.' fbSA f­ fc f 1 m fij tartó munka, jelent konyhát szek- t adó bérbeadó Vo- ■ ' szabadulás téri hír-bérletet - Keresek konyha. pince. 401 V® • «F MJ B «0* ■ öt fcrel^noláte? tere lényt a­vat fel- rős. Bal­a-tonszéplak.­ Körkötőgép, Autó- tetőbe._____________bárhol közlekedésnél, ezerért, eladó. ---------Snin--------HSSddT brbradtnvné JS'mm z«dten' pa'ti' ház. 2.szoba Apróhirdetési tarifát ntenv^ 39384, len­g na-569 . — 1 ' daráló fl^bás wkétpes S,fl^ ' SK*ás komfor- ^?dá IM°S^öt HÉTKÖZNAPI VASA*-, DwmPNAH nyelvtudás és illet- Eladó sötét kombi- ^m­a^'^zomlT ' fitonszentok8' B3‘ lakásomat Telefon: ^ evü­mölcsösben - apró szavanként »t apró szavanként 3.10 W ményigény közlésé­ nált szekrény két- fával IW- ------------elcserélném újlipót- —-------------------------- azonnali beköltözés- *Prt *’ vél a Magyar Hirde- laitól. XVI. Árpád- " Eladók különféle városi egy szoba Férfi, szövetkezett se!, eladó. XVI. Rá- StíshirpertéB Wöürdetée tőbe kértük bekü­lde- föld. Állás u. 36. r®a ^r­ece. latetosszerszámok. hallosra. — Telefon tag. keres belterüle- kosszemtmihály. Pé- mm-ként Ü® — znrr. kent «— n). Felszabadulás 31-es autóbusz vég- “aHn.".?nv ITelefon 18 óra után:‘reggel 8tól 5-ig: te* albérletet. Mun- terke 7. 31-es autó-; _________ té- 1. fHomásónál._________i 1 , , 135 'ttj__________________ “v* 007 kaldoben: 302—807. busz. ' WwewraHBHBHHMMnBRHSIiHHBHl

Next