Magyar Nemzet, 1959. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
1959-07-15 / 164. szám
6 NAPI KRÓNIKA •nmnmimnnimiiniimmnnmiiMimimniiimuimiiimininiummiiinmniiuntaiimniiBBWi * A Magyar Pen Club eddigi főtitkárát, Gereblyés Lászlót a párizsi Magyar Intézet vezetőjévé nevezték ki. A megüresedett főtitkári tisztségre Kéry László irodalomtörténészt és kritikust választotta meg a Magyar Pen Club intéző bizottsága. — Szümpoziont tartanak Londonban a világ bányamérnökei július 15 és 17 között, az aknamélyítés és a vágathajtás kérdéseiről. A tanácskozáson két magyar mérnök tanulmányát is megvitatják. — A Közegészségügyi és Járványügyi Állomás orvosai Vas megyében hetenként meglátogatnak egy-egy termelőszövetkezeti községet és tanácsokat adnak, hová építsék az istállókat, a majorokat, a kutakat, ismertetik a munkásvédelmi előírásokat, megvizsgálják az üzleteket és az iskolák egészségügyi helyzetét. — Tízezer állomásos telefonközpontot készít Szíriának a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár telefontechnikai üzemrésze. A szállítási határidőt a dolgozók kongresszusi felajánlásként egy hónappal megrövidítik. — A tokajhegyaljai pincészetek több mint ezer új hordót kapnak az idén. Az új hordókkal az idei gazdag termés tárolása mellett megoldják a korábbi évjáratú borok továbbérlelését is. — Repülőgéppel irtják a vízi gyomnövényeket a hortobágyi rizstermő terület 1300 holdján. A repülőgép egy-egy felszállással hét holdat permetez meg. — Hat fogászati ambulánskocsit — mozgó fogorvosi rendelőt — készít exportra a Budapesti Orvosi Műszergyár. — A pestlőrinci Újtemetőben kedd délután eltemették Takács Imre ny. rendőrőrnagyot, a munkásmozgalom régi harcosát. — Gyöngyház nyelű halbicskát, miniatűr hímzett papucsot, műanyag csomagolású különleges csemegepaprikát is árusítanak majd a szegedi ipari kiállításon és vásáron, amelyet a szabadtéri játékokkal egy időben — a felszabadulás óta idén először —, július 15 és augusztus 2 között rendeznek meg. — Rendeletgyűjteményt jelentet meg az FM, hogy a tsz-ek jobban tudják hasznosítani az állami kedvezményeket, s hogy megszűnjenek a rendeletek nem ismeréséből származó viták. — Több mint egymillió látogatója volt a lipcsei mezőgazdasági kiállítás magyar pavilonjának. Mezőgazdasági mérőműszereink egy arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet érdemeltek ki. Nemzeti ünnep 453 halálos áldozattal Egész Amerikában megünnepelték július 4-ét, a Függetlenségi Napot. Az ünnepségek szomorú eredménnyel zárultak, mert a különböző balesetek következtében 453 ember halt meg. Gépkocsiszerencsétlenségek áldozata: 234 személy, 164-en vízbefulladtak a fürdőzés közben, 55 pedig más okokból vesztette életét. — Hatezer holdon ültettek paprikát az idén Kalocsa vidékén. A gazdagnak ígérkező termésből kétezer vagon nyersanyagot őröl fel a Fűszerpaprika Feldolgozó Vállalat. A világhírű kalocsai paprikából több mint hatvan országba szállítanak. — 55 éves érettségi találkozó céljából felkérem a Munkácsi Állami Főgimnáziumban 1904. évben érettségizett volt iskolatársaimat, hogy címűket sürgősen közöljék. Komjáthy Béla, Budapest, XXI. — Csepel Közkórház — Vasművek, III. kapu. — Halálozás, özv. Wintermantel Józsefné, szül. Dézsmár Alojzia életének 81-ik évében elhunyt. A rákoskeresztúri temetőben folyó hó 15-én, fél 3 órakor történő búcsúztatás után a rákosszentmihályi plébánia templomban levő kriptában helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család. X — Dr. Veszprémy Lajos ny. MÁV főtanácsos életének 77. évében elhunyt. Temetése július 15-én, szerda délután fél három órakor lesz a Farkasréti temető halottasházából. X — Köszönetnyilvánítás. Dr. Szlávik István, a Fővárosi Balassa János Kórház röntgen-főorvosának elhunyta alkalmából megnyilvánult segítségén, és részvétért ezúton mond köszönetet a gyászoló család. Fülledt meleg idő Várható időjárás szerda estig: változó felhőzet, több helyen zápor, zivatar. Helyenként élénk északi, északkeleti szél. Fülledt meleg idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 28—31 fok között. A Duna mai vízállása: 373 centiméter. Magyar Nemzet — Milyen népszerű ez a játék! Már eszpresszót is neveztek el róla! — A... Csak azt akarják jelezni, hogy aki szimplát rendel, azt kinézik... (Sándor Károly rajza) Meggyorsítja az érést, olcsóbbá teszi az üvegházi termelést, megakadályozza a gyomosodást a műanyagok alkalmazása a mezőgazdaságban A műanyagok alkalmazása mind több teret hódít a mezőgazdaságban is. Az állami gazdaságok és egyes termelőszövetkezetek kísérletképpen már nagy sikerrel használják a növénytermelésben a műanyagfóliákat, a műanyagból készült melegházakat. Nagy eredményeket ért el a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola is. A különféle műanyagok közül a mezőgazdaságban eddig főleg a fóliák terjedtek el. Egyes növények fagyvédelmére fagyvédősüvegeket alkalmaznak. Az eddig szalmából vagy papírból készített fagyvédőkkel szemben az az előnyük, hogy áteresztik a fényt, tehát nappal is a növényen maradhatnak. Takarmányérlelésre is használják a fóliát. A kazalba rakott takarmányt nagyméretű fóliákkal takarják be, amely alatt megindul az érés. Eper- és más gyümölcspalánták alá földre helyezett műanyagfóliát alkalmaznak. Ez részben megvédi a gyümölcsöt a férgektől, a szennyeződéstől és sokáig megtartja a talaj nedvességét. Ez az úgynevezett "talajtakaró" fólia megakadályozza a gyomok fejlődését is. A letakart talaj hamarabb átmelegszik, s ennek folytán a termés korábban érik. Üvegházak belső szigetelésére is felhasználhatják a műanyagfóliákat. Ezáltal mintegy 30 százalékkal csökkenthető a tüzelőanyag szükséglet. Fóliából készíthetők különböző méretű és alakú palántahajtatok. Igen olcsón és gyorsan lehet fóliaköpenyből silót helyettesítő takarmánytárolót létesíteni. A fóliák alkalmazása meggyorsítja a primőrtermelést is. A CHEMOLIMPEX Külkereskedelmi Vállalat a Főiskola zöldségtermeléstani tanszékével szerződést kötött a különböző műanyagoknak a mezőgazdaságban történő felhasználására. A kísérletek céljaira a vállalat külföldről mintaanyagokat hozott be és bocsátott a tanszék rendelkezésére. Újabban pedig a Hungária Műanyaggyár vállalta, hogy előállít a mezőgazdaságban használható műanyagokat. A kísérleteket és a hazai gyártási eredményeket a szeptemberben megnyíló mezőgazdasági kiállításon bemutatják. A CHEMOLIMPEX a mezőgazdasági kiállításon bemutatja a műanyagból készült és a mezőgazdaságban igen eredményesen használható építőanyagokat. Magyar gyártmányú műanyaghabból és áttetsző fóliákból készült ablakokkal nagyméretű kiállítási pavilont épít; itt fotókkal és egyéb szemléltető módon ismertetik a műanyagok mezőgazdasági alkalmazásának jelentőségét az export fokozása érdekében. Sokkal korábban sokkal több primőrt tudunk majd exportálni. G. J. Leltározzák a budapesti lakóházakat A fővárosi tanács házkezelési igazgatóságának rendelkezése szerint Budapest valamennyi kerületében ház- és bérlemény leltár készül. A házkezelőségeknek több mint 400 ezer bérleményről kell nyilvántartást készíteniük egymilliónál több berendezési tárggyal. Nyilvántartásba veszik a bérleményekben levő kályhákat radiátorokat, tűzhelyeket, fürdőkádakat és fürdőkályhákat, mosdókat, redőnyöket stb. A leltárral egyidejűleg a házkezelőségek bérleti szerződéseket kötnek a lakókkal. Mind a leltár, mind a bérleti szerződés egy-egy példánya a lakónál marad, a másik példány a házkezelőséghez kerül, amelyre az esetleges változtatásokat rávezetik. A széleskörű felmérés szeptember végére fejeződik be, s nagy segítséget jelent a társadalmi tulajdon védelmében. — Fotósok figyelem! Legközelebbi Fotóbusz július 19-én indul. Jelentkezés: az OFOTÉRT Rákóczi út 71., Üllői út 121., Szent István körút 3., Párizsi u. 3. sz. alatti boltokban és az IBUSZ Központi Irodájában . Bemutató a szecskázva cséplésről Bács megye gépállomásai eddig még ismeretlen új cséplési módszert vezetnek be a nagyüzemi gazdaságokban. A gabonakévéket az eddigitől eltérően előbb egy szecskázó gépben tíz centiméter hosszúságú darabokra aprítják, az így összeaprított gabonaszálakat fúvóberendezés továbbítja a cséplődobba. A szecskázott törökszalma ismét egy fúvóberendezéssel 30 méter hosszú csövön kazaltormájú dróthálóba kerül, amely több mint hat méter magas és miután megtelik, a magas dróthálóval bevont fémvázakat oldalról, tetejéről leszerelik és továbbviszik. Ezzel a módszerrel nincs szükség kazalozóra, sem szalmahordóra, minden cséplési folyamatot húsz helyett öt ember lát el. Az új cséplési eljárást kedden a hartai Lenin Termelőszövetkezetben mutatta be a solti gépállomás. A NAGYVASÁRTELEPRE kedden 62 vagon és 25 tehergépkocsi ára érkezett. Kedden több fontos cikk ára mérséklődött: a paradicsomot 60, a főzőhagymát 40 fillérrel és a paprikát 1 forinttal olcsóbban adták kilónként a hétfői árnál. SPORT Meglepetésekkel kezdődött a budapesti vívó-világbajnokság Huszonegy ország mintegy 300 versenyzőjének részvételével kedden megkezdődött a XXIV. Vívó VB kéthetes versenysorozata a Sportcsarnokban. Az első szám, a férfi tőr egyéni verseny volt, amelynek mezőnye reggel 9 órakor a selejtezővel rajtolt. Két meglepetés is akadt az első órákban. Ezek közül egyik a magyar Papp Csaba gyenge szereplése volt, mivel a magyar versenyző a B csoportból kiesett. A másik pedig a párbajtőr világbajnok olasz E. Mangiarotti ugyancsak várakozáson aluli vívása. — Részletes eredmények: A CSOPORT: 1. Pacséri (magyar) 3 győzelem, 2. Theuerkauf (NSZK) 3 gy. 3. Badoux (francia) 3 gy. Pacséri mérkőzései: Roudov 5,2. Theuerkauf 5,2. Krejca 5,2. B CSOPORT: 1. Netter (francia) 4 győzelem, 2. Gerresheim (NSZK) 3 gy. 3. Svesznyikov (szovjet) 3 gy. Papp Csabának mindössze 2 győzelme volt, Svesznyikov és Gerresheim ellen 5:4-re nyert. C CSOPORT: 1. Jay (angol) 3 győzelem, 2. Kamuti Jenő (magyar) 2 gy. 3. Schmitt (NSZK) 2 gy. Kamuti, Schmitt és Wyclsk között hármas holtverseny alakult ki, s az újravívásnál Kamuti azzal biztosította továbbjutását, hogy 5:1-re nyert a lengyel ellen. D CSOPORT: 1. Carpaneda (olasz) 5 győzelem, 2. Rozyczki (lengyel) 5 gy. 3. Barabius (francia) 4 gy. Czvikovszkynak mindössze két győzelme volt, Urschelt és Sabartót is egyaránt 5:3-ra verte. E CSOPORT: 1. Fülöp (magyar) 4 győzelem, 2. Brecht (NSZK) 4 gy. 3. Joanovics (szovjet) 3 gy. Kiesett: E. Mangiarotti (olasz). Fülöp cseréi: Woyda 5:3. Paul 5:2. Joanovics 5:0. Mangiarotti 5:3. F CSOPORT: 1. Bergamini (olasz) 4 győzelem, 2. Sissiksh (szovjet) 4 gy. 3. Poenaru (román) 4 gy. G CSOPORT: 1. Parulszky (lengyel) 5 győzelem, 2. Spallino (olasz) 4 gy. 3. Gyuricza (magyar) 4 gy. Gyuricza cserei: Spallino 5:3. Caraban 5:4. Simson 5:3. Orengo 5:1. A hármas holtversenyben Gyuricza úgy biztosította továbbjutását, hogy 5:4-re legyőzte Matejcakot. H CSOPORT: 1. Franka (lengyel) 5 győzelem, 2. Midler (szovjet) 4 gy. 3. Milanesi (olasz) 4 gy. Impozáns vívó-felvonulás a megnyitón Kedd délután a fellobogózott Sportcsarnokban, Elek Ilona olimpiai és világbajnok által szerzett induló hangjai mellett, felvonultak a vívók. A részt vevő nemzeteket fegyvernemenként egy-egy vívó képviselte. A magyar ifjúsági leány- és férfivívók vitték a részt vevő országok neveit jelző táblákat. A magyar csapatot dr. Bay Béla szak i felügyelő vezette, nyomában lépkedett Dömölky Lídia, Kárpáti, Sákovits és Pacséry. A himnusz hangjai után Hegyi Gyula, az MTST elnöke üdvözölte a világ legjobb vívóit, szép, férfias küzdelemre buzdította őket. Utána Pierre Ferri, a Nemzetközi Vívószövetség elnöke beszédében kiemelte: biztos abban, hogy a gyönyörű budapesti Sportcsarnokban ragyogó küzdelmek lesznek a világbajnoki címért. A második fordulóban Kamuti 5:4-re legyőzte az olasz Bergaminit, a volt világbajnokot. A B-csoportban Schmitt (NSZK) 5:3-ra verte Fülöpöt. A D-csoportban a szovjet Middler 5:1-re győzött Gyuricza ellen. • A szerdai VB műsora A világbajnokságon szerda reggel 9 órakor kezdődnek a tőrvívás egyéni középdöntő mérkőzései. A döntő küzdelmeket 17 órától tartják meg. Színhely: Sportcsarnok. A KISZ fogadása a csepeli bajnok labdarúgók tiszteletére A KISZ Központi Bizottsága kedden az Újságíró Szövetség székházában fogadást adott a bajnokságot nyert csepeli labdarúgók tiszteletére. A fogadáson megjelent Borbély Sándor, a KISZ Központi Bizottságának titkára. A budapesti pártbizottságot Méhes Lajos képviselte, ott volt Mónus Antal, a KISZ budapesti bizottságának titkára, valamint a főváros több ifjúsági vezetője. Részt vettek a Csepeli Vasmű párt- és szakszervezeti bizottságának képviselői is és a csepeli labdarúgók, élükön a sportklub, illetve a szakosztály vezetőivel. Kakó Gyula, a budapesti ISB elnökének üdvözlő szavai után Borbély Sándor mondott pohárköszöntőt, amelyre Devecseri Sándor, a Csepel labdarúgó szakosztályának vezetője válaszolt. A Vojvodina egygólos budapesti vereséggel is megelégszik A jugoszláv lapok részletesen foglalkoznak azzal, hogy két jugoszláv és két magyar csapat került a KK elődöntőjébe. A Belgrádi Partizán—Honvéd mérkőzés iránt rendkívül nagy az érdeklődés. A szombaton sorra kerülő MIK—Vojvodina mérkőzéssel kapcsolatban a noviszadi csapat vezetői kijelentették, hogy egygólos vereséggel is megelégednének, mert a visszavágón több góllal szeretnének győzni. Török vezet a kolozsvári öttusa-versenyen A kolozsvári nemzetközi öttusa versenyen a magyarok továbbra is kitűnően megállják a helyüket. A pisztolylövésben dr. Török a 2., Móna pedig a 7. helyen végzett. Németh a hétfői vívás során kificamította a bokáját, erős fájdalmai voltak, ezért végzett hátrább. A három nap után az egyéni összetett verseny élén dr. Török áll 2494 ponttal, 2. Cintea (román), 3. Ionescu (román), 4. Mona ... 9. Németh. Csapatversenyben 1. Románia I. 6819 pont, 2. Magyarország 6741,3 pont. Az angol ökölvívó válogatott Budapest után Egerben is szerepel Már most nagy készülődés folyik az év legnagyobb érdeklődéssel várt ökölvívó eseményére, az augusztus 19-én sorra kerülő Budapest—London mérkőzésre. Az öszszecsapásra a Népstadionban, esti világítás mellett kerül sor. Végleges már, hogy az angol ökölvívók 21-én Egerben is szorítóba lépnek. A ► nagy találkozó* előtt egy másik angol együttes, Észak-Anglia válogatottja viszonozza az C. Dózsa téli angliai látogatását. A bemutatkozó mérkőzésre július 27-én kerül sor a margitszigeti Dózsa teniszstadionban, utána vidékre is ellátogatnak a vendégek. — öt fiatal ökölvívó — Simon, Kakuk, Papp Béla, Mohácsi, Edöcs az ausztriai Kremsben vesz részt a VIT tiszteletére rendezett nemzetközi ökölvívó versenyen. — Európa legjobb öklözői szerepelnek július 30—31-én a bécsi nemzetközi versenyen. Tőlünk a következők utaznak majd: Török vagy Jeremyiczki (légsúly), Kellner (könnyű-), Juhász (kisváltó-), és Sebők II. (váltósúly). Magyar kajak- és kenu-versenyzők utaznak Koppenhágába, a július 25-én, 26-án sorra kerülő nemzetközi versenyre. Szerda, 1959. jéius 1.. Főiskolai sakkcsapat-világbajnokság A főiskolai sakkcsapat világbajnokság küzdelmei során kedd délelőtt a 12. forduló függőjátszmáinak befejezéseire került. Sor. Eredmények: Bulgária—NDK 2,5:1,5. Franciaország—Csehszlovákia 1,5:2,5. Izrael—Románia 1,5:2,5. Magyarország—Lengyelország 3,5:0,5. A verseny állása az utolsó forduló előtt: Bulgária 37 pont, Szovjetunió 36 pont, Magyarország 33,5 pont, Románia 33 pont, NDK 29,5 pont, Csehszlovákia 28,5 pont. Kosárlabdázóink első kínai mérkőzésükön 73:70 (36:30) vereséget szenvedtek Már Budapesten megmutatta oroszlánkörmeit a kínai férfi kosárlabda-válogatott, s most Kínában — a magyar válogatott első mérkőzésén —, a győzelmet is sikerült megszerezniük. Hatezer néző szorult a pekingi nagy gimnázium lelátóira, amikor ünnepélyes külsőségek között elkezdődött a Kínai Népköztársaság—Magyarország mérkőzés. Izgalmas küzdelmet, szép játékot hozott a találkozó, s végül a hazaiak megérdemelten szerezték meg a hárompontos győzelmet: 73:70 (36:30). A visszavágóra szombat este kerül sor Pekingben. Davis Cup rendszerben mérkőznek az ifjúsági asztalitenisz EB-n A romániai Konstansában csütörtöktől vasárnapig kerül sor az ifjúsági asztalitenisz EB küzdelmeire. Az első két napon Davis Cup rendszerben a női csapattalálkozókat és a férfi hármas csapatmérkőzéseket játsszák le, szombaton és vasárnap pedig az egyéni számokban lépnek asztalhoz versenyzőink. A viadalon a magyar színeket négy férfi és három női asztaliteniszező képviseli: Jancsó, Piró, Rózsás, Faházi (férfi), illetve Halmos, Friesenhahn és Grigási (női). ____________ Sportnapló A lengyelországi Szczeczinben péntektől rendezik meg az NDK, a román, a lengyel és a magyar honvédelmi sportszövetségek nemzetközi lövészversenyét. A négynapos találkozón a MHS-t Ágoston, Hammerl, Sándor és Sugár, Tabi Mária, Sutányi Hana és Kissné képviseli. A dunakeszi-alagi repülőtéren folyó nemzetközi vitorlázó repülőverseny során a magyar pilóták továbbra is jól megállják a helyüket. Hat szám után a stadnard osztályban Kisely Ernő (magyar), a szabad osztályban Mestan (csehszlovák) áll élen. Magyar teniszezők is rajthoz állnak a Garmisch—Partenkirchenben július 16—20. között sorra kerülő Galea Kupa küzdelmeiben. A magyar színeket Babarczi József, Madai Zoltán, Balázs Gyula és Dreszler Béla képviseli. A súlyemelőknek két jelentős eseményük lesz a hét végén: szombat délután a Budafoki úti MAFC tornacsarnokában rendezik meg Budapest 1959. évi egyéni súlyemelő bajnokságát, míg vasárnap délelőtt a diósgyőri stadion tornatermében a vidéki egyéni bajnokságra kerül sor. TOTÓ-TANÁCSADÓ esélyek | j. | , 2 háromesélyes 29. HÉT (július 19) | j x 2 tippünk 1 J—K Törölve — | — | — törölve 2 Szállítók—Szolnok Totó Kupa 50 30 20 i 3 Jászberény—Oroszlány Totó Kupa 40 40 20 IX 4 Szegedi VSE—Csepel Autó Totó Kupa 35 35 30 1 X2 3 Vác—Budai Sport. . Totó Kupa 40 40 , 20 IX 6 Salgót. KSE—KISTEXT Totó Kupa 30 40 30 X 1 2 ^ Borsodi B.—Egyetértés Totó Kupa 40 35 25 IX 8 Autótaxi—BVTK Totó Kupa 35 30 35 10 Eger—Gázművek Totó Kupa 40 30 20 1 10 Hatvan—Traktorgyár Totó Kupa 40 30 30 l 11 Tokod—Nyergesújfalu Totó Kupa 40 35 25 IX 12 Bp. Helyiipar—I. Szállítók Totó Kupa 25 30 45 l 13 1 Annavölgy—Pilisi Bányász Totó Kupa 50 30 1 20 1 Tippjeink a pótmérkőzésekre: 14: 1, 2, 15: 1, X, IS: 1.