Magyar Nemzet, 1962. november (18. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-01 / 256. szám

2 Morozov­nzovszt tu­dttl k­isilm­tetni: A kubai válság aláhúzza a leszerelés halaszthatatlanságát Vita az ENSZ politikai bizottságában a kísérletek betiltásáról New Yorkból jelenti a TASZSZ. Az ENSZ-közgyűlés politikai bizottsága kedden este befejezte az atomfegy­verkísérletek betiltásáról foly­tatott általános vitát. A vitá­ban hatvan ország képvise­lője fejtette ki kormányának álláspontját az atomfegyver­kísérletek betiltásának meg­oldásáról. Ezután a bizottság át fog térni a két határozati javaslattervezet megvitatá­sára. A politikai bizottság kedd esti ülésén az általános vita keretében felszólalt Morozov, a Szovjetunió képviselője. Hangsúlyozta, hogy a most át­élt válság olyan értelemben adott szemléletes leckét, hogy nem szabad, tovább várni a leszerelés és az atomfegyver­kísérletek kérdésének megol­dásával. Nagy jelentősége van annak, hogy mielőbb megha­tározzuk azt az időpontot, amely után többé nem lehet semmiféle kísérleti atomrob­­bantást végrehajtani — mon­dotta. Változás az indiai kormányban A T AP-re hivatkozva jelenti a TASZSZ, hogy Nehru mi­niszterelnök vette át az indiai hadügyminisztérium irányítá­sát. Krisna Menen volt had­ügyminisztert a védelmi ipar miniszterévé nevezték ki. Anglia kezdeményezzen a leszerelés terén Harold Wilson bírálta a kormányt az alsóházban Londonból jelenti az MTI. Az alsóházban a felirati túra során Harold Wilson munkás­párti "-ám v­élt­ kü­l­ügyminisz­ter" a kubai ügyről szólva ki­jelentette: a megkönnyebbü­lés, amellyel a mindkét fél ré­széről tanúsított államférfiúi bölcsességet üdvözölték, ne vakítson el bennünket a ve­szélyeket illetően. Az ameri­kai érzések hevessége olyan tény, amellyel számolnunk kell. Egyetlen elhibázott lépés atomháborúba dönthetett vol­na bennünket. Az oroszok nem tértek vissza üres kéz­zel. Kuba területi sérthetet­lenségének szavatolását eszkö­zölték ki, s nem lesz elözön­­lés. Kihívó ostobaság lenne a szovjet diplomácia vereségéről fecsegni. Nem fogadhatjuk el azt a nézetet, hogy ez az ügy az amerikai féltekére szorítkozott s nem érintett bennünket és NATO-szövetségeseinket. Szö­vetségesek vagyunk; nemcsak értesíteni kell bennünket; ha,--, r'' tnem tanácskozni is kell ve­lünk. A kormány tehetetlensége talán a színfalak mögött fo­lyó diplomáciai nyomást lep­lez, vagy csak egyszerűen bé­nulást takargat? A bizonyíté­kok az utóbbira mutatnak. Gyakran mondogatták ne­künk: Angliának szüksége van az úgynevezett független atomfegyverre, hogy ott le­gyünk, ha létfontosságú dön­tést hoznak. Nem vagyunk olyanok, mint más nemzetek, hanem atomhatalom vagyunk. Vajon fenntartja-e Macmillan ezt az elméletét? Viszonyunk az úgynevezett független atomfegyverhez a fő akadálya volt a világ azon reménye be­teljesülésének, hogy meg fog­ják­­gátolni az atomfegyverek terjedését. Bármit mondjanak a szerződések, Németország már benne van az atom- és rakéta­üzletben. Világosan lát­juk atomfegyvermentes körzet megteremtésének szükségessé­gét. A múlt heti események után miért ne válhatna az egész amerikai szárazföld — az Egyesült Államok kivéte­lével — atomfegyvermentes övezetté, cserében olyan öve­zetek teremtéséért, amelyek földrajzilag hasonló viszony­ban lennének a Szovjetunió­val? Ez rideg, józan realiz­mus, amelynek szükségességét belátja minden ember, aki át­szenvedte a múlt hét izgal­mait. : f i* -•v­­ióc Életbevágóan fontos, hogy Anglia ne csak tanácskozzék, hanem kezdeményezzen is, főként a leszerelés terén — mondotta Harold Wilson. A (Prága, MTI) A Szovjet­unióban tett kétnapos látoga­tása után szerdán Moszkvából visszaérkezett Prágába Anto­­nin Novotny csehszlovák köz­­társasági elnök. Tíz mérföldnyire Milánótól a repülőgép roncsai még füstö­lögtek, amikor a vezető nyu­gati lapok már hatalmas cím­betűkkel tették fel a kérdést: szerencsétlenség vagy merény­let? Enrico Mattei, Olaszor­szág “olajcsászára«, politikai életének “Szürke eminenciása* 56 esztendős korában erőszak áldozata lett, vagy magánre­pülőgépének motorja mondta fel a szolgálatot, amikor ép­pen Angliába tartott, hogy új, nagy üzletet üssön nyélbe? A szürke eminenciás Nyugat-Európa gazdasági és politikai életének kevés színe­sebb, ellentmondásosabb egyé­nisége volt Jikiri­o Matteinál. Csak szélsőségekben beszél­tek és írtak róla. Rajongtak érte és csodálták, rettegtek tő­le és gyűlölték. Közéleti sze­replése is valóságos rejtély volt. Hivatalosan Mattei egyi­ke volt csupán az olasz állami adminisztráció “alkalmazot­tainak*. Az Ente Nazionale Istrocarburinak, az állami kő­­olajmonopóliumnak a vezér­igazgatója, akit a miniszter­elnök nevez ki három eszten­dőre, majd megbízatásának lejártával ismét megerősíti po­zíciójában. Bármikor, egyetlen tollvonással megszabadulhat­tak volna tőle. Mégis a legszi­lárdabb funkcionáriusnak tar­tották. Egyik politikai ellen­fele, egy miniszter, aki a ke­­resztény­demokrata párt jobb­­szárnyához tartozott, azt vála­szolta az őt faggató hírlapíró­nak: »Matteit elbocsátani? A legnagyobb őrültség lenne. A következő általános választás után már itt ülne a helye­men". Pedig nem vágyott a nyil­vános politikai szereplésre. Helye és hivatása teljesen ki­elégítette, nagyobb bétálmat és befolyást nem szerezhetett volna sehol sem, mint amit az ENI főnökének székében biz­tosított magának, az olasz bék­és külpolitika valóságos szür­ke eminenciásaként. Pályafu­tása már­ eleve erre a szerepre predesztinálta. Amerikában “set/ made man-nek” nevezik az ilyen típusú embereket, akik a semmiből küzdik fel magukat a csúcsra, karrierjü­ket kizárólag vasakaratukkal, szervezőképességükkel és te­hetségükkel küzdik ki. Mattei személyében nem volt nagy­tőkés, monopólium-tulaj­­don­os, de mégis megtestesítette a mo­dern és dinamikus olasz nagy­tőkét, s annak is azt a realis­ta szárnyát, amely a dolgok valódi állása szerint, a tények felmérésével és rögzítésével kereste helyét a világban. A nagy húzás A szerencsétlen véget ért itáliai olajcsászár Ancona tar­tományban, 1906. április 29-én szegény­ családban látta meg a napvilágot. Apjának, a csend­őrség altisztjének hét gyerme­ke volt, őt már 14 éves korá­ban kivették az iskolából, dol­goznia kellett, hogy kiegészít­se a család szerény jövedel­mét. Vegyianyaggyárba került, majd “tedd ide, tedd oda” lett egy másik cégnél, mígnem a 19 éves Mattel már üzemet igazgatott. Aztán ügynökölt különböző vegyi cégeknek, s miután a rendelések özönlöt­tek hozzá, elhatározta, hogy saját üzemet nyit. Kistőkés­­ként érte a második világhá­ború kirobbanása, majd Mus­solini fasiszta rezsimjének ösz­­szeomlása. A feketeingesek hatalmának felszámolását ma­ga is előmozdította. A keresz­tény­demokrata párt balszár­nyán küzdött, partizánosztag parancsnoka lett, s a háború után pártja számított közre­működésére. Mégis — ahogy a svájci Weltwoche írta — a hálából a "leghálátlanabb feladatot bíz­ták rá". Rögtön a háború után kormánybiztossá nevezték ki, hogy számolja fel a fasiszták állami kőolaj monopóliumát, az AGIP-ot, amely gazdaságilag ráfizetéses volt, politikailag pedig túlhaladott, mert Olasz­ország elvesztette gyarmatbir­­tokát, s nem volt saját kőolaj­forrása. Mégis, ez a megbízás indította el Matteit a hatalom felé. Azzal kezdte ugyanis, hogy megtagadta az utasítás végrehajtását. Az AGIP-ot nem számolta fel, hanem he­lyébe megalakította az ENI-t. Mattei abból indult ki, hogy az energiaszegény Olaszor­szágnak meg kell találnia sa­ját ipari fűtőanyagát, ha élet­képesen versenyezni akar nagy nyugati konkurrenseivel. Az AGIP romjain felépült ENI kőolajforrások után akart kutatni, amit nem talált, de helyette hatalmas földgázme­zőkre bukkant. Néhány év alatt kiépítette hálózatát, s csaknem az egész olasz ma­gánipar szállítója lett. Az itá­liai iparnak nem volt olyan ága, amely kisebb vagy na­gyobb mértékben nő az ENI energiaellátásától, következés­képpen ne Mattel törekvései­től függött volna. Az elsők kö­zött volt, akik meghirdették a nagytőke konzerválásának új irányvonalát, az úgyneve­zett dirigizmust, amelynek ke­retében az állam nagymér­tékben összefonódik a mono­póliumokkal. Mindezt nacio­nalista alapon, ha kell, éles szembenállással a többi kon­­kurens ellenében azzal a jel­szóval, hogy "Olaszország min­denek felett". Szemben a „Hét Nővérrel“ , Mattei ezen a ponton vált kormánya politikai szövetsége­seinek egyik elsőszámú ellen­felévé. A földgáz már nem elé­gítette ki, olajra vágyott. Csak úgy kerülhetett a “fekete arany” birtokába, hogy vásá­rolt. Vett a Közép-Keleten és vett Latin-Amerikában, még az algériai háború befejezése előtt tárgyalt az FLN illeté­keseivel, a Szahara kincseinek kiaknázásáról. Olajat szállított és finomított, majd eladott. Az ENI hálózata így terebélyese­dett. Egyike lett Olaszország legnagyobb szállodatulajdono­sainak is, moteleket épített. Matteit nem a vendéglátóipar érdekelte, hanem a benzinkút, amely miatt tulajdonképpen megszervezte a szálloda­háló­zatot. Így került szembe foko­zatosan az angolszászokkal, a Közös Piac francia—nyugat­német vezető szárnyával, szin­te mindenkivel a NATO gazda­sági és politikai irányító appa­rátusából. Nem vette tekintet­be a nemzetközi kőolaj-kartell meghatározott árait, annál ol­csóbban árusított. Először a “Hét Nővér”, az angol—ameri­kai petróleum társaságok szö­vetsége szállt harcba ellene — a Standard of New Jersey, a Socony Mobil, a Standard of California, a Texaco, a Gulf, a British Petroleum és a Ro­­yal Dutch-Shell. Aztán a hiva­talos Franciaország és annak szélsőjobboldali ellenzéke, a fasiszta OAS, mert a Szahará­ról tárgyalt az algériaiakkal. Végül Nyugat-Németország hördült fel, mert Mattei a vi­lágpolitikai és a nemzetközi kereskedelmi realitások alap­ján a Szovjetunióval kötött üz­letet: az ENI kőolajszükségle­tének 40 százalékát a Szovjet­unióból biztosította, igen ked­vező áron. Azt a petróleum mennyiséget, amit a “Hét Nő­vértől” 140 millió dollárért ve­hetett volna meg, itt 100 mil­lióért kapta. De Matteit nemcsak gazda­sági ténykedéséért bírálták és támadták, hanem politikai működéséért is. Az ENI mond­hatja magáénak Észak-Olasz­­ország egyik legnagyobb poli­tikai napilapját, a milánói Il Giorno-t. Ebben jutott érvény­re a vezérigazgató politikai vo­nala. Nem is kifejezetten csak a vezérigazgatóé. Hiszen Mat­tei meghatározott körhöz tar­tozott. Baráti társasága volt Gronchi, az Olasz Köztársaság előző elnöke, Fanfani, a jelen­legi miniszterelnök, úgyszól­ván mindenki, aki a Democra­­zia Christiania úgynevezett bal­­szárnyán helyezkedik el. Ez a csoport arra törekedett, hogy Olaszország ne szolgaian ves­se alá magát a NATO fő irány­vonalának, hanem megpróbál­ja egyeztetni saját érdekeit a vele szemben támasztott igé­nyekkel. A belpolitikában az volt a célja, hogy ugyancsak a belső realitásoknak megfele­lően a korábbi keresztényde­mokrata kormányokkal ellen­tétben, ne az újfasisztákra és más reakciós tényezőkre tá­maszkodjék, hanem meghir­desse a "nyitás balra" elmé­letét. Alapjában véve tehát nem valami progresszív, sőt, kifejezetten retrográd törek­vésről van szó, amelynek célja konzerválni és megerősíteni az olasz nagytőke helyzetét, csak rugalmasabban alkalmazkodva napjaink valóságához. Mindez­zel azonban olyan lehetősége­ket tártak fel Olaszország szá­mára a diplomáciában és a gazdasági életben, amelyek hasznosnak bizonyultak. Ki áll a háttérben ? Azoknak viszont, akik a NATO-ban mind politikailag, mind gazdaságilag a feltétlen engedelmességet követelik, még ez is túlságosan sok volt. Mattei, ahogy céljait aprán­ként elérte, a kezdeti szálká­ból mindinkább gerendává nö­vekedett nyugati ellenfeleinek szemében. Egyszerűen és sima úton­­akartak megszabadulni tőle. Korábban már néhány­szor megkíséreltek merényle­tet ellene. Azt mondják, ezek mögött a francia OAS állt, így kívánt bosszút állni a Szaha­ráért. De feltételezhető, hogy ez túlságos leegyszerűsítése a dolgoknak. Lehet, sőt, valószí­nű, hogy az akciók végrehaj­tása az OAS műve volt, mint az ilyen célokra mindenkor készen álló és megfelelően szervezett bűnszövetkezeté, de a nyugati politikai és üzleti világ dzsungel-törvényeinek is­meretében, a háttér valószínű­leg sokkal bonyolultabb. Sze­­repet kaphatott benne a “Hét Nővér«, a Közös Piac, a NATO, mindazok, akiknek Mattei út­jában állt. Ezt a hálózatot a beavatott nyugati sajtó is jól ismeri, s ezért domborítja ki azt a nagyon is valószínű lehe­tőséget, hogy a legutóbbi sze­rencsétlenség sem a véletlen műve volt. Talán a nyomozás kideríti majd a valóságot, ha egyáltalán kideríti. Várkonyi Tibor Az olajcsászár halála Magyar Nemzet­ ­' Csütörtök, 1962. november 1. De Gaulle elégedett és nem mond le Párizsi jelentések szerint a francia minisztertanács szo­kásos heti ülésén de Gaulle elnökölt. A megbeszélésről közleményt adtak ki, amely bejelenti, hogy a köztársasági elnök elégedett a vasárnap megtartott népszavazás „pozi­­tív eredményével". Megfigyelők szerint a köz­leményből nyilvánvalóan ki­tűnik, hogy de Gaulle nem szándékozik lemondani elnöki tisztségéről. A bonni kormány jóváhagyta a szükségállapot-törvényjavaslatot A nyugatnémet kormány szer­dán — mint a DPA jelenti — rendkívüli ülésén rövid ta­nácskozás után jóváhagyta az úgynevezett szükségállapotra vonatkozó törvényjavaslatokat, és elhatározta, hogy a parla­ment elé terjeszti őket. Mint az MTI bonni tudósí­tója írja, e törvényjavaslatok, amelyeket a nyugatnémet saj­tó­­szükségállapot-csomagnak­ nevezett el, arra irányulnak, hogy a kormány elrendelhesse úgyszólván az egész lakosság "totális mozgósítását", és az élet minden területére kiter­jedő teljhatalmat gyakorolhas­son abban az esetben, ha meg­ítélése szerint veszély fenye­getné­­az állam külső vagy belső biztonságát­. A nyugatnémet szakszerve­zeti szövetség múlt heti han­noveri kongresszusa élesen tiltakozott e készülő törvény­­javaslatok ellen. Dagad a Spiegel-botrány Újabb letartóztatások: Strauss „áthárítja” a felelősséget Berlinből jelenti az MTI. A Der Spiegel szerkesztősége el­len indított akció egyre szé­lesebb méreteket ölt. Az NDK fővárosában hangsúlyozzák, hogy a botránynak már több irányú nemzetközi vonatkozá­sa is van. Egyrészt Strauss igyekszik úgy­­lefedezni­ ma­gát, hogy a DPA nyugatné­met hírügynökség által nyil­vánvalóan felsőbb sugalmazás­ra kiadott jelentés szerint az akció kezdeményezője tulaj­donképpen nem is a bonni hadügyminisztérium, hanem a "NATO illetékes helyei" vol­tak. Az ügy másik nemzetközi vonatkozása az, hogy a Fran­­co-féle fasiszta rendőrség Ma­lagában letartóztatta Conrad Ahlerst, a Der Spiegel helyet­tes főszerkesztőjét, aki felesé­gével együtt éppen szabadsá­gát töltötte Spanyolországban. Ezen még a nyugat-berlini la­pok egy része is felháborodott. A Telegraf hangsúlyozza, hogy Ahlersnek letartóztatása után az éjszakát egy kecskeistálló­­hoz hasonló börtöncellában kellett töltenie, felesége szív­rohamot is kapott. A Die Welt nyugat-berlini kiadásá­nak szerdai száma »Spanyol letartóztatás« című belső ve­zércikkében fel is veti a kér­dést: hogyan történhetett meg ez az eset, hiszen egy ma is érvényes spanyol—nyugatné­met rendőrségi megállapodás szerint csakis közönséges bűn­esetekben szabad a másik or­szágban eljárni, valóságos, vagy vélt politikai bűncselek­mények esetén azonban nem. A Spiegel-botrány olyan ér­telemben is tovább dagad, hogy újabb és újabb szemé­lyek letartóztatásáról van szó. Igaz ugyan, hogy a bonni had­­­­ügyminisztérium kedden este megcáfolta azt a hírt, amely szerint a Bundeswehr számos magas ramigú tisztjét is letar­tóztatták ,­ de a cáfolat sen­kit sem győz meg. A nyugat­berlini Tagesspiegel szerdai száma is megjegyzi: “Bizo­nyos, hogy átfogó nyomozás van folyamatban, amely nem­csak a Bundeswehr tisztjeire, hanem közalkalmazottakra, sőt valószínűleg képviselőkre is kiterjed.” Mindez tehát azt jelenti — hangsúlyozzák az NDK fővá­rosában —, hogy a szükség­állapotról szóló törvényjavas­lat már jóval elfogadtatása előtt jogerőre emelkedett a bonni államban. Ma már vi­lágos, hogy a Spiegel-ügyből kiindulva Strauss és általában a nyugat-németországi ultrák le akarnak számolni az atom­­politika minden ellenzőjével. A Nemzetközi Újságíró Szö­vetség szerdán Adenauer kan­cellárhoz intézett táviratában a leghatározottabban tiltako­zik a „Der Spiegel“ című nyugatnémet lap szerkesztői­nek letartóztatása ellen. A (Jeruzsálem, Reuter) Az izraeli parlament kedden újabb öt évre megerősítette Ben-Cvi államelnök megbíza­tását. Habsburgok helyett Stan­ca Pan Egy váratlan tv-műsorváltozás különös története Az osztrák Néppárt nem tett le a császári ház „rehabilitációjáról", Bécsből jelenti az MTI. A bécsi televízió botrányos kö­rülmények között az utolsó pillanatban levette kedd esti műsoráról a Habsburgok című folytatólagos dokumentum­­sorozat első részletét. A hir­telen műsorváltozást a tele­vízió bemondójának szemmel­­láthatóan zavart tükröző, rö­vid és homályos mentegető­zése jelentette be. A bécsi te­levízió ezután a Habsburg-do­­kumentáció helyett egy régi Stan és Pan burleszket sugár­zott. Kiszivárgott hírek szerint sokkal kevésbé burleszkszerű összecsapás előzte meg a kedd esti műsor hirtelen cenzúrá­ját. A televízió felügyelő bi­zottságának néppárti tagjai vétót emeltek a Ha­bsburg-do­­kumentáció ellen és bár a szo­cialista felügyelői bizottsági ta­gok ragaszkodtak az adáshoz, a néppárti képviselők kierő­szakolták a műsorváltozást. Az osztrák néppárti képvise­lők jól tájékozott körök véle­ménye szerint azért emeltek vétót, mert a műsorban — szerintük szocialista sugalma­­zásra — egészen új, kritikus szemlélet alapján ismerteti a Habsburg-ház szerepét a mű­sorra tűzött televíziós doku­mentáció, amelyet Paul Fischauer professzor, az is­mert osztrák történész állított össze. A bécsi televízió cenzúra­botránya igazolni látszik a szocialistáknak a most folyó választási kampányban han­goztatott gyanúját, hogy rivá­lisuk, az osztrák Néppárt még mindig nem tett le a volt csá­szári ház rehabilitálásáról és Habsburg Ottó visszahonosítá­­sának már sok vihart kivál­tott tervéről. Jemeni ultimátum Szau­d- Arábiának Megint ellentmondó jelentések a hadihelyzetről Szanaai jelentések szerint Bajdani jemeni miniszterel­nökhelyettes kedden rádióbe­szédet mondott, s ebben beje­lentette, hogy ha folytatódik Szaud-Arábia agressziója, a je­meni csapatok szükség esetén szaud-arábiai területre ter­jesztik ki a harcot. Bajdani közölte, hogy a kor­mány utasításokat ad minden jemeni katonai parancsnoknak, a nemzeti gárda erői “álljanak készenlétben arra, hogy sürgő­sen a szaud-arábiai határra vonuljanak és megkezdjék a felszabadítási háborút, ha ez szükségesnek mutatkozik­. Az AFP hírügynökség sze­rint a jemeni kormány maga is ultimátumnak tekinti a sza­naai rádióban a Szaud-Arábia címére elhangzott figyelmezte­tést. A hadi helyzetről továbbra is ellentmondó jelentésére érkez­nek. A Reuter-iroda a kairói rá­dióra hivatkozva közli: Szalai miniszterelnököt ideiglenesen a Jemeni Arab Köztársaság elnökévé nevezték ki. A TASZSZ írja, hogy az an­golok tovább folytatják fegy­veres erőik összpontosítását a Vörös-tenger és az Indiai-óceán térségében. Mint az Al Ahbar című lap Port Said-i levele­zője jelenti, kedden a Szuezi csatornán keresztül két angol cirkáló érkezett a Földközi­­tengerről a Vörös-tengerre. Amerikai — szovjet találkozó Andoverban New Yorkból jelenti a TASZSZ. Október 21 és 28 között Andover amerikai vá­rosban megrendezték ameri­kai és szovjet közéleti szemé­lyiségek találkozóját. A mos­tani találkozó már a harma­dik, az elsőt 1960 őszén tar­tották az Egyesült Államok területén, a másodikat­­1961 májusában a Krím félszige­ten. A mostani találkozón hu­szonöten vettek részt. A ta­lálkozóról kiadott közös köz­lemény hangoztatja, hogy a részvevők őszinte vélemény­­cserét folytattak a legkülönbö­zőbb nemzetközi kérdésekről, megtárgyalták a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti feszültség okait. A Kubával kapcsolatban kialakult válság megvitatása során a találkozó részvevői azon véleményüknek adtak kifejezést, hogy ezt a konfliktust békés úton lehet és kell rendezni.

Next