Magyar Nemzet, 1961. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-07 / 6. szám
Júlic máj miig íjni kalett a Pécsi Nemzeti Színházban Letérni a balett kitaposott útjáról, s a mai ember érzésvilágát a tánc új eszközeivel kifejezni: ez lehetne a mottója a Pécsi Nemzeti Színház első idei balett-bemutatójának. Ezt persze sokkal könnyebb elhatározni, mint megvalósítani. A Pécsi Nemzeti Színház fiatal balett-együttese — tagjainak többségét már az Állami Balettintézet nevelte — mindössze négy hónapja dolgozik együtt, s e rövid idő alatt eljutott a három kamara-jellegű táncjáték bemutatásáig. Bár az együttes nem teljesen érett meg és technikai kifejezésben is további fejlődésre szorul, alkalmas a művészi kísérletezésre. Az igényesség jellemzi a mostani célkitűzés megvalósítását és a művek kiválasztását. Fiatal zeneszerzők első ilyen jellegű alkotását nyilvánosság elé vinni, új zenét és új koreográfiát, nagy feladat. Eredmény, elismerést érdemlő eredmény ez a hármas bemutató akkor is, ha a bemutatott balett-muzsikák nem sorolhatók az új magyar zeneirodalom kiemelkedő alkotásai közé. Éppen a kísérletezőknek lehet és van a legtöbb joguk a tévedéshez is. Járatlan úton indultak el és produkciójukra olykor ráüti bélyegét az útkeresés bizonytalansága. Csak hallomásból ismerhetik a hasonló külföldi kísérletek eredményeit, s személyes tapasztalatok híján saját fantáziájukra vannak utalva. Ilyen elképzelés gyümölcse a nagytehetségű fiatal zeneszerzőnk, Szokolay Sándor "Az iszonyat balladája" című műve is. A történet a náci koncentrációs táborok szörnyűségeit idézi fel lírikusan, erős érzelmi hatásokkal, de elvonatkoztatottsága, olykor szokványos táncepizódjai megakadályozzák a téma őszintén elmélyült kidolgozását. Szokolay a tárgyhoz illő, érdes, lázas muzsikát írt e történethez, hatásos hangszerelésben. A bemutató azt az érzést keltette, hogy a szöveg és a zene még nem nyerte el végleges formáját. A "Változatok egy találkozásra — Vujicsics Tihamér zenéjével — szintén lírikus alkotás: egy fiú és egy lány emlékezése régi szerelmeikre, míg végül egymásra találnak. Ez a mese nem kelt mélyebb érzelmeket, de jól tagolt és változatos tánclehetőségeket nyújt az egyéni és csoportszereplők ritmusos váltásával. Vujicsics éppen ezt a változatosságot emeli ki muzsikájával: színes, erőteljes, mai ritmusú tánczenét írt. Zeneileg a legérettebb alkotás Hidas Frigyes "Concerto a szivárvány színeire" című balettje. A szivárvány színeinek harca a támadó fekete ellen a fehér szín győzelmével végződik. Kitűnően táncolható ez a téma, s Hidas nem is akar többet mondani, mint amennyi a témában van. Modernsége nem törekszik keresett hatásokra, szélsőséges megoldásokra. Befejezett, a maga nemében teljes értékű mű. A balettegyüttes vezetője, rendezője és koreográfusa Eck Imre. Az elért eredmények az ő energiáját s művészetét dicsérik elsősorban. Kísérletezésének fő területe természetesen a koreográfia. Mint a külföldi útkeresők legtöbbje, ő is a mozdulatművészet eszközeivel bővíti a balettet. Koreográfiái változatosak, művészi erejéből arra is tellett, hogy a három elütő stílusú mű mozdulatvilágát egymástól eltérő stílusban komponálja meg. Sok érdekes, meglepő koreográfiai ötlete van, bár nem mindegyiket tudja szervesen egybeépíteni a meglevő elemekkel, egyik-másik ötlete öncélúan hat. Természetes, hogy Eck Imre mint táncos is a legérettebb az együttesben, melynek vezetője. Pedagógiai rátermettségével a rövid néhány hónap alatt együttest teremtett a tehetséges fiatalokból. Árva Eszter három jelentős szerepben mutatkozott be. Különösen a Szokolay-mű rendkívül igényes, nagy koncentrációt igénylő főszerepében bizonyította be, hogy a jövő nagy ígérete. Ugyancsak három szerepben mutatkozott be Bretus Mária, aki főként Hidas Concerto-jában kapott egyéniségéhez való szerepet. Esztergályos Cecília finom mozgása, Fodor Antal és Tóth Sándor erőteljes stílusa, Fülöp Zoltán könnyedsége jól érvényesült az adott lehetőségek között. Kisebb szerepekben Rónay Márta, Uhrik Dóra és Weöres Boldizsár harmaA nemzetközi helyzet egyik döntő problémája, az európai béke biztosításának alapvető kérdése a német helyzet alakulása. Parragi György könyve részletesen elemzi azokat a körülményeket, amelyek az elmúlt 15 esztendő során megakadályozták a német kérdés rendezését és olyan helyzetet hoztak létre, hogy a Német Szövetségi Köztársaság politikája ma a béke tartós biztosításának egyik legkomolyabb akadályává vált. A könyv jelentős adattömeget dolgoz fel és rendszerez, első fejezetében a remilitarizálási politika elindítását vázolja fel, majd megrajzolja, hogy az Egyesült Államok nagytőkés köreinek támogatásával újból hatalomhoz jutott revanspolitikusok és tábornokok milyen végzetes irányban vezetik a bonni köztársaságot. Második fejezetében portrét rajzol Nyugat-Németország vezető politikusairól, a harmadik fejezetiben a fasizmus rehabilitációjának megdöbbentő tényeit ismerteti, a negyedik fejezetben pedig az új "Drang nach Osten" szellemi előkészítését és gyakorlati terveit leplezi le. Külön érdeme Parragi könyvének, hogy részletesen elemzi a kérdés magyar vonatkozásait, az olvasóközönséget megismerteti a Nyugat- Németországban szervezkedő, Magyarországról szökött fasiszták tevékenységével és a népi demokratikus Magyaror-szág ellen szőtt terveikkel. A könyv éles antifasiszta, szemlélettel mutatja meg, hogy a magyar függetlenséget ezer év óta fenyegető német , expanzív, imperialista törek- vések a hitleri Németország vereségével nem szűntek meg, hanem újjászerveződve, új módszereket alkalmazva ismét fenyegetően jelentkeznek. A hasznos, érdekes és tanulságos könyv a Kossuth Könyv-kiadó gondozásában jelent meg, (Pt) u nikusan illeszkedett az együttesbe. A fiatal generációhoz tartozik a bemutató karmestere, Kardos György is, aki az új művek betanításánál és vezénylésénél rátermettséget és stíluskészséget mutatott. A leegyszerűsített, hatásos díszleteket és jelmezeket Katona Ferenc és Eck Imre tervezte. A Pécsi Nemzeti Színház bemutatója után egyesek azon vitatkoztak, hogy balett vagy táncjáték elnevezés volna-e helyesebb. A vitát nehéz eldönteni. A három mű bemutatása arra sem adhatott végérvényes választ, ez lesz-e a balett fejlődésének útja. Az ilyen irányú kísérletezésnek már volt elődje és remélhetőleg hamarosan lesz versenytársa is. A pécsi bemutató mint kísérlet mindenesetre dicséretet érdemel. Flórián László Kiczay László dr. »A méz ipari feldolgozása, mézes sütemények" című 112 képpel illusztrált szakmunkájából. A híres pesti mézeskalácsos dinasztia leszármazottja, nagyszerűen érti a mézeskalács csinját-binját; elméleti és gyakorlati tudása nemzetközi elismerésnek örvend. Könyve írásánál figyelmét kiterjesztette a történeti, technológiai, táplálkozási tényezőkre, a korszerű csomagolás módjaira és sokféle mézes sütemény receptjét adja közzé. Valóságos monográfiája a mézeskalácsnak Beliczay László sikerült munkája, mely máris felkeltette a külföldi kiadók figyelmét, s egy angol szaklap hosszabb részletet közölt a könyvből. Zoltán Péter: Mesterségek dicsérete A könyv célja: tanácsot adni a gyerekeknek a pályaválasztáshoz. Régi és modern mesterségek képviselői szólalnak meg a könyvben s beszélnek az alkotó munka szépségeiről, műhelytitkairól, mesterségbeli fogásairól, a felfedezés örömeiről. A kiváló mesterek tanácsaiból, emlékezéseiből a legkülönbözőbb hasznos szakmákkal ismerkedhetnek meg a fiatal olvasók. A könyvet sok érdekes felvétel élénkíti. (Móra) 2B KÖNYVESPOLC *TammummumguimmuiwiM*mnnutm»nHBMMfiniimiymiHAmmAH Kiuuimtumuuiu'Hai A fasizmus frakkban és mundérban Parragi György könyve Beliczay László: A méz ipari feldolgozása Egy "édes" könyv jelent meg a Műszaki Kiadónál. Attól kezdve, hogy — mint a sírleletek igazolják — a thébaiak már 3500 éve a másvilágra is vittek magukkal mézeskalácsot, mindent megtudhatunk, ami a mézre és mézes süteményekre vonatkozik Be ÖRÖM A GYERMEKEKNEK, SZÓRAKOZÁS A FELNŐTTEKNEK a cs@DAcan.ihys. A Csinn-Bumm Cirkusz új műsora minden vasárnap délelőtt az URÁNIA FILMSZÍNHÁZBAN Országos Rendező Iroda _ Magyar Nemzet ERDÉLYI MIKLÓS vezényletével az Állami Hangversenyzenekar új magyar művet ismertetett meg a közönséggel: Kadosa Pál IV. szimfóniáját. A szerző egyike legtermékenyebb alkotóművészeinknek. Mint minden művében, ezúttal is a lelhető legmagasabb igényekkel közelíti meg a saját maga elé célul kitűzött ideált: az embert formáló-nemesítő küzdelem és a katartikus elbukás eszményét, zenei megjelenítését. "Gyászzene egy nagy ember emlékére" — ezt az alcímet viseli a IV. szimfónia és ennek megfelelően a mű három tétele a klasszikus szimfónia-formában szokatlan, ám ez esetben igen jogosult Allegro-Presto-Rubato tempóbeosztást követi. Az első tétel nagyméretű szonáta-formája szervesen bomlik ki a kezdetben felvetett energikus, barokkosan lüktető-forgó zenei gondolatból. Ez a téma uralkodik a mű egész első tételén. A melléktéma mellette csak epizodikusan juthat szóhoz — a kidolgozási részben a szerző a fő témát boncolgatja és kifuttatja a benne rejlő dinamikus lehetőségeket. A telt hangzás — a IV. szimfónia kizárólag a vonószenekart foglalkoztatja — vendégünk igen jelentős pianista. A második, majd a harmadik tétel mind fokozottabb koncentrációt és ennek megfelelően mind magasabb színvonalat mutatott. Bár a Rondó sem volt mentes bizonyos rapszodikus elemektől, egészében véve mégis hatalmas sikert aratott és bécsi vendégünk arra kényszerült, hogy két ráadással hálálja meg a közönség lelkes tapsviharát. Jörg Demus ezúttal ragyogó Schumann-interpretátornak bizonyult, de Bach G-dúr franciaszvitjének Gigue-tétele ugyancsak a legmagasabbrendű pianista produkció volt. Erdélyi Miklós, az est karmestere Mozart Prágai-szimfóniájának előadásával tündökölt. Az ő erényei közismertek és nem szorulnak bőségesebb ismertetésre. Ezúttal mégis fel szeretnénk idézni a lassú tétel mélyzengésű, lírai előadását és a Finálé virtuóz interpretációját. Kadosa szimfóniájának igen nehéz előadási problémáival szintúgy sikeresen küzdött meg Erdélyi, csupán a Beethoven-versenymű első tételének kísérete nem sikerült úgy, ahogyan szerettük volna: a szólóhangszer és a zenekar között helyenként kissé bántó "nézeteltérés" mutatkaigen előnyös képet fest Kadosa Pál nagyszerű felrakási készségéről. Emellett azonban az első tételben bizonyos ellentmondást figyelhettünk meg a fő téma concerto-karaktere és a szonáta-forma között. Erre vezethető vissza, hogy e tétel egy szemernyivel hosszabbnak tűnt a kelleténél. A Presto azonban helyrebillenti az egyensúlyt és megteremti annak lehetőségét, hogy az utolsó tétel tragikus pátosza a maga teljességében kibontakozhassék. Különösen megragadó a Kóda nagyszerű feltornyozása, amely után meggyőző erővel hangzanak fel a megtisztulást jelző záróakkordok. A IV. szimfónia nyelvezete közérthető és a helyenként kíméletlenül szigorú konstrukció ellenére is közérdekű, Kadosa Pál egyik legkitűnőbb alkotásaként üdvözölhetjük. E hangverseny keretében mutatkozott be a magyar közönség előtt a kiváló bécsi zongorista, Jörg Demus, Beethoven C-dúr zongoraversenyével. Ez a szerző életművében fordulópontot jelentő koncert igen problematikus feladat elé állítja az előadót: döntenie kell, hogy vajon a XVIII., vagy a XIX. század szellemében interpretálja-e? Jörg Demus az utóbbit választotta, így az első tétel igen szélsőséges, romantikus tempóingadozások közepette hangzott el. De már itt megérezhettük, hogy bécsizott (Bár nem bizonyos, hogy ez kizárólag a karmester "bűne".) A WEINER VONÓSNÉGYES nemrégiben tért haza nagysikerű ausztriai hangversenykörútjáról és a »Beethoven összes vonósnégyesei" c. sorozatban lépett szerdán a Bartók-terem közönsége elé. A műsoron szereplő három mű megoldási színvonala igen szélsőséges határok között mozgott. A megnyitó szám — Brahms csodálatos f-moll zongoraötöse — ezúttal úgyszólván teljesen hatástalanul hangzott el. Antal Imre, a különben igen tehetséges fiatal zongorista, érzésünk szerint egyszerűen nem tanulta meg szólamát. Tekintettel arra, hogy e műben a zongoráé a vezetőszerep, ez a tény végzetesen nyomta rá bélyegét az egész produkcióra. Ennek ellenére — különösen az utolsó tételben — mégis akadt néhány szép pillanat. Soproni József I. vonósnégyese ezúttal hangzott el első ízben a hangversenyterem nyilvánossága előtt. E mű rádióbemutatójáról már néhány hónappal ezelőtt beszámoltunk olvasóinknak: a szerző erőteljes tehetségének elismerése mellett elmarasztaltuk őt a hangszerszerűtlenség tekintetében. Nos, az élő előadás beigazolta, hogy az igen modern hangvételű mű, amely intonációját illetően számos részlete- Egy hét BUDAPEST HANGVERSENYTERMEIBEN ben kissé problematikusnak látszik, mélyen gyökerezik a négy hangszer legsajátabb természetében. Igaz, hogy ez a felismerés nem kis részben a gondosabban kicsiszolt és minden szempontból pontos előadás eredménye. Soproni kétségtelenül intellektuális beállítottságú művész. Művében nagyrészt Bartók követőjének bizonyul, nagy ,mintaképének is legaszkétikusabb alkotásait érzi magához közel állónak. Ám miközben minden tetszetősséget elutasít, magas szintre emeli a modern vonósnégyes-hangzást. A három gyors tétel gondosan arányos, klasszikus formákban áll, a lassú tételt viszont kissé elnyújtottnak érezzük, különösen az előbbiek lakonikus szerkesztése mellett. Az est előadási csúcspontja Beethoven op. 18-as c-moll kvartettje volt. Már az első tétel mélyről induló és magasba szökő témája is drámai izzással hangzott fel, és a feszültség nagy íve imponáló biztonsággal bontakozott ki. Az utolsó — verbunkos-szerű — tétel megoldása pedig igazolta és megerősítette a kitűnő együttes immár nemzetközi hírnevét. LÁSZLÓ MARGIT ÉS RÉTI JÓZSEF dalestje e műfaj kedvelői számára emlékezetes élményt hozott. Réti kiváló képességeiről már sok szó esett rovatunkban: különleges kultúrája, intonációs biztonsága és gyönyörű hanganyaga immár közismert. Bár a műsorát nyitó Mozart-kantáta (Die ihr des unermesslichen Weltalls) előadása helyenként kissé teátrális volt, Schumann és Richard Strauss dalaira keresve sem találhatnánk jobb interpretátort. A Zueignung előadása ragyogóan lendületes, a Mondnachse-é pedig csodálatosan lírai volt. Réti még Liszt igen gyakran hallható "Ha álmom mély" kezdetű dalában is új vonásokat tárt elénk. László Margit nem kevésbé kulturált és muzikális produkciót nyújtott, csupán arra a veszélyre szeretnénk felhívni a figyelmét, hogy az intonáció túlzott finomítása helyenként a hangtisztaság rovására megy. Brahms sötétszínű dalaihoz a művésznő gyengéd koloratúrahangját kissé túl könnyűnek találtuk, annál nagyobb gyönyörűséget okozott Debussy egyik áriája ,A tékozló fiúkból, valamint a két egzotikus hangvételű Ravel-mű, a Habanera és a Tripatos. A ráadásul elhangzott Mozart Alleluja László Margit műsorának csúcspontja volt. A nagy sikerben méltán részesült az est kitűnő zongorakísérője: Dénes Erzsébet, Pernye András Szabó Pál: Szereposztás Regény (6) Elég terjedelmes előszó, aztán művészi rajzok, festmények, tanulmányok. Meztelen testek, nők, itt-ott férfiak is, állva, ülve, fekve, rekamién, erdőszélen, napfeljettén, naplementén, zengő délben. Az egyik lapon, mintha kést ütöttek volna a szívébe: a felesége néz szembe vele, amint szalad által egy zöld mezőn, tökéletesen mezítelenül. Kissé a fű fölé hajlik, kezét valami után nyújtja, a kép mellé az van írva: "Vierblattiger Klee". Várady doktor csak nézi a feleségét, halántéka lassan kihűl. A kép nyilvánvalóan Zsóka lánykorából való, amikor még Mary volt. Hogyan kerül ebbe az albumba? Az is megvan. Fényképezte: Josef Ezer. Vagyis Ezer József. Viszont Várady doktor ezt a nevet soha nem hallotta, nem látta. Pedig láthatta volna. Hiszen az asszony a könyvet nem dugta előle. Itt volt, megvolt, csak ki kellett volna nyújtani érte a kezét. Miért nem dugta el? Szinte szégyelli magát, hogy milyen keveset tud a felesége lánykori világából. Úgyszólván semmit sem tud, csak sejt valamit, mint a hajnal derengését. A gyerekszoba ajtaja lassan kitárul, s megáll az ajtóban a kicsi lány. Pizsamája lecsúszott, s rágyűrődött lába fejére. Az egész kicsi lányka merő álmosság, csak a két nagy szeme él, meg az ökle, amivel gyúrja, gyömöszöli arcocskáját. Aztán hirtelen odaszalad az apjához és a térdére borul. Váradynak egyik tenyere a gyermek fején, másik az édesanyán, s mintha a szíve is egyszer erre dobbanna, máskor meg amarra. Aztán hirtelen összekuszálódik benne minden. Úgy érzi, hogy az elmúlt éjszaka minden eseménye és hangja csak gramofonlemezről szóródott szét az éjszakába, s tulajdonképpen senki se csinált mást, mint a zenegépet leste, hogy vajon kinek milyen szerepet karcol belé a gramofonja a szívébe? Szerepet, amit el kell játszania mindenkinek, még akkor is, ha megszakad is belé. IS FELJÖTT A NAP . Június közepén korán virrad, de hát nem egyforma időben virrad mindenkire. Attól függ, mivel foglalkozik az ember. Meg attól, mihez akar kezdeni ezen a napon. Ha például be akar menni a városi piacra, fel kell kelnie három órakor, mert négykor átrobog a falun a busz. De ha kapálni megyen, úgy elég, ha felkel az ember négy órakor, vagy fél ötkor. Hol van már a falu az inatszakasztó, szívet korbácsoló munkától? Hat óra tájban mennek ki a határba. A falu egy része megyen, más része végzi az otthoni dolgokat. Először is kihajtják legelőre a háztáji jószágokat. Előbb a teheneket, utánuk a növendékeket, hernyókat, üszőket, s végül a disznókat __ A Tilda ablaka megint nyitva, de immár egyedül könyököl az ablakban és úgy bámul ki az utcára, mintha most nyílt volna fel a szeme. Alig pár óra telt el és mégis mennyivel másabb ez a világ, mint az akkori! Mára mintha az egész élet valami új tartalommal telt volna meg. Mintha közel s távol ő lenne a legcsinosabb, legszebb nő és a férfiak mindeddig vakok, érzéktelenek voltak, hogy ezt nem vették észre... Nyújtózik, aztán megyen, hogy kinyissa az utcaajtót, s a rendelő ajtaját. Még a rendelő is más. Most már minden anynyira más... Ébredezett az orvosi ház. Először a fércekateusok kezdték a fáskamrában. Az évfordulóra hordták össze azok az asszonyok, akiket, vagy akiknek gyermekét a doktor meggyógyította. Egyrészt. Másrészt pedig a puszta jószóért is olyan hálás tud lenni ez a nép. Hogyne lenne hálás a visszatért egészségért? S mindeneken túl: sokkal jobb adni, mint kapni. Hiszen adni olyan jó. Másodiknak a vendégszoba mozdult meg, ahol is a három színész alszik. A két nő egy széles rekamion, Alföldi Miklós pedig, a Nóra férje, az öszszecsukható ágyon. Rikkantani szeretne egy nagyot, de helyette fütyülni kezd egy áriát. Olyan vidáman, mintha az éjszaka legszebb álmát álmodta volna. Nóri fekszik kívül, s a hangra felnyitja a szemét, és első gondolata neki is, mint a férjének, a színház. — Felkelni! Tizenegykor kezdődik a próba ... — kiáltja, s már fel is ül. — Fordulj el, Miki! — vezényel a másik nő s felül ő is. Háromnegyed óra múlva már robog velük az autóbusz. Kevés az utas. A nap ömlik be az ablakon: megvillan Méri szőke haján, aki egyedül ül heroin ember helyén. Nézi Nórit, eszébe jut a kolleganője tegnap esti kalandja és felnevet. De ez már nem is az ő nevetése, hanem a szerepé, amelyet tizenegykor a színpadon próbálni s faragcsálni kezd, ahogyan a szobrász faragja körbe vagy fába a maga "szerepét". Nyáridőn hétkor kezdi Várady doktor a rendelést, s ma feketével kezdi a napot. Alá s fel járkál a lakásban, pizsama- .Szombat, 1961. január 1.