Magyar Nemzet, 1964. április (20. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-14 / 86. szám

6 N­API KRÓNIKA — A KGST valutáris­ és pénzügyi állandó bizottságá­nak Berlinben megtartott ne­gyedik ülésszakán Timár Má­tyás pénzügyminiszter vezeté­sével részt vett magyar dele­gáció hétfőn délután vissza­érkezett Budapestre. — A volt náci koncentrációs táborok felszabadulásának 19. évfordulója alkalmából a Ma­gyar Partizán Szövetség és a Nácizmus Üldözötteinek Bi­zottsága vasárnap délután a vasas-szakszervezet díszter­mében emlékünnepséget ren­dezett. Az ünnepségen Halas Lajos, az MSZMP Központi Bizottságának tagja mondott ünnepi beszédet, amelyet mű­vészi műsor követett. — A gyümölcsök növény­védelméről tartott előadást a Hazafias Népfront Heves me­gyei bizottsága és az Agrár­­tudományi Egyesület rende­zésében Egerben dr. Gottfried Kanzig-Mader svájci kutató. — A Dél-Afrika elleni gaz­dasági szankciók nemzetközi konferenciája kedden kezdő­dik Londonban. Az előkészítő bizottság meghívására a füg­getlenségükért küzdő népek megsegítését szolgáló magyar szolidaritási bizottság képvise­letében Gönczöl György, a Közgazdaságtudományi Intézet osztályvezetője szakértőként vesz részt az értekezleten. — Viktori Rantanen, a finn szakszervezetek központi szö­vetsége (SAK) elnöke, és fele­sége — akik a SZOT elnöksé­ge meghívására tartózkodtak hazánkban —, vasárnap­­ el­utaztak Magyarországról. — A nemzetközi Pew vég­rehajtó bizottsága április 15- én és 16-án Londonban ülést tart. A tanácskozáson a ma­gyar Pen Klubot Kéry László főtitkár képviseli.­­ Az első űrhajós földkö­rüli útjának harmadik évfor­dulóján, vasárnap ünnepségen emlékeztek meg névadójukról, Gagarinról a szegedi Kolozs­vári téri általános iskola tanu­lói. A tanulásban úttörő mun­kájukkal kitűnt pajtásokat Ga­­garin-jel­vénnyel jutalmazták meg. A METRIMPEX-kiállítás nyílt Bukarestben. Geodéziai, elektromos és elektronikus, or­vosi és laboratóriumi, vala­mint anyagvizsgáló műszerek­kel, fotométerekkel, automati­kus elemekkel szerepel itt a magyar külkereskedelmi vál­lalat. — A 42. MILÁNÓI NEM­ZETKÖZI VÁSÁRT Segni olasz köztársasági elnök va­sárnap megnyitotta. 82 ország csaknem 14 000 kiállítója mu­tatja be áruit. — A Debreceni Népi Együttes kéthetes finnországi vendég­­szereplése után hétfőn hazaér­kezett. — A PIETA, Michelangelo híres szobra, nyolcnapos hajó­út után, hétfőn, New Yrokba érkezett. Az április 22-én kezdődő világkiállításon a vatikáni pavillon fő dísze lesz. — A szociális foglalkozta­tókban elég nagy számban dolgoznak olyan idős emberek, vagy csökkent munkaképessé­gűek, akiknek sem nyugdíjuk, sem más keresetük nincs. A XI. kerületi tanács utasította a szociális foglalkoztató veze­tőségét, fordítsanak gondot ar­ra, hogy a rászoruló bedolgo­zók minden hónapban leg­alább annyi keresethez jussa­nak, amennyi az SZTK jogosí­tásához szükséges. — Világító testek tervezésére — lakások lati, asztali és állólámpái­ra hirdet országos pályázatot az Iparművészeti Tanács, az építés­ügyi Minisztérium és a Belkeres­kedelmi Minisztérium. A pályázati kiírást az Iparművészeti Tanács titkárságán (V., Báthory utca 10. VII. emelet 704-es szoba) lehet átvenni. Pályázati határidő: jú­lius 1I. A legjobb munkák díja­zására és a tervek megvásárlá­sára összesen 40 000 forintot irá­nyoztak elő. — Az ipari tanulók orszá­gos versenyét a szakma kivá­ló tanulója címért április 15— 24 között rendezik meg. — Leonyid Ivanovics Ja­­kovlev, a Szovjetunió levéltári főigazgatóságának helyettes főigazgatója és L. Csizova tu­dományos munkatárs Buda­pestre érkeztek a Magyar In­ternacionalisták részvétele a szocialista forradalomban és a Szovjetunió polgárháborújá­ban 1917—1922 című kiad­vánnyal kapcsolatos munka­­értekezletre. A kötetet magyar és szovjet tudományos intéz­mények közösen adják ki. — Cukrász—szakács vetélke­dőt tartottak Békéscsabán a Csaba Szálló télikertjében. A kétnapos vetélkedőn Békés és Heves megye 36 cukrásza és szakácsa mutatta be készítmé­nyeit. — ÖSSZEÜTKÖZÖTT A BA­ROSS UTCÁBAN dr. Orosz Ti­bor 54 éves orvos személygép­kocsijával Németh László 26 éves műszerész, budapesti mo­torkerékpáros. A motorkerékpár vezetője súlyos, nem életveszé­lyes sérülést szenvedett. Az Ül­lői út és Ecseri út keresztező­désénél Oláh Sándor 60 éves kereskedősegéd, budapesti lakos motorkerékpárjával összeütkö­zött az ugyancsak motorkerék­párral haladó Zentai Pál 43 éves művezetővel. Zentai súlyos, nem életveszélyes sérülést szen­vedett.­­ Elektromos tányérelőme­­legítő-berendezés gyártását kezdik meg rövidesen a Fővá­rosi Vasipari Vállalatnál. Húsz-huszonöt percig tartó előmelegítés után 200 tányér tálalásra készen kerülhet a vendég asztalára. — ötévi szabadságvesztésre ítél­te a debreceni járásbíróság Lázár Jenő 36 éves budapesti, XI., Bar­tók Béla út 1. szám alatti lakost, aki az ország különböző helyein, szállodákban, vendéglátóipar vál­lalatokat, magánszemélyeket ká­rosított meg, pénzt, ékszert és ruhaneműt lopott.­­ A nagy múltú Rózsavöl­gyi Zeneműbolt ismét meg­nyílt a Martinelli téren. A bolt, amely néhány évvel ez­előtt leégett, most az átépítés után ismét gazdag zeneirodal­mi, kotta- és hanglemezanyag­gal rendelkezik. A HYPO HELYETT BENZINT töltött a fürdőkádba VI. kerület, Délibáb utca 26. szám alatti la­kásán Kosár Józsefné 54 éves tűzőnő. A benzin a közeli für­dőkályha tíszétől felrobbant. A fürdőszoba fala bedőlt és Ko­­sárné súlyos égési sérüléseket szenvedett. A mentők a Kun utcai kórházba szállították.­­ Az év első nagy horgász­szerencséje Taksás József kis­­kinizsi lakost érte, aki a Her­­nádkércsi hídnál 24 kilós harcsát emelt ki a megduzzadt Hernád folyóból.­­ Áramütés érte a XIX., kerü­leti Vörös Csillag Traktorgyár szereldéjében Tompos Sándor 34 éves darulakatost, aki megcsú­szott a darukezelő járdán és rá­esett az áram alatt futó elektro­mos vezetékre. Munkatársai azon­nal áramtalanították a vezetéket. Tompos Sándort súlyos, nem élet­­veszélyes állapotban a Szobi ut­cai kórházba vitték. — A televízió keddi műsora. 17.53: Hírek. 18.00: Kukkantó. 18 40: A kor gyermeke. Tájékoz­tatás a Család és iskola című fo­lyóirat és a TV közös pályázatá­ról. 18.50: Iskolapadban. Doku­mentumfilm. 19.10: A tánc forga­tagában. Román kisfilm. 19.20: Esti mese. 19.30: TV Híradó. 19.45: Napi jegyzetünk. 19.50: Shak­es­peare-kultusz Magyarországon. Kisfilm. 20.10: Híd a Duna felett. Az Intervízió műsora. 21.15: Em­berek és viharok. Bolgár kisfilm. 21.25: Lemezalbum. Hangverseny a Magyar Hanglemezgyártó Vál­lalat stúdiójából. 21.55. TV Híradó I — 2. kiadás. — Köszönetet mondunk minden barátunknak, elvtár­sunknak, akik mély gyászunk­ban együttérzésüket kifejezték. Doleschall család. — Törő Imre akadémikus Prágába utazott a nemzetközi szövetkémiai és sejtkémiai bi­zottság ülésére. — Erdey László akadémikus Wartburgban részt vesz a mo­dern elektrokémiai analitikai módszerekről tárgyaló tudo­mányos üléseken. — Sokan igényelnek lakást a kerületi tanácsoktól arra hi­vatkozva, hogy tüdőbetegek. Az V. kerületi tanács végre­hajtó bizottsága legutóbbi ülé­sén ezzel kapcsolatban határo­zatot hozott, mely szerint a tbc-re hivatkozók lakáskérel­mét csak a kerületi tüdőbeteg­gondozó intézet véleménye alapján veszi tárgyalás alá.­­ KÜLÖNÖS SZEREN­CSÉTLENSÉG TÖRTÉNT va­sárnap Costaricában. A több mint 3000 méter magas h­azu vulkán kráteréhez ötven tagú turista csoport érkezett. Ami­kor a turisták megálltak a kráter fölött, és kíváncsian né­zegettek a mélységbe, a vul­kán váratlanul kitört, és a kráter mélyéből a forró lává­val áttüzesedett hatalmas kő­sziklák repültek ki. A kőda­rabok két turistát halálra sújtottak. — A világűr — nyílt óceán címmel most jelent meg Valentyina Nyikolajeva Tye­­reskova könyve, amelyet szá­mos fényképfelvétel, köztük sok színes kép illusztrál. — A RENDŐRSÉG FELHÍVÁ­SA. 1964. március 2-án 20 óra 30 perc körül egy ismeretlen személy látta, hogy a Budapest, IV., Templom utca és a Deák­­Ferenc utca sarkán egy eszmé­letlen férfi fekszik a járdasze­gélyen. Azonnali segítséget kér­ve, értesítette a IV. kerületi mentőállomást. A IV. kerületi rendőrkapitányság felkéri a se­gítséget nyújtó ismeretlen járó­kelőt, vagy az esetleges szem­tanúkat, hogy személyesen jelent­kezzenek, Budapest, IV. ker., Árpád utca 87. I. emelet 107. szám alatt, vagy telefonon a 292—990, 134 mellékállomáson. — URH összeköttetést te­remtenek a balatoni vízijár­művek között. Siófokon már megépült a központi adó-vevő állomás, amelyet egy tóparti alállomás egészít ki. A rádió­összeköttetéssel a parttól lehet irányítani a tavon tartózkodó járművek és személyzetük munkáját.­­ Meghalt Szőke István, a párt- és a munkásmozgalom régi harcosa. Szőke István 1926-ban vándorolt ki Kana­dába, 1933-tól 1961-ig, hazajö­veteléig a Kanadai Kommu­nista Párt tagja volt. Az MSZMP XIII. kerületi bizott­sága és a Magyarok Világszö­vetsége elnöksége saját halott­jának tekinti. Temetése szer­dán délután 1 órakor lesz a Farkasréti temetőben. — HALÁLOZÁS. Fájdalommal tudatom, hogy nővérem, özv. Vé­­csei Edéné, sz. Harsányi Erzsébet hosszú szenvedés után, április 10-én elhunyt. Temetése április 16-án, du. 1 órakor lesz a Far­kasréti temetőben. Dr. Goszthony Mihályné sz. Harsányi Gréte. Min­den külön értesítés helyett. X — Köszönetet mondunk mind­azoknak, kik szeretett testvérünk, Galántay Györgyné Unger Erzsé­bet halálakor részvétüket kifejez­ték, Unger Katalin és Margit. X OOOOOO-OO'OO-^OOOOOOOOOOOOO'O'OO'OOOO-OOOOOO-OOO-OOOC Felhős idő esőkkel Várható időjárás kedd estig: Felhőátvonulások, főként az észa­ki megyékben, többfelé esővel, egy-két­­ helyen zivatarral. Mér­sékelt, időnként élénkülő dél­nyugati—nyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet rá—30 fok között. e heti aktuális kérdésünk­. — Igaz, hogy megjöttek a fecskék és itt fészkelnek a pult alatt?! (Takács Imre rajza) Kedd, 1994. április 14. Mí®íff Nemzet S­PORT Tizennégy csapat tizenegy csatára lőtt csak gólt az NB I-ben Szerdán Linzben játszik a válogatott, Glasgow-ban az MTK, csütörtökön V. Dózsa —Penarol a Népstadionban Mindhárom veretlen csapat­ pontot szerzett a labdarúgó­k NB I. hetedik fordulójában, tehát a Ferencváros, a Győri ETO és az Ú. Dózsa jó soro­zata nem tört meg, sőt az FTC még pontot sem vesztett eddig. A forduló eredményei: Vasas—Győri ETO 1:1 (1:0), góllövőik: Machos, Mészöly (öngól). Ú. Dózsa—Tatabánya 0:0. MTK—Csepel 2:1 (1:0), góllövők: Vasas, Dinnyés, il­letve Kalmár. Ferencváros— Diósgyőr 2:0 (0:0), góllövők: Albert és dr. Fenyvesi. Sze­ged—Debrecen 1:0 (1:0), gól­­lövő: Boros dr. Dorog—Pécs 2:1 (1:1), góllövők: Csóri, Szu­rom­, illetve Vincze. Bp. Hon­véd—Komló 3:0 (0:0), góllö­­vők: Tichy, Komora, Nógrádi. A 14 csapatban szerepelt 70 csatár közül csupán 11-en rúgtak gólt — Vincze és Nóg­rádi fedezetet játszik —, a 14. gól pedig Mészölyről pat­tant saját csapatának kapujá­ba. Keveset javult tehát a »góltermés«. . . Solymosi újra szerepelt csapa­tában, ezért Borsányi II. szélsőt játszott Újpesten. A fiatal játé­kos a szélen egyelőre még nem tudta megismételni a fedezet sze­repkörében nyújtott jó játékát. Munkabírása hiányzott is a pá­lya közepetáján. Solymosi ugyan­is más stílusú játékos, mint Bor­­sányi II. A válogatott fedezet el­sősorban előretörésekkel kísérle­tezik, Borsányi pedig hangyaszor­galommal gyűjtögette a labdákat a két 16-os között. A Tatabánya ellen szerepelt újpesti csatársor összesen két igazi gólhelyzetet hozott össze: az első félidőben Bene egész közelről emelt fölé, a mérkőzés vége felé pedig Bor­sányi nehéz szögből küldött kö­zeli lövését védte Gelei. A kissé fáradtan mozgó újpesti csatárok és a remekül záró tatabányai vé­dők harcát ezúttal a vendégek nyerték meg. Kiválóan szervezte meg védelmét a vidéki együttes, de erre számított is Szusza edző, s játékosait — elsősorban Soly­­mosit — azzal bízta meg, hogy »átlövésekkel« próbálkozzanak. A labda azonban legtöbbnyire elke­rülte a kaput. Solymosi három­szor lőtt fölé, hatszor mellé, egy­szer kapura. Zámbó egy­ Mór fölö­lé, kétszer mellé, Benő kétszer fölé, egyszer mellé, Göröcs egy­szer fölé küldte a labdát a 16-oson kívülről. A Tatabánya feltétlenül megérdemelte az egyik pontot, sőt az első félidőben fö­lényben levő Újpesttel szemben a szünet után kiharcolhatta vol­na a győzelmet is, hiszen két íz­ben a kapufa segített Langnak. * Egy kiállítás is történt a hetedik fordulóban. Az MTK -Csepel mérkőzésen a kapu­ra törő Törököt Pocsai a 16-os oldalvona­lánál hátulról, szándékosan felvágta. Jogos volt, hogy Aranyosi játékve­zető a tudatos faultért le­­küldte a pályáról a csepeli játékost. Ez az eset azonban ismét felszínre hozza azt a kö­vetelményt, hogy a játékveze­tők egységesen bírálják el a szabálytalanságokat. A mi pá­lyáinkon — az NB I-ben is — gyakori eset, hogy a védők hátulról elkaszálják azt a csa­tárt, aki elfutott mellettük, vagy kicselezte őket. Jó né­hány ilyen eset fordult elő a szerdai és a vasárnapi fordu­lóban, sőt a kiállítást meg­előzőleg az MTK—Csepel mérkőzésen is adódott példa szinte teljesen azonos faultra — például egy ízben Nagy Istvántól láttunk ilyet. A szándékos felvágásért valóban kiállítás jár, de a játékveze­tőiknek egységesen kell alkal­mazniuk ezt a gyakorlatot. Nem is ártana megszüntetni azt a helyzetet, hogy a 16-os előterében a csatár a felvágás veszélye nélkül nem törhet a kapu felé. * Furcsa érzésekkel léptek pályá­ra a ferencvárosiak Diósgyőrben. Úgy tűnt, hogy néhány józansá­got vesztett szurkoló felszítja a közönség hangulatát. »Törlesztünk Szucsányiért!« — hallották az ut­cán a ferencvárosiak. (Tavaly a diósgyőri játékos olyan szeren­csétlenül csapott össze Rákosival, hogy eltört a lába.) Elmondották az FTC vezetői, hogy egy meg­bízatásával visszaélő rendező nem akarta a ferencvárosi autóbuszt beengedni a pályára, közölte, hogy várakozzanak valahol a ka­pukon kívül, amíg folyik a tarta­lékok mérkőzése. Ilyen volt a hangulat, amikor a ferencvárosiak elé kijött a diósgyőriek egyik ve­zetője, s ettől a pillanattól kezd­ve a vendégcsapat tagjai érezték azt az őszinte barátságot és igaz sportszerűséget, amivel a DVTK fogadta őket. Azt a néhány em­bert, aki mesterségesen izzó lég­kört akart kialakítani, teljesen elszigetelte a diósgyőri vezetők és játékosok korrekt, sportbaráti magatartása. A DVTK és az FTC labdarúgói egymásba karolva, egymás vállát átölelve léptek ki a játéktérre s a pályán a diós­győriek végig a legfairebb játé­kot produkálták. Sportszerű, be­csületes mérkőzést vívott a két csapat, s baráti volt a hangulat a mérkőzés után is. * A tvnközvetítés ellenére is, csak a pálya sarkainál volt egy-egy üres folt a nézőtéren a Fáy utcában. A Vasas— Győr rangadó 13 000 nézőt vonzott. A közönség azonban csalódott a hazai csapat játé­kában. A vasas még akkor is szellemesen, szépen futballo­zott, amikor nem tudott bele­szólni a bajnokság kimenete­lébe — most viszont hiány­zott az elgondolás a játékból, rengeteg hiba csúszott az ak­ciókba. A győriek lestaktiká­jukkal megzavarták a Vasas csatárait, pedig könnyű lett volna megtalálni az ellen­szert. A Győr sem játszott meggyőzően , többet várt a közönség az őszi és tavaszi ki­tűnő szereplés után. "­ A Hungária úti bajnoki mérkő­zés az MTK számára egyben fő­próba is volt a szerdai glasgow-i KK-mérkőzésre. Az első félidőben a kék-fehérek egyáltalán nem remekeltek, szünet után azonban feljavultak és az utolsó félórá­ban már lendületesen, jól játszot­ták, s megérdemelten győzték le a becsülettel, s némi balszeren­csével küzdő Csepelt.­­ Szerdán azonban jobban kell játszani, ha eredményesen akarunk szerepelni a Celtic ellen — mondotta Kovács Imre edző. — Ezúttal nem vá­laszthatjuk a külföldön sorra ke­rülő kupa­mérkőzések szokványos taktikáját, mert a Celtic-s­tadion­­ban 76 méter széles a pálya — 11 méterrel szélesebb, mint a Hungária úti­­, tehát ez nagyon kedvező feltételeket teremt a tá­madójátékra. Az összeállítással kapcsolatban elmondta az edző, hogy a közvetlen védelem válto­zatlan. Kertai helyett Vasas hú­zódik hátra fedezetnek, elöl Kú­ti, Takács és Bödör helye biztos. Sándor nem utazik a csapattal, de szerdán már ő is játszik­­ a tartalék bajnoki mérkőzésem . A magyar válogatott szer­dán Linzben játszik előkészü­leti mérkőzést. Baráti szövet­ségi kapitány Nagy Istvánnak engedélyt adott a glasgow-i útra, Nógrádi és Sípos játszik fedezetet. Szentmihályi és Tóth kerül a kapuba, a hát­védhármast Mátrai, Mészöly, Sárosi és Marosi, a csatársort Göröcs, Albert, Tichy, Rákosi,­ Fenyvesi dr., Machos és Far­kas közül választja ki a szö­vetségi kapitány. A mérkő­zésen cserékre is sor kerül. * Világhírű klubcsapat látogat csütörtökön Budapestre. Este 6 órakor a Népstadionban az uru­guayi Penarol lesz az V. Dózsa ellenfele A montevideói együtes három esztendővel ezelőtt az Eb- győztes B­enficával szemben el­nyerte a Világ Kupát, idén pedig 5:0 arányban legyőzte a Világ Ku­pa jelenlegi védőjét, a Pelével felállt brazil Santost. Az uruguayi válogatott ma is a Penarolra épül. Az Ú. Dózsa jól akar sze­repelni a montevideóiak ellen. Mivel Göröcs a válogatott mér­kőzés miatt nem játszhat, az új­pesti vezetők a Ferencvárostól kölcsönkérték Vargát. Az FTC szívesen eleget tett a kérésnek, de egyelőre akadálya van az ösz­­szekötő s tékának. Csütörtökön ugyanis az olimpiai válogatott és az utánpótlás-válogatott játszik előmérkőzést a Népstadionban, az utánpótlás kapitánya kijelentette, hogy Vargát nem bocsáthatja az újpestiek rendelkezésére, mert neki az előmérkőzésen kell sze­repelnie. Az Ú­jpest számára fon­tos lett volna Varga beállítása, az FTC is örült volna a kölcsön­­játéknak, mert a nemzetközi ru­tin megszerzése szempontjából nem mindegy, hogy fiatal labda­rúgójuk edzőmérkőzésen vesz részt, vagy pedig a világhírű Pe­narol ellen játszik. Zsolt Róbert Az NB I. állása 1. Ferencváros 6 6-13: 3 1S 2. Győr 7 4 3 — 10: 4 11 3. Bp. Honvéd 7 4 2 1 16: 7 10 4. Tatabánya 7 3 3 1 12: 4 9 5. I. Dózsa 5 3 2 — 8: 3 8 6. Vasas 7 2 4 1 5: 4 8 7. MTK 7 3 1 3 9:9 7 8. Szeged 7 2 2 3 6: 8 6 9. Dorog 7 1 3 3 5: 7 5 10. Pécs 7 1 3 3 2: 4 5 11. Komló 7 2 1 4 3:10 5 12. Diósgyőr 7 1 2 4 3: 9 4 13. Csepel 6 1 1 4 5: 7 3 14. Debrecen 7 : 16 1:18 1 S­PO­RTNAPLÓ Az NB I B labdarúgóbajnokság eredményei: Salgótarjáni Bányász —Győri MÁV DAC 1:1, Ózdi Ko­hász—VM Egyetértés 1:0, Láng SK—Borsodi Bányász 4:0, Székes­­fehérvár—Szállítók 1:1, Szombat­­helyi Haladás—Nyíregyházi Spar­tacus 1:0, Dunaújváros—Miskolci VSC 3:0, Oroszlány—Budafok 2:1, Ganz-MÁVAG—BVSC 2:0. Az él­csoport állása: 1. Szombathelyi Haladás 7 p., 2. Salgótarján 7 p., 3. Székesfehérvár 7 p. A labdarúgó NB II. eredményei. Nyugati csoport: Erzsébeti VTK— III. ker. TTVE 2:0, Budai Sparta­cus—Pécsi BTC 0:0, Traktorgyár —Győri Dózsa 5:1, Székesfehér­vári MÁV—Zalaegerszegi TE 2:0, Pécsi VSK—Fővárosi Autóbusz 0:0, Zalaegerszegi Dózsa—Kapos­vári Honvéd 0:0, Pécsi Bányász- Esztergomi Vasas 2:1, Mosonma­gyaróvár—Kőbánya 2:0, Pápa- Veszprémi Haladás 2:2. Keleti cso­port: Egri Dózsa—Szegedi VSE 2:1, Miskolci Bányász—Nagybáto­­nyi Bányász 1:0, Kisterenyei Bá­nyász—Budapesti Spartacus 2:1, Debreceni Dózsa—Nyíregyházi MSE 1:1, Vasas Izzó—Baglyasaljai Bányász 0:0, Békéscsaba—Szolno­ki MTE 2:0, Kecskeméti Dózsa— KISTEXT 2:2, Szolnoki MÁV— Gyulai MÉDOSZ 2:0. A nyugati csoportban: 1. Kaposvári Honvéd 9 p., 2. Pécsi BTC 9 p., 3. Pécsi Bányász 9 p. A keleti csoportban: 1. Békéscsaba 10 p., 2. Szolnoki MÁV 3 p., 3. Kecskemét 8 p. Nemzetközi labdarúgó-mérkőzé­sek: Ausztria—Hollandia 1:1, Fran­ciaország—Olaszország 1:0 (ama­tőrcsapatok), Lazio—Penarol 1:0. Megverdi Antal nyerte az Osz­­tapenko kerékpáros emlékver­senyt. Csapatban a Tipográfia győzött. Az egyéni versenyben a második helyen Mészáros, a har­madik helyen pedig Horváth Fe­renc végzett. A MAFC mezei futóversenyét a Gellért-hegyen rendezték. A küz­delemben részt vettek a szovjet hadsereg atlétái is. Eredmények: Férfiak: 1. Tormási (Csepel) 11:53.4 p., 2. Pintér (Budapesti Spartacus) 12:07.8 p., 3. Azarov szovjet 12:08.6 p. Nők: 1. Farkas (MPSC), 2. Fogelsperger (Csepel), 3. Azarova (szovjet). A Szovjetunió női kosárlabda­csapata 73:27 arányban legyőzte az Egyesült Államok válogatottját. Vasárnap délután rendezték a Sportcsarnokban az országos sza­badfogású birkózóbajnokság dön­tőit. Az egyes súlycsoportokban a következők győztek: Radics, Var­ga J., Kellermann, Tóth Lajos, Rajkó, Hollósi, Vigh és Reznák. Lengyelország teniszcsapata a hét végén Budapesten szerepel. Pénteken, szombaton és vasárnap a margitszigeti tenisz­stadionban két magyar csapat is mérkőzik a lengyelekkel. Több világhírű sí­rő közreműkö­désével sportfilmet forgattak a svájci Alpokban. A szereplők egy csoportjára lavina zúdult: az ame­rikai Werner és a nyugatnémet Henneberger életét vesztette. A Testnevelési Főiskola az ed­zői szak levelező tagozatán pá­lyázatot hirdet az 1964—65-ös tan­évre. atlétika, kerékpár, kosár­labda, öttusa, röplabda, sakk, sí, súlyemelés és torna sportágak­ban. Érettségizett oktatók jelent­kezhetnek, május 15-ig. A szófiai nemzetközi ifjúsági tornát mind a férfiak, mind a nők csoportjában Bulgária nyerte. A magyar nők egy mérkőzésen győztek, a férfiak egyszer sem nyertek. A mentoni nemzetközi tenisz­verseny döntőjében Gulyás 6:2, 6:2, 6:4-re kikapott a francia Darmontól. A szovjet Trojszki 482,5 kilóra javította a félnehézsúlyú súlyeme­lés összetett világrekordját. Nemzetközi motocross versenyt rendez vasárnap délelőtt az U. Dózsa — osztrák, nyugatnémet, finn, svájci, amerikai és NDK- beli motorosok részvételével. Futball-botrány Angliában. A People című lap leleplezte, hogy két évvel ezelőtt a Sheffield há­rom játékosa: Kay (ma már az Evertonban játszik), Swan és Layne, anyagi juttatás ellenében befolyásolta az Ipswich To­­wn el­leni mérkőzés eredményét. A lap szerint több mérkőzésen, is tör­tént vesztegetés, mintegy harminc játékos szerepel a botrányban. A vizsgálat megindult, Swant és Layne-t már fel is függesztették. Görögország olimpiai váloga­tottja visszalépett az olimpiai se­lejtező mérkőzésektől. Erre a gö­rög olimpiai bizottság utasította a labdarúgókat, mivel kiderült, hogy az angolok elleni selejtező mérkőzésen profi játékosok is sze­repeltek a görög csapatban. A FIFA valószínűleg a görögök he­lyett az angolokat állítja szembe Csehszlovákiával. Nem volt telitalálat a totón. A 12 találatos szelvényekre 46 438 forintot, a 11 találatosakra 1384, a 10 találatosakra 203 forintot fizet­nek Így kellett volna tippelni: x, 1, 2, 1, x, 2, x, 1, x, x, 1, 2, x, 3, x. Magyar vívósikerek Berlinben A berlini nemzetközi vívó­versenyen mind a négy fegy­vernemben magyar győzelem született. Női tőrben Damásdy, férfi tőrben Plagányi, párbaj­tőrben Szekeres, kardban Rostás lett az első. NDK-beli, csehszlovák, svéd és bolgár vívók voltak a magyarok el­lenfelei. Női tőrben és férfi tőrben az első három helyet Magyarország vívói foglalták el. A varsói nemzetközi kard­versenyen a lengyel Pak­­­loivski és Piatkowski mögött Tordai lett a harmadik, Del­­neky pedig a negyedik.

Next