Magyar Nemzet, 1959. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-20 / 16. szám
______ Két kiemelkedő zenei esemény /Qz /ÁllamiNépi Együttes 1000. sikere Jubilált az Állami Népi Együttes. Kilenc esztendős fennállása alatt most érkezett 1000. szerepléséhez. Szép szám, szép út. Elég egyetlen futó visszapillantás a különböző, nagy garral indított népművészeti vállalkozásokra, melyek sorra vesztek a szürke jelentéktelenségen keresztül a megérdemelt feledésbe — s már kitűnik, milyen széles látókörű művészi koncepcióra kellett alapozni az együttes munkáját, hogy meghódíthassa népi művészetünknek úgyszólván az egész világot. Bátor művészi látás, merész ébren álmodás kellett ehhez, a Csenki Imre és Rábai Miklós művészi fantáziája, sokoldalú tudása, energiája és kedve. S olyan fiatalabb munkatársak, mint Gul László és a kilenc év során bevált, gyökeret eresztett karnagyok és korrepetitorok szakismerete. Az ezredik előadás számos új kompozíciót, egész új műsort mutatott be az Erkel Színházat zsúfolásig töltő, lelkesült közönségnek s azoknak, kik otthonukban a televízión keresztül élvezték. Rábai Miklós nagylélegzetű cselekményes tánckompozíciói (népi baletteknek is bellienek), a rézkarcok finom vonalaira emlékeztető és mély emberismeretről, a falusi élet apró jellegzetességeinek alapos ismeretéről számot adó epizódokkal — hatásosak, lebilincselők és igen szórakoztatók. Ennyi tiszta derűt, ilyen köntörfalazás nélküli bájt aligha tud másutt felmutatni Európa mai művészete, mint a népi életképekben és dalokban. Gulyás László, Farkas Ferenc, Maros Rudolf, Csenki Imre és Vujcsics Tihamér — a műfaj kipróbáltan legjobb ismerői és művelői — nem egyszerű kísérőzenévé formálták a sok szép népdalt, hanem önmagukban is kitűnő alkotásokká. Karai József szvitje új, egyéni hang a tengernyi magyar népdalkórus már-már unalomig egyhangú, utánzatoktól terhes seregében. A Baki—Hegyi szerzőpár munkája, a változatos hangulatú Lisznyai szerzemény és Bárdos Lajos »Szól a doromb" kezdetű új műve szerepelt még a kórus önálló műsorszámai között. Az elmúlt esztendőkben megszoktuk, hogy az azelőtt ismeretlen népművészet feltárása, minden előadáson valami újdonságot, valami meglepetést nyújtott. A bontakozó új műfaj természetéből adódott ez így. Az Állami Népi Együttes jubileumi műsora nem meglepetést, hanem a kikristályosodott műfajt adta és annak bizonyítékát, hogy ennek a műfajnak ők a legjobb művelői.Fodor Lajos zetei, Révész László és Tóth Béla tehetséges fiatal muzsikusok. Révészt évtizedes kórusvezetői gyakorlata mér biztoskezű, szuggesztív egyéniséggé fejlesztette. Most, hogy ilyen kiváló együttesek élén állnak, mindkettőjük gyors fejlődésére számíthatunk. A hangversenyen Sándor Judit, Fodor János és Petri Miklós, az Állami Operaház tagjai, Dénes Erzsébet zongorakísérete mellett, továbbá a Honvéd Központi Szimfonikus Zenekar működtek közre. (flórián) Feléledt a Vándor-kórus közel évszázados múltja, megbecsülésre méltó hagyományai, politikai és kulturális eredményei vannak Magyarországon a munkás-énekkaroknak. A munkásosztály lelkesítő harci dalai a munkásdalosokon keresztül váltak népszerűvé a dolgozók között. A legjobb munkás-énekkarok példamutató gondossággal állították össze műsoraikat és a klasszikus zenei alkotások ápolása mellett hű istápolói voltak az új magyar zenének, kezdeményezésükre született például Kodály Zoltán forradalmi hatású remeke, a Felszállott a páva, vagy a Kuti Sándor megzenésítette Nemzeti dal is, amely 1942-ben a függetlenségi mozgalom vigadós estjén fasisztaellenes tüntetésre ragadta a hallgatóságot. "Vándor Sándor tanítványainak énekkara" néven alakult meg 1936-ban fiatal munkásokból és értelmiségiekből az a vegyeskar, amely a kommunisták irányítása alatt politikailag és művészileg nagy befolyást gyakorolt a munkásfiatalságra. Különösen a függetlenségi mozgalomban vált szerepe jelentőssé. Műsora az akkori időkben egyedülálló volt, számos szovjet művet mutatott be álcázott formában, ugyanakkor a fiatal magyar zeneszerzők legjava komponált kórusműveket számukra. A kórus kiváló zenei vezetője, Vándor Sándor 1944-ben mint a fasizmus áldozata pusztult el, ám kórusa — megritkulva a háború vérzivatarában — 1945-ben ismét megkezdte munkáját, s most ismét mint Vándor-kórus lépett dobogóra. Közel száz fiatal leány és ifjú alkotja az újjászervezett kórust. Műsorukat Vándor Sándornak Ady- és József Attila-verseire komponált alkotásaival vezették be, érvényre juttatva a zenének a versek mondani, valójához való hűségét Davigyenko Dal a 19 tengerész haláláról című kórusművének bemutatása a régi munkásdalok hangulatát idézte fel. Kodály Székely keservesének és Békesség-óhajtásának előadása hangban és felfogásban egyaránt alkotójához méltó módon szólalt meg. Az estet befejező számuk Szabó Ferenc Feltámadott a tenger című oratóriumának zárókórusa volt, melynek drámai erejét és lendületét úgy közvetítette az együttes, hogy a közönség az egész tételt megismételtette. A Munkásőrség Központi Férfikara szintén jelentős létszámú együttes, a kipróbált munkásdalosok mellett számos fiatal énekel soraiban. Igényes műsor, a férfikaroknál ritkán elérhető könnyed, mégis magvas, érces hangvétel a legfőbb jellemzőjük. Bartók, Kodály, majd Alekszandrov művei után Szervánszky Honvéd, kantátájának lendületes előadásával érték el jelenlegi képességeik csúcspontját. A két kórus közös zenei ve- TEGNAP Új magyar film írta DOBOZY IMRE Operatőr : HEGYI BARNABÁS Rendező KELETI MÁRTON Főszereplők : MAKLÁRY ZOLTÁN LADÁNYI FERENC PÉCSI SÁNDOR PAUER ANTAL UNGVÁRI LÁSZLÓ GÖRBE JÁNOS BITSKEI TIBOR Ifj. SZABÓ GYULA BEMUTATÓ: JANUÁR 29 Széles változatban is Magyar Nemzet —— Kedd. tm. jHtodr «- Szombaton nyitják meg a „Gorkij" könyvesboltot A Magyar—Szovjet Baráti Társaság és az Állami Könyvterjesztő Vállalat január 24-én, szombat délelőtt fél 11 órakor ünnepséget rendez a „Gorkij” orosz nyelvű könyv- és zeneműbolt (V. Váci u. 33.) megnyitása alkalmából. Vasárnap ünnepélyesen felavatták Rohodon az új művelődési otthont. Építésére mintegy 150 000 forintot költöttek, nagyrészt községfejlesztési alapba. A falu lakói, köztük a fiatalok, 50 000 forint értékű társadalmi munkával járultak építéséhez. Készül a színházak fegyelmi szabályzata Rövid közlemény adta hírül, hogy a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének központi vezetősége megkezdte tanácskozásait az aktuális művészeti - kulturális kérdések fölött. E tanácskozások keretébe tartozik annak a tervezetnek a megvitatása is, amelyet a Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnöksége állított össze, mintegy 35 oldalnyi terjedelemben, s a színházak fegyelmi szabályait tárgyalja. A tervezet bevezetője mindenekelőtt arra hivatkozik, hogy a fegyelmi szabályok összeállítását maguk a dolgozók és elsősorban a színművészek kívánták. A színház élete sok vonatkozásban eltér a mindennapitól. Belső törvényszerűségei — amelyek látszólag gyakran a mindennapinál több lazaságot engednek meg — ténylegesen fokozott fegyelmet, rendet, sok tekintetben óramű-rendszerű pontosságot követelnek meg. A színház csodálatos műhely, amely egybehangolt munkát igényel, s egyetlen fegyelmezetlenség, amely ezt az összhangot elrontja, beláthatatlan anyagi s erkölcsi kárt eredményezhet. A múlt nagy magyar színészei és színész-etikusai jól tudták ezt: Egressy Gábor, Szigligeti Ede, Jászai Mari, Bayer József tanulmányokat írtak erről. A színházi fegyelem biztosítására készült annak idején a "Játékszíni regula", majd ennek nyomán a színházi "Törvénykönyv". Az állami színházak korszakában szükségessé vált egységes színházi magatartási és fegyelmi szabályzat közreadása, amely az általános Munka Törvénykönyv alapján úgy foglalja majd össze a megfelelő paragrafusokat, hogy azok a színházi hagyományokkal és a színházak mindennapi életével összhangban álljanak. A tervezet nagy jelentőséget tulajdonít a fegyelmezetlenséget elkövető tag kártérítési kötelezettségének, hiszen az elkövetett vétségek legtöbbje a színház összességének anyagi kárt okoz. De gondol a tervezet a külső fellépések, az ún. "haknik" túlzott kultuszára is, amelyeknek nem ritkán az anyaszínház vallja kárát. Ez tudvalevőleg igazgatói engedélyhez kötött kirándulás az anyaszínház kötelékéből a dobogóra, vagy idegen színpadra , gyakori következménye a színház érdekeit sértő fegyelmi vétség. A jövőben ezek elkövetőit a színház igazgatója meghatározott vagy meghatározatlan időre eltilthatja a külső fellépésektől. T. Gy. ÜDÜLÉS PÉNZ NÉLKÜL Színes olasz film Narancsfák kínálják érett gyümölcsüket a kertekben, ezernyi színben pompáznak a virágerdők, s lent a mélyben, a kék szinte minden árnyalatában megjelenik a tenger. Így kezdődik a film, hogy mindjárt az elején az olasz táj varázsával ejtse rabul a szíveket. S a néző felsóhajt: istenem, de szép, milyen jó lehet ott élni! A film nem cáfol rá erre a sóhajra, hiszen nem az a célja, hogy hirdesse: az azúrkék tenger partján is lehetnek boldogtalanok az emberek. Ellenkezőleg: azt kell bizonyítania, hogy e szép tájon víg és könnyű ám az élet, és ha van is gond, ború, az is gyorsan tovaszáll, mint lenge nyári felhő. A történet tehát, amely körül a film bonyolódik, könynyed, kis konfliktusokkal fűszerezve, enyhe pikantériával, szerelemmel, tánccal és minden jóval, ami csak szórakoztat. A mese tulajdonképpen négy állásnélküli, mégis vidám, fiatal római fickóról szól, akik utolsó pénzükön néhány szép napot szeretnének eltölteni. De a pénz eltűnik, s ennek jóvoltából tanúi lehetünk kalandjuknak, amikor is egy összeeszkábált "gyógyfürdő" remélt bevételével igyekeznek kimászni a csávából. A vállalkozás a rendőrségen végződik, de sebaj, mert Occhipinti mérnök, a fiúk egykori kenyéradója és későbbi utcáratevője végül is derék embernek bizonyul, s jótáll értük. A fiúk se maradnak hálátlanok és megnyugtatják Occhipintit, nincs oka féltékenykednie bájos feleségére, mert csak ők kürtöttek róla bosszúból hamis híreket. Ezen kívül még az történik, hogy a gyógyfürdői vállalkozástól önmagát függetlenített egyik ifjú beleszeret egy szép ápolónőbe; egy idegbajos ügyvéd őrültre idegesíti magát, azt híven, hogy halálát okozta egy kisfiúnak; egy észbontóan csinos lányt bíróság elé hurcolnak, mert állítólag meztelenül fürdött a tengerparton; és egy nyaralni érkezett blazírt francia boldogtalan felesége, meg az őket fuvarozó taxisofőrfiú egymásba szeretnek. Ez utóbbi eset kivételével, amely fájdalmas nosztalgiával sebzi meg az érzékenyebb lelkű nézők szívét, a többi ügy vidám véget ér, miközben láthatunk idillt a tengerparton, forró csókot a szőlőhegyen, félmeztelenül fürdőző leányzót, komédiázó fiskálisokat és sok szép tájat. Nagyképűség lenne hát e vidám olasz filmen számon kérni valamiféle társadalombírálatot, legfeljebb azon lehetne ellézkedni, hogy a lazán öszszefüggő történetek egyike-másika a zsúfoltság következtében kidolgozatlan, s nem elég logikus. Mindössze azt érdemes megjegyezni, mennyire estek rendező és színészek a keretadta lehetőségekkel. Dicséret illeti őket. Camerline "könnyűvérű" játékos filmbe is átmentett valamit kispolgári figuráinak némi kritikát, szeretetet, s egy adag elnézést tartalmazó ábrázolásmódjából (jó lenne természetesen menteni, hogy a neorealizmus útján elindult nagytehetségű rendező oeuvrejében nem ez a film jelenti a tetőpontot). A színészek nagy része jó, elsősorban természetesen a féltékeny Occhipintit alakító De Sica kitűnő, a fiúk (Antonio Cifariello, Giampiero Littera, Ennio Girolami, Maurizio Aréna) jóképű, jól játszó csibészek, a lányok (Isabelle Corey és Susanne Kramer) szépek (megfelelő külsejük ugyanis a film lényeges alkotórésze). Otello Martin, az operatőr különösen a tájfelvételekben alaposan kihasználta a szélesvászon adta lehetőségeket (hi Steinmetz kapitány új emlékművéről beszél MIKUS SÁNDOR A Százados úti Művésztelep hatalmas parkjában a fehér hópelyhek csillogó köpenyt és fénylő sisakot varázsolnak a műtermek előtt álló szobrokra. Mikus Sándor szobrászművészt szorgalmas munka közben találjuk, Veszprém város részére mintázza új emlékművét a Tanácsköztársaság negyvenéves évfordulójára. A tágas műterem egyik sarkában Steinmetz kapitány új emlékszobra, amelynek bronzpéldányát nemrég leplezték le a vecsési országúton, ahol az 1956-ban lerombolt eredeti emlékmű helyére került. Megkértük Mikus mestert, beszéljen a régi és az új szobor születésének körülményeiről. — Steinmetz kapitány szobrát eredetileg Vasziljev szovjet kapitány elgondolása alapján valósítottam meg. A bronzba öntött kétalakos kompozíció 1948 decemberére készült el. Az új szobrot jóval nagyobbra mintáztam az eredetinél, amely csak két méter és húsz centiméter magas volt. A mostani figura négy méter magas, sőt zászlóval együtt öt méter és húsz centiméter, így az új mű nemcsak kifejezésében, az nagyságában is jelentősebb az előzőnél. A nagyobb mérető szoborra nemcsak az eszmei mondanivaló és a hősiesség méltó megörökítése miatt volt szükség, de gondolnunk kellett arra is, hogy az emlékmű közvetlen közelében vonat- és országúti forgalom bonyolódik le s ez a tény megkívánja, hogy a szobor mondanivalóját egyetlen szempillantás alatt is megértsék az emberek. A vecsési határban elterülő hatalmas szabad térség is megkívánta a nagyméretű, mégis egyszerű és határozott körvonalú alkotást. Másfél esztendeig dolgoztam a parlamenter új figuráján. Háromféle méretben mintáztam meg a szobrot, mindig tovább fejlesztve a kompozíciót. A harmadik, vagyis a végleges figurát már az udvaron készítettem el, mivel műtermembe a hatalmas mű nem fért volna be. (vi*) könyv-Kalauz Tamás Aladár: Zsuzsi és Aranka. (Önálló, kerekre komponált novellák, amelyeket az elbeszélő fő alak személye és a történetek kronológiája fog egybe. Szépirodalmi.) Anatole Francé: Nyársforgató Jakab meséi. (Keleti Arthur irodalmi értékű, ízléssel archaizált fordításában újra napvilágot látott ez a bűbájos, Hincz Gyula nagyszerű illusztrációival ékített kötet. A bibliofil köntösű kiadvány tipográfiáját Lengyel Lajos készítette. Európa.) A bölcs Aesopus fabulái Beltai Gáspár kiadásában. (XVII. századbeli eredeti fametszetekkel adta ki újra az Európa azokat a fabulákat és "Oktató beszékek—et, amelyeket — majd négyszáz esztendeje — Keltai Gáspár írt Aesopus nyomán. Keltai Gáspár Ízes, szép magyar mondatait Keleti Arthur porolta le a mai olvasó számára.) Készt Imre: Elysium. (Egy budapesti kisfiú — Szekeres Gyurka — pokoli kalandjai és mártírhalála a nácik egy észak-németországi kísérleti táborában. Szépirodalmi.) Cholnoky László: Prikk mennyei útja. (A modern magyar novellaírás egyik — meglehetősen elfeledett — mesterének elbeszélés-gyűjteménye. A címadó novella a kortársi kritika egyöntetű véleménye szerint — az alkoholista lelkiállapotának páratlanul sikerült rajza. Magvető.) Kolozsvári-Grandpierre Emil: Folton folt király. (Magyar népmesék, paraszti anekdoták finommívű, szellemes feldolgozásai, Csohány Kálmán ötletes rajzai díszítik a kötetet. Móra Ferenc Könyvkiadó.) Bölöni György: Ralija kend Táncsics. (Új kiadásban jelent meg a kiváló író és kritikus népszerű Táncsics-könyve. Táncsics Könyvkiadó.) Munkácsy monográfiája Végvári Lajos új könyve Munkácsy Mihály életművének, jelentőségének felmérésében, széles távlatú megvilágításában már eddig is nagy érdemeket szerzett műtörténészeink középnemzedékének kiváló képességű, nagy szorgalmú tagja, Végvári Lajos. Csaknem egy évtizede, a tárgyszeretet hallatlan szívósságával kutatott föl minden tárgyi és írásbeli emléket, hogy az a portré, amit a magyar alkotó géniusz legegyetemesebb alakjáról megmintáz, a lehető legkimerítőbb, árnyaltabb s részletekbe menő legyen. Az utóbbi évek folyamán Végvárinak két könyve jelent meg Munkácsyról, külföldre is elkerültek idegen nyelveken. A sajtóvisszhangok arra engedtek következtetni, hogy műve kedvező fogadtatásra talált határainkon kívül is és felkeltette az érdeklődést a külföldön méltatlanul elhallgatott magyar mester iránt. E két vázlatos Munkácsymonográfia után most az Akadémiai Kiadó a témához méltó komoly kötetben adta közre Munkácsy életművének eléggé nem méltatható jelentőségű, nagyigényű tudományos monográfiáját. Végvári hatalmas, régi és új eredményekre támaszkodó anyagával virtuózan bánik. Munkácsy személyére veti mindig a megfigyelés reflektorát, de olyan gazdag háttérbe ágyazza életének mozzanatait, emberi és művészi fejlődését, műveinek indítékait, hogy szinte lepergeti előttünk mindazoknak a XXX. századi művészeti központoknak sajátos szemléletű világát, amelyekben Munkácsy megfordult és frappánsan eleveníti meg a kor sajátos légkörét. Végvári nem lenne hivatott műtörténész, ha bámulatos anyagismeretével, logikájával, szintézisre való törekvésével rendet ne teremtene a Munkácsy-értékelések ellentmondásai között, ha sok téves s főleg a francia művészet fejlődésének vetületében kialakított véleményt ne tisztázna, meggyőző érveivel el ne oszlatna és ne jutna a magyar és az európai művészet számos kérdésében újszerű következtetésekre. Tudományos magatartásából kifolyólag meg tudja őrizni tárgyilagosságát a téma iránt s kritikai érzékének biztonságával mutat rá Munkácsy életművének színvonalbeli egyenetlenségére is. Azonban a csaknem 400 lapnyi terjedelmű vaskos kötet fő mondanivalója mindig az előtérben marad. Végvári már előbbi írásaiban is úgy jellemezte Munkácsy művészetének — amit találóan romantikus realizmusnak nevez — a magyar művészet számára korszakos jelentőségét, hogy nála először forrott össze elementáris erővel a nemzeti tematika a nemzeti farrmával. Felkutatta Végvári Lajos Munkácsy ismereti ár leveleit, kiemelte a feledésből folyóiratokban megjelent kritikáit s ezekkel az adatokkal Munkácsy emberi és művészi alkatát sok új vonással gazdagítja, merőben új megvilágításba helyezi. Értékesek Végvári képelemzései, élvezetes stílusanalízisei, de nem kevésbé gazdagítják Munkácsyról alkotott véleményünket azokra a tényekre támaszkodó megállapításai, amelyek nagyszabású materünknek kortársaihoz való stluskapcsolatait tisztázzák és utalnak arra, hogy a régi mesterek közül kik álltak hozzá közel. Műtörténetírásunk imponáló teljesítménye Végvári Munkácsy-monográfiája. A kötet magábafoglalja a régóta esedékes, teljesnek tekinthető oeuvre-katalógust is, ami a könyv értékét még teljesebbé, becsesebbé teszi. Az ötszáznál több képtábla mennyisége arányban van a szöveggel, csupán azt kifogásolhatjuk, hogy az Akadémiai Könyvkiadó bőkezűsége nem terjedt ki még több, jelentékeny Munkácsy-mű egész oldalas közlésére.